álomszerű életem vége táján
mikor a sok is csak kevés lehet
mert kolduspénz mi odavetve rám vár
bármily keggyel számolva éveket
arasznyi merszek és rőfnyi félelmek
gubancából oldódva kérdeném
mért volt veszélyek tétje a fél élet
és mit vesztettem a másik felén
mindegy akár így akár úgy csak álom
fonala végét most még nem találom
de orsón a szál hamar lepereg
álmomból amit hittem ébrenlétnek
még mélyebb álom kapujába lépek
és nem-létemre ébredek
Meghalt Legeza Ilona. A megdöbbenés utáni első pillanatban azt gondoltam, mérhetetlenül fog hiányozni a gyors tájékoztatást keresők számára, aztán mindjárt azt, hogy régóta megérdemelt volna valamilyen nagyon nagy kitüntetést a kultúra fáradhatatlan, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó terjesztője, aztán Gabi linkjére kattintva eljutottam Legeza Ilona könyvestárának kezdő oldalára, és újra megdöbbentem. Gyakran használtam Ilona recenzióit, de soha nem néztem meg, ki ő, hogyan és miért született a páratlanul gazdag (több mint 3000 db) könyvismertető, kik a mentorai és milyen szervezetekkel, intézményekkel tart kapcsolatot. Ahogy számos könyvbarát, én is úgy használtam Legeza Ilona recenzióit, mint valami természetes járandóságot, nem is sejtve - pedig ott volt a főoldalon -, hogy egy vak ember művei, hogy a számítógépes megjelenítés szintén vak ember munkája: matematikus férje segítségével jön létre, nem sejtettem, hogy bürokráciával és mellőzéssel kell megbirkóznia, bár vannak jó segítő kapcsolatai, hogy kik, az ott van még a főoldalon. Ezentúl gyászkeretbe teszem gondolatban a szócikket, ha olvasom, és mélységesen szégyellem magam, hogy önző blogomban viccelődve panaszkodom. Legeza meg dolgozott közben.
Kedves Ilona, vess még egy pillantást az itt hagyott nyomorúságra, és üzenj valami biztatót.
Szept.8.
Úgy szeretném megjegyezni egy helyen, de visszatart az én finom lelkem, hogy bizony bizony, hányszor próbáltam megszabadulni a korlátaimtól, kicsit átlépni, kicsit messzebbre tekinteni, de nekem se sikerült. Próbálkozni azért lehet!
*
Na nézzünk oda! Mit találtam?
http://mek.niif.hu/00200/00279/00279.htm
Pedig nem is kerestem, Csak úgy jött a katt. És tessék.
Szept.9.
Milyen furcsa, hogy a napokban írtam a leningrádi blokádról. Most itt van a rövid története. Érdemes átnézni, mit küzdött a Vörös Hadsereg az északi fronton. Iszonyatos emberáldozattal járt a második világháború, akármerre nézek:
http://www.mult-kor.hu/20110908_hetven_eve_zarult_be_az_ostromgyuru_leningrad_korul
Szept.10.
Ezzel jól megjártam!Az este lapoztam vissza a „dugódani” olvasnivalóihoz, remélve, hogy színvonalas szépirodalmat válogatott a szegedi egyházi gimnázium honlapszerkesztője. András unokaöcsém idén náluk érettségizik. Okos gyerek és jószívű. De ha ilyen lesz az irodalmi mércéje, mint a honlapjukra tett történeteké, sose fogja megérteni, ki az a Mantis Religiosa. (Én is csak most jöttem rá…:)
Szept.11.
Napok óta jön a felhívás hol a Délmagyartól, hol másik helyről, hogy meséljem el, mit csináltam 2001. szept.11-én. Nem írtam sehová, mert a döbbenetet nem tudom érzékeltetni, hiába emlékszem arra a reggelre percre pontosan.
Aznap délelőttre volt időpontom a szemészetre, mert néhány nappal előbb derült ki egy rutinszűrés alkalmával, hogy glaukómás vagyok, a főorvosnő rendelt be további vizsgálatokra. Korán keltem, hamarabb elkészültem, mint indulnom kellett volna, ezért bekapcsoltam a tévét, azonnal a CNN-re kattogtam. Akkoriban, bár nem értek angolul, szerettem az ismeretterjesztő műsorait, a magyarázó bejátszásokat, sokkal magasabb színvonalú volt, mint a magyar adások. Néhány perc telhetett el, egyszer csak megjelent a torony felé tartó repülőgép, még mondtam is magam elé, hogy jesszus, ez nekimegy, és tényleg, nekiment. Mi ez, gondoltam, akkor már a bemondó is beszélt, közben előjött a semmiből még egy repülőgép, mintha megfordult volna, úgy robbant bele a másik toronyba. Minthogy nem értettem angolul, csak hüledeztem, vajon ez valami játékfilm kezdete, egy makett omlik össze, vagy tényleg ez történik? A CNN adásában újra és újra ugyanazt a néhány percet mutatták, amíg meg nem győztek arról, hogy valódi eseményt látok. Eszembe jutott átkapcsolni a magyar tévéhez, ott is bemondták, hogy terrortámadás történt New-Yorkban. Már indulnom kellett a szemészetre. A villamoson azon törtem a fejem, kik csinálták ezt. Mondtam magamban, az arabok. Mintha elő lett volna készítve a hangulat, hogy aki nem politizál, annak is ilyesmi jusson eszébe…
Ma az esti híradóban megszólaltattak néhány szemtanút. Köztük Gordon Zsuzsa magyar színésznőt, aki turistacsoporttal járt ott éppen akkor, és azért nem halt meg a legfelső emeleti étteremben, mert lekéste a találkozót. Gordon Zsuzsa kedvenc színésznőm volt, nyolcadikban a tolltartómban hordtam a fényképét. Akkoriban olyan szerettem volna lenni, mint Gordon Zsuzsa.
Szept. 12.
Ahogy minden reggel, most is újságot olvasok. Torlódnak a reagálások: mihez fűzzek kommentárt. Például Görögországban a villanyszámlához csatolják az ingatlanadót, ami négyzetméterenként fél euró lesz, vagy egy másik hírt emeljek ki, azt, hogy a tehenek szeretik a dzsesszt. Én is szeretem a dzsesszt. Bekapcsolom Janis Joplint, ezalatt írok egy levelet, ne kövessék a görög példát, még több „bedőlt ingatlan” keletkezik, jaj.
https://www.youtube.com/watch?v=AxJxUFoR0Es&feature=related
Szept. 13.
Lóneveket kerestem, de ezt találtam: http://www.torokgyorgy.hu/
A macskámmal szoktam beszélgetni, sőt köszönünk is egymásnak. Reggel hosszabban nyí az ajtó előtt, hogy engedjem be. Amint kinyitom az ajtót, besurran, és ugyanabban a hangfekvésben rövidet nyiffan. Mi ez, ha nem a köszönés? Utánozom a hangot, és ő viszonozza!
A lóval ugyanezt nem biztos, hogy el tudnám játszani. Félek, a ló okosabb és komolyabb nálam. Fölöslegesen nem jártatja a száját.
