Jan. 18.
Végre levágattam a hajamat. Egész jó lett, a hosszához kisüthetne a nap. Megtenné nyári frizurának.
*
Az RSS-t pedig nem használom, mert megfoszt a neten keresgélés élvezetétől. Végigveszem a hírportálokat, tudományokhoz kapcsolódó netes oldalakat, és elolvasom, amihez éppen kedvem van.
*
De jó ötlet! Egy könyvtáros írja, hogy a selejtezésre szánt lapok, folyóiratok kapjanak a bejárat mellé egy inkubátort, ahonnan bárki elviheti ingyen azt a sajtóterméket, amelyik tetszik neki. Szeretnék napilapot, nem nagyon műanyagosat, mert kell nekem a puha papír a begyújtáshoz és nyáron a dunsztban eltett befőttek üvegeit szeretem beléjük csomagolni forralás előtt. A gyerekek gyűjtik a papírt itt a faluban, a helyi könyvtár selejtje sajnos az övék.
Jan. 19.
Majdnem mindegy, hogy mennyit, csak fizess! Összeállnak a szolgáltatók egy bizonyos „árbarátok” körbe, és az eredeti ár feléért kínálnak masszírozást, frizérozást, kozmetikázást. Egyéb szépészeti praktikákat. Ma újabb ajánlatot találtam: teljes körű orvosi kivizsgálás 45.000 Ft helyett tizen valamennyiért. Úgyis államosítják az egészségügyet, jó lesz idejében igénybe venni. Nem is olyan drága a csökkentett ár. Számoljunk utána! (Laborszolgáltatástól a szemfenékvizsgálatig minden forintosítva van, beutaló nélkül tényleg meg kell fizetni. Csakhogy a beutalót a háziorvos vagy szakorvos nagyon szűkmarkúan adogatja… Ha kíváncsi vagyok a hogylétemre, pénzért megmondják.)
*
Most olvastam:
http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=359&secId=32465&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Kert%C3%A9sz+Imre&limit=1000&pageSet=1
Kertész Imre: Jegyzőkönyv
A vámos elszedi négyezer schillingjét, mert engedélyt kellett volna kérnie az írónak, hogy a saját pénzét kivigye az országból. Bécsbe. Hivatalos útra ment volna. Megszégyenülve visszajön Pestre. Közben a törvényességről, a szabadságról, az ember mivolta minősítettségéről elképesztően pontos és dísztelen szöveget ír.
*
Egy másik dokumentumban ezt olvastam:
(Szerkesztő): „…Egyetértek, de később visszatérünk rá. Most engem is jobban érdekelne a fikció és az önéletrajz közötti különbség, hiszen a Sorstalanságot mind a kritikusok,
mind az olvasók „önéletrajzi regénynek” szokták nevezni.
( Kertész Imre): Helytelenül, mert ilyen műfaj nem létezik. Vagy önéletrajz, vagy regény. Ha önéletrajz: akkor felidézed a múltadat, minél lelkiismeretesebben igyekszel ragaszkodni az emlékeidhez, rendkívül fontos számodra, hogy mindent úgy írj le, ahogyan az valóságosan is megtörtént, mint mondani szokás: hogy semmit se tegyél hozzá a tényekhez. A jó önéletrajz olyan, akár egy dokumentum: korrajz, amelyre „támaszkodni lehet”. A regényben viszont nem a tények a fontosak, hanem egyedül az, amit a tényekhez hozzáteszel.”
http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=247&secId=23351&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Kert%C3%A9sz+Imre&limit=1000&pageSet=1
Ez a beszélgetés a szerkesztőjével magnószalagon van, írott formája a K.dosszié címet kapta. Ha a link nem működne, a PIM digitalizált szövegeiben megtalálható. A Sorstalanság megírásáról van benne szó különben.
Tovább lehet folytatni a gondolatot azzal, mennyire hiteles a memoárirodalom egy-egy darabja. Például Zsukov marsall emlékiratait úgy olvastam, mint egy regényt. Biztos szépítve volt benne sok minden, de ütős és megragadó volt, hát hol a határa az önéletrajznak és a regényesnek, és elveszti-e egyáltalán a hitelét egy önéletírás, ha éppen nincsenek hozzá levéltári dokumentumok?
Ugyanilyen izgalommal olvastam Bethlen Miklós önéletírását, ez egészen más volt, mint amivel addig találkoztam. Sok gondolatot fejt ki, van benne regényes szépirodalmi rész főként az ifjú éveiről, lám csak, a fiatalságra emlékezés kivált az emberből egy ábrándos gesztust… Írói szándék és formai elgondolás kérdése, mi lesz az emlékek összességéből, ami a lejegyzőjének a fejében megfordul.
Most visszautalok egy beszélgetésre Alizzal: ő is azt vetette föl, hogy az elmesélés árt a tárgyszerűségnek. Illetve, hogy az emlékmeséből fikció lesz. Ezért inkább fotókkal támasztaná alá az emlékiratait. Jó lenne, ha megcsinálná, teljesen mindegy, milyen kategóriába sorolódik a kész mű, ha olvasni és látni lehet a huszadik század kiválasztott évtizedeiről egy embert. Kislányt. Fiatal nőt a kapcsolatainak tükrében. A memoárirodalom nagyon széles körű, jól kidolgozott ösvényei vannak, aki rögösebb talajra téved, kincseket fog felmutatni, ebben biztos vagyok.
És most vissza Kertész Imréhez. A regényről mondja, hogy akkor jön létre, ha a „tényekhez hozzáteszel” . Vitatkozom vele. A tényekhez hozzátevődik magától valami plusz akkor is, ha csak leíródnak. A szavak milyensége által lehet a tényt gúnyosan vagy humorosan előadni, egyszóval a legszorosabban vett jegyzőkönyv is aszerint ébreszt gondolatokat az olvasójában, ahogyan a szöveg megformálója kigondolta. Kertész maga példa erre éppen a Jegyzőkönyv c. írásával.
http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=359&secId=32465&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Kert%C3%A9sz+Imre&limit=1000&pageSet=1
Ha tiszteletlen lennék, megírhatnám e jegyzőkönyvet humoreszknek. Alig egy-két szót kellene fölcserélni, anélkül, hogy a tényeken változtatna, és kész a másmilyen mű. Vagyis a regény sem kizárólag a „hozzátevéstől” lesz regény.
Jan. 20.
Jól belebonyolódtam. József Attila ezen a bloghelyen is időszerű lehetne: költő vagyok, mit érdekel a költészet maga.
*
Felmentő szavak Dobos István önéletírásokat elemző könyvéből: „…az elmondás által kifejeződő igazság az önéletírás hitelességének forrása. Déry Tibor, Esterházy Péter, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Márai Sándor, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Németh László, Szabó Dezső, Vas István vagy Veres Péter önéletrajzi fikciói egymástól eltérő önértelmező stratégiák, irodalomfelfogások és művészeti hitvallások jegyében készültek.”
Önéletrajzi regényt nem írtak, sem regényes önéletrajzot, de hát akkor mit? K. I. szerint valami nem létezőt?
*
Történelem és emlékezet címmel keresgéltem a neten. Azt mondja egy ember, hogy az emlékezet nem érvényes, kutatók áldozzák értékes idejüket ennek bebizonyítására:
http://www.mediakutato.hu/cikk/2008_03_osz/10_kortars_emlekezet
Elment a kedvem az emlékcserepektől.
