Heti beszámoló

Összesen nem sok, amit eddig olvastam tőle. Négy regényt, mindegyiket élvezettel. Aztán valamiképpen elkezdtek hasonlítani egymásra. Mindegyikben van érzékeny ember, mindegyikben van legalább egy küldetéstudatos nyomozó vagy egyenruhás, mindegyikben középpontba kerül néhány abszurd elem, amely erős befolyással van az emberek életére. Van rejtély, ezt meg kell oldani. A nyomozás vagy a főhős vagy másik szereplő bevetésével folyik, mindig izgalmas, talányos. Mesei. Sokszor van valamilyen átjáró egy másik világba, ahol vagy boldogság vár a hős(ök)re, vagy nem. Megtalálni nehéz, de nem lehetetlen.  

Ma kapom meg a az IQ84 harmadik kötetét. Vajon kiderül-e valami Murakamiról, ami eddig nem?

*

 Sajnos, mindenkinek meg kell küzdenie a saját korlátaival. Nemcsak nekem. Eszembe jutott, mert néztem a Híradót.

Augusztus 20.

Az új kenyér lisztjébe elég sok gyomnövény magvát is beleőrölték. Szükségképpen. Ha csak egy szent életű molnár ki nem válogatta előbb. Szép gondolat, hogy a kenyeret magyarlakta vidékekről gyűjtött új gabonából készítették, ezzel is a nemzet egységét kifejezendő. Lehetne allegóriává bővíteni, de minek.

*

Ebbe a házba szívesen beköltöznék: http://www.alternativenergia.hu/energiatakarekos-eloregyartott-haz/51656    Vinném magammal a könyveimet is. Még a régi pesti  telefonkönyveket se dobnám ki. Egy tanulmánnyal felér, bármelyik betűnél kezdem olvasgatni. A bősz olvasó, hát ez vagyok én. Minden betűből továbbhullámzó információhoz jutok.

 Augusztus 21.

Felhívás könyvtárosoknak:

http://ki.oszk.hu/content/minoseg-ertekelese-a-konyvtarban

Most, amikor ciki a könyvolvasás, ámde, ha mégis olvas az átlagos olvasó, ugyanarról a könyvről homlokegyenest ellenkező véleményt ütköztetnek. Egyikről sem a könyvtár tehet. Se a könyvtáros, ugye.

A linkben foglalt felhívás különben csak szűk kört, magasan kvalifikált könyvtárosokat érint, mégis, el lehet töprengeni rajta, hogyan tisztázódik a könyvekben őrzött kultúra és tudás szerepe a zéletben, és hogyan lehet majd összegyeztetni a nem könyvalapú szöveg-és képmegőrzést a különböző felkészültségű és igényű olvasók várakozásával. A tudományos vagy szakmai követelményekről nem is beszélve.

 Augusztus 22.

Kivégeztem Murakamit. Semmi új nem derült ki. Olyan, vagy talán gyengébb mint a többi könyve. Ebben a három kötetesben szabadjára engedi a mesélőkedvét, a multiknál gályázók,  a könyvelésen görnyedők, a három műszakban dolgozók, sok-sok  hölgy örömmel és izgalommal fogja várni, hogy egymásra találnak-e a szerelmesek, hogy kijutnak-e ezerkülöncszáz-nyolcvannégyből, ahonnan kevés társadalmi tapasztalattal,  homályos megérzésekkel és misztikus fenyegetettség miatt  próbálnak távozni. Nem tudom elképzelni, hogy egy férfi a saját férfi-agyával képes lenne végigszenvedni ezt a részleteiben különös, összességében nem túl jelentős történetet. Ettől még lehet, hogy Nobel-díjat fog kapni, ki tudja, mire vevő a tekintélyes bizottság.

Alapos ismertető Szeifert Natáliától itt: http://gittegylet.com/2012/08/18/harom-kotetben-a-ketholdas-pagonyban-murakami-haruki-1q84-1-3/#comments

 *

Az a gyanúm, hogy most már csak hozsannázást érdemlő könyvekről kellene írnom. Esetleg nem kéne mérlegre tenni semmit. Több Murakamit azonban nem fogok elolvasni, rövid az élet.

 Augusztus 23.

Szeretnék már valami mást olvasni. Itt vannak például a cigányok. Újabb néven romák. Mint kiderül ebből a tanulmányból, Indiáig kellett mennie a kulturantropológus kutatónak, hogy bemutathassa: a cigányok emberek.

http://www.vilagossag.hu/pdf/20080606112543.pdf

Ott is szegények, hagyományos foglalkozásaik vannak, a Gypsy angol szót önmagukra nem tartják érvényesnek, mindig csak a másik csoport  gypsy. De azért béke van és tolerancia. Az ottani népcsoportok másképpen illeszkednek az amúgy is tarka és kasztokkal szabdalt népességbe.

*

Micsoda izgalom! Éjfél körül a bezárt konyhaajtó előtt macska visított, kutya morgott, hiába toporzékoltam, meg se hallották. A ház ura bottal fölfegyverkezve kiment körülnézni, de az állatok már nem voltak ott. Megkereste zseblámpával a macskát, a hátsó kerítés előtt üldögélt ártatlan pofával. És nem mondta meg, ő huzakodott-e a kutyával, vagy más valaki.

 Augusztus 24.

MURAKAMI regényét olvasva egyszerre rájöttem, hogy hiszen ez szabályos mese. A modern ember meséje, azé az emberé, aki azért olvas, hogy addig se legyen ott, ahol van.

 Eszembe jutott egy régi, nagy kultúrájú mesekutató, Honti János. Kis könyve, A mese világa 1962-ben jelent meg a Gyorsuló idő sorozatban a Magvetőnél. De korábban született, a harmincas évek végén.

Honti Jánosnak akkoriban egy  mesegyűjteménye is megjelent, erről írt Lesznai Anna a Nyugatban recenziót. Természetesen belenézett A mese világa c. esszébe is, onnan idézi, hogy Honti szerint „ a mese olyan történet, amelynek hátterében csodahívő, az empíria bevett, tudatos törvényszerűségeit felbontó világnézet uralkodik. …A mesevilág lazaságából rendet csak a mese tökéletes szerkezet-volta tud alkotni." (Honti János "A mese világa", Pantheon.) Lesznai szerint „maga a mesevilág törvényszerűsége kényszeríti szerkezetbe a mese-elemeket. A mese eleve kollektív hagyományokra és közös erkölcsi alapra épül, a kalandos és szabad elemekkel játszó történetet előre meghatározott mederbe tereli; indulásában már nyíltan bennfoglaltatik kibontakozása. Paradoxul időtlen történés.

Honti a műfajba-gubózás rejtelmes percében szeretné lerögzíteni a mesét. Jelzi, de nem definiálja a mese hitbeli gyökereit, nem kísérli meg eredetének felkutatását a történelemelőtti történelemben; nem időzik a csodahit biológiai és lélektani forrásainál. Elkerüli azt, ami a mese megszállottjának talán legfontosabb kérdése: nem vizsgálja a csoda valóságértékét és egyelőre lemond arról, hogy rekonstruálja a csodahívő ember világképét, amelynek a mese csak kisded, elszakadt meteorja.”

Mindez teljesen igaz a mai mesélő, MURAKAMI művére!  (Lesznai Anna recenziója Honti János mesegyűjteményéről a Nyugat 1938. évi 4. számában olvasható: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00627/20036.htm )

Vagyis: Honti János már a harmincas években előre  megvédte Murakamit. A légből szőtt gubót, a különös fogantatást. Mégis megszavazom neki a Nobel-díjat!

Augusztus 14.

Akkor most elmondom, mi történt az őszibarackfával. Az elmúlt nagy viharok egyikén éjjel letört a leggazdagabb termést hordozó ága. Vagy húsz kiló zöld barackot dobtunk ki ágastul, levelestül. Egy újabb ág szintén éjjel tört le. Ez kisebb az előzőnél, kampóval felakasztottuk egy oszlopra, megpróbáljuk, hátha beérik, ami rajta van. A harmadik nagy váz ág sok pirosodó termésével kilógott az utcára. A járókelők elkezdtek szemezgetni róla, ezért fogtuk magunkat meg az ágat, leszedtük féléretten az egészet, most egy talicskában huzigálja a napra a ház ura, éjszakára betolja a garázsba. Úgy nézem, elkezdhetek sok üveg őszibefőttet elrakni, arra még jó lesz.

*

Este a rönkasztal mellett sörözgettünk. Egyszerre valami gyenge zörgés hallatszott a borostyán alól, majd kiballagott az útra egy süni. Nem törődött velünk. Elment a szomszéd betonkerítése tövébe, ahol szintén dúsan nő mindenféle talajtakaró futónövény. Gondolom, hogy csigákat keresett vacsorára.

Augusztus 15.

Fullerén rács. Korántsem üres. Sőt, akkora energiát képes kis felületen összpontosítani, hogy ha kilövelli, nagy távolságban tud hatni. Két ilyen élőlényt ismer a természet: egy gombafajtát és egy véglényt. Kutatók kiderítették, hogy bizonyos vírusok szerkezete is fullerén alakzatot vesz föl. Így már érthető, miért olyan nehéz kitalálni virus elleni szert. Vagy van? Csak nem tudok róla.

http://www.termeszetvilaga.hu/tv98/tv9805/fulleren.html

Itt el lehet olvasni, pontosan mit értettem rosszul.

Augusztus 16.

Vissza a saját világba. Ennek is rétegei vannak, lehet bugyroknak mondani. (Babits) Ó, ezek az irodalmi allúziók! Esténként locsolunk. Csak a cukkini tövek, néhány virág, két csillagtök kap a drága vízből, mi a rönkasztal mellett sört iszunk. Fölöttünk fecskék köröznek. Azt olvastam, hogy a fecske naponta saját súlyának háromszorosát fogyasztja el a normális anyagcseréje fenntartásához. Őrült hangos csiviteléssel cikáznak a fák fölött, néha ellipszisformába rendeződnek, mintha a fiatalok az Afrikáig tartó, kötelékben repülést  gyakorolnák.

*

A híradóban meg azt mutatták, hogyan engedték útjukra a hortobágyi madárkórházból a gyógyult gólyákat. Volt, amelyik visszakanyarodott, még félt elrepülni. Kicsit erősítik a madarászok, aztán újra elengedik.

Augusztus 17.

Nem állom meg, hogy ne szóljak  könyvekről. Gidron Mordechaj Henrik: Szálloda a gyerekkorból. Géczi János: Prózák. Szász Imre: Az Emlékezés tava. Szántó Piroska: Forradalmi Szvit 1956. Esti olvasmányok a héten. A gép mellett ücsörögve olvastam. Ma a könnyű e-könyvet viszem magammal ágyba, párnák közé. Rejtő Jenő-P. Howard: Az elveszett cirkáló. Papíron megvan A megkerült cirkáló, végre a sztori elejét is megismerhetem.

Augusztus 18.

Úgy látom, tényleg elmentek a fecskék. Délebbi, melegebb tóhoz húzódtak? Ma már úgyse lehetne hallani őket, összeállt a szomszédban a fúvószenekar. Sramlit játszanak. Nem lenne baj, ha az uszoda meg a sportcsarnok faláról nem visszhangzana, így néhány másodperc alatt megismétlődik minden hang, minden dobütés, ámde beleszól a következő taktus, valami sajátos ritmusképletet hoz létre.

Ma este várom Bernadette nővér heti levelét. Visszatérő mondatai olyanok, mintha nap sütne át egy ólomkristály kelyhen.

Végignéztem a galériát. Sírnivalóan ronda! Mostantól bárkihez megyek látogatóba, ha trendi a házigazda, ezekkel a cuccokkal díszíti a lakását? Ó, igen, a gyerekszobában pedig  rózsaszín macska, a Hello Kitty fogad. Innen kifelejtették, de van más gyenyerőség:

http://www.cosmopolitan.hu/weekend/2012/08/03/jon-a-h-m-lakberendezesi-kollekcioja/

Én kicsi pónim!

Augusztus 6.

A NAGY NINI. Születésnapra készült otthon, a kertben. Gyerekkorunkban sokszor volt vásár a szomszédos piacon. Lehetett kapni léggömböt, törökmézt, vattacukrot, műanyag hajbavalókat, csattogó szárnyú falepkét, és forgót is, legkisebb testvérünk vágyainak tárgyát. Még nem tudott beszélni, egy-egy szótagot ismételgetett. Az udvaron szaladgáltunk a forgóval, ami ugye forgott, ha nekifeszült a szellőnek, a kicsi föntről nézte és ujjával mutatta: -Nini! Nini! Ha meguntuk a rohangászást, ledobtuk a forgót, tovább nem volt mit nézni. Apánk elhatározta, hogy születésnapi ajándékul óriási forgót készít könnyű viaszos kartonlapokból, több méteres nyélre szereli, fölerősíti a kertben egy oszlopra, és ha fúj a szél, működni kezd a kicsi örömére. Így keletkezett a NAGY NINI. Legalább tíz évig forgott otthon, a kertben.

*

Más:

Az olimpiai közvetítések alatt már van „becsmérelés” is. Egyik műsorvezető a másikat becsméreli egy harmadik újságíró szerint, mert a közvetítés alatt a ledorongolt riporter meghatódott a sportoló teljesítményétől, és ennek hangot is adott. Becs-mér. Mérjük meg a becset. Ld. Szófejtés.

Augusztus 7.

Ulickaja könyvét, az Imágót majdnem úgy olvastam, mint Nádasét. Fenntartásokkal, majd beletörődéssel, végül elismeréssel. Úgy látszik, az irodalom új útjain kezdünk járkálni. Regénynek mondják, de nem regény. Inkább elbeszélések a főszereplő (?) három gyerek iskoláskoráról, irodalomtanáráról, szerelmeikről, házasságaikról, részvételükről a szamizdat és a tiltott irodalom terjesztésében, a politikai nyomozók módszereiről, a szovjethatalom stupiditásáról, a kimagaslóan képzett kettős ügynökökről, a tehetségről és a tehetségtelenségről. Meg úgy az életről általában, a kiemelt káderek, az osztályidegenek, a kivándorlásra készülő zsidó családok és az alagsori besúgók körében. Ulickaja, mint mindig, csodálatos mesemondónak bizonyul. Váratlanul fonja egymásba a történetszálakat, mintha mégis eljött volna a regényes fordulatok ideje.  A  mellékszereplői is figyelemre méltóak, felvillantott sorsuk élettel teli, az ismerős moszkvai utcák, épületek, könyvtárak, szóval a helyszínek olvasás közben életre kelnek. Szomorú, hogy a valóságban már soha de soha nem mehetek el oda. 

Augusztus 8.

Volt egy szomszédasszonyom még régen  Lágymányoson. Amikor a lánya osztályfőnöke  családlátogatásra jelentkezett be hozzájuk, gyorsan kölcsönkért tőlem egy elég vastag, keményfedelű könyvet, és célirányosan, mintha éppen olvasásra készítette volna oda, a dohányzóasztalra helyezte. Ilyen példaszerű, asztalon is figyelemfelhívó, élvezetes nyomdaipari termék Az év novellái 2012, kiadta a Magyar Napló. Forgatom. A borító (fényezett műnyomó papír) hátoldalán húsz fénykép, az íróké. Első Csurka István. Nocsak. Minden meg van bocsájtva? Aztán Ferdinandy György, Vathy Zsuzsa, Oláh János, Ács Margit, Marosi Gyula, Szentmártoni János, Czakó Gábor, csak az ismerősöket említem.  A könyv A/5-ös méretéhez a szedéstükör kissé keskenyebb a megszokottnál, a betű a kedves Garamond, talán 10 pontos (igen, közben megnéztem: a Garamond betűtípust 10 pontos Garmond testen használták). Az oldalak élén élőfej finom léniával, a cím és a szerző neve fölötte kurzív, talán 8 pontos betűkkel. A tartalomjegyzékben Kapitelchen betűkkel (kisméretű verzális) a szerzők neve, kurzív a novella címe. Az oldalszám mérete azonos a belív oldalszámaival. Ha még lapozgatom a könyvet, a szerző nevét és a mű címét a Garamond betűcsalád Verzáljával látom. Olyan kulturált, otthonos a könyv „pofája”, mintha legalább harminc évet léptem volna visszafelé a könyvkiadásban. Az újságok nyugtalan tipográfiájával szemben ez a könyv valamilyen állandóságot sugall. Sajnos, nincs benne nyomdai impresszum, sem az, hogy ki a könyv tervezője, de tudnak valamit, az biztos. A könyv szaga enyhén a frissen hegyezett grafitceruza szagát idézi.  A novellákat még nem olvastam. Egyébként, amíg ezt írtam, úgy éreztem magam, mint Bornai a maga szakmájában (ami egy ponton művészetté válik, legalább is az övé.)

http://bornaitibor.blog.hu/2012/08/06/egy_kicsit_boldog_voltam

Augusztus 9.

Meghallgattam a himnuszt az olimpián, direkt megvártam, hogy a vásárhelyi lány megkapja az aranyérmet. Szebbnek találom így leegyszerűsítve, mindenféle díszes tremolók és szárnyaló hogyishívjákok nélkül.

 Augusztus 10.

Nem hagy békén a gondolat, hogy a dekorációipar mennyire ízlésromboló tud lenni. Miért ne lehetne például fotókkal díszíteni a lakást, vagy fotókról készített szitanyomattal, linómetszettel, vagy nem tudom, milyen technikákkal lehetne még egyedivé tenni  az otthoni díszeket. Itt van például:

http://vilagutazo.blog.hu/2012/08/07/geoart_legifotok_a_foldrol

Kis példányszámban, többféle sokszorosítási eljárással lehetne korunk díszítőeleme a geoart.

Augusztus 11.

Most olvasom, hogy van egy megerősítési torzításnak nevezett jelenség a vitatkozók között:

http://nol.hu/lap/tudomany/20120801-az_ervelo_foemlos

Azt hiszem, le kell mondanom kedvelt módszeremről, amikor is egy-egy kiragadott szövegrészlet kapcsán tovább gondolok vagy véleményezek valamit, mert bár igaz, hogy megerősít valamiben, amit amúgy is gondoltam, esetleg bemutat valamit az idézet, amitől Isten őrizzen, merthogy nem gondoltam volna. Az érvelő főemlősnek tárgyilagosnak kellene lennie, de nem az. Eszerint tárgyilagosság nincs is? Na, ne tessék mondani. Majd szólok, ha megtaláltam, hol lakozik. Hol van az ész hűvös helye.  (Addig is szép nyarat, kellemes őszt, nem túl hideg telet, jobb éveket kívánok mindenkinek.)

*

Elolvastam Camus: A közöny-t. Mindössze 44 oldal. Egy ember éppen olyan egyszerűen él, mint mások. A körülményeinek, véletleneknek, szokásos életfordulatoknak kitéve, mint mások. Nincsenek sem illúziói, sem szertelen vágyai, viszont mások élethazugságait, mások akár őszinte hitét, mások véleményét nem osztja. Magányos. Sodródik. Azt gondolja, ilyen az élet, amikor anyja meghal. A virrasztás alatt dohányzik és kávét iszik, a temetés után moziba megy barátnője kívánságára. Az elfogadott normák szerint sírnia kellene, és gyászolnia, nem Fernandel-filmet nézegetni. Később lelő egy arabot, egészen véletlenül van fegyver nála.  A vádbeszédben az itt felsoroltakat bűnként könyvelik el, és mint megrögzött bűnöst, halálra ítélik. A pap az utolsó éjszakáján vissza akarja téríteni  Istenhez, de ő ellenáll.

Augusztus 2.

Éjszaka még a Sorstalanságot is majdnem végig elolvastam. Aki nem volt ott és nem élte át, hiába olvas. Beszélni róla szégyenletes. A hazatérő előbb a Nefelejcs utcába megy, legutolsó lakhelyükre. Ott érti meg, hogy végigélt valamit, ami nem az ő sorsa volt. Idős rokonai felháborodva kérdezik: De hát mit tehettünk volna? Ők a gettóban vészelték át a háborút, és életben maradtak. Az újságíró „anyagot gyűjt”  a koncentrációs táborok „borzalmairól”, a járókelő hazugságnak tartja, hogy léteztek gázkamrák, a hazatérő magába zárkózik, és  gondolatban visszamegy a kémények tövébe, ahol az esti appel előtt egy órával béke, és mondhatni boldogság honolt a lenyugvó nap visszfényében.

Augusztus 3.

Ulickaja: Imago. Regény Sztálin halálától a peresztrojkáig. Először nem akartam elolvasni, mert az irodalom peremvidékén, ahol én jártam-keltem, úgyis minden másképpen látszott. Hadd maradjon meg legalább az emberi kapcsolatok jó emléke.  Aztán mégis olvasom. Majd beszámolok róla.  

Augusztus 4.

Viccek Katinak: Mi a különbség a víz és egy ikerpár között?
- A vízre azt mondjuk H2O, az ikrekre meg azt, hogy ó hát kettő!

- Melyik a legrosszabb gyógyszer?
- A kilenc.
- Miért?
- Mert fordítva hat...

Miután a királylány megcsókolta a villamost, átváltozott BKV.

A többi ezen az oldalon van: http://oreganeniked.hu/forum/43/neveto_sarok_ii

-           

Augusztus 5.

Amikor újságot olvasok, gyakran eszembe jut, mit kérdezett Babits.

Babits Mihály: Szíttál-e lassú mérgeket?

 1919 július.

Szíttál-e lassú mérgeket, illatok átkait?
jaj, rosszabb, aki kába Szók mérgéből tudva szítt
melyektől elzsibbad az ész, és megőrül a Tett -
ó, kárhozat, kiben a szó először született
az ábrándokbahurkoló, álomharanghuzó,
biborszinű, tömjénszagú, trombitahangu szó.
Haza... Szabadság... hallod ezt? ó ember! messze fuss,
mert ellenséged aki szól, zsarnok és háborus:
mert minden édenek neve vad poklokat büvöl
s Kasszandra átkát gúnyosan visszárul veri föl
Hazánk, harsan, s már durva harc dúlja a drága tájt,
s új tusa borzadt oka lesz, ha ki békét kiált.
Eszmét neveznek - és a föld bitókkal fölfakad;
jövőt - és viszik halni már a gyönge fiukat
népjavát - s a nép új nyomort lát, újabb szenvedést;
emberközösség: pompa-szó! de kerüld mint a kést;
szabadság: ez még csábosabb; de vigyázz, ki ne mondd,
mert súlyosabb bilincsbe fogsz botolni majd, bolond!
Ó, varázs van a szavakon, hogy a Teljesedés
fordítva értse mind, s legyen elátkozott vetés,
hol a konkolyt arassa az, ki a buzát veti,
s szive melegjén ölyvtojást költsön a gerle ki.
Ember azért, ha jót akarsz, tanácsom megfogadd
és köpd ki fogaid közül a véres szavakat, -
sőt hogyha érzed, hogy a szó, ez álnok gyűtövény,
ártatlan is, csírázni kezd lelkednek mezején,
égesd föl inkább a mezőt, és legyen kételyed
tikkadt és izzó, mint a láng száraz mező felett.

*

Umberto Eco: A prágai temető

Még nem olvastam, de tegnap már a kezemben volt egy könyvesboltban. A Magyar Narancs cikke lázba hozott, hiába, nem tudom megvenni. Könyvtár! Könyvtár! Legyél már nyitva! http://magyarnarancs.hu/konyv/ahany-haz-annyi-osszeeskuves-umberto-eco-80867

*

Beszélgetés arról, ki mit hoz onnan, ahol járt. Rájöttem, hogy nekem semmim sincs, sehonnan. Utoljára Rómában voltunk, egy térképet találtam a táskám alján, az is véletlenül keveredett oda.  A városnéző buszon szedtem fel, valami idegen ember sáros edzőcipőjének a lenyomata is rajta van. Görögországból egy tengerparti kavics, Jugóból egy cipő, már rég elkopott és kidobtam, Bulgáriából  kődarab, vöröses konglomerátum, ennyi. Mégis csak: van egy pici réz Buddhánk, Mongóliából hoztuk. Nem is tudom, hol hever most. A SZU-ban sokszor voltam, ami onnan van, ajándék, és nem az én gyűjtésem. Ámbár a szamovár meg a gzselji cukortartó nem rossz.

*

Kassák Lajos tizennyolc levele az édesanyjához. A Digitális Irodalmi Akadémia anyagában olvasom. A nyolcadik levélben írja: „Határozottan úgy érzem, hogy Maga éppen azért jött erre a világra, hogy egy olyan gyereket szüljön, aki a kimondhatatlant is megkísérelje kimondani, s ha senki sem értené meg, Maga akkor is megérti minden szavát. Ha nem így lenne, miért írnám tovább leveleimet, amelyekben úgy ugrálok ide-oda, mint a csörgő szarka a fák ágai között, és úgy hordom össze kicsiny értékeimet, ahogyan a szenvedélyes rovargyűjtő mezők és erdők, hegyek és völgyek csodabogarait hordja össze üvegtetejű skatulyáiba.” Kassák anyja nem tud olvasni. Mutterkám, megszólítja, és nem szégyelli, hogy gondol, amit gondol, mindjárt le is írja forma és nyakló nélkül, mint a meggondolatlan blogírók szokták, gyermeki (mondhatni ostoba) bizalommal.