Ebben az évben is olyan kemény tél volt, hogy a verebek fagyottan fordultak le a fákról. Ha ismerősök jöttek vendégségbe, forró teát kaptak, amíg futotta az orosz tiszt ajándékából. Egy bádog dobozban mindig volt hozzá „hadi koszorú” nevű sütemény. A pesti rokonok szörnyűlködve mesélték, hogy szürkület után nem lehet kimenni az utcára, mert csapatostul támadnak a vetkőztetők. A cipőt, meleg holmit letépik a járókelőkről, és elfutnak vele. Eladják a bolhapiacon, leginkább a Teleki téren. Minden holmi vevőre talál. Ettől kezdve az esti imába belefoglaltuk, hogy „adj kenyeret az éhezőknek, és adj ruhát a nincsteleneknek”. Vasárnap a Szívgárda vitte a gyerekeket misére a Fogadalmi templomba. Benn szinte hidegebb volt, mint odakinn. Irhabundában, egyujjas irhakesztyűben is meg lehetett fagyni. A tisztelendő atya Pál apostolról beszélt. Mondta, hogy az apostol megköszönte a filippieknek az ajándékot és azt üzente nekik, hogy „a javatokra fog kamatozni”. Mialatt az áldozók a rács előtt sorakoztak, egy kislány körbe járt a persellyel. Vörösre fagyott kezét kinyújtva szedte össze a filléreket. Az egyujjas irhakesztyűmet vonakodva bár, de elfogadta. A sor végén a tanítónéni észrevette, mi történt. A lányt a persellyel visszairányította: „Azonnal add vissza a kesztyűt!” –„De nekiadtam, most már az övé!” – A tanítónéni dühösen suttogta: „Te még kicsi vagy ahhoz, nem ajándékozhatsz el semmiféle holmit, vedd tudomásul!”
Szívgárdisták és vetkőztetők
2012.01.13. 19:50 akimoto
5 komment
Címkék: negyvenhat telén
A bejegyzés trackback címe:
https://akimotonapjai.blog.hu/api/trackback/id/tr383543410
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
évi. 2012.01.14. 13:26:49
@akimoto: hát hogy szegény kislány ugye, nem adhatta oda a kesztyűjét ajándékba, pedig még a pap is azt prédikálta,hogy...