Júl. 22.
Már kiraktam a heti beszámolót, nem gondoltam, hogy lenne még mondanivalóm az utazást kivéve.
Ámde, ahogy olvasom E.P.-t, egy bekezdés megfog:
„Nádas új, nagy regényében éppenséggel van elég halott. Élett (!) és halott. (Időnként határozottan elégtételt érzek, ha látni vélem, milyen reménytelen valamimet más nyelvre átültetni. Hogy ez a valami képtelen kimászni a magyar nyelvből. Ez kevésbé hazafias érzés, inkább puszta hiúság, hángérien hiúság.)”
Annyira bonyolult minden, de minden!
Aztán egy focistára azt mondja:” … jobban játszott, mint ahogy tudott…”
Néha ilyen az én formám is.
Júl. 23.
Ez az új vasaló rettentő nehéz, agyon terheli a fájós vállamat. Megint kortizon injekcióra szorulok?
Júl. 24.
Holnap Rómába utazunk. Még mindig nincsenek összekészítve a bőröndök. Előbb kerítést épített a ház ura a kert végébe – rohammunkával. Kamerát szerelt a hátsó bejárathoz, jól átfúrta a bergmanncsövet. Ha ezek a tolvajok nem jártak volna itt, most vígan söröznénk, miközben Róma térképét nézegetjük. Bíráló tekintetére behúzom a nyakam, amiért munka helyett a számítógéppel szórakozom.
Júl.25.
Verje meg a Felettünkvaló az összes terroristát, robbantgatót és hübrisztől elvakult büntetőkommandóst! Miattuk nem vihetünk fel a repülőgépre folyadék, krém, zselé, zsír, olajféle holmikat, sőt hajtógázas ártatlan borotvakrémet, hajlakkot, meg több pipere- és gyógyetvaszt, amiktől nemcsak a komfortérzetünk, hanem az ápoltságunk is függ.
Júl.25-30-ig.
Rómában voltunk.
Júl.31.
Az egész nap kómában telt. Egy órát késett a gépünk, a vejem szegény kihozta a kocsit a repülőtérre, még autózgattunk hazáig ötven kilométert. Esős, hűvös éjszakán három órára értünk haza, mindent rendben találtunk. Később előjött a macska, nem nagyon fogyott le, csak félt tőlünk.
Rómában 130 felvétel készült, majd csinálok egy válogatást.