Heti beszámoló

Mintha tévedésből születtünk volna (Takács Zsuzsa verse)

Mintha tévedésből születtünk volna,
vagy elcserélték volna életünket,
úgy éltük ezt a töredék időt itt,
hogy visszanézve már csak innen is,


zavar fog el és szégyen. E kontár
munka, ideiglenes betoldás a végtelen
huzalban talán csak arra jó,
hogy megszakítsa az áramot,


lángba vagy sötétbe borítva
a környék házait, mindent, ami
a hártyaként rólunk lehúzódó


éggel el nem mozdul, döbbenten áll
ha ránk néz. S mi durva fényben látjuk
arcuk szemrehányó s kihunyó holdjait.

***

November 17.

Ha ez így megy tovább, nem nézem többé az x-faktort. Beszavazzák a két leggyengébb énekest, végül meg fogja nyerni a fahangú, sílustalan, hisztérikus Z. Krisztián. Két született tehetség, Oláh Gergő és Antal Timi kulloghat utána. Ez így egy kutyakomédia.  Megértem, hogy ellensúlynak a szintén gyenge Stonra van szükség, majd ketten Krisztiánnal ellavírozgatnak a célig.   Micsoda szemétség! Szavazzunk? Szavazzon a halál. Csak arra vagyok kiváncsi, mikor fog kiesni A., a kis pojáca. Jelzem, ha ketten maradnak utoljára a Krisztiánnal, talán a lány nyeri meg a versenyt, ő legalább mozog a színpadon. De a verseny  akkor se fog igazságosan végződni.

 November 18.

Nahát, ez a rétoromán kisebbség, vagy nem is önálló népesség nyelvileg és nemzeti létét tekintve Svájcban pont olyan, mint a ruszin kisebbség Ukrajnában, vagy a csolnoki német nemzetiség nyelvében és kultúrájában itthon.   http://www.c3.hu/~magyarnyelv/04-3/szaboj.pdf

 Na mégegyszer, a megnyitáshoz:

http://www.c3.hu/~magyarnyelv/04-3/szaboj.pdf

Majd jövök!

*

Elmentünk Párkányba körülnézni. Vasárnap lévén, kevesen járkáltak a főutcán, kissé hideg is volt, bementünk tehát a legelső nyitva tartó étterembe. Broadway a neve, kínálata klasszikus. Mi csakis knédlit kértünk sült hússal és párolt káposztával, ahogy a szlovákok csinálják. Ezúttal sem csalódtuk. Kihoztak két óriási tálat, a knédliszeletek mint a terített betli lapjai, úgy keretezék a húst meg a káposztát. Az ízük a legjobb disznóvágások emlékével vetekedett. Sörrel koccintottunk, és a néhány hét múlva esedékes ötvenedik házassági évfordulónkról megállapítottuk, hogy ez volt az.  

*

Még egy fontos bloghely: http://legyenitt.blogspot.hu/

 November 20.

Javaslom, hogy ne tessenek újságot olvasni. Semmilyet se. Annyi más érdekes dolog van.

Például itt van az utca. Tök üres, néhány levél megmoccan a kopaszodó meggyfán, szemben az udvar végénél a nagy sárga kutya morogni kezd, a hátsó lábait berogyasztja, az állát előretolja. Mellettem ül a macska a radiátoron. Erre ő is felfigyel, biztos benne, hogy valami történni fog. Úgy van. A kutyától biztonságos távolságra, a fal mellett föltűnik egy cirmos, hoz valamit a szájában. Átbújik a kapu alatt, megy hazafelé. Szegény pocok, hajnalban még nem gondolta volna, hogy a Köckék konyhaajtója mellett végzi.  

*

Egy újsághír, mégis: http://kotvefuzve.postr.hu/az-emmi-ironak-nezte-egy-regeny-hoset

Uz Bence mint író van számontartva a jobbikos képviselők körében. Na és. Kiről nevezték el annak idején a Guszev utcát?

November 21.

Szabad-e saját magunkat feloldozni?

Bármennyi gonoszságod, balgaságod

nem is súrolja tiszta mélyedet.

Ha szövevényed és kérged lehámlott,

kiáll, mint pőre szirt, a szeretet.

                (Weöres Sándor: Búcsúzó - részlet)

Krisztánál (Vackor) olvastam Weörest. Könny futott kicsit, aztán eszembe jutott egy pszichológus megfigyelése: minden sírás önsajnálat.

 November 22.

Ez is olyan zavaros! Tegnap a postán nem értettem, mennyi pénz az a negyven forint, amit fizetnem kell, kirakosgattam kerek pénzeket, válassza ki a kisasszony. Nézett csodálkozva, emelt hangon elismételte az összeget, aztán még hangosabban… Ma se jobb. Ötször olvasom ugyanazt, betűk vannak egymás mellett.

*

Sirály a síremléken: http://www.agt.bme.hu/varga/foto/farkasreti/zelk.html

*

Még nem olvastam semmit Bacher Ivántól. A könyvtár éppen olyan messzire van innen, mint a könyvesbolt, ez utóbbinak kínálatában kizárt dolog, hogy Bachert meg lehessen találni, ezért az internethez fordultam. És íme: http://fapadoskonyv.hu/index.php?option=com_whp&controller=reader&cond_kategoria_id=41&Itemid=0&termek_id=615

A Fapados könyvkiadó lehetővé teszi, hogy beleolvassunk a könyvbe, ezúttal a Hogyan kell a nőkkel bánni? címűbe. A főzésről alkotott, kultúrtörténeti betétekkel gazdagított tárcák kissé untattak. Ellenben Juhász Gyulát idéző, a szegedi nagy zsinagógát, a város régvolt és mai kulturális ízeit kóstolgató tárcái nagyon megragadtak, nem azért, mert a tárgyuk ismerős,  hiszen a karfiolos disznóhúst szintén ismerem még Dubarry korából, hanem azért, mert a szegedi etűdökben az idők és terek úgy fonódnak egymásba, mintha különös festmények lennének.  Bacher sok  történetet idéz a múltból, hol derűset, hol drámait. Az egészen átragyog ő maga. Ha nem írna, hanem festene, akkor groteszkbe hajló akvarelleket tenne a papírra.

*

Illyés írja május 12-én, 1977-ben: „Nevetnivaló, hogy épp egyéniségünk tudata az az álarc, amely letéphetetlenül legjobban eltakar bennünket.”

Ahogy előrehaladok a Naplóban, egyre több kérdésünkre rátalálok. Álarc: mintha a hazugsággal rokonították volna kedves barátaim. Sértőnek éreztem, de nem tudtam volna megmagyarázni, miért. És most itt van, Illyés megmondta a tutit.

*

Csapatos madarak: http://mmebudapest.wordpress.com/

Ebből a cikkből tudtam meg, hogy a csinos kis barna-szürke mintás, fehéres fejű madárkák miért egyszerre szállták meg az öreg fenyőt, és miért tűntek el egycsapásra, úgy, hogy nyomuk se maradt.

*

Egy könyv. Figyelemre méltó, el kell olvasni. Nemcsak szülők, hanem atyáskodó politikusok is tanulhatnak belőle.

http://ujember.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=20475:szeretettel-nevelni

*

Ebben csak az a jó, hogy ő is zuhan. Tehát a zuhanásélményemmel nem vagyok egyedül. Mellesleg rondán beszél, mint mindig, de amit mond, abban többé-kevésbé igazat adok. Ámbár, ő se tudja, kire szavazzon.

http://fn.hir24.hu/interju/2012/11/12/puzser-nekem-a-csillag-szuletik-ugrodeszka-volt/

*

Bernadette leveléből egy mondat:

„Sokszor nehéz látnunk, ”mi van Jézus zsebében”, de hinnünk és bíznunk kell benne, mert Ő soha nem vesz el úgy, hogy helyette, ne adna valami sokkal értékesebbet…”

 November 16.

Ma kivágták a diófát. Amikor ide költöztünk, süvölvény volt, még nem is termett. Később se ontotta, de nem szedtük fel, először is nem a miénk volt, hanem a szembe szomszédé, aztán bajos lett volna a jócskán lejtős utcán elfogni a guruló szemeket. Mivelhogy az úttest két oldalát elválasztó sövénybe ültették. Az évek alatt egyre nagyobb lett, magas ágai a villanyvezetékek kábelei közé nőttek. Tavaszonként legallyazták, mégis  terebélyesedett. Annyi levelet hullatott már tavaly, hogy nem győztük összeszedni. A szomszédok közül kettő nem bírta elviselni a rendetlen fát. Idén egyikük elintézte az önkormányzatnál, hogy kivágják. Aki ültette, már vagy négy éve meghalt. Utánahalt a diófája.

*

Délután olvastam, hogy Kertész Imre írói munkásságának dokumentumait Berlinben helyezte el, egyúttal közölte, hogy az életművét befejezettnek tekinti, és többé nem ír semmit. Ugyanezt kábé egy hónappal ezelőtt Amerikában Philip Roth jelentette be 78 éves korában. Kár.

 November 17.

Ugyan, mit számít, hogy a blogírók beengedik a többieket a belső világukba? Elmélkedni, szépet vagy nem szépet mutatni lehet, vagy érdekel, vagy nem … Itt az igazi, ezt egyetlen blogíró se tudja fölülmúlni: http://www.origo.hu/tudomany/20121116-uj-kepek-einstein-agyarol.html   Bújjunk bele egy másik emberbe?

A Marson széjjelnézni? Az is hihetetlen.Mennyi agytekervény kellett hozzá, hogy az erre alkalmas műszereket kitalálják?

http://www.origo.hu/tudomany/20121115-sivatagi-onarckep-a-sziklafeszekben.html

Mégiscsak azt gondolom, hogy az ismeretközlés sokkal érdekesebb, mint a szépirodalom.

*

Mielőtt fölléptem volna a buszra, megkérdeztem a sofőrt, megáll-e a falunkban. Hú, micsoda tirádát vágott ki tudatlan nyanyusokról, hivatalos útvonalról, egyebekről. Egyik utas rászólt, mit idegeskedik, mondhatná röviden, hogy „igen”. Ó - köszöntem az együttérzést - én már nem tudok se megsértődni, se ideges lenni.

November 7.

Régebben ünnepnap volt. Ma hétköznap, lehet olvasgatni, már annak, aki ráér. Sajnos én rá.  Kétkötetes tankönyv kritikájára találtam itt:

http://www.nyest.hu/hirek/nem-csak-jatek-es-mese

Ez semmi. Csak az első rész, ilyesmit írhatok én is, ha jó napom van. Na de:

érdemes átböngészni a második kötet részletes kritikáját.

http://www.nyest.hu/hirek/nem-csak-jatek-es-mese-masodik-resz

Szegény szegény gyerekek! A kritikai gondolkodásra szeretnék megtanítani őket. Itt még a kritika kritikája is kevés. Anno beszéd- és értelemgyakorlatnak hívták a tantárgyat. Már első osztályos  korunkban beszéltünk, később gyakoroltuk az értelmünket.

Most: húzd alá, karikázd be. Mire állásinterjúra mégy, pontosan annyira fogsz megtanulni tájékozódni a világban, hogy bölcsen elrejtsd, ha észreveszed, okosabb vagy, mint a leendő főnököd. A kritikai gondolkodást viszont mégis megtanulhatod. Nyugodtan írd a feladat megoldása helyére, hogy ez egy jó nagy hülyeség. Amikor már megy, megtanultál kritikailag gondolkodni.

*

Azt hittem, csak a mesében van, és most a Délmagyarban olvasom a saját szememmel:

Tudatjuk, hogy

KARÁCSONYI MIHÁLY ANDRÁS

hatrongyosi lakos, 75 éves korában elhunyt. Temetése november 8-án 15 órakor lesz a makói Római katolikus temetőben. Gyászoló család

(Hatrongyosi kakasok, Móra Ferenc és egy mai búcsúztató.)

November 8.

Illyés naplója:

„Vannak homályos – és éles rajzú emlékek. Az élesek „leírhatatlanok” abban az értelemben, ahogy a könyvelésben egy-egy követelést „leírnak”. A homályosakat viszont a leírásuk csaknem teljesen „leírja”: megszünteti. Olyasféleképpen, ahogy egy téma kimegy a fejből, mihelyt megvalósul, vagyis mű lesz belőle, a képzeletből átmegy a papírra.

Ködös emlékkép volt bennem a jelenet, ami első gimnazista koromban lefolyt Pávelné és köztem. Most egyértelműen olyan édes-szomorú lett, ahogy a minapi hangulatomban leírtam. Holott másféle is lehetett volna (átkozódó, nevettető stb.), ha más a hangulatom. Vagyis egy-egy életről annyiféle életrajzot írhatunk, ahányszor nekiülünk. S ha így van már a napi események rögtöni rögzítésével is?”

Ezt írja még április 29-én.

„Amilyen mértékben fogynak a versolvasók, olyan mértékben szaporodnak a költők. Ez a mérlegjáték törvényt követ. Színvonalas költőket csak színvonalas olvasótábor működtet. Alacsony színvonalú vagy éppenséggel színvonaltalan táborban végül mindenki verselhet, akit csak meglegyint valamiféle szellő a versek világa felől. Itt csaknem mindenki önáltatással kezdi. A kritikai ösztön és a testület fogyatékossága, ha ez a (kamaszszintű) önáltatás azt hiszi, hogy közellátást is mível.”

Megnyugtat, hogy ő is rossznak találta Márait. Ezt írja: „Negyedévente egyszer ha álmodom. Ma: Márainak akartam valami szívességet tenni, hogy megvigasztaljam a rossz könyvei – és rossz véleményem – miatt. A dölyfe, ahogy újra s újra megalázott a visszautasítással. Mi is lehet most vele?”

November 10.

Tegnap a temetőben láttam, hogy egy-egy sírhely fölé több nevet vésetnek, mint ahány embert odatemettek. Emlékhely azoknak, akiknek nincs sírjuk sehol, vagy nagyon messzire hunytak el.

*

Rábukkantam egy videóra: a szigetlakó író interjút ad.

http://www.kulturpart.hu/mozgopart/31251/egy_horvat_szigetlako_titka

*

Az underground felé

http://www.kulturpart.hu/zene/30982/turnera_viszi_szimfonikus_nagykoncertjet_a_magashegyi_under

Rázz fel. Veszprém. Utcazene fesztivál. Azt hiszem, Bocskor Bíborka az énekesnő. Nemsokára Hódmezővásárhelyen adnak koncertet.

November 11.  

Nemes Nagy Ágnes Bors néni fekete cipőjével beszélget. Kérdezgeti, leleplezi:

„Én tudom, hogy merre jártál,

az időben mászkeráltál,

régi padlót nyikorgattál,

régi követ csikorgattál,

átrepültél sok-sok éven,

s lábujjhegyre állva szépen

karingóztál régi égen.

Hol az a sok év,

fekete cipő?

– Messze, messze, messze.”

*

Még egy, amit nem lehet elfelejteni:

Nemes Nagy Ágnes: A gondolj-rám-virág

„A gondolj-rám-virág

A gondolj-rám-virág,

az volna szép, az volna szép,

a gondolj-rám-virág,

az barna-kék, az barna-kék

(csak volna barna, volna kék,

a gondolj-rám csak volna szép,

mert nincs ilyen).

A nefelejcs azt mondja: nem,

a gondolj-rám: igen, igen,

azt mondja, hogy: igen.”

Ezt a címet azért írtam ide, mert nem tudok elszakadni az előző posztban idézett Esti kérdéstől, és főként Nemes Nagy Ágnestől. Felváltva olvasom NNÁ esszéit és Illyés Gyula naplójegyzeteit. Illyés Gyula 1974 februárban írja:

„A rossz írás zülleszt. Vannak már első megízlelésükre nyilvánvalóan kotyvalék művek, melyek valamilyen anyaguk révén mégis abbahagyhatatlanul végignyeletik magukat velünk. Az ilyenek kiváltképp züllesztenek, fertőznek, széles körben, még rajtunk át is. A rossz író bacilusgazda.”

Később lejegyzi, hogy gyakran vált szót Aczél Györggyel, közeli szomszédjukkal. Kádár János  néhány portával arrébb lakik. Aczél többször kapacitálja, hadd hozza el látogatóba Kádár elvtársat, sok mindenről tudnának eszmét cserélni. Egyszer aztán létrejön a találkozás. Illyés írja:

„Itt az alkalom. Elmondtam, ami meg volt szerkesztve a fejemben. Az emberiség a remélt nagy közösség helyett (ahogy a századvég remélte) nemzeti közösségekre tagolódik. Minden azon fordul meg, milyen tartalmuk lesz ezeknek: olyan-e, amilyet Hitler töltött bele, vagy amilyet a humanista-szocialista mozgalmak ápoltak. A magyar népnek nincs közösségi tudata. A mi „szélárnyékos” időnket kellene fölhasználni, hogy pótoljuk. Hogy még a propaganda eszközeit is nemes célra használjuk. Ezt én tán már rögeszmésen csinálom, de szellemi életünk bénasága ösztökél rá. Mert mi lesz, ha egyszer az ország tudatára szorulunk. Ha a köröttünk tomboló nacionalizmus kelt visszhangot nálunk, az ő indulatukhoz hasonlót keltve nálunk is. Ceauşescu legutóbbi beszédében például a román filmeseket és írókat Mihail Viteazulnak, mint az első „országegyesítő”-nek megünneplésére szólította föl. A múltat nem így kell „bevallani”, se nekünk, se nekik. Milliós magyar nyelvű tömegek vannak, akik sehonnan nem várhatnak támogatást (s vigaszt), csak tőlünk. Ez szocialista kötelezettség is.

Veszélyes – ez volt a válasz –, amit a mai román vezetők csinálnak. Veszélyes magára a román népre is. Nekünk rájuk, a román népre is gondolnunk kell.”

A politikus gondolkodásmódját nem lehet összeegyeztetni a született humanistáéval. Ezen kívül Illyés a jövőbe látott.

November 4.

Polcz Alaine sok munkáját olvastam. Az Asszony a fronton megrázó. Milyen is még? Szégyenkezem, hogy az életem sokkal kevesebb drámába sodort, és még van képem elolvasni, mások mit éltek át.

http://www.polczalaine.hu/index_elemei/Page7198.htm

Ez is biztosan nagyon érdekes. Még nem olvastam, pedig az álmokról szeretek elgondolkodni. Sokszor álmodom, mindig színeset, sokszor nyomasztót. A visszatérő álmaim többnyire ugyanott játszódnak, sőt a színeik is azonosak: szürke, fehér, okkersárga vagy fakó vöröses homályban derengenek, de nem mindig ugyanazok a „szereplőik”. Amikor anyukám meghalt, jó egy évig álmodtam mindenféléket vele. Állítólag az álommunka segíti az elszakadást, a feloldozást, mert akármilyen jók vagyunk, akaratlanul sértő lehet az őszinteségünk, de még a bizalmunk is. Elmondjuk a nézeteinket, az elveinket, és ha nem találunk visszhangra, kész a félreértés, a megbántódás, mély szakadék nyílik meg közöttünk, örökre úgy marad.  Összerakom majd azokat az álmokat, amelyeket anyukám halála után álmodtam. A legtöbbet még akkor reggel lejegyeztem.

http://www.polczalaine.hu/index_elemei/Page328.htm

Mégis inkább ezt a linket hozom ide. Meg lehet ismerkedni Polcz Alaine egész életével, munkáival, munkásságával, élni és halni tudásával.

Néha rosszul érzem magam csak úgy, lefekvéskor. Kérdezem magam, vajon felkészültem-e a halálra. Hiszen meghalhatok akár álmomban. De nem hiszem, hogy ekkora szerencsém lenne. Félek a fájdalomtól, a fuldoklástól. Félek, hogy sötét hideg üregbe fogok zuhanni, és a zuhanás a sötétben örökké tart. Tudom én, hogy másnak más képzetei vannak a túlsó világról. Csakhogy azok nem az enyémek.

Polcz Alaine a hospice kitalálásával és elterjesztésével sokat próbált tenni és tett is a halál közelébe jutott betegekért. Úgy rémlik, mégsem a haldoklók, hanem az élők profitáltak belőle.

November 5.

Illyés Gyula másképpen látja a Kháron ladikján kis esszékötetében:

„Jól meghalni, hozzátartozóink oldaláról nézve a dolgot, semmiképp sem lehet. Holtában még a király és a tegnap még körülrajongott filmdíva se más, mint egy rakás gyorsan eltakarítandó, bűzlő szemét.

        Mindezen enyhíteni csak azoknak van némi módjuk, akiknek napjaira, mint mondani szokás, a halál előreveti árnyékát. Vagyis legnagyobbrészt az öregeknek. A magára adó öreg egyik legszebb elégtétele az elmúlás megaláztatásával szemben, ha távozása rettenetét környezete számára tompítani képes.

        Ezt szolgálják ezek a sorok.

        Jól közeledni tehát végnapjainkhoz – udvariasság. A megöregedés illemtanának fővizsgája, hogy miképp húzzuk be magunk után az ajtót. Miképp tűnünk el a függöny mögött, mely groteszk komédiánkat befejezi. Erre azzal a meggondolással kell fölkészülnünk, hogy még egy pillangó halála is botrányos ellentmondás.”

*

Most láttam egy portréfilmet Robert Hammerstielről a Duna tévén. Milyen érdekes festő, és milyen energikus ember! Egészen a hatása alá kerültem. A fametszetei különösen érdekesek, megrázóak. Ezekkel az emberiség tizenöt legnagyobb bűntettének képi ábrázolására vállalkozott. Minden vádja meggyőző. Azt mondta, a kutya inkább ember, mint az ember. És tényleg. Nem igaz?