Ma ez:
Rettenetes! Az ezerszer kifosztott, megalázott emberek között ekkora élni akarás, terv a jövőre nézve, ragaszkodás a családhoz és az emlékekhez - még működni tudott?
Július 26.
Újabb fölfedezés: a digitalizált társadalomtudományi könyvek forrása.
Aztán csak vitatkozzanak az e-könyvek hasznáról, meg a papírkönyvek válságáról. Amíg ki nem találják, hogyan szedjenek pénzt a szellemi javakért, töltsünk le és olvassunk reggelig, meg még tovább.
Július 27.
Megnéztem az olimpia londoni megnyitóját. Illetve, csak bele-belenéztem, egyszerre öt percnél tovább nem bírtam a gyermeteg élőképeket, melyek Anglia történetének egy egy időszakát illusztrálták, és főként arról szóltak, mit adott a világnak a szigetország. Elnézést kérek a neves filmrendezőtől, nagyon untam a produkciót. Lehet, másnak tetszett, tőle is elnézést. A BBC kommentátora, egy kedves arcú nő hol sírt, hol nevetett. Úgy látszott, egyezik az ízlésünk. http://sport.hir24.hu/olimpia/2012/07/28/oscar-dijas-megnyiton-erzekenyultunk-el/
A kiküldött magyar újságíró talán hivatalból hatódott meg Harry Potteren, a Bee Gees-en, az angol kultúra más képviselőin, igaz, a kiterjedt, több száz éves gyarmatbirodalomról nem esett szó. A sportról is csak módjával, elvégre augusztus közepéig lesz alkalma a nézőseregnek a sporttal is foglalkozni.
Hány aranyat hozunk haza? Tippeljünk, kérik több fórumon. Szerintem négyet.
Július 29.
Három napja „Falunapok” rendezvénysorozattal ébredünk és fekszünk. A rockzenekar nagyon színvonalas, a többi együttes szintén. Újra és újra bebizonyosodik, hogy a tehetség kiműveléséhez nemcsak szorgalom, hanem pénz is kell. Olyan szerelésekkel és hangszerekkel lépnek fel, hogy bámulatos.
Július 30.
Ide mentem magamnak, meg akit esetleg érdekel, a Néprajzi Értesítő digitalizált anyagát.
Minthogy nehezemre esik bárhová is elmenni, a legjobbkor kezdődött mindenféle érdekesség internetes hozzáférése.
*
Etikusan és környezettudatosan élő vásárlók figyelmébe:
Július 31.
Volt időszak, amikor húsmentes kajákkal kisérleteztem. Még megvolt a p.csabai kertünk, naponta kijártam vetni, palántázni, gyomlálni, ami megtermett, abból főztem estére. Például egyben megfőzött kelleveleket kiterítettem, megkentem fölvert tojással, sajtot reszeltem rá, összehajtogattam, bepaníroztam, végül kirántottam olajban, mint a szelet húsokat. Egy másik találmányom a karfiollal és pirosra színeződött zöldpaprikával, tömlős sajtkarikákkal és kemény tojással töltött cukkini volt. Kapormártást csináltam mellé. A cukkinilecsót is kedvelte a ház ura, meg a reszelt tökből és áztatott zsemléből készült, apróra vágott kaporral és zellerrel ízesített lepényeket. Sajtkockákkal, főtt rizzsel, kevés reszelt vöröshagymával töltött paradicsomot tejfölös mártásban azóta se próbáltam az asztalra tenni. Hozatjuk az ebédet, vacsorára elég egy joghurt meg valami gyümölcs.
*
Kár, hogy nem előbb írtam Aliz bejegyzéséhez. Mire összeszedtem magam és visszamentem hozzá, eltűnt a tartalmas poszt a kedves fotókkal együtt. Pedig olyan szépen kapcsolódtak egymáshoz a gondolatok, az emlékek, a hivatkozások, az idő darabkái, mint egy szecessziós lépcsőkorlát szeszélyesnek látszó kanyarulatai, holott nagyonis szerves, egymást megtartó konstrukcióról van szó. Mit kezdjek most Popper Péter találó megjegyzésével, Timi Kalligrammban megjelent versével, a Hó/Virág/ cukrászdák otthonos emlékével, az elegáns lakás könyvespolcos enteriőrjével, a szívből jövő és nagyon ritkán látható mosolyokkal? Külön-külön nem juttatnak „magasabb tudatállapotba”. Együtt egy igaz kultúra lenyomatai lettek volna.
Utóirat: Valamikor olvasható lesz, Aliz piszkozatba tette! :))
