Dedikált példány, a könyvet anyósom vette az író édesanyjától. Temesi Ferenc rossz időket élt akkoriban, amikor a regénye megjelent. Helyesebben, a könyvterjesztő vállalatok jutottak bajba, magukkal rántva a könyvkiadókat. Úgy gondolom, azért hagyott a fiatalember a könyvéből néhány száz példányt az anyukájánál, mert a honorárium egy részét késztermékben kapta meg. Szegeden a Tündér utcában minden szomszédjuk vett a könyvből, anyósom hármat is, minden gyerekének egyet-egyet. A Por után vagy tíz évvel jött ki a Híd, sajnos, nem volt akkora visszhangja, mint a szótárregénynek, pedig nagyon érdekes, nagyon tartalmas, sokrétűbb és gazdagabb történelmi, kultúrtörténeti szempontból, mint a népszerű Por. Illetve, nem jobb, csak más.
A Por történelmi anyagához fantasztikus gyűjtőmunka járulhatott. Ami kimaradt a Porból, azt feldolgozta a Hídban. Szeged népe az első világháborúban, a Tanácsköztársaság, a Károlyi-kormány alatt Tóth Pál tizedes hangján szól. Ö-ző archaikus nyelvhasználatát olvasni nehéz lehet annak, aki nem hallja is egyben az én-ben előadott történeteit. Jegyzőkönyvek, újságcikkek, apróhirdetések, katonadalok, férfihiányban és egyszerre tőlük szenvedő nők, hivatalhoz jutott „sémmi-embörök” adhatták a huszadik század első évtizedeiben determinált és ide írott sorsokat. A jós tarot kártya egy-egy lapja vezeti be a fejezeteket, már ez is sokat mond az író szándékáról. A Híd Szegedről Budapestre, az egyetemi könyvtárba visz, onnan tovább Kínába, a tao bölcsességéhez.
A regény itteni fejezetei élén egy-egy kínai betű áll, jelentésük visszautal a tarot fogalmaira. Tóth Pál helyett most az író a pesti értelmiség és a Kínával ismerkedés központi figurája. A történések életanyaga, az utazás hetei, látnivalói és találkozásai mintha homályos opálüvegen át látszanának, minden gyengébb, esetlegesebb a megoldatlan kérdésekkel viaskodó szerző körül. Nem kell félreérteni, nem az írás gyengébb, hanem az élet ürült ki a balesetben, amikor Temesi életben maradt, szerelme, Kati pedig meghalt. A híd Kati és az élet között épült ennek a regénynek a szavaiból. Nincs ez ilyen egyenesen kimondva, de mit keresne másképpen a jóskártya meg a tao útja a Tündér utcában.
Százegyszer végigmentem a Pacsirta utcán meg a Gyöngytyúk utcán át a Tündér utcáig, de mindig kerültem az találkozást az íróval. Nehogy a maga Tündér utcai modorában odavakkantsa, hogy „aki nem tud olvasni, az né olvasson!”
