Sajnos, a délutáni programhoz nem vittem fényképezőgépet, de nagyon megbántam. Arra számítottam, hogy a művelődési ház színpadán szavalnak majd az iskolások, a szülők, a nagyik meg a néhány érdeklődő a nézőtérről fogja hallgatni a produkciókat. El sem akartam hinni, hogy a teremben a meghirdetett költészet napi összejövetelre készülnek. Hosszú asztalt terítettek meg, csupa sárga nárcisz és aranyvessző állt a vázákban, nagyobb tálcákon pogácsa és édes keksz várta a résztvevőket, oldalt egy büféasztalnál a magyartanárok forró gyümölcsteát kínáltak szép porcelán csészékben, és addig nem kezdődött meg a teadélután,   amíg nem ült mindenki a megterített asztalok mellé: a szereplők együtt a nézőkkel. Nem volt merev sorrend és szerkesztett műsor, viszont volt egy magnó. A fő szervező tanár néni elindította a zenét, néhány taktus után lehalkította, és felállt az első versmondó, egy tíz-tizenkét éves kisfiú, akinek az édesanyja később az ünnepély végén fotózott a kedvemért.

De még nincs vége, épphogy elkezdődött a versek délutánja. A gyerekek maguk választottak. Ki megtanulta, ki fölolvasta, néhányan halványabban és izgulósan, mások bátran és tisztán artikulálva mondtak verseket Vajda Jánostól, Reményik Zsigmondtól, Kányádi Lászlótól, Petőfi Sándortól, Arany Jánostól, Nagy Lászlótól. Egy kislány a saját versét olvasta föl. Ősi nyolcasban szólt a rigmus szeretett hörcsögéről, amelyik nagyon aranyos, állandóan „zabálgat”, és óvni kell a Cirmi macskától, mert legszívesebben megszabná a höri bundáját. Volt próza is, Nagy Lajos-szöveg a képtelen természetrajzból. Legalább is annak hallatszott, de nem biztos, mert lehet, hogy a magas vékony fiú maga írta a pamfletet szintén valamilyen rágcsálóról. (Messzire állt és halkan beszélt.) Az ünnepi produkciókat a nyugdíjas Rózsika néni szavalata zárta be. Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért című versét mondta el, nagy átéléssel és tagadhatatlan tehetséggel.

Az ünnepi hangulatot lehetett még erősíteni! A vezető tanár néni is elmondott egy verset Nagy Lászlótól, majd megénekeltette a közönséget. Előbb meghallgattuk magnóról Koncz Zsuzsát, a megzenésített József Attila-vers feldolgozását, utána vele együtt zengedeztünk. Nem volt nehéz utánaénekelni: „Kertész leszek, fát nevelek, kelő nappal én is kelek…”

Finoman, szelíden, ugyanakkor határozottan és kulturáltan zajlott le a családias ünnep. Minden résztvevő feloldódott. A hangulat és az üzenet eljuthat nemcsak az iskolába, hanem a falu más közösségeibe is.