Két csészealj, néhány damaszt abrosz, egy porcelán tálka Herkulesfürdői emlék felirattal, két ezüst mokkáskanál, P.A. monogramos, vésnök cirádás munkája 1870 és 90 között. Hírmondók az asztalon.
Ómama 1887-ben ment férjhez. Akkortájt a stafírungot néhány évvel előbb kezdték gyűjteni jómódú kislánykák számára. Az asztalnemű sem az esküvő előtti hetekben készülhetett, varratták, hímezték, talán Ómama saját kezűleg hímezte a P.A. monogramot az abroszok, szalvéták, törülközők sarkába. Apjának négy gőzmalma volt, megtehette, hogy bentlakásos líceumban képeztesse a lányát későbbi feladatára, a háztartás vezetésére. Akkoriban színvonalas középiskolai felkészítést kaptak a polgárlányok, nyelveket, zenét, kézimunkát, történelmet, irodalmat tanultak, de az utóbbit módjával, nehogy a sok romantikus mű megzavarja a fejüket. (Ómama szőnyeget is csomózott, gyapjúfonallal sűrűn kivarrt „szmirna-szőnyege” a mai napig használható darab. A kötés, horgolás, hímzés létszükségletévé vált, a líceumban nem illett tétlenül üldögélni, ábrándozni.)
Ómamának a makói ipartestület bálja után hogy, hogy nem, gyakran akadt dolga az ablak környékén. Sejtette, hogy szerenádot kap. Snájdig, bajszos gavallérja azt húzatta a cigánnyal, hogy „csak egy kislány van a világon”. Az esküvő után a fiatal asszonynak egy ideig arany élete volt. Fürdőhelyekre jártak, nagy házat vittek. Raguzában meglátott egy teáskészletet a kirakatban. Addig sóhajtozott, amíg meg nem kapta. Öreg korában elnézegette a készletből megmaradt darabokat. Art deco, a tízes évek stílromantikája virágzik a festett porcelánon. Bordó levelű kúszónövény, piros csőrű fekete madár, halványdrapp brokát háttér előtt rebben a szárnya, a csészék belsejében széles arany karima díszlik.
Ómama bütykös öreg kezével megbillentette az üres teáskannát. Hiába éltek jó módban, valami hiányzott. Azt mondta: „Csak a négy kémény, az jobban köllött neki, mint én.”
