Most olvasom, hogy van egy megerősítési torzításnak nevezett jelenség a vitatkozók között:
Azt hiszem, le kell mondanom kedvelt módszeremről, amikor is egy-egy kiragadott szövegrészlet kapcsán tovább gondolok vagy véleményezek valamit, mert bár igaz, hogy megerősít valamiben, amit amúgy is gondoltam, esetleg bemutat valamit az idézet, amitől Isten őrizzen, merthogy nem gondoltam volna. Az érvelő főemlősnek tárgyilagosnak kellene lennie, de nem az. Eszerint tárgyilagosság nincs is? Na, ne tessék mondani. Majd szólok, ha megtaláltam, hol lakozik. Hol van az ész hűvös helye. (Addig is szép nyarat, kellemes őszt, nem túl hideg telet, jobb éveket kívánok mindenkinek.)
*
Elolvastam Camus: A közöny-t. Mindössze 44 oldal. Egy ember éppen olyan egyszerűen él, mint mások. A körülményeinek, véletleneknek, szokásos életfordulatoknak kitéve, mint mások. Nincsenek sem illúziói, sem szertelen vágyai, viszont mások élethazugságait, mások akár őszinte hitét, mások véleményét nem osztja. Magányos. Sodródik. Azt gondolja, ilyen az élet, amikor anyja meghal. A virrasztás alatt dohányzik és kávét iszik, a temetés után moziba megy barátnője kívánságára. Az elfogadott normák szerint sírnia kellene, és gyászolnia, nem Fernandel-filmet nézegetni. Később lelő egy arabot, egészen véletlenül van fegyver nála. A vádbeszédben az itt felsoroltakat bűnként könyvelik el, és mint megrögzött bűnöst, halálra ítélik. A pap az utolsó éjszakáján vissza akarja téríteni Istenhez, de ő ellenáll.
Augusztus 2.
Éjszaka még a Sorstalanságot is majdnem végig elolvastam. Aki nem volt ott és nem élte át, hiába olvas. Beszélni róla szégyenletes. A hazatérő előbb a Nefelejcs utcába megy, legutolsó lakhelyükre. Ott érti meg, hogy végigélt valamit, ami nem az ő sorsa volt. Idős rokonai felháborodva kérdezik: De hát mit tehettünk volna? Ők a gettóban vészelték át a háborút, és életben maradtak. Az újságíró „anyagot gyűjt” a koncentrációs táborok „borzalmairól”, a járókelő hazugságnak tartja, hogy léteztek gázkamrák, a hazatérő magába zárkózik, és gondolatban visszamegy a kémények tövébe, ahol az esti appel előtt egy órával béke, és mondhatni boldogság honolt a lenyugvó nap visszfényében.
Augusztus 3.
Ulickaja: Imago. Regény Sztálin halálától a peresztrojkáig. Először nem akartam elolvasni, mert az irodalom peremvidékén, ahol én jártam-keltem, úgyis minden másképpen látszott. Hadd maradjon meg legalább az emberi kapcsolatok jó emléke. Aztán mégis olvasom. Majd beszámolok róla.
Augusztus 4.
Viccek Katinak: Mi a különbség a víz és egy ikerpár között?
- A vízre azt mondjuk H2O, az ikrekre meg azt, hogy ó hát kettő!
- Melyik a legrosszabb gyógyszer?
- A kilenc.
- Miért?
- Mert fordítva hat...
Miután a királylány megcsókolta a villamost, átváltozott BKV.
A többi ezen az oldalon van: http://oreganeniked.hu/forum/43/neveto_sarok_ii
-
Augusztus 5.
Amikor újságot olvasok, gyakran eszembe jut, mit kérdezett Babits.
Babits Mihály: Szíttál-e lassú mérgeket?
1919 július.
Szíttál-e lassú mérgeket, illatok átkait?
jaj, rosszabb, aki kába Szók mérgéből tudva szítt
melyektől elzsibbad az ész, és megőrül a Tett -
ó, kárhozat, kiben a szó először született
az ábrándokbahurkoló, álomharanghuzó,
biborszinű, tömjénszagú, trombitahangu szó.
Haza... Szabadság... hallod ezt? ó ember! messze fuss,
mert ellenséged aki szól, zsarnok és háborus:
mert minden édenek neve vad poklokat büvöl
s Kasszandra átkát gúnyosan visszárul veri föl
Hazánk, harsan, s már durva harc dúlja a drága tájt,
s új tusa borzadt oka lesz, ha ki békét kiált.
Eszmét neveznek - és a föld bitókkal fölfakad;
jövőt - és viszik halni már a gyönge fiukat
népjavát - s a nép új nyomort lát, újabb szenvedést;
emberközösség: pompa-szó! de kerüld mint a kést;
szabadság: ez még csábosabb; de vigyázz, ki ne mondd,
mert súlyosabb bilincsbe fogsz botolni majd, bolond!
Ó, varázs van a szavakon, hogy a Teljesedés
fordítva értse mind, s legyen elátkozott vetés,
hol a konkolyt arassa az, ki a buzát veti,
s szive melegjén ölyvtojást költsön a gerle ki.
Ember azért, ha jót akarsz, tanácsom megfogadd
és köpd ki fogaid közül a véres szavakat, -
sőt hogyha érzed, hogy a szó, ez álnok gyűtövény,
ártatlan is, csírázni kezd lelkednek mezején,
égesd föl inkább a mezőt, és legyen kételyed
tikkadt és izzó, mint a láng száraz mező felett.
*
Umberto Eco: A prágai temető
Még nem olvastam, de tegnap már a kezemben volt egy könyvesboltban. A Magyar Narancs cikke lázba hozott, hiába, nem tudom megvenni. Könyvtár! Könyvtár! Legyél már nyitva! http://magyarnarancs.hu/konyv/ahany-haz-annyi-osszeeskuves-umberto-eco-80867
*
Beszélgetés arról, ki mit hoz onnan, ahol járt. Rájöttem, hogy nekem semmim sincs, sehonnan. Utoljára Rómában voltunk, egy térképet találtam a táskám alján, az is véletlenül keveredett oda. A városnéző buszon szedtem fel, valami idegen ember sáros edzőcipőjének a lenyomata is rajta van. Görögországból egy tengerparti kavics, Jugóból egy cipő, már rég elkopott és kidobtam, Bulgáriából kődarab, vöröses konglomerátum, ennyi. Mégis csak: van egy pici réz Buddhánk, Mongóliából hoztuk. Nem is tudom, hol hever most. A SZU-ban sokszor voltam, ami onnan van, ajándék, és nem az én gyűjtésem. Ámbár a szamovár meg a gzselji cukortartó nem rossz.
*
Kassák Lajos tizennyolc levele az édesanyjához. A Digitális Irodalmi Akadémia anyagában olvasom. A nyolcadik levélben írja: „Határozottan úgy érzem, hogy Maga éppen azért jött erre a világra, hogy egy olyan gyereket szüljön, aki a kimondhatatlant is megkísérelje kimondani, s ha senki sem értené meg, Maga akkor is megérti minden szavát. Ha nem így lenne, miért írnám tovább leveleimet, amelyekben úgy ugrálok ide-oda, mint a csörgő szarka a fák ágai között, és úgy hordom össze kicsiny értékeimet, ahogyan a szenvedélyes rovargyűjtő mezők és erdők, hegyek és völgyek csodabogarait hordja össze üvegtetejű skatulyáiba.” Kassák anyja nem tud olvasni. Mutterkám, megszólítja, és nem szégyelli, hogy gondol, amit gondol, mindjárt le is írja forma és nyakló nélkül, mint a meggondolatlan blogírók szokták, gyermeki (mondhatni ostoba) bizalommal.
