Ebben az évben is olyan kemény tél volt, hogy a verebek fagyottan fordultak le a fákról. Ha ismerősök jöttek vendégségbe, forró teát kaptak, amíg futotta az orosz tiszt ajándékából. Egy bádog dobozban mindig volt hozzá „hadi koszorú” nevű sütemény. A pesti rokonok szörnyűlködve mesélték, hogy szürkület után nem lehet kimenni az utcára, mert csapatostul támadnak a vetkőztetők. A cipőt, meleg holmit letépik a járókelőkről, és elfutnak vele. Eladják a bolhapiacon, leginkább a Teleki téren. Minden holmi vevőre talál. Ettől kezdve az esti imába belefoglaltuk, hogy „adj kenyeret az éhezőknek, és adj ruhát a nincsteleneknek”. Vasárnap a Szívgárda vitte a gyerekeket misére a Fogadalmi templomba. Benn szinte hidegebb volt, mint odakinn. Irhabundában, egyujjas irhakesztyűben is meg lehetett fagyni. A tisztelendő atya Pál apostolról beszélt. Mondta, hogy az apostol megköszönte a filippieknek az ajándékot és azt üzente nekik, hogy „a javatokra fog kamatozni”. Mialatt az áldozók a rács előtt sorakoztak, egy kislány körbe járt a persellyel. Vörösre fagyott kezét kinyújtva szedte össze a filléreket. Az egyujjas irhakesztyűmet vonakodva bár, de elfogadta. A sor végén a tanítónéni észrevette, mi történt. A lányt a persellyel visszairányította: „Azonnal add vissza a kesztyűt!” –„De nekiadtam, most már az övé!” – A tanítónéni dühösen suttogta: „Te még kicsi vagy ahhoz, nem ajándékozhatsz el semmiféle holmit, vedd tudomásul!”
