(Részletek egy fiatal munkaerő leveléből)
Nagyon jókedvű vagyok mostanában, voltak szabadnapjaim néhány tizenkét órás műszakért cserébe, így elmehettem matektanárhoz, fogorvoshoz,nőgyógyászhoz, volt időm takarítani is egy kicsit, levezetésképp pedig egy bugyuta sorozatot néztem. Néha elcsodálkozom azon, hogy mennyire természetes számomra a független élet, magától értetődő, hogy milyen tartalommal töltöm fel a saját irányításom alatt álló napokat, és minden apró nehézség ellenére úgy érzem: ez nekem való!
Persze vannak rosszabb napjaim, a múlt héten elég borús volt a hangulatom. Jelenleg a Xxxx egyik legforgalmasabb üzletébe vagyok beosztva, ez a Rákóczi tér és a Xxxx között van, a xxxúton. Ha valaki szabadságra megy, többnyire én helyettesítem, ezért a szokottnál sokkal többet dolgoztam: pénteken, szombaton, és hétfőn is tizenkét-óráztam (akkor nem kaptam utána szabadnapot). Tudniillik hétfőnként háromszor többen vannak, ráadásul aznap ketten voltunk a három helyett, így társammal az egész napot óriási pörgésben töltöttük el. Ezt úgy képzeld el, hogy reggel nyolckor beléptem az üzletbe, és este nyolcig megfeledkeztem a létezésemről is, az egyik ügyfél után jött a másik, mögötte tolongott még tíz, sőt az utcán is voltak várakozók, és persze gyűltek a xxxxx -megrendelések és más nagyobb kaliberű feladatok, amiket még aznap kellett befejezni. Enni és pisilni sem tudtunk elmenni. Egyébként szeretem ezt a munkatempót, gyorsabban telik az idő. Déltájt a három főnök is benézett (néha razziát tartanak, ekkor ellenőrzik, hogy tiszta-e az üzlet, fel vannak-e töltve a xxxxxek, hátraxxx…) Este nyolckor még sehol sem voltuk, úgyhogy csaknem egy órával tovább maradtunk, hogy befejezzük a felhalmozódott munkákat. Felmosni és rendet rakni nem volt erőnk, úgy gondoltam, ezt holnapra hagyom.
Kedden egy másik munkatársammal kezdtem a napot, egy erdélyi lánnyal, aki rendkívül forróvérű, és eltökélten, szinte megszállottan végzi munkáját. Azonnal leteremtett az otthagyott rendetlenség miatt, de a magyarázatot végig sem hallgatta. Elég rossz kedvem lett ettől, ami a napok múlásával egyre fokozódott, mígnem csütörtökön az ágyból kikelve már pityeregtem. Nem akarok dolgozni menni, elegem van abból a hülye picsából, szombaton meg iskolába is kell menni, fortyogtam magamban, és a sírás nem múlt el. Sírtam a konyhában, amíg főtt a kávé, a fürdőszobában, a cipőm felhúzásakor, az aluljáróban, a héven, a metrót várva, a metrón, az üzlet felé tartva. Megpróbáltam megnyugodni, de attól, hogy a sírás elmulasztására figyeltem, még inkább termelődtek a könnyek.
Az üzletbe lépve megrökönyödve láttam,hogy hárman vannak bent, eggyel többen, mint amennyinek kellett volna lenni. Az első gondolatom az volt, hogy a sors gúnyt űz az életemből, és ismét úgy kell tudomást szereznem az elbocsátásomról, hogy már ott van az engem pótló munkaerő. Szerencsére csak áramszünet volt egy másik boltban, ezért küldték hozzánk a tehetetlen beosztottat. Nemsokára megjelent a szervizes, akivel nagyon jóban vagyok, nemrég kiderült, hogy ismerem a fiát, egy társaságban lógtunk a gimiben. Aztán bejött X, a takarítólány, aztán egy másik munkatársunk, aki csak úgy beugrott hozzánk. Így velem együtt heten nyomorogtunk a kis boltban. Hátramentem xxxxmunkát készíteni, hogy addig se kelljen beszélni velük, a szervizes pedig odajött, és megkérdezte, hogy mi a baj. Semmi, csak rossz kedvem van, és a könnyek már hullottak a xxxxxxre. Kiszaladtam a vécébe feltörölni őket, és megállapítottam, hogy ez rosszabb, mint a hasmenés.
Mire visszatértem, már mindenki tudomást szerzett a rosszkedvemről, körbeálltak, és úgy kérdezték, hogy mi bánt. Nekem több se kellett, bömbölni kezdtem, minek basztatnak ezzel. Egy velem majdnem egyidőben érkezett munkatársról beszéltek, aki elrontott két xxxxxxgépet, meg mindenkit kioszt. Rosszindulatúan mesélték a pletykákat róla, én meg utálom ezt. Miért mondjátok, engem is biztos kibeszéltek! Xxxx, nagyon szégyellem, hogy így viselkedtem. Egy darabig vigasztaltak, aztán a szervizes ráunt a kérető önsajnálkozásra, és rám ripakodott: térj már észhez, felnőtt nő vagy!
Aztán a hétvégén aludtam...