Heti beszámoló

Most már itt találtok:

http://klarimondja.blogspot.hu/

Akimoto meghalt. Béke poraira, melyeket köhögés ellen szedett.

Elmegyógyintézet. Művészeket, alkotókat gyakran bezárnak az „Aranyketrecbe”. http://www.vjm.hu/kultura/csaladja-miatt-nem-szabadult-ki-az-elmegyogyintezetbol/7263/

Zongoraművész, költő, róluk is írni kell majd. Lelki defektusról először Babitstól olvastam a Gólyakalifát. Nem nagyon értettem. Benedek István könyvétől, az Aranyketrectől sem kaptam kedvet a pszichiátriához. Az Egerek és emberek, az Esőember, a Virágot Algernonnak már emberibbek voltak, vagy én lettem tapasztaltabb. Csáth novellái lenyűgöztek. Írói teljesítmény a korszellem tükrében. Most olvasom: Egy elmebeteg nő naplója. Nehezen haladok. Vagy meg kellene gyógyítani, vagy úgy venni ahogy van, miért ne lehetne normális. Hiszen annyifélék vagyunk.  

Február 21.

Irigyelni sok mindent lehet: anyagi javakat, karriert, szerteágazóbb ismereteket, mint a sajátunk, ritka könyveket, high tech –cuccokat.  Adott esetben akár le is lehet mondani mindezekről. Cserében van valami, ami nem mindenkinek adatik meg. Az örömre való képesség. Mondható boldogságnak is, de tanulságos eset, hogy bevallani semmiképpen sem szabad. Mások szemében emiatt leszel ostoba és üresfejű, esetleg lelki szegény, hiszen a lelkiekben gazdagok szeretik magukat felsőbb kategóriába helyezni.

Ennyit a bizalomról.

 Gluténmentes, laktózmentes sütemény

50 dkg  reszelt répa
3 tojás
2 cs. vanicukor
1 teáskanál fahéj
30 dkg őrölt mandula
 3 evőkanál olaj
3 ek. méz vagy 2 evőkanál xilit
10 deka mazsola
1 cs. sütőpor

Melegítsük elő a sütőt 160 C fokra. Keverjük  össze a hozzávalókat. Öntsük a tésztát egy 20 cm átmérőjű, sütőpapírral kibélelt tortaformába, tűpróbáig süssük.

Február 15. Érdekes blogot találtam. http://mirador.postr.hu/osi-pemon-falfirkak Úgy gondolom, a falfirkákat felderítők vésték a kőbe, és utat mutatnak az ösvényen, merre található a keresett úti cél. Éppen olyan utazók lehettek az ősi pemonok, mint a mostani blogírók. De jó lenne, ha így lenne! Mindemellett annyira leköt a blog archivumában a tavalyi, Trinidad és Tobago útvesztőiről szóló beszámoló, hogy már éjjel 1 óra elmúlt, de még mindig olvasom. A valóságban ott mászkálni már úgyse tudnék.

Február 16.  Julianna napja. Voltak a családban Juliannáink, de a legközelebbi kapcsolatban Juci nénivel voltunk. A földszinten laktak, nem sokkal a háború után jöttek Battonyáról. Illés bácsi a MÁV-nál dolgozott, Juci néni több évig háztartásbeli volt, és állandóan talált magának valami munkát. Virágot ültetett, bedolgozott a Háziipari Szövetkezetbe, általában sapkát, kesztyűt kötött, hozott lisztből tarhonyát gyúrt megrendelésre, a kert végében disznót tartottak, etette, vakargatta, a cicákkal gyengéden bánt, vasalt, gyakran órabérbe, nálunk is meg másoknak is.

Julianna napon már tele volt a piac hajtatott tulipánnal, jácinttal. Ilyesmivel köszöntöttük. Amikor  beléptünk a konyhájába, máris tette föl a kávét, cigarettával kínált, ő is dohányzott egész öreg koráig. Utolsó éveire kicsit meggyengült az ítélőképessége. Nyitva hagyta a kaput, amikor kávét vitt ki jószívűségében egy hajléktalannak, beosont a házba egy besurranó nőszemély, anyu az előszobában találkozott vele. A kíváncsiskodó nem lehetett gyakorlott a besurranásban, mert pont úgy megijedt, mint anyu, és hamar lefutott a lépcsőn. Juci néni nem is fogta föl, mi történhetett volna. De nem történt semmi, hála Istennek. Juci néniékkel hatvan éven át éltünk úgy, mint  családtagokkal.

Február 17. Ma volt az össznépi születésnap, névnap és lakásavató féle fenn a hegyen. Őrült nagy sár volt, de már megkezdődött a tavaszi tervezgetés. Az én huszonkét éves, budapesti születésű, nemzetközi logisztikát végzett unokám tyúkot akar tartani a kertjükben. Most jut eszembe, a zenei képzettsége is egészen kiváló. Meg lehet tanulni mindent, még a tyúkpásztorolást is. Ez itt most nagyon gúnyosan hangzik pedig nem az. Haszonállatot tartani nagy felelősség, és költséges is. Minden erőmmel kívánom, hogy sikerüljön nekik.

Február 18. Mi pedig menjünk el nyáron Budvarba! http://www.vjm.hu/vilag/hegyek-es-vizek-orszaga-hullamzo-kirandulas-a-balkan-ekkoveben-montenegroban/7226/?lstparts=0

Az uti beszámolót egy kajakos fiatalember írta. Én azért nem mernék evezve csalinkázni a kotori öbölben. Tetszett mégis, mit látott a víz felől: "Fantasztikus, réteges sziklaformációk állják a tenger szüntelen ostromát, a makacs hullámok mégis kikezdik a kemény kőzetet, és izgalmas szirteket, barlangokat alakítanak belőle. Egy ilyen barlangba mi is beevezünk: mialatt áthaladunk a természetes alagúton, a szüntelen hullámzás fel-le hintáztatja a kajakokat."  Szeretném ezt a helyet, biztosan.

Február 12. http://www.ng.hu/Termeszet/2013/02/europai_ev_faja_verseny__2013_

Annyira gyönyörű az egri platán, hogy megérdemelné az első helyezést. Nálam legalább az első helyen van.

*

Minden rosszban van valami jó… Ezt a mondást  aligha lehetett volna szebben illusztrálni, mint K.Zs. életképében a nol-on. http://nol.hu/velemeny/20130212-egy_pillanatra

*

Engem nagyon megrázott a pápa lemondási beszéde. http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-545499  Meghirdette A  hit évét 2012-13-ra.  Nemcsak a spirituális tartalom, hanem II. János Pál művének folytatása is benne van, legalább is a szándék, bár a megvalósulása nem látszik még a világban. Azt mondja, ereje gyengült, az egyház elleni támadásokat sem tudja megfelelően kezelni. Emberileg érthető, hogy visszavonul. Beszéde végén bocsánatot kér társaitól a bűneiért.

Hogy van ez? Már a pápa is? Mi a bűn? Ezen el kellett gondolkodnom. Mások szemében bűnös vagyok, pedig nem tudom, elkövettem-e bármit is. Akkor a látszatért kérek bocsánatot.  Nem akartam rosszat. Sőt, jót akartam. Világosságot, tárgyilagosságot. Indulatos voltam? 

Túl sok az információ.

*

Beszélgettünk róla itthon, hogy milyen ártatlan jóság látszik Benedek pápa arcán. Talán maga sem hitte volna,  mi mindennel fog szembenézni a hivatala éveiben. A hittudomány embere II. János Pál bizalmas híve volt, ezt írták róla még a megválasztása előtt. Úgy gondolom, a lengyel pápa a hit megerősítését bízta utódára, mert számolt a világ gyors süllyedésével. Lehet, hogy közben a sátán erőre kapott.

*

Ha megválasztják Erdős Pétert, emberükre találnak jó páran.

 Február 14. Valentin napja. Nem képesek megtölteni tartalommal. Tele a kirakat meg az újság piros és rózsaszín szívecskékkel, csipkékkel és csóközönnel. Három hét múlva nemzetközi nőnap, azt valahogy jobban szerettem.

 Február 15. Azt írta az újság, hogy Cseljabinszkban nagy rombolást végzett egy meteorzápor, most mérik, mekkora a háttérsugárzás. Senki ne menjen ki az utcára. Elügettem tehát a cseljabinszki Uljanához, http://ulyana81.blogspot.hu/ , hátha mgírta, mi történt. De még semmi híre erről. Majd figyelek. Jön a nagy meteorit is, estére megtudjuk, becsapódott-e valahová, vagy szerencsésen odébbszáguldott.

Nahát, mégis van hír: http://www.hir24.hu/netturi/2013/02/15/videok-az-orosz-meteorrobbanasrol/

Borzasztó lehetett.

Dedikált példány, a könyvet anyósom vette az író édesanyjától. Temesi Ferenc rossz időket élt akkoriban, amikor a regénye megjelent. Helyesebben, a könyvterjesztő vállalatok jutottak bajba, magukkal rántva a könyvkiadókat. Úgy gondolom, azért hagyott a fiatalember a könyvéből néhány száz példányt az anyukájánál, mert a honorárium egy részét késztermékben kapta meg. Szegeden a  Tündér utcában minden szomszédjuk vett a könyvből, anyósom hármat is, minden gyerekének egyet-egyet. A Por után vagy tíz évvel jött ki a Híd, sajnos, nem volt akkora visszhangja, mint a szótárregénynek, pedig nagyon érdekes, nagyon tartalmas, sokrétűbb és gazdagabb történelmi, kultúrtörténeti szempontból, mint a népszerű Por. Illetve, nem jobb, csak más.

A Por történelmi anyagához fantasztikus gyűjtőmunka járulhatott. Ami kimaradt a Porból, azt feldolgozta a Hídban. Szeged népe az első világháborúban, a Tanácsköztársaság, a Károlyi-kormány alatt Tóth Pál tizedes hangján szól. Ö-ző archaikus nyelvhasználatát olvasni nehéz lehet annak, aki nem hallja is egyben az  én-ben előadott történeteit. Jegyzőkönyvek, újságcikkek, apróhirdetések, katonadalok, férfihiányban és egyszerre tőlük szenvedő nők, hivatalhoz jutott „sémmi-embörök” adhatták a huszadik század első évtizedeiben determinált és ide írott sorsokat. A jós tarot kártya egy-egy lapja vezeti be a fejezeteket, már ez is sokat mond az író szándékáról. A Híd Szegedről Budapestre, az egyetemi könyvtárba visz, onnan tovább Kínába, a tao bölcsességéhez.

 A regény itteni fejezetei élén egy-egy kínai betű áll, jelentésük visszautal a tarot fogalmaira. Tóth Pál helyett most az író a pesti értelmiség és a Kínával ismerkedés központi figurája. A történések életanyaga, az utazás hetei, látnivalói és találkozásai mintha homályos opálüvegen át látszanának, minden gyengébb, esetlegesebb a  megoldatlan kérdésekkel viaskodó szerző körül. Nem kell félreérteni, nem az írás gyengébb, hanem az élet ürült ki a balesetben, amikor Temesi életben maradt, szerelme, Kati pedig meghalt. A híd Kati és az élet között épült ennek a regénynek a szavaiból. Nincs ez ilyen egyenesen kimondva, de mit keresne másképpen a jóskártya meg a tao útja a Tündér utcában.

Százegyszer végigmentem a Pacsirta utcán meg a Gyöngytyúk utcán át a Tündér utcáig, de mindig kerültem az találkozást az íróval. Nehogy a maga Tündér utcai modorában odavakkantsa, hogy „aki nem tud olvasni, az né olvasson!” 

Vannak, akik legszívesebben kikérnék maguknak, hogy mindenféle emberek elolvassák az írásaikat.

http://nol.hu/lap/forum/20130131-negy_erintes

Lengyel László eszmefuttatása nagyon érdekes. Meg kell gondolni, igaza van-e, és ha igen, akkor miben.

 Február 2.  Elröppent otthonról egy piros papagáj még ősszel. Most felfedezték egy háztömb belső kertjében, ott repked, falkában rigókkal. „Mozgása dinamikus, úgy tűnik, hogy alkalmazkodott a hideghez, szociálisan beilleszkedett, egzisztenciálisan kiegyensúlyozott életet él.Tollai és viselkedése alapján egészséges pszichés és mentális állapotot feltételezek" – írja a megfigyelő. Ornitológusok szerint nem ritka, hogy egy házi kedvenc eltűnik vagy – ahogy a Monthy Python híres jelenetében látható – huss, elrepül! Az már sokkal ritkább, hogy túléli a téli hideget, és új életet kezd számára idegen fajtársai között.” (Nol.)

Február 3. Egész nap olvastam Kertész Imrét: „…  azt hiszem, tarthatatlannak mutatkozik minden élet, ha a felismerések fényében szemléljük, hiszen éppen életünk tarthatatlansága vezet felismeréseinkhez, melyek fényében felismerjük, hogy életünk tarthatatlan – és valóban az, tarthatatlan, mert hiszen elveszik tőlünk. „(  A Kaddis utolsó oldalairól)

És amikor utazott, ezt látta: „Hamburg, séta a dokkok közt, az újságíró meg a barátnője. Baloldaliak olvassák a könyvemet. Megfordíthatom: akik az én könyvemet olvassák, baloldaliak. Esztétikailag szerfölött gyanús, de mi az esztétika? Minden arra vall, hogy az ember nem igazán szabad, gondolatai, érzelmei determináltak, de nem úgy, ahogyan Marx, s nem is úgy, ahogyan Freud gondolta. Nem ilyen automatikus, és nem olyan automatikus. Abból, hogy kik olvassák a könyveimet, következtethetek-e magukra e könyvekre? Abból, hogy kik isznak belőle, következtethetünk-e a forrásra? Valamiféle vonzás és taszítás vegyi törvénye mindazonáltal nyilván fennáll… „Ismeritek azt az érzést, amikor az ember megkisebbedik valakiben?” (Gombrovicz, Ferdydurke, I. fejezet.)- idézi K.I.

Február 4. Végre valami régóta húzódó ügy ésszerű megoldásáról döntöttek: http://www.vjm.hu/itthon/a-budapestiek-izgatottan-varjak-az-eredmenyt/7024/ Az tetszik igazán, hogy a nem önmagában az „objektumról” van szó, hanem elkészült a közlekedés, parkolás, térbeli kapcsolatok terve is. Építkezés közben  számos probléma  előállhat, de legalább körültekintően fogtak hozzá.

Február 5. Pesten, a Mária utcában van egy klinika. Illetve több van. Még mindig korszerű eszközökkel és képzett személyzettel  dolgoznak. Remélem, így marad.

Február 6. Próbálkozunk a blog megzenésítésével. Ha sikerül, tavaszi madárhangokat lehet majd hallgatni a következő bejegyzésben. Ha nem sikerül, akkor beszámolok egy érdekes könyvről, most olvasom másfeledszer.

Február 8. Magamba szálltam, miért is érdekelnek annyira a madarak. Talán, mert tudnak repülni.

Megszólalt egy ember egy bizonyos fórumon, nem írom ide, hogy melyiken. Azt mondja, hogy a könyv egy kultikus tárgy, „a legtöbb családban óvják, a portól törölgetik”. Felteszi a kérdést, hogy mi legyen az e-könyvekkel. Nahát, legyen nekik intelligens borítójuk! Feltalálta, mint kínaiak a puskaport.

*

 Kultikus könyv, most olvasom az e-könyvtárban. Itt tartok:

https://docs.google.com/file/d/0B_6152mB9hWlMTI3YTMyMTktYjhiMy00Njk5LTkzYmItODc4MDNhNTdjYzFi/edit?hl=en  Érettebb elmével jobban érthetőek az állati ( és kevésbé az emberi) elmék.

Olvastam még a mek. oszk. bázisában: Bulgakov: Kutyaszív. Ez olyan Orwelles. Minthogy a Bulgakov által festett társadalom tovább fejlődött, pontosan abban az irányban, ahogyan az író megjósolta, Tolsztaja is megírhatta regényes jóslatát a Ksssz! c. utópiájában.

                                                   Meghívó

2013. február 5-én, kedden 18 órától *Bulgakov* Kutyaszív című regényéről *Hetényi Zsuzsa* műfordító és *Spiró György* író beszélget.

Az előadás az Országos Idegennyelvű Könyvtár szervezésében, a „Remekművek szamizdatban” sorozatban hangzik el. (Egyébként Tolsztaja fent említett regényét is Hetényi Zsuzsa fordította.) H.Zs. így jellemezte  a Kssz! eljövendő társadalmát: „A Régentiek a régi világból ugyanúgy csak a tárgyak kultuszát, a civilizáció jeleinek szóbeli katalógusát képesek megtartani, mint a velük egyidős, lovak helyett használt Korcsok, akik ennek komikus „népi” görbe tükrét mutatják, és csak a fogyasztói társadalom hivalkodó státusszimbólumaira emlékeznek. Így a magas és a szubkultúra fényében, politikai vitáikban Tolsztaja vázlatos, de komplex paródiáját nyújtja mai korunknak is.”  Hetényi Zsuzsa elemzése a Holmiban jelent meg.

Január27. Viszockijról és a Tagankáról olvasok. Hobo új lemezzel állt elő. Hozza a régi formáját  új tartalommal: Farkashajsza, Viszockij leghíresebb dalára utalva. Megnyugodhatunk. Azt énekli: „ahogy tegnap volt úgy lesz ma is”

http://webbolt.fono.hu/termek.php?id=2327

Ras2 idézi Viszockij dalát a barátságról:

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=N2xO_FWR1z8

„…polozsí na nyivó..” A hetvenes években mindenki őt utánozta legalábbis a „táboron” belül. Barátkoztak az ártatlan lelkek, és ami nehéz volt, arról úgy tudtuk, azért nehéz, mert másmilyen nem lehet a szegény emberek országában. Áh, hagyjuk is.

Azért mégis bosszant, hogy mennyire befröcskölik a régi időket. Hogy „kiderül”, annak idején csakis  aljasságokban  lubickoltak  az emberek. Most meg egy nagy darab tehénszar alatt  élünk.

Január 28. Olvasom, hogy föltalálták az életmentő kardigánt. Érzékelőkkel szerelték fel, mobiltelefonhoz kapcsolódik és jelez, ha baj van. Itthon sok idős embernek kellene, mondjuk,  fagyálló otthonka. Fölveheték, ha nem tudnak befűteni. http://www.nlcafe.hu/ezvan/20130128/eletmento-kardigan-talalmany/#aktualisdoboz

Január 29. Akinek kedve van a régi Óbuda közlekedési kultúrájának tanulmányozásához, elkezdheti nézegetni ezt a több részből álló képeskönyvet: http://hampage.hu/trams/obuda/index.html

A honlap tulajdonosa engedélyhez köti az „újraközlést”, de ez csak egy link, az interneten hozzáférhető. És nagyon nagyon érdekes.

Január 30. A Duna televízióban Cseh Tamás énekel. Úgy hangzik, mintha az éppen elmúlt pillanatra is nosztalgiával gondolna, beletörődéssel, csalódottsággal. Máskor kemény és követel. Mikor lesz tágas, átlátható, tiszta a mi világunk… Kultusz lett belőle,  a  jobbak közül való.

Január 31. Képalkotó eljárásokkal vizsgálnak. Tegnap a szememet, ma a vállamat. Nem találnak semmit. A zselé a nyakamra szárad.

Január 20. Ma délben kicsit olvadni kezdett, és a fenyőágak között világosság derengett, mintha a Nap akarna kisütni. A korlátnak dőlve nézegettem a havas udvart, és egyszerre fölhangzott valamilyen madár csivitelése, a télen először. Talán egy cinke örült a fénynek? Átnéztem a madarászok honlapját, de nem találtam utalást hasonló jelenségre. Biztos keveset vagyok kinn, azért éreztem különösnek.

*

 Díjnyertes természetfotós mondja: – Egy erdő széli etetőhelyen fotóztam a madarakat, amikor meghallottam, hogy csettegve figyelmeztetik egymást. A kígyóra beljebb, a hangot követve bukkantam rá – mesélte Bence. A hüllő körül két-három kolibri is repkedett, de tartották a biztonságos távolságot. – A hideg miatt a kígyó rendkívül lassan mozgott, a kolibrik viszont gyorsak voltak – tette hozzá Bence. Képét a Share The View nemzetközi természetfotó-pályázaton a legjobb madárfotónak járó elismeréssel díjazták.

https://www.facebook.com/BenceMatesPhotography

 Január 21. Ágnes napja.  Az időjós szombaton még azt ígérte, hogy kedden enyhe idő, és legfeljebb kicsi eső várható a környékünkön. Ma este sokkal zordabbat mondott holnapra. Nem halasztható tovább a vásárlás, akármilyen síkos lesz, be kell mennünk Dorogra.

*

Kedvem támadt belenézni a Századvég c. folyóirat legutóbbi számába. Beírtam a keresőbe, elő is jött, de alatta egy még érdekesebb kínálkozott: Szerb Antal: Századvég c. novellája.

http://epa.oszk.hu/00000/00022/00578/18065.htm

Először csak egy jó beszólás tűnt föl, amikor is Oscar Wilde egy számomra ismeretlen nevű költőnek azt mondja: „Én csak akkor hazudom, amikor beszélek, de Ön akkor is, ha hallgat.” Szenzációs. Több helyen lehetne manapság bevetni, mint elsőre gondolnánk. Na, de tovább az elbeszélésben: három részeges irodalmár a század végén divatos misztikus elragadtatásokat jól lebecsüli, majd próbaképpen egy-egy kártyalapot hazavisznek, hogy adott időben megnézzék, mit mutat. Kettőjük lapján ugyanaz a kép áll: harmadik társuk halott. Ijedten kocsiba ülnek, Johnson lakására hajtatnak, és tényleg, Johnson halott… Ahogy ez meg van írva, valami fantasztikus. Több évtizedes történet, és máig eleven. Sőt. Egyre elevenebb. Spirituális jósok és léleklátók egész tévécsatornát kapnak. Micsoda világ jött elő megint? Nem előre halad az idő, hanem hátrafelé?

 Január 24. Azt gondoljuk a szüleinkről, hogy tökéletesek voltak, mindent megtettek stb., stb. Ez teljesen igaz. Mindent megtettek a saját korlátaikon belül. Ha most megpróbálom egyeztetni az itt következő nevelési tanácsadó kitételeit a saját kamaszkorom emlékeivel, az derül ki, hogy rossz nevelést kaptam. http://www.kamaszpanasz.hu/hirek/szuloknek/4980/Gyermek-neveles

Most mit csináljak? Magam nem „neveltem” a szó hagyományos értelmében, se büntetés, se számonkérés, se feltételekhez kötött jutalom nem volt az eszköztáramban. Éltünk, együtt. Több derűvel mint bosszúsággal.  Mégis lehetnek rossz emlékei  a saját gyerekemnek. Talán a helyükre tette már a dolgokat.

 Január 25. Mostanában alig olvasok. Esténként filmeket nézünk, legújabb szerzeményünk a Scorsese-sorozat: A blues. Véletlenül a sorozat legjobb darabjával kezdtük, Clint Eastwood  nagy öregekkel beszélgetett: David Brubeck, Ray Charles, még vagy tízen stílusokat és korabeli élő adásokat felidézve mutatták be a zongora-bluest. A sorozat többi része sajnos, nem ilyen átütő. Végigszenvedtem a Memphist, B.B.King egy másik részben magával ragadott, bár a jópofa kiszólása: „Ha csak egyszer lennél fekete, sose akarnál újra fehér lenni”, túlmutat a zenén.

Szégyen, hogy milyen keveset ismerek egy történelmi nép múltjáról, a jelenéről szintúgy. Ráadásul regényes az a kevés is. Igaz, Mikes Kelemen csak a nénjét találta ki, a napi keservei akár blogszinten, reálisnak látszanak. Az Egri csillagok nem mondható szociográfiának, ugye. Nagy történelmi kihagyás után feltűnik Orhan Pamuk a Boszporusz semmihez sem hasonlítható, mozgalmas csillogásával, s ami hasonlít, az a megértő szeretet, amilyennel mindenki ragaszkodik a gyerekkori emlékeihez.

Még decemberben fogtam egy törököt: Oya Baydar regényét, a Macskakaparást. Sokáig nem igazodtam el rajta, miről is szól voltaképpen, mit kell ebből komolyan venni, és miért kellett alig hihető mesébe csomagolni a török emigránsok nem valami vidám történetét.

Oya Baydar olyan velemkorú lehet, most neves újságíró a hazájában. Egyetemista korában a radikális baloldali ifjúsági szervezethez csatlakozott, és ahogy nálunk is, a hallgatók ideológiai viták és eszmék ütköztetésével próbálták tisztázni a nézeteiket. Mi helyes, mi erkölcsös, hová legyünk, mivé legyünk… A diákéletbe beleszólt a politika meg a történelem. 

A wikilexikon mondja: „Az 1968-as franciaországi diáktüntetések hatására Törökországban is forrni kezdett a levegő, a diáktüntetések eldurvultak, jobb- és baloldali diákszervezetek az utcákon csaptak össze. Radikális marxista fiatalok megalapították a Devrimci Gençlik (Forradalmi Ifjúság) elnevezésű szervezetet, tagjai (köztük sok kurd szeparatista) bolgár és szír kiképzőtáborokban készültek a hatalomátvételre.^[27] A jobboldalon a radikális katona, Alparslan Türkeş ezredes Nacionalista Cselekvés Pártjának ifjúsági szervezete, az Ülkücü Gençlik (Idealista Fiatalok) kegyetlenkedései híresültek el; a katonai jellegű szervezet tagjait Bozkurtlar azaz Szürke Farkasok néven ismerték…”

Minderre Oya Baydar regényében csak következtetni lehet. A diáktüntetések miatt csoportjuk emigrációba kényszerül, Németország különböző városaiban telepednek meg. Mindegyiküknek van otthonról hozott macskája, ők leveleznek egymással „szagüzenetek” segítségével, és összefoglalják gazdáik érthetetlen,  józan macskai ésszel nem igazolható cselekvéseit. (Szaglevelét a feladó a látogatóba induló emigráns ruháján, táskáján helyezi el.)

1992-ben a baloldali török csoport látva a szocialista rendszer összeomlását, átértékeli fiatalkori hitét, és hazatérést fontolgat. Egyikük macskája szaglevelében értesíti a többieket gazdája öngyilkosságáról, ő maga marad a németek között mint kikötői kóbor macska. Ráadásul a török hatóságok ugyanebben az időben kiirtatják a fővárosban elszaporodott macskapopulációt, és bizonyos szaglevelekből arról is értesülhetünk, hogy a hazatérő társaság megbizonyosodott róla, miszerint a béke meg az otthonosság csupán ábránd.

*

Most olvastam: Méray Tibor: Búcsúlevél.  1958-ban megfogalmazza, hogyan kerítette be és csapta be a Párt a benne hívőket.

http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=76&secId=7975&qdcId=3&libraryId=-1&filter=M%C3%A9ray+Tibor&limit=1000&pageSet=1

Körülbelül úgy jártak az eszméért küzdők, mint Oya Baydarék, az emigránsok.

*

2012. decemberében itthon is megszólaltak a diákok. Nem olyan véres dolog, mint a fentiek, de figyelemre méltó. A fiatal oktatók  melléjük álltak. http://index.hu/video/2012/12/18/a_diakok_nem_alkudoznak/

A tárgyalások folytatódnak.

Cinke
   
     Éhség madara,
     tél cinkéje,
     dér hull, zúzmara,
     fák fehér vére.
  
     Borzong a bokor
     tőled, reszket.
     Szél fúj, magot szól
     a kóró, ezret.
   
     Lábaid nyomán
     csupa csillag
     estére a táj:
     de jó, hogy itt vagy!
   
     De szeretek én
     várni veled,
     amíg ideér
     a vén Kikelet!
   
     Madarak fénye:
     láng vagy! tűz vagy!
     Európához
     halálig hű vagy.
   
  
 Dudorászó
   
     Telihold, te fogyó,
     te zúzmarát hozó,
     télnek árulkodó
     jeges fagyalbogyó,
                   telihold, te fogyó!
   
     Lobbanj piros ének,
     hadd melegednének
     az aggok, a vének,
     a deres legények,
                  lobbanj piros ének!
   
     Dermeszd fagy a könnyet,
     ha majd elköszönnek
     útjuk legyen bársony:
     segítsd őket álom
                  át az elmúláson!
                                       
                                   Utassy József versei

Kedves Klári!

Megjöttünk Ibafáról, ahol csináltam egy fényképsorozatot, íme.

Egy kis beszámolót is kerekítek hozzá.

Ibafa nagyon kicsi, és nincs benne térerő. A Pannon Volán indít oda járatokat, tömegközlekedéssel csak velük érhető el, szombaton egyszer, vasárnap kétszer, munkanapokon kicsit többször.

Ha az ember leszállt a buszról, rögtön Ibafa közepén találja magát, a főtéren, ahol a templom, az ex-kocsma és az amellett jelenleg üzemelő  buszkocsma és vegyesbolt található. A főtérről lehet menni:

1) visszafele Almamellékre (illetve Horváthertelendre vagy Csebénybe, ezek Ibafához hasonlóan zsákfaluk),

2) balra fel, a temetőhöz,

3) egyenesen előre, az út bal oldalán van a híres pipamúzeum, és a község művelődési otthona,

4) jobbra le, az alvégre - ott még sose jártam.

Á…hoz egyenesen előre kell menni elég sokat, úgy 800 métert, ő már szinte az erdőszélen lakik, a falu utolsó házainak egyikében, ahol az aszfaltút rémes állapotban van, tekintettel a fakitermelésre - nem a pótkocsis megrakott teherekhez tervezték. Na meg az idővasfoga.

A könyvtárban rendszeresen lehetett internetezni, de jövőre nem biztos, hogy futja rá az önkormányzatnak. Majd meglátjuk, mi lesz.

Puszi:

S...

A szegedi ház teraszán dédanyánk fonott vesszőfotelben üldögél, keze ügyében az ezüstfogantyús meggyfa bot. Arra támaszkodik, ha be akar menni a lakásba. Idekinn egész délután dúdolgat. Néha  mérgesen dünnyög maga elé holmi „gyüttmöntekrül”, és ütögeti a rácsot a botjával, amikor közlendője van.

Apánk kidugja a fejét a műhelyből, ahol éppen a biciklijét ápolja. 1952-ben ritkaság, hogy valakinek francia gyártmányú kerékpárja legyen. Az övé az. Könnyű  vázán puha nyereg, dinamós lámpáján a  krómozott búrát saját kezűleg varrott fekete klotthuzattal védi, a nyereg alatt csatos bőrtokban a legfontosabb szerszámokat őrzi, ha netán út közben gyors javításra lenne szükség. A láncot hetenként áttörli olajos ronggyal. A rongy sem akármilyen: kizárólag a saját kiérdemesült habselyem alsónadrágjaiból vágja formára mind a hármat: az olajosat, a fényesítőt, és külön a lámpatisztító ruhát.

Most leteszi a rongyot a favágó tőkére, kilép a terasz alól a napra. Dédanyánkat kérdezi, miért kopog. Hunyorogva veszi tudomásul, hogy alig van már jég a jégszekrényben,  sürgősen ki kell szednie alóla az olvadékvizes lavórt, holnap kora reggel pedig jeget hoznia a jéggyárból. A „gyüttmönt” engedelmes, de cserében  harákolva sercint a bukszus tövébe, jól tudja, hogy a prolitempó dédanyánkat mérhetetlenül fölbosszantja.

Reggel apánk  tápai szatyrot akaszt a kormányra, fél tábla jéggel jön haza. Biciklijét farakásnak támasztja, előszedi a közepesen koszos rongyot, hogy a nagy becsben tartott  járművét szárazra törölje.

Az évek múlásával a bicikli is öregszik. Egy rosszul sikerült túra végén nyolcast kap az első kerekébe, a kerékagyak kikopnak, a pedál lóg, a kormány gumifogantyúja elvásik. Apánk egyre gyengébb, nem tudja kicsavarni a középső részt, nem csoda, a gyári számon ez áll: Torpedo, 1928. Gyengéden letörli a vázról a port, ócska vászonköpenyt terít rá,  nem valószínű, hogy mostanában biciklire ül. Kevesebb a feladata is. Hozzon a piacról birsalmát, menjen el a patikába popsikenőcsért. Nemrég született meg az első dédunokája, végre fiú.  Utódai mostanáig mind lányok. Nincs baja a lányokkal, sőt, hangoztatja, hogy lánypárti, de ha a biciklire néz, csak a fiút tudja rajta elképzelni.

*

Bármennyire szeretett fantáziálni, akkor, 92-ben nem láthatta előre sem a gondosan őrzött járgány sorsát, sem a dédunokája választását. Kis Andris iskolai holmiját később Apókája régi aktatáskájában hordta, németül Mamitól tanult, és a piarista gimnáziumban érettségizett. Most a ferencesek alsóvárosi papneveldéjének lakója, szerzetes lesz. Modern emberek, kapcsolataik a civil világgal nagyon is elevenek. Minthogy Kis Andris érettségi ajándékba a régi biciklit felújítva kapta meg, ha teheti, mindenhová a régi-új járgánnyal kerekezik. Még az is lehet, hogy néhány év múlva kerékpáros lelki gondozó lesz az alföldi tanyákon.

2013

2013 minden napja hozzon békét, boldogságot kedves olvasóimnak, barátaimnak, a beszélgetőtársaknak és persze az egész családnak, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.

http://indavideo.hu/video/Ifj_Johann_Strauss_A_denever_nyitany

Carlos Kleiber vezényelte, utána még egy „werkfilmet” is bemutattak arról, hogy vagy harminc évvel ezelőtt ugyanez a Kleiber hogyan küzdött meg a zenekarral és Strausszal.

Még előbb, a Mezzo műsorában Brahms 2. szimfóniáját vezényelte szintén Kleiber. Öregen, de fiatalos lendülettel és bécsi hangulatú könnyed édességgel a dallam kínálta részeknél. Máskor kemény volt és németesen precíz. Meg lehetett hallgatni egy másik előadást is a youtube-on, Karajannal.  Ő jól elmagyarázta Brahmsot.

*

Mi közük hozzá? Hát az, hogy ők vótak a vótok:

http://www.nyest.hu/renhirek/oroszok-es-nemetek-a-lettben-br-es-a-votok

*

Minél hülyébb, annál jobb:

http://hvg.hu/Tudomany/20121218_youtube_legnezettebb_2012

Gangnam style az élen.

*

December 22.

Ma van szombat. Mához egy hétre jönnek ki a gyerekek karácsonyozni. Amit tudtam,beraktam a mélyhűtőbe, de nagy kár volt előre vásárolni, hiszen a két ünnep között bőven ráértünk volna. Tudtam, hiszen megbeszéltük, mégse gondolkoztam. Nem szeretek öreg lenni.

*

December 23.

Aranyvasárnap. Délután fél négy elmúlt, és még világos van. Emlékszem rá, hogy amikor dolgozni jártam a húszemeletesbe az Árpád hídnál, négy órakor gyújtottunk villanyt. Már nyáron is észrevettem, hogy a napok mostanában valamiért hosszabbak. Vagy kezdek hülyülni?

*

Ezt a könyvet egyik testvérem írta:

http://www.muszakikiado.hu/karosszerialakatos_szakmai_ismeretek

A tankönyv első kötete a fémipari alapismeretek. Ezt is ő írta:

http://www.muszakikiado.hu/femipari_alapismeretek_karosszerialakatosok_szamara_

Őrület, hogy mennyi munkája van benne. És az a rengeteg rossz gyerek, akiket tanított vagy harminc éven át… Minden elismerésem az övé.

*

Egyszer csak, mint egy sugallatra, a NatGeo csatornára váltottam, és ott egy Koenigsegg nevű autógyáros bemutató filmjére találtam. Egyedi autókat gyárt, egészen más technológiával mint a sorozatgyártók, minden darabot kézzel szerelnek össze, az alkatrészeket pedig, akár az egész autó egységeit, Angliában gyártják. A középen elhelyezkedő motort grafitszálas műanyag házba teszik, egy ember csak ennek a szerelésével foglalkozik. A többi szakember is  egy-egy művelet specialistája. Végül kijön az autócsoda. Nyolc-kilencszáz kilométeres sebességgel megy, spéci fékezőelemeket talált ki a gyártó, hogy a járgány a földön maradjon, nehogy véletlenül elrepüljön.

*

Jaj, a törökök:

1980-ban ___ ______ _'_&__&__ -_(__ __ 4&__"'_#*"9__)

______#_##__&_"_)&__"_+&_&"_,''___&))*

__ -&___&#&)__ __ -_4_&'&(_ *___#_ _#_&##&_ _

-_#____#____)9_______,_#_-*%_*%$_____+__*#*3

"_*_ _&_""&__ &)(&4_"&)_&)_ %_)#_"_

Érdekes, ugye? Pdf-ben töltöttem le, ezt hozta ki belőle a word. Lehet, hogy jövőre visszatérek a törökökre, mégis, maradjon valami nyoma, mit is akartam tőlük/róluk.

*

A székely titkosírásról:

http://www.nyest.hu/hirek/szekely-titkosiras

Csak lenne időm utánabányászni! Még a Wang folyónál is lesz valami róla.

December 29.

Szerelem ellen orvosságot keresek:

„A kutatások azt mutatják, hogy a dopamin agyi ingerületátvivő anyag szintje szerelem esetén megemelkedik. A dopamin kulcsszerepet játszik az öröm- és fájdalomérzetben, összefüggésben áll a vággyal, a függőséggel és az eufóriával, ezért hirtelen megemelkedése a jutalom olyan akut érzését okozhatja, ami megnehezítheti a szerelemről való leszokást. Ebben a tekintetben a szerelem az opioid szerekhez, például a kokainhoz hasonló hatást fejt ki.”

http://www.szimpatika.hu/cikkek/3570/a_szerelem_tenyleg_eszunket_veszi

December 30.

Beszéltem a kutya gazdájával. Meggyógyult a kis korcs, Maya a neve, nem lesz túlságosan nagy, yorki – havanese keverék, máris megszerették. (Azért fontos a mérete, mert a lakásokban csak kistermetű kutyákat tarthatnak  a házirend szerint.)

Olvasókönyv?

http://www.eparhija-dalmatinska.hr/Frames-c.htm

Itt a Karácsony. Az ortodox karácsony messzebb van, leginkább Vízkereszt felé.

Még régen Pulában megnéztünk egy gyönyörű szép pravoszláv székesgyházat. A templom őre, egy idősebb férfiú ékes horvát nyelven bemutatta a templomot, elmondta, melyik oltár, ikon és templomi hely milyen helyet foglal el a liturgiában, és csodák csodája, szinte minden szavát értettem. Most  rátaláltam  egy odavalósi szövegre. Hát, ez is ugyanolyan, mintha Juhász tanár úr ószláv nyelvi szemináriumán olvasnám. Érdemes belenézni, megadja az értelem örömét is, nem csak az érzelmieket!

Régen úgy hangzott a csengő hangja, hogy kicsit rekedt volt, kicsit éles, néha berregett, majd kitisztult. A Szent Gellért utcában szólt így a csengő több mint ötven éve. Most nálunk szólal meg az alagsorban, hogy a ház ura meghallja, ha valaki a kapunál csenget. A fönti csengő ugyanarra az érintésre működik, csak másmilyen a hangja.

A régi csengő, a muzeális értékű szerkezet kissé elkoszolódott, berozsdásodott, a hangja is alig szólt, nem volt egyszerű újra megszólaltatni. Apánk is sokszor szerelte még a Szent Gellért utcában. Egyszer valamiért akadozni kezdett a csengése. Apánk meg akarta érteni a működését, előszedte tehát a Révai Lexikonát, és gondosan tanulmányozta a szerkezeti rajzot, hogy rájöjjön, hol lehet a hiba forrása.

Itt van a szerkezeti rajz és körülötte a szöveg a lexikonnak ugyanabból a példányából, amelyből apánk is dolgozott.

Azt, hogy annak idején mi lehetett a hiba, már nem tudjuk meg, de sikerült a csengőt új életre kelteni. Ha vissza akarunk menni a Szent Gellért utcába, becsengetünk magunkhoz az alagsorba. És ha szól a csengő, más régi csengők hangjai is felrémlenek.

 Amikor gyerekek voltunk, úgy tudtuk, hogy a karácsonyi csengőt  a Jézuska szólaltatja meg, miután kirakta az ajándékokat. A csukott ajtó mögött szorongva vártuk, mikor jön már meg a Jézuska. Iszonyú csendben voltunk, a szívünk hangosan dobogott, a lélegzetünket visszafojtottuk. Mögöttünk álltak a felnőttek, velünk együtt várták a Jézuskát. Felhangzott a csengés. Előbb gyengén, egy-két ütéssel, aztán hangosabban, sürgetően, hirdetve, hogy elérkezett a pillanat, amikor kinyithatjuk az ajtót.

És akkor ott ragyogott a karácsonyfa. Gyertyafényben,  fenyőillatúan, körülötte mesebeli kirakodóvásárral. Hozzánk nem csomagokat hozott a Jézuska, hanem a fa alá terítette a melegítőket, a harisnyákat, a bojtos sapkákat, a meleg kesztyűket, a könyveket… Mennyből az angyal… Az Öregangyal kihirdette, melyik ajándékkupac kié, hátul, az ajtó mögött állt apánk három szál ünnepi fehér szegfűvel. Minden Karácsonykor ő szólaltatta meg  a Jézuska csengőjét.

A fotó nincs kitalálva, csak úgy odakattintottam, és ez lett belőle. Két növény az ablak alatt,  egyik  elevenszülő, a másik  születésnapi ciklámen.  Szeptember óta pihenés nélkül virágzik. Az elevenszülő régóta velünk van, legalább ötven éves, ha nem több. Édesapám növénygyűjteményéből való, az ő  Sarjikájának leszármazottja.

Az első tövet valamelyik tanítványának apjától kapta, amikor családlátogatás közben végignézte az  üvegházat, és ott a sarokban dülöngélt, kúszott, sarjadzott majnem magára hagyva ez a madagaszkári kaktuszféle. Szukkulensnek mondta a kertész. Év végén küldött egy tő fügecsemetét, mert családlátogatáskor édesapám nem fogadott el semmit a  növénysarjakon kívül, amiket a gazda csak úgy fél kézzel lekapott a levelek széléről, és egy újságfecnibe csomagolva a tanár úr zsebébe csúsztatott.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kalanchoe_daigremontiana

 Igen,  nálunk kevéssé ismert ez a növényfajta, ami a levelei szélén növeszti önmaga gyökeres-leveles miniatűr másolatait. A pici növények idővel lehullanak, gyökereiket a talajba fúrják, levelüket a Nap felé fordítják, és megkezdik önálló életüket, amíg elegendő sarjat hoznak ahhoz, hogy megöregedve eldőljenek, és mellettük a Sarjikák új nemzedékei növekedjenek.

Sokszor, sokfelé adtunk a szaporulatból. Kapott az orvos, a barátnő, a hivatalsegéd, magunkkal költöztettünk Pestre egy példányt, annak a sarjaiból is kapott munkatárs és házmester, a férjhez ment lányunk  magával vitt egy tövet, a növénygyerekekből adott az anyósának, az elevenszülő jól érezte magát a gödi konyha ablakában. Amikor meghalt a nászasszonyom, sokáig hányódott szegény növényke az ablakpárkányon. Már csaknem kiszáradt, mire a lányunk gondozásba vette. Most a gödi Sarjika  fiai  nőnek a déli fekvésű ablak  előtt, széjjel is lehetne ültetni, ha kellene valakinek.

*

Ajánlat:

http://mult-kor.hu/20120222_fedezze_fel_a_selyemut_meses_varosait

Talán jobb lesz könyvek, térképek, lelőhely leírások segítségével fölfedezni. Már nem vállalnék ilyen hosszú és feltehetően kényelmetlen epizódokkal terhelt utazást.

*

Ilyen vicceset régen olvastam: „… jóval későbbi időkből származó írás Freisingi Ottóé, aki 1147-ben Magyarországon járt, és véleményét mind az országról, mind annak népéről az utókorra örökítette. A keresztes hadakat kísérő egyházi férfiú így ír őseinkről:

„A magyarok rút arcúak, beesett szeműek, alacsony termetűek, erkölcseikben és nyelvükben barbárok és vadak, úgyhogy a sorsot jogosan vádolhatjuk, avagy inkább az isteni türelmet csodálhatjuk, amely ilyen, hogy ne mondjam embereknek, hanem emberi szörnyetegeknek oly gyönyörű földet adott.”

Idézi egy természettudós itt:

http://eberhardt.rpotor.com/08MestersegesParadicsomok.pdf

https://www.youtube.com/watch?v=tnKmcRSh80g

Blues for Edward. A vájtfülűek szerint nem ez a legjobb száma, de szerintem zseniális.

*

Az Új Könyvpiac közlése szerint annyi könyvbemutató, beszélgetés és dedikáció lesz decemberben, amennyit egy ember az ő eszébe nem tud belegyömöszölni. Már ha elmenne  mindegyikre. Meg ha elolvasná mindet, ami csak éppen ebben a hónapban jelenik meg.

*

Miféle vircsaft van mostanában? 

http://hay.irolap.hu/hu/hay_janos_lovasi_andras_a_kez_reszlet

Olvasni mégis jó!

A fiatal házaspár másfél éves csivavája sétáltatás közben letévedt a járdáról, és elütötte egy autó. Azonnal elpusztult. Asszonykája sírt-rítt, a férfi pedig bűnösnek érezte magát, mert nem figyelt eléggé. Elhatározta, hogy Mikulásra vesz a feleségének másik kistermetű kutyát, egy yorkit. Onnan jutott eszébe, hogy fotóval hirdették a kéthónapos, szeretnivaló kiskutyát. Telefonszám, lakáscím rendben, ára, minthogy származási papírokat nem kértek, csak harmincezer volt.

A yorki új gazdáját Mikulásruhába öltöztetve várta. Otthon leszedték róla a jelmezt, az eddig eltakart testrészein másféle szőr nőtt, mint a fején, a lábai hosszabbak, mint egy yorkié, viszont egyből végigfosta az előszobát. Kicsit vinnyogott, majd bevette magát a csivava régi házába, és tovább sírdogált. A házaspár megpróbálta felhívni az eladót, de már nem vette föl a telefont. Se este, se éjjel, se másnap reggel, amikor a kiskutya darabokban hányta ki a konzervet.

Elvitték az állatorvoshoz. A doki hümmögve nézegette a kis állatot, valami keverék lehet, a feje yorki, de a teste jóval nagyobb lesz, mint egy yorkié. Egészen biztosan nincs még kéthónapos, tehát szopnia kellene, a táp még korai, ezért nem maradt meg benne. A kutyaárus módszere sem volt meglepő az állatorvos számára: átjönnek valahonnan, bérelnek egy lakást néhány órára vagy napra, ezalatt megszabadulnak a kutyáktól, és eltűnnek, örökre. A férfi szerint legalább két alom kiskutya volt a fürdőszobában, egy pillanatra látta csak, amíg a nő benyúlt az ajtórésen a Mikulássapkáért.

Amikor gyerekek voltunk, gyakran jártunk át a templomba. Jó volt fönn a kórusban énekelni, jól kiereszthettük a hangunkat, senki nem szólt ránk, hogy halkabban, mert fáj a feje. Az orgona fújtatójánál a testvéreim ügyködtek, nagyapa meg zengette az ünnepélyes dalokat, különösen Karácsony előtt. Rorátéra 6 órára mentünk, mert mindenki dolgozni vagy iskolába járt, nem lehetett elkésni, de nem is volt tanácsos bevallani, hol kezdtük a napot.

http://www.szepi.hu/nota/xmas/x081.gif

Sötét volt még, amikor beléptünk a halványan világított templomba. Nagyapa hívogató dallamai között a Csendes éj, szentséges éj, meg az Ó gyönyörű szép karácsonyi éj hangzottak a leggyakrabban, a mise végén pedig nagy hangerőre kapcsolva zengette, hogy Dicsőség mennyben az Istennek, békesség, Földön az embernek… és komolyan is gondolta. Minden közeli felnőttünk komolyan gondolta, még Bitó Juci néni, az orosz tanárnőnk is, meg Berta igazgató bácsi az iskolában, a fizika meg az énektanár, ők mind hívek voltak, így visszatekintve, de a valóságban is, biztos. Meg lehetett érezni, hogy a történelemtanár, akinek a férje a városi futballcsapat edzője volt, az például nem szerette Juci nénit. Titkos szálak feszülnek,  rejtett érzések jól visszaköszönnek ma is, hiába énekeljük, hogy békesség, békesség, embernek.

*

A naspolyáról. Bálint gazda mondja: A naspolya különleges alakú gyümölcse utóérő, vagyis a fáról leszedve még nem fogyasztható. Idézi Lippai Jánost, aki a Posoni kert-ben így ír: "A noszpolyafa gyümölcseit, minek előtte meglágyul, akkor szedik: de jobb, ha a fáján hagyják, hogy egyszer vagy kétszer megcsípje a dér, s édesebb leszen. Ha elébb leszedik, s szalmára rakják, úgy is meglágyul, és akkor eszik őtet nyersen, mert főve nem láttam". Nem aranyos? Eszik őtet, enném én is, ha lenne.

*

Még egy szelet a régiségből:

http://ww2.bibl.u-szeged.hu/index.php/aktualis-programok-jatssz-velunk-3392/882-stein-aurel

Most olvasom: Stein Aurél: Homokba temetett városok. Bármilyen érdekes is, elszállt fölötte az idő. Túlrészletező elbeszélése igazi tárgyszeretetről vall, csakhogy ma gyorsan a lényegre térni sokkal üdvözítőbb. Ötvennégy oldalt olvastam el, de még csak éppen átkel mindenféle hágókon…Várom, mikor ér el az Ezer Buddha Templomáig, és mit mond Wang szerzetesről, aki kapzsiságában akaratlanul is hozzájárult, hogy a kincsek fennmaradjanak. (Az expedícióról  Terebess lexikonában is lehet olvasni.)

*

Szász Marci mondta egy interjúban (Fábián Tamás kérdezte):  „-Akkor zűrös volt az életed, most már stabil? -Nem mondanám, inkább azt mondom, hogy a magyar realitásban élek. Volt egy időszak, amikor aggódtam az aktuális problémák miatt, most már inkább úgy vagyok vele, hogy ezt túl kell élni, és bízom benne, hogy lesz még talán ebben az országban is egy normálisabb világ, ahol nem az van, hogy a legnagyobbak sem mernek tisztességes ajánlatot kínálni. Mert voltam olyan világcég hazai interjúján, ahol fogtam a fejem, hogy tényleg szerződés nélkül és simlis módon akarnak alkalmazni. Ilyen szempontból, ami itthon zajlik, az egy katasztrófa, majd talán lesz jobb.”

Az IQ-m messzire van Marciétól, de ugyanebben a realitásban élek, és ugyanezt gondolom.

*

A mintha-ország egy másik nézőpontból: http://nyomorszeleblog.hvg.hu/2012/11/28/335-zavaros-ugyek/  Mikroközösségek működtetése a megoldás? Lehet. Nemrégen olvastam egy faluról Zala-Vas környékéről, ahol megszervezték a falu életét  fillérekből, és mindenki egymásért is dolgozik. (Egyszer valamikor már belinkeltem ezt a hírt.)

*

Az év hala 2013-ban:

http://www.haltanitarsasag.hu/azevhala_hu.php

A leánykoncér a legszebb, a menyhal a legérdekesebb, van egy kis mellőzött, lehet, nem ő nyer. Ezért rá szavazok. Támogatom a gyengébbeket.

Az év fája és az év madara is idejön még. Persze, eddig sose sikerült a nyerőt kiválasztanom. A kocsányos tölgy például lecsúszott.

Néztem itt a madár röpképét. Biztos, hogy a Szuzuki úton egerészölyv vadászik: http://www.mme.hu/component/content/article/15-legfrissebb-hirek/1636-2012-ev-madara-az-egere

Az év fája legújabb híre: http://www.hir24.hu/belfold/2012/12/01/hos-lett-egy-makkfa/

Szeretném, ha a környezetvédelem tényleg a környezet védelméről szólna.

Mintha tévedésből születtünk volna (Takács Zsuzsa verse)

Mintha tévedésből születtünk volna,
vagy elcserélték volna életünket,
úgy éltük ezt a töredék időt itt,
hogy visszanézve már csak innen is,


zavar fog el és szégyen. E kontár
munka, ideiglenes betoldás a végtelen
huzalban talán csak arra jó,
hogy megszakítsa az áramot,


lángba vagy sötétbe borítva
a környék házait, mindent, ami
a hártyaként rólunk lehúzódó


éggel el nem mozdul, döbbenten áll
ha ránk néz. S mi durva fényben látjuk
arcuk szemrehányó s kihunyó holdjait.

***

November 17.

Ha ez így megy tovább, nem nézem többé az x-faktort. Beszavazzák a két leggyengébb énekest, végül meg fogja nyerni a fahangú, sílustalan, hisztérikus Z. Krisztián. Két született tehetség, Oláh Gergő és Antal Timi kulloghat utána. Ez így egy kutyakomédia.  Megértem, hogy ellensúlynak a szintén gyenge Stonra van szükség, majd ketten Krisztiánnal ellavírozgatnak a célig.   Micsoda szemétség! Szavazzunk? Szavazzon a halál. Csak arra vagyok kiváncsi, mikor fog kiesni A., a kis pojáca. Jelzem, ha ketten maradnak utoljára a Krisztiánnal, talán a lány nyeri meg a versenyt, ő legalább mozog a színpadon. De a verseny  akkor se fog igazságosan végződni.

 November 18.

Nahát, ez a rétoromán kisebbség, vagy nem is önálló népesség nyelvileg és nemzeti létét tekintve Svájcban pont olyan, mint a ruszin kisebbség Ukrajnában, vagy a csolnoki német nemzetiség nyelvében és kultúrájában itthon.   http://www.c3.hu/~magyarnyelv/04-3/szaboj.pdf

 Na mégegyszer, a megnyitáshoz:

http://www.c3.hu/~magyarnyelv/04-3/szaboj.pdf

Majd jövök!

*

Elmentünk Párkányba körülnézni. Vasárnap lévén, kevesen járkáltak a főutcán, kissé hideg is volt, bementünk tehát a legelső nyitva tartó étterembe. Broadway a neve, kínálata klasszikus. Mi csakis knédlit kértünk sült hússal és párolt káposztával, ahogy a szlovákok csinálják. Ezúttal sem csalódtuk. Kihoztak két óriási tálat, a knédliszeletek mint a terített betli lapjai, úgy keretezék a húst meg a káposztát. Az ízük a legjobb disznóvágások emlékével vetekedett. Sörrel koccintottunk, és a néhány hét múlva esedékes ötvenedik házassági évfordulónkról megállapítottuk, hogy ez volt az.  

*

Még egy fontos bloghely: http://legyenitt.blogspot.hu/

 November 20.

Javaslom, hogy ne tessenek újságot olvasni. Semmilyet se. Annyi más érdekes dolog van.

Például itt van az utca. Tök üres, néhány levél megmoccan a kopaszodó meggyfán, szemben az udvar végénél a nagy sárga kutya morogni kezd, a hátsó lábait berogyasztja, az állát előretolja. Mellettem ül a macska a radiátoron. Erre ő is felfigyel, biztos benne, hogy valami történni fog. Úgy van. A kutyától biztonságos távolságra, a fal mellett föltűnik egy cirmos, hoz valamit a szájában. Átbújik a kapu alatt, megy hazafelé. Szegény pocok, hajnalban még nem gondolta volna, hogy a Köckék konyhaajtója mellett végzi.  

*

Egy újsághír, mégis: http://kotvefuzve.postr.hu/az-emmi-ironak-nezte-egy-regeny-hoset

Uz Bence mint író van számontartva a jobbikos képviselők körében. Na és. Kiről nevezték el annak idején a Guszev utcát?

November 21.

Szabad-e saját magunkat feloldozni?

Bármennyi gonoszságod, balgaságod

nem is súrolja tiszta mélyedet.

Ha szövevényed és kérged lehámlott,

kiáll, mint pőre szirt, a szeretet.

                (Weöres Sándor: Búcsúzó - részlet)

Krisztánál (Vackor) olvastam Weörest. Könny futott kicsit, aztán eszembe jutott egy pszichológus megfigyelése: minden sírás önsajnálat.

 November 22.

Ez is olyan zavaros! Tegnap a postán nem értettem, mennyi pénz az a negyven forint, amit fizetnem kell, kirakosgattam kerek pénzeket, válassza ki a kisasszony. Nézett csodálkozva, emelt hangon elismételte az összeget, aztán még hangosabban… Ma se jobb. Ötször olvasom ugyanazt, betűk vannak egymás mellett.

*

Sirály a síremléken: http://www.agt.bme.hu/varga/foto/farkasreti/zelk.html

*

Még nem olvastam semmit Bacher Ivántól. A könyvtár éppen olyan messzire van innen, mint a könyvesbolt, ez utóbbinak kínálatában kizárt dolog, hogy Bachert meg lehessen találni, ezért az internethez fordultam. És íme: http://fapadoskonyv.hu/index.php?option=com_whp&controller=reader&cond_kategoria_id=41&Itemid=0&termek_id=615

A Fapados könyvkiadó lehetővé teszi, hogy beleolvassunk a könyvbe, ezúttal a Hogyan kell a nőkkel bánni? címűbe. A főzésről alkotott, kultúrtörténeti betétekkel gazdagított tárcák kissé untattak. Ellenben Juhász Gyulát idéző, a szegedi nagy zsinagógát, a város régvolt és mai kulturális ízeit kóstolgató tárcái nagyon megragadtak, nem azért, mert a tárgyuk ismerős,  hiszen a karfiolos disznóhúst szintén ismerem még Dubarry korából, hanem azért, mert a szegedi etűdökben az idők és terek úgy fonódnak egymásba, mintha különös festmények lennének.  Bacher sok  történetet idéz a múltból, hol derűset, hol drámait. Az egészen átragyog ő maga. Ha nem írna, hanem festene, akkor groteszkbe hajló akvarelleket tenne a papírra.

*

Illyés írja május 12-én, 1977-ben: „Nevetnivaló, hogy épp egyéniségünk tudata az az álarc, amely letéphetetlenül legjobban eltakar bennünket.”

Ahogy előrehaladok a Naplóban, egyre több kérdésünkre rátalálok. Álarc: mintha a hazugsággal rokonították volna kedves barátaim. Sértőnek éreztem, de nem tudtam volna megmagyarázni, miért. És most itt van, Illyés megmondta a tutit.

*

Csapatos madarak: http://mmebudapest.wordpress.com/

Ebből a cikkből tudtam meg, hogy a csinos kis barna-szürke mintás, fehéres fejű madárkák miért egyszerre szállták meg az öreg fenyőt, és miért tűntek el egycsapásra, úgy, hogy nyomuk se maradt.

*

Egy könyv. Figyelemre méltó, el kell olvasni. Nemcsak szülők, hanem atyáskodó politikusok is tanulhatnak belőle.

http://ujember.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=20475:szeretettel-nevelni

*

Ebben csak az a jó, hogy ő is zuhan. Tehát a zuhanásélményemmel nem vagyok egyedül. Mellesleg rondán beszél, mint mindig, de amit mond, abban többé-kevésbé igazat adok. Ámbár, ő se tudja, kire szavazzon.

http://fn.hir24.hu/interju/2012/11/12/puzser-nekem-a-csillag-szuletik-ugrodeszka-volt/

*

Bernadette leveléből egy mondat:

„Sokszor nehéz látnunk, ”mi van Jézus zsebében”, de hinnünk és bíznunk kell benne, mert Ő soha nem vesz el úgy, hogy helyette, ne adna valami sokkal értékesebbet…”

 November 16.

Ma kivágták a diófát. Amikor ide költöztünk, süvölvény volt, még nem is termett. Később se ontotta, de nem szedtük fel, először is nem a miénk volt, hanem a szembe szomszédé, aztán bajos lett volna a jócskán lejtős utcán elfogni a guruló szemeket. Mivelhogy az úttest két oldalát elválasztó sövénybe ültették. Az évek alatt egyre nagyobb lett, magas ágai a villanyvezetékek kábelei közé nőttek. Tavaszonként legallyazták, mégis  terebélyesedett. Annyi levelet hullatott már tavaly, hogy nem győztük összeszedni. A szomszédok közül kettő nem bírta elviselni a rendetlen fát. Idén egyikük elintézte az önkormányzatnál, hogy kivágják. Aki ültette, már vagy négy éve meghalt. Utánahalt a diófája.

*

Délután olvastam, hogy Kertész Imre írói munkásságának dokumentumait Berlinben helyezte el, egyúttal közölte, hogy az életművét befejezettnek tekinti, és többé nem ír semmit. Ugyanezt kábé egy hónappal ezelőtt Amerikában Philip Roth jelentette be 78 éves korában. Kár.

 November 17.

Ugyan, mit számít, hogy a blogírók beengedik a többieket a belső világukba? Elmélkedni, szépet vagy nem szépet mutatni lehet, vagy érdekel, vagy nem … Itt az igazi, ezt egyetlen blogíró se tudja fölülmúlni: http://www.origo.hu/tudomany/20121116-uj-kepek-einstein-agyarol.html   Bújjunk bele egy másik emberbe?

A Marson széjjelnézni? Az is hihetetlen.Mennyi agytekervény kellett hozzá, hogy az erre alkalmas műszereket kitalálják?

http://www.origo.hu/tudomany/20121115-sivatagi-onarckep-a-sziklafeszekben.html

Mégiscsak azt gondolom, hogy az ismeretközlés sokkal érdekesebb, mint a szépirodalom.

*

Mielőtt fölléptem volna a buszra, megkérdeztem a sofőrt, megáll-e a falunkban. Hú, micsoda tirádát vágott ki tudatlan nyanyusokról, hivatalos útvonalról, egyebekről. Egyik utas rászólt, mit idegeskedik, mondhatná röviden, hogy „igen”. Ó - köszöntem az együttérzést - én már nem tudok se megsértődni, se ideges lenni.

November 7.

Régebben ünnepnap volt. Ma hétköznap, lehet olvasgatni, már annak, aki ráér. Sajnos én rá.  Kétkötetes tankönyv kritikájára találtam itt:

http://www.nyest.hu/hirek/nem-csak-jatek-es-mese

Ez semmi. Csak az első rész, ilyesmit írhatok én is, ha jó napom van. Na de:

érdemes átböngészni a második kötet részletes kritikáját.

http://www.nyest.hu/hirek/nem-csak-jatek-es-mese-masodik-resz

Szegény szegény gyerekek! A kritikai gondolkodásra szeretnék megtanítani őket. Itt még a kritika kritikája is kevés. Anno beszéd- és értelemgyakorlatnak hívták a tantárgyat. Már első osztályos  korunkban beszéltünk, később gyakoroltuk az értelmünket.

Most: húzd alá, karikázd be. Mire állásinterjúra mégy, pontosan annyira fogsz megtanulni tájékozódni a világban, hogy bölcsen elrejtsd, ha észreveszed, okosabb vagy, mint a leendő főnököd. A kritikai gondolkodást viszont mégis megtanulhatod. Nyugodtan írd a feladat megoldása helyére, hogy ez egy jó nagy hülyeség. Amikor már megy, megtanultál kritikailag gondolkodni.

*

Azt hittem, csak a mesében van, és most a Délmagyarban olvasom a saját szememmel:

Tudatjuk, hogy

KARÁCSONYI MIHÁLY ANDRÁS

hatrongyosi lakos, 75 éves korában elhunyt. Temetése november 8-án 15 órakor lesz a makói Római katolikus temetőben. Gyászoló család

(Hatrongyosi kakasok, Móra Ferenc és egy mai búcsúztató.)

November 8.

Illyés naplója:

„Vannak homályos – és éles rajzú emlékek. Az élesek „leírhatatlanok” abban az értelemben, ahogy a könyvelésben egy-egy követelést „leírnak”. A homályosakat viszont a leírásuk csaknem teljesen „leírja”: megszünteti. Olyasféleképpen, ahogy egy téma kimegy a fejből, mihelyt megvalósul, vagyis mű lesz belőle, a képzeletből átmegy a papírra.

Ködös emlékkép volt bennem a jelenet, ami első gimnazista koromban lefolyt Pávelné és köztem. Most egyértelműen olyan édes-szomorú lett, ahogy a minapi hangulatomban leírtam. Holott másféle is lehetett volna (átkozódó, nevettető stb.), ha más a hangulatom. Vagyis egy-egy életről annyiféle életrajzot írhatunk, ahányszor nekiülünk. S ha így van már a napi események rögtöni rögzítésével is?”

Ezt írja még április 29-én.

„Amilyen mértékben fogynak a versolvasók, olyan mértékben szaporodnak a költők. Ez a mérlegjáték törvényt követ. Színvonalas költőket csak színvonalas olvasótábor működtet. Alacsony színvonalú vagy éppenséggel színvonaltalan táborban végül mindenki verselhet, akit csak meglegyint valamiféle szellő a versek világa felől. Itt csaknem mindenki önáltatással kezdi. A kritikai ösztön és a testület fogyatékossága, ha ez a (kamaszszintű) önáltatás azt hiszi, hogy közellátást is mível.”

Megnyugtat, hogy ő is rossznak találta Márait. Ezt írja: „Negyedévente egyszer ha álmodom. Ma: Márainak akartam valami szívességet tenni, hogy megvigasztaljam a rossz könyvei – és rossz véleményem – miatt. A dölyfe, ahogy újra s újra megalázott a visszautasítással. Mi is lehet most vele?”

November 10.

Tegnap a temetőben láttam, hogy egy-egy sírhely fölé több nevet vésetnek, mint ahány embert odatemettek. Emlékhely azoknak, akiknek nincs sírjuk sehol, vagy nagyon messzire hunytak el.

*

Rábukkantam egy videóra: a szigetlakó író interjút ad.

http://www.kulturpart.hu/mozgopart/31251/egy_horvat_szigetlako_titka

*

Az underground felé

http://www.kulturpart.hu/zene/30982/turnera_viszi_szimfonikus_nagykoncertjet_a_magashegyi_under

Rázz fel. Veszprém. Utcazene fesztivál. Azt hiszem, Bocskor Bíborka az énekesnő. Nemsokára Hódmezővásárhelyen adnak koncertet.

November 11.  

Nemes Nagy Ágnes Bors néni fekete cipőjével beszélget. Kérdezgeti, leleplezi:

„Én tudom, hogy merre jártál,

az időben mászkeráltál,

régi padlót nyikorgattál,

régi követ csikorgattál,

átrepültél sok-sok éven,

s lábujjhegyre állva szépen

karingóztál régi égen.

Hol az a sok év,

fekete cipő?

– Messze, messze, messze.”

*

Még egy, amit nem lehet elfelejteni:

Nemes Nagy Ágnes: A gondolj-rám-virág

„A gondolj-rám-virág

A gondolj-rám-virág,

az volna szép, az volna szép,

a gondolj-rám-virág,

az barna-kék, az barna-kék

(csak volna barna, volna kék,

a gondolj-rám csak volna szép,

mert nincs ilyen).

A nefelejcs azt mondja: nem,

a gondolj-rám: igen, igen,

azt mondja, hogy: igen.”