Jan. 10.
Nemsokára összeszedem az ötvenes évek emlékcserepeit. Bármennyire szidják is a Rákosi rendszert, a beszolgáltatást, a tervgazdálkodást és az irányított ifjusági szervezeteket, nekünk nem volt olyan rossz. Gyerekek voltunk, játszottunk, sok mindenről nem is tudtunk. A tudatlanság a mai napig tart, hiszen rendre kiderül, mennyi minden történt az elmúlt évtizedekben, anélkül, hogy értesültünk volna róla.
Elég is ennyi. Inkább feljegyzem, mit láttam Esztergomban. Mert be kellett mennem a kórházba látótérvizsgálatra. Buszra pattantam, a telepi buszra, ami azért fontos, mert itt a helyi járatokhoz rendelt ócska Ikaruszokat használják. A jármű koszos belül, redves kívül, nyikorgó karosszériával és mogorva sofőrrel közlekedik.
Az esztergomi Volán központja zsúfolt, girbegurba járdákon várakoznak a környékbeliek, a buszok mély vájatokba toccsanva híg sarat fröcskölnek rájuk.
A belváros meg a kórház környéke elég jól meg van csinálva. Néhány jobb kávézó, egy-egy kulturáltabb bolt, szép drogéria mutatkozik, ahol az ember jól érezheti magát. A mellékutcák hírül se ilyen gondozottak. A piac utcája egyenesen förtelmes. A coop boltok ajtajai ragadnak a zsíros kosztól, a húsüzlet büdös. Havonta kirakodik egy használtkönyv-kereskedő, itt aztán lehet látni, milyen kulturpolitikával éltek eleink, és mik jelentek meg a rendszerváltozás óta.
Jan 12.
Leszerelik az egyetlen élelmiszerboltot. Van még a faluban egy pékség, tejterméket ott is árulnak, meg van messzebb egy húsbolt, ahol tarhonyát, savanyúságot és csomagolt cukrászsüteményt tartanak. Jó, mi?
Jan. 13.
Találkoztam a megszűnő bolt tulajdonosával. Nem köszönt, keresztül nézett rajtam. Csak nem engem hibáztat, amiért tönkrement? Úgy tűnik, vicces a kérdés, pedig nem az. Ő egy virtigli bennszülött. A betelepülők kétes egzisztenciák a szemében, feltételezi, hogy lopták a pénzt, amiből megvették a régi jó svábházakat, vagy egyenesen komenisták, akik miatt itt tart az ország vele együtt. A bornírt előítéletekből még több lesz, ahogy növekszik a válság.
Jan. 14.
A buszmegállóban jól fel lehet mérni az emberek okosságát és tájékozottságát. Két néni beszélget. Az egyik sóhajtozik: „Csak meg ne szüntessék, hogy ingyen utazhatunk.” A másik magyaráz: „Gyurcsány meg akarta szüntetni az ingyenességet, azért kellett regisztrálni az idős utasokat, de most az O. V. visszaállította, mert megadja nekünk a tisztességet.”
*
Gondolná az ember, végre történik valami Esztergomban:
http://hirszerzo.hu/hirek/2012/1/13/20120113_nepszavazas_esztergom_marcius_tetenyi
Bármi lesz is az eredménye, ki fogja megfogalmazni és végrehajtani a határozatot? Vagy a népszavazástól hirtelen együtt fog működni a képviselőtestület a polgármesterrel?
Jan. 15.
Egyre több az irígy ember körülöttem. Talán eddig is így volt, csak nem vettem észre.
*
Saját dagályomhoz: „Ha oly szorgalmatos gondjok volna az embereknek az ő lelkekre, mint evilági dolgokra, fölötte könnyű volna az igazságnak isméreti, holott erre nemigen szükséges a mély bölcsesség, hanem a jó lelkiismeret és igazság szomjúhozó akarat. De mivelhogy lenyomja és szemfényvesztő babonájával megcsalja a hamisság az embereknek homályos értelmét, ennek okáért sokan, noha az igaz útból kitértek, de mégsem akarják az utánok kiáltó szavát hallani, hanem inkább bédugják fülöket.
(Pázmány Péter: Rövid tanúság)
A kulturális enciklopédia szerint a fenti Pázmány Péter-szöveg kitűnő példa a dagályosságra. Szerintem nem. Inkább nyelvi bravúr, érdekesség, mondanivalója pedig megfontolásra érdemes.
Dagályt bőséggel találhatni az interneten (is). Sőt. Azt mondja a ház ura, ha a mai példakeresők szerint kiér a mondat vége a sor széléig, akkor már dagályos. És legyen benne legalább három b.meg, máskülönben nem mai.
Jan. 16.
Olvasom egy nő blogját. Olyan viszolygással, hogy legszívesebben abbahagynám. De magamra erőltetem, hogy rájöjjek végre, mi taszít ennyire rémesen. Jó ízléssel választ verseket, eltekintve egy-két amatőrtől, akikben túlteng az érzelem. És megvan! Itt derült ki, mi facsarja az orromat ebben a blogban. Hát az, hogy nem tesz különbséget érzelmesség és érzelgősség között. Vagy túl erős az érzelmi tartalma annak, amiről beszámol, vagy úgy érzeleg, mint a magyarnótában az odavana virágosnyár. De jó, hogy rájöttem! Többé nincs olvasáskényszerem vele szemben. Sőt. Minden meg van bocsátva, ó, te szegény!
Jan.17.
Nagy hó esett valamikor hajnalban. Egyhamar nem jutunk ki a faluból, az biztos.
