Elolvastam az Olvasókönyvet. Tisztelettel, és mondhatnám - furcsa mód -, szeretettel. Nem szoktam használni ezt a szót, még magánlevélben is ritkán, minthogy ez egy bonyolult érzés, ahány ember van körülöttem, annyiféle kísérőzenéje van. Türelem, szánakozás, tisztelet, nagyra becsülés, rokonszenv, együttérzés, tapintat, érdeklődés és más ilyen árnyalatai vannak bennem a szeretetnek. És öröm. Igazi öröm, ha valakinek sikerül megcsinálnia azt, amit akart. Nádas Péter megírta. Szeretem az igényességét, a pontosságát, a teremtőerejét, a nyelvi formái tisztaságát (igen, hiába írja annyiszor, hogy fasz, mit írhatna mást, ha arról van szó…), mérlegel, adagol, pontosan annyit ad, amennyi éppen elviselhető. Elviseltük a huszadik századot is. Az első évtizedeket tudjuk dédszülőink, apánk, anyánk jelenlétéből, emlékezéseiből és levelezéséből, ránk hagyott tárgyaiból és viselkedési mintáiból. A többit tapasztaltuk. Van mivel egyeztetni a regény történeteit, igaz, hogy a hitelét nem ettől nyeri.
Az olvasókönyvben az író beszámol kutatásairól, bemutatja a levelezését különféle szakértőkkel. Komoly, nagyon komoly felkészüléssel, dokumentált háttérrel jött létre a terjedelmes mű. Rejtett iróniája az Olvasókönyvben is felcsillan. Csak egy mondat a grunewaldi évből: „Úgy beszélgettünk Arnóval, mint egyik író a másik íróval, megfontoltan és unalmasan.”
Hát, ez az. Ha valaki nagyon komolyan veszi saját magát, egy idő után unalmassá válik. Éppen ezért abba is hagyom az Olvasókönyvről szerzett benyomásaim közreadását, bár lenne még mit mondanom. Ajánlom, ha a regényt nem is, legalább az olvasókönyvet tessék elolvasni, sokat meg lehet tudni az alkotás folyamatáról. Vagyis arról, hogyan lett a regény, és miért.
Újabb dícsérő méltatás jelent meg róla, ezúttal Németországban. A mű megközelítése mintha kissé egyoldalú lenne:
http://ujkonyvpiac.hu/hirek.asp?id=7241
Én például időnként úgy olvastam a szöveget, mint egy Apollinaire-verset. Szürrealista képek villogtak, amikor meghaladta az ismereteimet vagy a polgári ízlésemet az éppen olvasott részlet. Amikor az író átváltott „prózára”, a jelenet-elmondásra, moziképeket idézett föl. Sajnálom, hogy nem ő kapott idén Nobel-díjat.
http://index.hu/kultur/2012/10/11/akar_nadas_peter_is_nyerhetett_volna/
Október 16.
Kálnoky László:
Ballada az őszi erdőkről (részlet)
Borzong, lehajlik a fenyő;
rejtekhelyén a karcsu őz fél,
kis szíve kétszeresre nő,
mert nincsen rémítőbb az ősznél.
A tér roppant fekete lyuk,
sáros vízben úsznak a csertők,
és elzokogják bánatuk
minden éjjel az őszi erdők.
Október 17.
Lehet, hogy megőrültem, de én szeretnék új szakmát tanulni:
http://kindlevarazs.wordpress.com/2012/10/11/online-konyvszerkeszto-tanfolyam/
Ha csinálnék antológiákat, úgy mint régen, mivelhogy nagy antológusnak (hehe) képzeltem magam, egy könyvet a legkedvesebb olvasmányaimból, egy másikat ismeretterjesztő cikkekből állítanék össze.
Tessék mondani, túlkoros tanulókat fölvesznek a vigyorgóba? Annyira érdekel, hogyan készül az e-könyv!
*
Húúú! Itt az új olvasnivaló dömpingben, ki se kell emelkedni a székből:
http://ebooklib.mindenkilapja.hu/#/html/19186242/render/
Na, most lesz mit olvasnom, különösen akkor, ha egy rövid naphoz két hosszú éjszaka társul.
*
Nyaff: egy szöveg sincs fönn, csak a könyvek címe. Listát én is tudok csinálni, pajtikák!
Október 18.
Na, hogy tetszik?
http://premier.mtv.hu/Hirek/2009/12/15/15/Irodalmi_fegyvertar__nyelvi_stilusok_es_parodiak.aspx
Ó istenem, hát itt az ősz,
fellép, mint lankatag dizőz,
elomló, méla, graciőz…
Móricz: Dezsőkém, a csapadék...
Kosztolányi: Az égből langy permet esőz…
Móricz: Épp az, hogy nem esőz, Dide.
Kosztolányi: Ha nem esőz, hát nem esőz,
elillan, mint egy nemes őz…
Móricz: Deziré, drágám, szorítkozzunk az időjárásra.
Kosztolányi: Jól van, Zsigám, ahogy parancsolod.
Felhős talán az ég szeme, de száraz,
egy csepp esőkönnyet sem ejt ma már az,
de felsuhint a szél, a szél, a szél,
koncertje ámult lelkemben zenél,
hajnal hidegje még tán nem komoly,
foltokba terjeng kába ködgomoly…
(Részlet Várady Szabolcs: Meteorológia és költészet c. jelenetéből)
Október 19.
Bagoly tanítóbácsi mondja: - Figyeljetek, fiókák! Most próbáljátok meg értelmezni, mi történik éppen!
https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=hlULIIJHBNg