Még nem olvastam semmit Bacher Ivántól. A könyvtár éppen olyan messzire van innen, mint a könyvesbolt, ez utóbbinak kínálatában kizárt dolog, hogy Bachert meg lehessen találni, ezért az internethez fordultam. És íme: http://fapadoskonyv.hu/index.php?option=com_whp&controller=reader&cond_kategoria_id=41&Itemid=0&termek_id=615
A Fapados könyvkiadó lehetővé teszi, hogy beleolvassunk a könyvbe, ezúttal a Hogyan kell a nőkkel bánni? címűbe. A főzésről alkotott, kultúrtörténeti betétekkel gazdagított tárcák kissé untattak. Ellenben Juhász Gyulát idéző, a szegedi nagy zsinagógát, a város régvolt és mai kulturális ízeit kóstolgató tárcái nagyon megragadtak, nem azért, mert a tárgyuk ismerős, hiszen a karfiolos disznóhúst szintén ismerem még Dubarry korából, hanem azért, mert a szegedi etűdökben az idők és terek úgy fonódnak egymásba, mintha különös festmények lennének. Bacher sok történetet idéz a múltból, hol derűset, hol drámait. Az egészen átragyog ő maga. Ha nem írna, hanem festene, akkor groteszkbe hajló akvarelleket tenne a papírra.
*
Illyés írja május 12-én, 1977-ben: „Nevetnivaló, hogy épp egyéniségünk tudata az az álarc, amely letéphetetlenül legjobban eltakar bennünket.”
Ahogy előrehaladok a Naplóban, egyre több kérdésünkre rátalálok. Álarc: mintha a hazugsággal rokonították volna kedves barátaim. Sértőnek éreztem, de nem tudtam volna megmagyarázni, miért. És most itt van, Illyés megmondta a tutit.
*
Csapatos madarak: http://mmebudapest.wordpress.com/
Ebből a cikkből tudtam meg, hogy a csinos kis barna-szürke mintás, fehéres fejű madárkák miért egyszerre szállták meg az öreg fenyőt, és miért tűntek el egycsapásra, úgy, hogy nyomuk se maradt.
*
Egy könyv. Figyelemre méltó, el kell olvasni. Nemcsak szülők, hanem atyáskodó politikusok is tanulhatnak belőle.
http://ujember.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=20475:szeretettel-nevelni
*
Ebben csak az a jó, hogy ő is zuhan. Tehát a zuhanásélményemmel nem vagyok egyedül. Mellesleg rondán beszél, mint mindig, de amit mond, abban többé-kevésbé igazat adok. Ámbár, ő se tudja, kire szavazzon.
http://fn.hir24.hu/interju/2012/11/12/puzser-nekem-a-csillag-szuletik-ugrodeszka-volt/
*
Bernadette leveléből egy mondat:
„Sokszor nehéz látnunk, ”mi van Jézus zsebében”, de hinnünk és bíznunk kell benne, mert Ő soha nem vesz el úgy, hogy helyette, ne adna valami sokkal értékesebbet…”
November 16.
Ma kivágták a diófát. Amikor ide költöztünk, süvölvény volt, még nem is termett. Később se ontotta, de nem szedtük fel, először is nem a miénk volt, hanem a szembe szomszédé, aztán bajos lett volna a jócskán lejtős utcán elfogni a guruló szemeket. Mivelhogy az úttest két oldalát elválasztó sövénybe ültették. Az évek alatt egyre nagyobb lett, magas ágai a villanyvezetékek kábelei közé nőttek. Tavaszonként legallyazták, mégis terebélyesedett. Annyi levelet hullatott már tavaly, hogy nem győztük összeszedni. A szomszédok közül kettő nem bírta elviselni a rendetlen fát. Idén egyikük elintézte az önkormányzatnál, hogy kivágják. Aki ültette, már vagy négy éve meghalt. Utánahalt a diófája.
*
Délután olvastam, hogy Kertész Imre írói munkásságának dokumentumait Berlinben helyezte el, egyúttal közölte, hogy az életművét befejezettnek tekinti, és többé nem ír semmit. Ugyanezt kábé egy hónappal ezelőtt Amerikában Philip Roth jelentette be 78 éves korában. Kár.
November 17.
Ugyan, mit számít, hogy a blogírók beengedik a többieket a belső világukba? Elmélkedni, szépet vagy nem szépet mutatni lehet, vagy érdekel, vagy nem … Itt az igazi, ezt egyetlen blogíró se tudja fölülmúlni: http://www.origo.hu/tudomany/20121116-uj-kepek-einstein-agyarol.html Bújjunk bele egy másik emberbe?
A Marson széjjelnézni? Az is hihetetlen.Mennyi agytekervény kellett hozzá, hogy az erre alkalmas műszereket kitalálják?
http://www.origo.hu/tudomany/20121115-sivatagi-onarckep-a-sziklafeszekben.html
Mégiscsak azt gondolom, hogy az ismeretközlés sokkal érdekesebb, mint a szépirodalom.
*
Mielőtt fölléptem volna a buszra, megkérdeztem a sofőrt, megáll-e a falunkban. Hú, micsoda tirádát vágott ki tudatlan nyanyusokról, hivatalos útvonalról, egyebekről. Egyik utas rászólt, mit idegeskedik, mondhatná röviden, hogy „igen”. Ó - köszöntem az együttérzést - én már nem tudok se megsértődni, se ideges lenni.
