Elolvastam több kritikát, recenziót, tényleg nagyon sok értetlenséggel viszonyulnak néha még irodalmárok is ehhez a könyvhöz. Bizony akadt olyan hölgy, aki „céltalan gyötrődéssel rágta magát előre a szövegekben”, majd sommásan megállapította, hogy a regény öncélú és aberrált. A szélsőségek nem segítettek közelebb a megértéshez. Legjobban Radics Viktória beszámolóját szerettem a Holmi egy régebbi számában.

http://www.holmi.org/2006/05/251     Itt a link: Radics Viktória: Kritika helyett

A legteljesebb, legjobban értő, legvilágosabb írás Nádas Péter trilógiájáról. Talán nem kellene egyetlen szót se szólni R. Viktória után, csak hamis és hiányos, vagy félreértéseket halmozó szösszenetek születhetnek utána. Mégis, ha már elkezdtem, néhány személyes benyomást rögzítek. Hiszen az olvasó olvas, ha gyatrán is.

Eleinte nehezen fogadtam el a szerző testiséget részletező beszámolóit, ilyesmiről nem szoktunk beszélni, gondoltam. De aztán fegyelmeztem magam, hogy ne csak a konkrét képet lássam,  hanem azon is gondolkozzam, miért éppen ott és így ábrázol Nádas. Egy idő után világossá vált a kettős értelmezés mélyebb jelentése, bennem is futni kezdett a párhuzam, szinkronban az  író párhuzamosaival. Megváltozott a viszonyom a szöveghez. Kinyílt, kiemelkedett, fölébe nőtt annak, amiről éppen szó volt, és nemcsak az érzéki, hanem az érzékfölötti is a saját koordinátái között kezdett mozogni. Az író az érzéki manőverekről érzékfelettien, hűvösen, sokszor orvosi kifejezésekkel ír, miközben visszatetsző kifejezéseket is használ akár ugyanazon a mondaton belül. Már ez a két stilusfogás is távoltart az érzékiségtől, ugyanakkor érzékennyé tesz a gondolatra. Sőt arra a belátásra vezet, hogy az önkontroll, a merev társadalmi szabályok beszivárgása az emberi identitásba megöli az emberben szenvedélyt. Kiöli az emberből az Istentől, vagy ha úgy jobban tetszik, a természettől kapott képességet a tökéletességre.

Ha Leonardo regényt ír, bizonyára hasonlóra jut, mint Nádas Péter. A pontosság, az elemzés, az ábrázolás, az előtanulmányok - vázlatok a nagy pannóhoz, amelyen megjelenik Nádas Péter huszadik százada. (Mint tegnap megtudtam, az író szövegrészletekkel is dolgozott,  s hogyan használta föl, el kell még olvasnom a regényhez írt „olvasókönyvet”.) Nem hiszem, hogy illetlenség vagy túlzás lenne a párhuzamos történetek rejtett párhuzamainak felmutatásakor Leonardót emlegetni. Ha felidézzük Keresztelő Szent János frivol mosolyát, felfelé mutató ujját, azonnal belénk villan: milyen sokértelmű az a kép! Nádasnál is ez az alapélmény. Ahogy Leonardo anatómiai vázlatokat készített a kézről, százszor lerajzolt egy mozdulatot, kutatta az inak, csontok és izmok működését, úgyanúgy tesz íróként Nádas is. A férfitestek anatómiája, a nyitott hasüreg részletei, a belső szervek, a vérkeringés érpályái jelzik Leonardó szenvedélyes vágyát a megismerésre, pontosan úgy, mint az író törekvését a regénye minden mondatában ott lappangó, az emberről szóló különös tudása feltárására és közreadására.