Heti beszámoló

Akimoto meghalt. Béke poraira, melyeket köhögés ellen szedett.

Elmegyógyintézet. Művészeket, alkotókat gyakran bezárnak az „Aranyketrecbe”. http://www.vjm.hu/kultura/csaladja-miatt-nem-szabadult-ki-az-elmegyogyintezetbol/7263/

Zongoraművész, költő, róluk is írni kell majd. Lelki defektusról először Babitstól olvastam a Gólyakalifát. Nem nagyon értettem. Benedek István könyvétől, az Aranyketrectől sem kaptam kedvet a pszichiátriához. Az Egerek és emberek, az Esőember, a Virágot Algernonnak már emberibbek voltak, vagy én lettem tapasztaltabb. Csáth novellái lenyűgöztek. Írói teljesítmény a korszellem tükrében. Most olvasom: Egy elmebeteg nő naplója. Nehezen haladok. Vagy meg kellene gyógyítani, vagy úgy venni ahogy van, miért ne lehetne normális. Hiszen annyifélék vagyunk.  

Február 21.

Irigyelni sok mindent lehet: anyagi javakat, karriert, szerteágazóbb ismereteket, mint a sajátunk, ritka könyveket, high tech –cuccokat.  Adott esetben akár le is lehet mondani mindezekről. Cserében van valami, ami nem mindenkinek adatik meg. Az örömre való képesség. Mondható boldogságnak is, de tanulságos eset, hogy bevallani semmiképpen sem szabad. Mások szemében emiatt leszel ostoba és üresfejű, esetleg lelki szegény, hiszen a lelkiekben gazdagok szeretik magukat felsőbb kategóriába helyezni.

Ennyit a bizalomról.

 Gluténmentes, laktózmentes sütemény

50 dkg  reszelt répa
3 tojás
2 cs. vanicukor
1 teáskanál fahéj
30 dkg őrölt mandula
 3 evőkanál olaj
3 ek. méz vagy 2 evőkanál xilit
10 deka mazsola
1 cs. sütőpor

Melegítsük elő a sütőt 160 C fokra. Keverjük  össze a hozzávalókat. Öntsük a tésztát egy 20 cm átmérőjű, sütőpapírral kibélelt tortaformába, tűpróbáig süssük.

Február 15. Érdekes blogot találtam. http://mirador.postr.hu/osi-pemon-falfirkak Úgy gondolom, a falfirkákat felderítők vésték a kőbe, és utat mutatnak az ösvényen, merre található a keresett úti cél. Éppen olyan utazók lehettek az ősi pemonok, mint a mostani blogírók. De jó lenne, ha így lenne! Mindemellett annyira leköt a blog archivumában a tavalyi, Trinidad és Tobago útvesztőiről szóló beszámoló, hogy már éjjel 1 óra elmúlt, de még mindig olvasom. A valóságban ott mászkálni már úgyse tudnék.

Február 16.  Julianna napja. Voltak a családban Juliannáink, de a legközelebbi kapcsolatban Juci nénivel voltunk. A földszinten laktak, nem sokkal a háború után jöttek Battonyáról. Illés bácsi a MÁV-nál dolgozott, Juci néni több évig háztartásbeli volt, és állandóan talált magának valami munkát. Virágot ültetett, bedolgozott a Háziipari Szövetkezetbe, általában sapkát, kesztyűt kötött, hozott lisztből tarhonyát gyúrt megrendelésre, a kert végében disznót tartottak, etette, vakargatta, a cicákkal gyengéden bánt, vasalt, gyakran órabérbe, nálunk is meg másoknak is.

Julianna napon már tele volt a piac hajtatott tulipánnal, jácinttal. Ilyesmivel köszöntöttük. Amikor  beléptünk a konyhájába, máris tette föl a kávét, cigarettával kínált, ő is dohányzott egész öreg koráig. Utolsó éveire kicsit meggyengült az ítélőképessége. Nyitva hagyta a kaput, amikor kávét vitt ki jószívűségében egy hajléktalannak, beosont a házba egy besurranó nőszemély, anyu az előszobában találkozott vele. A kíváncsiskodó nem lehetett gyakorlott a besurranásban, mert pont úgy megijedt, mint anyu, és hamar lefutott a lépcsőn. Juci néni nem is fogta föl, mi történhetett volna. De nem történt semmi, hála Istennek. Juci néniékkel hatvan éven át éltünk úgy, mint  családtagokkal.

Február 17. Ma volt az össznépi születésnap, névnap és lakásavató féle fenn a hegyen. Őrült nagy sár volt, de már megkezdődött a tavaszi tervezgetés. Az én huszonkét éves, budapesti születésű, nemzetközi logisztikát végzett unokám tyúkot akar tartani a kertjükben. Most jut eszembe, a zenei képzettsége is egészen kiváló. Meg lehet tanulni mindent, még a tyúkpásztorolást is. Ez itt most nagyon gúnyosan hangzik pedig nem az. Haszonállatot tartani nagy felelősség, és költséges is. Minden erőmmel kívánom, hogy sikerüljön nekik.

Február 18. Mi pedig menjünk el nyáron Budvarba! http://www.vjm.hu/vilag/hegyek-es-vizek-orszaga-hullamzo-kirandulas-a-balkan-ekkoveben-montenegroban/7226/?lstparts=0

Az uti beszámolót egy kajakos fiatalember írta. Én azért nem mernék evezve csalinkázni a kotori öbölben. Tetszett mégis, mit látott a víz felől: "Fantasztikus, réteges sziklaformációk állják a tenger szüntelen ostromát, a makacs hullámok mégis kikezdik a kemény kőzetet, és izgalmas szirteket, barlangokat alakítanak belőle. Egy ilyen barlangba mi is beevezünk: mialatt áthaladunk a természetes alagúton, a szüntelen hullámzás fel-le hintáztatja a kajakokat."  Szeretném ezt a helyet, biztosan.

Február 12. http://www.ng.hu/Termeszet/2013/02/europai_ev_faja_verseny__2013_

Annyira gyönyörű az egri platán, hogy megérdemelné az első helyezést. Nálam legalább az első helyen van.

*

Minden rosszban van valami jó… Ezt a mondást  aligha lehetett volna szebben illusztrálni, mint K.Zs. életképében a nol-on. http://nol.hu/velemeny/20130212-egy_pillanatra

*

Engem nagyon megrázott a pápa lemondási beszéde. http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-545499  Meghirdette A  hit évét 2012-13-ra.  Nemcsak a spirituális tartalom, hanem II. János Pál művének folytatása is benne van, legalább is a szándék, bár a megvalósulása nem látszik még a világban. Azt mondja, ereje gyengült, az egyház elleni támadásokat sem tudja megfelelően kezelni. Emberileg érthető, hogy visszavonul. Beszéde végén bocsánatot kér társaitól a bűneiért.

Hogy van ez? Már a pápa is? Mi a bűn? Ezen el kellett gondolkodnom. Mások szemében bűnös vagyok, pedig nem tudom, elkövettem-e bármit is. Akkor a látszatért kérek bocsánatot.  Nem akartam rosszat. Sőt, jót akartam. Világosságot, tárgyilagosságot. Indulatos voltam? 

Túl sok az információ.

*

Beszélgettünk róla itthon, hogy milyen ártatlan jóság látszik Benedek pápa arcán. Talán maga sem hitte volna,  mi mindennel fog szembenézni a hivatala éveiben. A hittudomány embere II. János Pál bizalmas híve volt, ezt írták róla még a megválasztása előtt. Úgy gondolom, a lengyel pápa a hit megerősítését bízta utódára, mert számolt a világ gyors süllyedésével. Lehet, hogy közben a sátán erőre kapott.

*

Ha megválasztják Erdős Pétert, emberükre találnak jó páran.

 Február 14. Valentin napja. Nem képesek megtölteni tartalommal. Tele a kirakat meg az újság piros és rózsaszín szívecskékkel, csipkékkel és csóközönnel. Három hét múlva nemzetközi nőnap, azt valahogy jobban szerettem.

 Február 15. Azt írta az újság, hogy Cseljabinszkban nagy rombolást végzett egy meteorzápor, most mérik, mekkora a háttérsugárzás. Senki ne menjen ki az utcára. Elügettem tehát a cseljabinszki Uljanához, http://ulyana81.blogspot.hu/ , hátha mgírta, mi történt. De még semmi híre erről. Majd figyelek. Jön a nagy meteorit is, estére megtudjuk, becsapódott-e valahová, vagy szerencsésen odébbszáguldott.

Nahát, mégis van hír: http://www.hir24.hu/netturi/2013/02/15/videok-az-orosz-meteorrobbanasrol/

Borzasztó lehetett.

Dedikált példány, a könyvet anyósom vette az író édesanyjától. Temesi Ferenc rossz időket élt akkoriban, amikor a regénye megjelent. Helyesebben, a könyvterjesztő vállalatok jutottak bajba, magukkal rántva a könyvkiadókat. Úgy gondolom, azért hagyott a fiatalember a könyvéből néhány száz példányt az anyukájánál, mert a honorárium egy részét késztermékben kapta meg. Szegeden a  Tündér utcában minden szomszédjuk vett a könyvből, anyósom hármat is, minden gyerekének egyet-egyet. A Por után vagy tíz évvel jött ki a Híd, sajnos, nem volt akkora visszhangja, mint a szótárregénynek, pedig nagyon érdekes, nagyon tartalmas, sokrétűbb és gazdagabb történelmi, kultúrtörténeti szempontból, mint a népszerű Por. Illetve, nem jobb, csak más.

A Por történelmi anyagához fantasztikus gyűjtőmunka járulhatott. Ami kimaradt a Porból, azt feldolgozta a Hídban. Szeged népe az első világháborúban, a Tanácsköztársaság, a Károlyi-kormány alatt Tóth Pál tizedes hangján szól. Ö-ző archaikus nyelvhasználatát olvasni nehéz lehet annak, aki nem hallja is egyben az  én-ben előadott történeteit. Jegyzőkönyvek, újságcikkek, apróhirdetések, katonadalok, férfihiányban és egyszerre tőlük szenvedő nők, hivatalhoz jutott „sémmi-embörök” adhatták a huszadik század első évtizedeiben determinált és ide írott sorsokat. A jós tarot kártya egy-egy lapja vezeti be a fejezeteket, már ez is sokat mond az író szándékáról. A Híd Szegedről Budapestre, az egyetemi könyvtárba visz, onnan tovább Kínába, a tao bölcsességéhez.

 A regény itteni fejezetei élén egy-egy kínai betű áll, jelentésük visszautal a tarot fogalmaira. Tóth Pál helyett most az író a pesti értelmiség és a Kínával ismerkedés központi figurája. A történések életanyaga, az utazás hetei, látnivalói és találkozásai mintha homályos opálüvegen át látszanának, minden gyengébb, esetlegesebb a  megoldatlan kérdésekkel viaskodó szerző körül. Nem kell félreérteni, nem az írás gyengébb, hanem az élet ürült ki a balesetben, amikor Temesi életben maradt, szerelme, Kati pedig meghalt. A híd Kati és az élet között épült ennek a regénynek a szavaiból. Nincs ez ilyen egyenesen kimondva, de mit keresne másképpen a jóskártya meg a tao útja a Tündér utcában.

Százegyszer végigmentem a Pacsirta utcán meg a Gyöngytyúk utcán át a Tündér utcáig, de mindig kerültem az találkozást az íróval. Nehogy a maga Tündér utcai modorában odavakkantsa, hogy „aki nem tud olvasni, az né olvasson!” 

Vannak, akik legszívesebben kikérnék maguknak, hogy mindenféle emberek elolvassák az írásaikat.

http://nol.hu/lap/forum/20130131-negy_erintes

Lengyel László eszmefuttatása nagyon érdekes. Meg kell gondolni, igaza van-e, és ha igen, akkor miben.

 Február 2.  Elröppent otthonról egy piros papagáj még ősszel. Most felfedezték egy háztömb belső kertjében, ott repked, falkában rigókkal. „Mozgása dinamikus, úgy tűnik, hogy alkalmazkodott a hideghez, szociálisan beilleszkedett, egzisztenciálisan kiegyensúlyozott életet él.Tollai és viselkedése alapján egészséges pszichés és mentális állapotot feltételezek" – írja a megfigyelő. Ornitológusok szerint nem ritka, hogy egy házi kedvenc eltűnik vagy – ahogy a Monthy Python híres jelenetében látható – huss, elrepül! Az már sokkal ritkább, hogy túléli a téli hideget, és új életet kezd számára idegen fajtársai között.” (Nol.)

Február 3. Egész nap olvastam Kertész Imrét: „…  azt hiszem, tarthatatlannak mutatkozik minden élet, ha a felismerések fényében szemléljük, hiszen éppen életünk tarthatatlansága vezet felismeréseinkhez, melyek fényében felismerjük, hogy életünk tarthatatlan – és valóban az, tarthatatlan, mert hiszen elveszik tőlünk. „(  A Kaddis utolsó oldalairól)

És amikor utazott, ezt látta: „Hamburg, séta a dokkok közt, az újságíró meg a barátnője. Baloldaliak olvassák a könyvemet. Megfordíthatom: akik az én könyvemet olvassák, baloldaliak. Esztétikailag szerfölött gyanús, de mi az esztétika? Minden arra vall, hogy az ember nem igazán szabad, gondolatai, érzelmei determináltak, de nem úgy, ahogyan Marx, s nem is úgy, ahogyan Freud gondolta. Nem ilyen automatikus, és nem olyan automatikus. Abból, hogy kik olvassák a könyveimet, következtethetek-e magukra e könyvekre? Abból, hogy kik isznak belőle, következtethetünk-e a forrásra? Valamiféle vonzás és taszítás vegyi törvénye mindazonáltal nyilván fennáll… „Ismeritek azt az érzést, amikor az ember megkisebbedik valakiben?” (Gombrovicz, Ferdydurke, I. fejezet.)- idézi K.I.

Február 4. Végre valami régóta húzódó ügy ésszerű megoldásáról döntöttek: http://www.vjm.hu/itthon/a-budapestiek-izgatottan-varjak-az-eredmenyt/7024/ Az tetszik igazán, hogy a nem önmagában az „objektumról” van szó, hanem elkészült a közlekedés, parkolás, térbeli kapcsolatok terve is. Építkezés közben  számos probléma  előállhat, de legalább körültekintően fogtak hozzá.

Február 5. Pesten, a Mária utcában van egy klinika. Illetve több van. Még mindig korszerű eszközökkel és képzett személyzettel  dolgoznak. Remélem, így marad.

Február 6. Próbálkozunk a blog megzenésítésével. Ha sikerül, tavaszi madárhangokat lehet majd hallgatni a következő bejegyzésben. Ha nem sikerül, akkor beszámolok egy érdekes könyvről, most olvasom másfeledszer.

Február 8. Magamba szálltam, miért is érdekelnek annyira a madarak. Talán, mert tudnak repülni.

Megszólalt egy ember egy bizonyos fórumon, nem írom ide, hogy melyiken. Azt mondja, hogy a könyv egy kultikus tárgy, „a legtöbb családban óvják, a portól törölgetik”. Felteszi a kérdést, hogy mi legyen az e-könyvekkel. Nahát, legyen nekik intelligens borítójuk! Feltalálta, mint kínaiak a puskaport.

*

 Kultikus könyv, most olvasom az e-könyvtárban. Itt tartok:

https://docs.google.com/file/d/0B_6152mB9hWlMTI3YTMyMTktYjhiMy00Njk5LTkzYmItODc4MDNhNTdjYzFi/edit?hl=en  Érettebb elmével jobban érthetőek az állati ( és kevésbé az emberi) elmék.

Olvastam még a mek. oszk. bázisában: Bulgakov: Kutyaszív. Ez olyan Orwelles. Minthogy a Bulgakov által festett társadalom tovább fejlődött, pontosan abban az irányban, ahogyan az író megjósolta, Tolsztaja is megírhatta regényes jóslatát a Ksssz! c. utópiájában.

                                                   Meghívó

2013. február 5-én, kedden 18 órától *Bulgakov* Kutyaszív című regényéről *Hetényi Zsuzsa* műfordító és *Spiró György* író beszélget.

Az előadás az Országos Idegennyelvű Könyvtár szervezésében, a „Remekművek szamizdatban” sorozatban hangzik el. (Egyébként Tolsztaja fent említett regényét is Hetényi Zsuzsa fordította.) H.Zs. így jellemezte  a Kssz! eljövendő társadalmát: „A Régentiek a régi világból ugyanúgy csak a tárgyak kultuszát, a civilizáció jeleinek szóbeli katalógusát képesek megtartani, mint a velük egyidős, lovak helyett használt Korcsok, akik ennek komikus „népi” görbe tükrét mutatják, és csak a fogyasztói társadalom hivalkodó státusszimbólumaira emlékeznek. Így a magas és a szubkultúra fényében, politikai vitáikban Tolsztaja vázlatos, de komplex paródiáját nyújtja mai korunknak is.”  Hetényi Zsuzsa elemzése a Holmiban jelent meg.

Január27. Viszockijról és a Tagankáról olvasok. Hobo új lemezzel állt elő. Hozza a régi formáját  új tartalommal: Farkashajsza, Viszockij leghíresebb dalára utalva. Megnyugodhatunk. Azt énekli: „ahogy tegnap volt úgy lesz ma is”

http://webbolt.fono.hu/termek.php?id=2327

Ras2 idézi Viszockij dalát a barátságról:

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=N2xO_FWR1z8

„…polozsí na nyivó..” A hetvenes években mindenki őt utánozta legalábbis a „táboron” belül. Barátkoztak az ártatlan lelkek, és ami nehéz volt, arról úgy tudtuk, azért nehéz, mert másmilyen nem lehet a szegény emberek országában. Áh, hagyjuk is.

Azért mégis bosszant, hogy mennyire befröcskölik a régi időket. Hogy „kiderül”, annak idején csakis  aljasságokban  lubickoltak  az emberek. Most meg egy nagy darab tehénszar alatt  élünk.

Január 28. Olvasom, hogy föltalálták az életmentő kardigánt. Érzékelőkkel szerelték fel, mobiltelefonhoz kapcsolódik és jelez, ha baj van. Itthon sok idős embernek kellene, mondjuk,  fagyálló otthonka. Fölveheték, ha nem tudnak befűteni. http://www.nlcafe.hu/ezvan/20130128/eletmento-kardigan-talalmany/#aktualisdoboz

Január 29. Akinek kedve van a régi Óbuda közlekedési kultúrájának tanulmányozásához, elkezdheti nézegetni ezt a több részből álló képeskönyvet: http://hampage.hu/trams/obuda/index.html

A honlap tulajdonosa engedélyhez köti az „újraközlést”, de ez csak egy link, az interneten hozzáférhető. És nagyon nagyon érdekes.

Január 30. A Duna televízióban Cseh Tamás énekel. Úgy hangzik, mintha az éppen elmúlt pillanatra is nosztalgiával gondolna, beletörődéssel, csalódottsággal. Máskor kemény és követel. Mikor lesz tágas, átlátható, tiszta a mi világunk… Kultusz lett belőle,  a  jobbak közül való.

Január 31. Képalkotó eljárásokkal vizsgálnak. Tegnap a szememet, ma a vállamat. Nem találnak semmit. A zselé a nyakamra szárad.