Megnéztem a kiállítást. Szép rendben, tíz évenként csoportosítva állnak a fal mellett a többségükben szépirodalmi könyvek, a terem közepén négy oszlop polcain ismeretterjesztő műveket, szakkönyveket helyeztek el. Az üvegkupolával fedett egykori bérházudvaron asztalok, székek kínálnak kényelmet a helyben olvasáshoz, mintha a régi Somogyi könyvtárban lennénk. Az első két asztal szélén sprálfüzetben lehet átlapozni a kiállított könyvek listáját, a látogatók rövid indoklással olvasásra ajánlhatnak műveket, erre kitöltendő „cédula” szolgál. (Itt lehet olvasni a halott könyvek listáját.)
http://www.osaarchivum.org/images/stories/news/2012/DeadLibrary-Catalogue.pdf
Arra számítottam, hogy ismét találkozni fogok A volokalamszki országút meg a Timur és csapata típusú könyvekkel, ehelyett már az 1945 utáni első könyvszekrényben megtaláltam Thury Zsuzsa: A francia kislány c. regényét, amit később is kiadtak nagyon sokszor a lányregények pöttyös vagy csíkos borítójával, egy másik regénye, az Egy fedél alatt a megszűnt társbérlet szociográfiája lehetne. A következő évtizedből Tatay Sándor, Szántó György, Tamás Aladár, Lénard Sándor, Kántor Zsuzsa, Pierre Boulle neve tűnik fel a könyvek gerincén, és még tovább lépkedve Gáll István: A ménesgazda, Csukás István: A felidézett toronyszoba, József Attila kéziratai és levelezése két kötetben, Tóth Árpád: Összes versei és versfordításai, Kormos István kötetei döbbentenek meg: elismert irók halott könyveket írtak? Még néhány nevet és címet megemlítek, mint az érdeklődésre számot nem tartó munkákat: Tardy Lajos: Szaggatott krónika, Illés Endre: Talpig nehéz hűségben, Galgóczi Erzsébet: Vidravas, Keneally: Schindler listája, L.Durrell: Alexandriai négyes 1.-2. kötet, Bárdos Pál: Az első évtized, Békés Pál novellái, Benamy Sándor két-három könyve olvasatlanul vészelte át egyetemi könyvtári múltját. Egyikre se lehet mondani, hogy kurzusíró lenne. Az asztalokra zsúfolt könyvek közül lenne néhány megjegyzésem például a „Magyarország felfedezése” sorozathoz. Tudom, a szociográfia nem népszerű műfaj, de a könyv akkor is értéket képvisel, ha nem olvasták rongyosra az egyetemi hallgatók. Egy kor lenyomatát őrzik, mint Kornai János könyve is: A hiány. Legalább megmutatja, honnan hová jutottunk.
Teljesen érthetetlen, miért került a válogatásba két színvonalas album: Unokáink is látni fogják,Osskó Judit szerkesztése Bp.’79, és Ócsag Imre:A puli. 1962. ( A legnépszerűbb magyar fajták egyike!) A szépirodalom és az ismeretterjesztés határán egyensúlyoz A kisértethajó utolsó útja. (1982) Tóbiás Áron válogatta, szerkesztette és nyilván felkérte írótársait, hogy a világirodalom legjobb és legnépszerűbb novelláinak elemzése, ismertetése, ajánlása, és persze maga a szóbahozott novella révén megismerhető legyen egy műfaj, ami nemhogy nem halt meg, hanem új életre kelt éppen mostanában.
Ilyen a „halott könyvtár”. Milyen az élő?
