A fiatal házaspár másfél éves csivavája sétáltatás közben letévedt a járdáról, és elütötte egy autó. Azonnal elpusztult. Asszonykája sírt-rítt, a férfi pedig bűnösnek érezte magát, mert nem figyelt eléggé. Elhatározta, hogy Mikulásra vesz a feleségének másik kistermetű kutyát, egy yorkit. Onnan jutott eszébe, hogy fotóval hirdették a kéthónapos, szeretnivaló kiskutyát. Telefonszám, lakáscím rendben, ára, minthogy származási papírokat nem kértek, csak harmincezer volt.
A yorki új gazdáját Mikulásruhába öltöztetve várta. Otthon leszedték róla a jelmezt, az eddig eltakart testrészein másféle szőr nőtt, mint a fején, a lábai hosszabbak, mint egy yorkié, viszont egyből végigfosta az előszobát. Kicsit vinnyogott, majd bevette magát a csivava régi házába, és tovább sírdogált. A házaspár megpróbálta felhívni az eladót, de már nem vette föl a telefont. Se este, se éjjel, se másnap reggel, amikor a kiskutya darabokban hányta ki a konzervet.
Elvitték az állatorvoshoz. A doki hümmögve nézegette a kis állatot, valami keverék lehet, a feje yorki, de a teste jóval nagyobb lesz, mint egy yorkié. Egészen biztosan nincs még kéthónapos, tehát szopnia kellene, a táp még korai, ezért nem maradt meg benne. A kutyaárus módszere sem volt meglepő az állatorvos számára: átjönnek valahonnan, bérelnek egy lakást néhány órára vagy napra, ezalatt megszabadulnak a kutyáktól, és eltűnnek, örökre. A férfi szerint legalább két alom kiskutya volt a fürdőszobában, egy pillanatra látta csak, amíg a nő benyúlt az ajtórésen a Mikulássapkáért.
