November 4.
http://moly.hu/konyvek/richard-dawkins-az-onzo-gen
A tudomány egy bizonyos területre vonatkozó eredményeit van-e értelme ráhúzni az emberi szellem működésére? Az önző gén a darwini elméletet támasztja alá.
*
Azt írja az újság, hogy Szegeden megbüntettek egy szoláriumstúdiót, mert nem fizetett jogdíjat a rádióból hallgatott zenéért. Az Artisjus detektívje érte tetten a galád rádióhallgató szolizókat, akik a barnaságuk mellé ingyen andalodtak. Van valami rendelet, tudott is róla a szoli üzemeltetője, fizetett is bírságot még tavaly ugyanezért, de megígérte, hogy többet nem hallgatnak rádiót az üzletben. Kimentek most az Artisjustól ellenőrizni, és rajtakapták őket. Hát bizony, a mai erkölcsökkel szemben még az Artisjus is tehetetlen.
Nov. 5.
Nem tudom, mit gondoljak. Az a szegény gyerek kitalálta, hogy önállósítja magát. Vesz egy kisbuszt, és óvodásokat fog szállítani. Nem is sejti, mennyi szabály, egészségügyi, közlekedési, adóelszámolási, benzintankolási, szülőkkel és óvodákkal kötendő szerződési kötelezettség fogja terhelni, amihez vagy ügyvéd vagy engedély kell. Mire mindent végigcsinál, elmegy a kedve az élettől. Én meg nézem, hol van itt a létbiztonság? Igaz-e, a tanulj fiacskám, úgy lesz belőled ember?
Nov.6.
Kusshegyi Lowránt megadta a tutit. Ezentúl a napi cukihoz próbáljak kommentelni? Közben kigondolhatom, mi legyen a kultúrszomj mértékegysége. Kávé/liter? Mennyi ebből a napi szükséges adag, hogy kultúrszomjam csillapodjon?
*
"Mindnyájunknak annyi portréja van, ahány ismerőse. Ha tetszik, ha nem: képünk kirajzolódik embertársaink tudatában. Jogunk van egyet magunknak is odatennünk ezek mellé."
Mészöly Dezső:Önarckép retus nélkül
Évi találta, odatette. Gyógyír.
Nov.7.
Idézet egy vádiratból:” …jelenlétével a tűzcsapot megnyitó demonstrálókat a cselekmény elkövetésére buzdította, mellyel az elkövetők szándékerősítő hatását eredményező pszichikai bűnsegélyt nyújtott… „ (Forrás: Élet és Irodalom, 2011. nov. 7.) Aki a cselekményt elkövette, annak neve Fegyverneki. Mintha valami humoreszk kelt volna életre.
Fontos ez, vagy nem fontos?
Azon gondolkodom, hogy anno szegény jó szüleim a Szabad Nép cikkeinek olvastán miért pillantottak egymásra sokat mondó tekintettel, és miért hallgattak annyira, de annyira mélyen.
*
Más: http://www.es.hu/_partinagy_;magyar_mesek;2011-11-02.html
Sírnivónajó.
Nov.8.
Most már igazán baj, hogy nem tudok belépni kommentelni Idamamához vagy Mickhez, csak a legutóbbiakat panaszolom. Itt mondom ezért, hogy nekem tetszik a rétegnyelvek többsége. A jassznyelv, a diáknyelv, a pesti zsargon, a börtönnyelv, néhány fordulatot élvezettel használok is, amíg divatban van. Mert a régi keletű és azóta elhalt jassznyelvi jópofáskodásnál nevetségesebb szóhasználatot nem ismerek.
Nov.9.
Cseljabinszkban komoly hó esett .
Áginál mindig megtalálható az Uljanához vezető út, csak úgy mondom. Uljana annyi kézműves ismerőst, barátot gyűjtött össze, hogy akinek van kedve, tehetsége a játékgyártáshoz, millió ötletet talál az orosz és nem orosz blogtársak körében. Lehet, csinálok egy macskát, bár a kézimunkázás nem köt le olyan nagyon.
Nov.10.
Köd van. Tartósnak ígérkezik. Körben a Gete, a dorogi hegy, a Mókus, a leányvári domb, rajta az elhagyott V-ös akna lejárata, az utca közepét elválasztó sávon nőtt diófa sárga pöttyes leveleivel mind azt üzeni, vége a szép időnek. A kémények füstöt eregetnek, ahol szénnel tüzelnek, onnan fojtó bűz árad.
Szemben a Charlie kutya behúzódott a házába, az orrát benn tartja, aggódó tekintettel kiséri az utcán járókat.