((Nádas Péter könyvén gondolkodom. Több kritikát, beszélgetést, hozzászólást elolvastam. Kissé elkeserítő, milyen sokan fogadják értetlenül vagy elutasítóan ezt a nagyszabású művet. Aki nem érti vagy ellenségesen magyarázza Nádas Péter ember- és világképét, nem vette magának a fáradságot, hogy legalább megpróbálja megközelíteni az alkotói szándékot. A szöveg primér jelentésén túl annyi minden rejtőzik.
Nádas P. világának egyik lehetséges megfejtése pszichoanalitikai. Az író biztosan ismerte Lacan francia pszichiáter: A fallosz jelentése c. tanulmányát, illetve a pszichiáter Freuddal vitatkozó nézeteit a tudattalan tárgyában. Freud szerint a tudattalan bizonyos helyzetekben jön elő és érvényesül, mint a tudat arche-típusa, egyfajta pre-tudat. Lacan szerint viszont a tudatos és a tudattalan egyszerre megvan az emberben mint két alapvető lételem. A regény alakjainak egymáshoz való viszonya, a tudatos-tudattalan játékában, a másik ember elemi megtapasztalásában jön létre. A homoszexuális szubkultúra éppen olyan keserves ráismeréseket hoz fel a mélyből, mint az újlipótvárosi barátnék társaságának története, vagy a német fajkutató intézetbe zárt fiúké, vagy a többi párhuzamos életé.)) Eddig tart az "áthozat".
A 20.századi Magyarország társadalmi tagozódása szerint is tájékozódhatunk Nádas Péter világában. Központi alakjai az elit értelmiségből jönnek, származásuk szerint magyar, zsidó vagy német eredetűek, az iparos, a tisztviselő, a mélyből felzárkózott ávós, a kápó, a láger őre, egy nő, aki énekesnőnek készül, és tehetségének korlátaival küzd, ő például a mezőgazdasági cselédségből verekedte föl magát. Van deklasszálódott figurája (Vay Klára), sok homályos férfialak főként a Margitsziget éjszakai jeleneteiben, közülük is kimagaslik szó szerint is a kulcsfigura, az Óriás, ( a regény végén tudjuk meg, hogy útépítő munkás), itt a szigeten ő a király, Kristóf, az elbeszélő (másutt rejtőzködő szemtanú) egyetlen igaz szerelme. Vannak kidolgozott és kevésbé kidolgozott részek a könyvben. A magyar illetve osztrák főúri társaságban játszódó jelenetben mintha nem is az esemény, hanem a második világháborút előkészítő és a deportálásokat végrehajtó emberek és eszmék lennének illusztrálva.
A események, illetve nem teljesen kerek , illetve nem teljesen lezárt történetek a század bizonyos éveiben játszódnak, az, hogy éppen mikor, a helyszínek és emberek lazán odavetett képeiből derülnek ki.
A regény első jelenete nem igazán a kezdete, inkább a háború utáni háborús bűnösöket kutató időszakra tehető, szóval, úgy gondolom, az igazi kezdet az Újlipótvárosban a holokausztot és háborút átélt egykori gimnáziumi osztálytársak, mára barátnőkké alakult társaságában jön létre. Egyikük, neves egyetemi tanár felesége a féltékeny sárkány szerepében egyszerre félti férjét és fiát a kezdő énekesnőtől, közben lezajlik a sokszor emlegetett többnapos szexparti, majd kimegyünk Ágosttal (?) éjszaka a Margitszigetre, kínlódással végződő homokos kalandjában már érzékelhető, jóval többről van szó, mint az érzékek játékáról. Eddig kábé az ötvenes évek vége. A hatvanas-hetvenes évek kitüntetett szereplője a három fordító a Lukács uszodából, furcsa biztonsággal mozognak a külföldi kapcsolatokat gyanakvással kísérő társadalmi közegben. Történetük jelzésszerű. Még mindig a hetvenes években vagyunk, amikor feltűnik az édességbolti elárusító (lecsúszott úrinő) és kedvese a belügyi tiszt, velük együtt veszünk részt az akkori „értelmiség” hányós, politizálós buliján, a szabadságról papoló, de azzal kezdeni semmit sem tudó okostojásokkal. Nádas Péter rokonszenve a mesteremberé, a Dunapart közelében lerakott fatelep tulajdonosáé (időszak: háború előtt, majd fia folytatja a mesterséget az ötvenes évek elejéig, ezt onnan tudjuk, hogy az államosítások gyakorlatilag megszüntették a kisipart, tehát később nem lehetett), de nemsokára újra megnyílik a telep és az asztalosműhely, mert itt készül a tökéletesség és az időtállóság jegyében az újlipótvárosi pszichológusnő rendelőjének bútorzata. A bútor tervezője és kivitelezője beleszeret a nőbe, közben megérkezik Amerikából a férfi gyermekkori barátja, és a friss szerelem visszafordul, mintha új csápokat növesztene egy régi érzelmi állapot felé, vagyis feléledne a kezdeti homoerotikus vonzalom, amely ugyanolyan végzetszerű, mint Ágost (vagy Kristóf?) ragaszkodása az Óriás emlékéhez.
Az érzéki viszonyrendszerben a nők ilyenfajta érdeklődése is megjelenik, nagyon finoman, egy-egy pillantás, egy szag-élmény, mozdulat révén jön létre és már el is illant. A testi anomáliák (például homoszexuális szeretkezési jelenet két téli barakk között a lágerban), mindig és mindenütt jelen vannak és cselekvéssé realizálódhatnak.
Ebben a történetfüzérben, illetve regényben elvarratlan szálak, lezáratlan eseménysorok mutatják fel a mögöttünk hagyott század kérdéseit. Nem érdemes kutatni a szerkesztés elvét, a párhuzamosságok, a keresztkapcsolatok és egymásba érő idők szövevényét. A „földutak találkozása” , közömbös továbbhaladása egyik Nádas-interjúban mint a szerkezet jellemzője volt fölemlítve. Ahogyan én érzékeltem: „akár egy halom hasított fa”. Ezt a könyvet odaadással és előítéletek nélkül, pontosabban előre elgondolt várakozások nélkül érdemes olvasni. Különössége, szokatlan szóhasználatai, előkészítetlen változásai egy idő után izgalomban tartanak, a regény befejezetlensége tovább foglalkoztatja az olvasót, mindenesetre jóval tovább, mint akárhány kerek, lezárt „párhuzamos” történet.
