Márc. 10.
Jézusom! Miket olvasok.”… akiket nem visznek végig az Úton, azok kárhozottak. Márpedig a sereg hatalmas száma mutatta, hogy szüleivel sok gyermek nem járja végig az Utat, hanem hamarabb eltaszítja őket, hogy terhétől szabaduljon.” A Zarándokének egy japán szokásról, az öregektől megszabadulásról szól Olyan mély értelme van, hogy ilyet a templomban nem hallani.
Uhh. Ezt is el kell olvasni.
http://www.szenti.com/fukazava.shtml
A Tao, Sánta Ferenc és Szenti Tibor közös gondolatai a halálról.
Fukazava Hicsiró a Zarándokének írója ugyanezt jeleníti meg. Menjenek az öregek, ne legyenek a fiatalok terhére.
Márc.12.
Kommentár nélkül ide másolom a tavalyi Aranykönyvek listáját, természetesen a szerzők nevével:
„Az Aranykönyv szavazást a Libri Kft. 2010-ben indította útjára az olvasás népszerűsítése céljából. Tavaly Szabó Magda, Paulo Coelho, Fekete István, Emily Brontë, Ranschburg Jenő, Claire Lemon, Telegdi Ágnes, Stephenie Meyer, Jamie Oliver, Horváth Ilona, Frei Tamás és Ken Follett egy-egy kötete lett a közönség kedvence.”
(Forrás: Az esztergomi Helisher József Városi Könyvtár megújult honlapja)
*
Ezen a napon öntötte el Szegedet az árvíz 1879-ben. A város modern újjáépítéséhez európai fővárosok küldték adományaikat. A nagykörút egyes szakaszait a segítő városokról nevezték el.
Március 13.
„Lebegj biztonságban és halld meg a saját belső hangodat .” Így lesz jó élménytréner belőled, egy kiváló szolgáltató, aki mindenhol szolgáltat, bármire kérik fel. Biztosan maga is hiszi a saját hasznát, meg lenne sértve, ha a modern pszichés átverők élcsapatában lebegők közé sorolnám.
A definició: „A Gestalt egy olyan fejlődési út, ami a jelenben levést ajánlja a múlt analizálása helyett. Minél inkább vagyunk a „jelen”-ben, annál inkább kerülünk kapcsolatba az érzelmeinkkel, az észleléseinkkel, az átélhető élménnyel. Ez azt eredményezi, hogy erőteljesebben érzékeljük, mi folyik körülöttünk, a másik emberben és saját magunkban. Mindezek lehetővé teszik, hogy a szokások, a „kell”-ek, az elvárások helyett saját észlelésünkre építve a belső iránytűnk irányítson, és olyanná tegye az életünket, ami valóban a mienk.”
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a saját belső iránytűm eddig is egész jól működött. Most például azt mutatja: el innen!)
Ha már elkezdtem a bemutatást, be is fejezem: Lehet tanfolyamra jelentkezni. Diákoknak, munkanélkülieknek 14.000 Ft
Az effajta saját útra rátalálás eszméje erről a honlapról való.
http://www.borosandras.hu/oldalak/sajatut.html
Nem tudom megmagyarázni, miért hergelnek föl az ilyen misztikusságok. Hiszékeny, bizonytalan embereket könnyű lépre csalni.
Márc. 14.
„Új tartalom, új megoldások”
Mégse temetik a könyvtárakat!
*
Hiába melegszik az idő, a szél tönkreteszi a komfortérzést.
*
Utoljára osztottak Kossuth-díjat. Vukán Györgynek és Deák Bill Gyulának különösen örülök.
Márc. 15.
A Parlament működési rendjéhez új törvényjavaslatot készített elő a házelnök. Célja a renitens képviselők megrendszabályozása. A Heti Válaszból idézem:
„Az Országgyűlési Őrséget a parancsnok vezeti majd a tervek szerint. Az őrök a rendőrségi törvényben meghatározottak szerint fokozott ellenőrzést hajthatnának végre, ruházatot, csomagot és járművet vizsgálhatnának át, felvilágosítást kérhetnének, magánlakásban és közterületnek nem minősülő egyéb helyeken is intézkedhetnének, kép-, illetve hangfelvételt készíthetnének, helyszínt biztosíthatnának.
Kényszerítő eszközként bilincset, vegyi eszközt, elektromos sokkoló eszközt, rendőrbotot, lőfegyvert …”
Nem is akarok többet olvasni erről március tizenötödikén . A kokárdát viszont a kabátom alatt viselném. Ne merje senki azt gondolni, hogy oda tartozom, ahová ők. (A nemzeti ünnep eseményeiről a sajtó és a tévé bőségesen tudósított. Kész.)
*
Szintén mai hír, hogy a büki gyógyfürdőhöz kihívták a rendőrséget. Idézem:„A rendőrség tájékoztatása szerint még a múlt hét végén történt az eset, amikor is a gyógyfürdő rendészeti vezetője tett bejelentést, miszerint három tekercs WC-papírt tulajdonítottak el a létesítményből. A rendőrök kivonultak, s ahogy fogalmaznak: a helyszíni adatgyűjtést követően intézkedés alá vontak két soproni személyt, akiknél megtalálták a tekercseket. Aztán az is kiderült, hogy már három hónapja tartó lopássorozatról van szó.”(Az ATV közleményéből.)
*
Faludyt nyolcadikos korom óta szeretem. Igaz, csak a Villon-kötete volt meg otthon, majdnem kívülről tudtam az egészet. Le is néztek miatta az egyetemi felvételiztető nagyemberek, amikor óvatlanul elárultam a vonzalmamat Faludy iránt, de sebaj. Az idő nekem dolgozott. A mai nolblogban a két ifjú publicista megint remekelt: http://cspg.nolblog.hu/archives/2012/03/12/Csak_en_csak_en_fogjam_be_a_pofamat_-_Faludy_Gyorgy_a_pompeji_strazsan_III/
Márc. 16.
Fényképezni volt kedvem. Kár, hogy a hangot nem tudtam lefényképezni. Rengeteg méhecske zönög a barkák között, néhány perc alatt könnyű szédülést idéznek elő.
*
http://magyar-irodalom.elte.hu/gepesk/anyagok/karatson/karatson.htm
Na, akkor most ezt olvassuk el inkább! Karátson Gábor: Ulrik úr keleti utazása.
(Vajon „rímel” a „Nyugati utazás” történeteire? A Nyugati utazás egy kínai szerzetes, Vu Cseng-en regénye. A világról és az istenekről hosszabb-rövidebb történeteket jegyzett le.)
Márc. 17.
Reggel van. Süt a nap ezerrel, mégis hideg van. Ráadásul meglátszik, mennyire koszos az ablaküveg.
Az éjjel beleolvastam Ulrik úr kisprózafüzérébe. Legfeljebb magánmítoszok lehetnek, a Nyugati utazás egészen más.
*
Hát ez annyira, de annyira érdekes, hogy meg kell mutatni a linkjét: http://www.mult-kor.hu/20120313_barlangok_falan_kommunikalt_a_paleolitikum_embere
Azt fedezték föl a barlangrajzok kutatói, hogy a paleolitikum embere, az echte ősember geometriai jelekkel kommunikált a többi vándorral. Nyilván értesítette a rokonságot, van-e elegendő vad, hogyan érdemes szembeszállni a területvédő csoportokkal (értelmezhető a rajz, meg kell nézni!), ámde a tenyérlenyomat valami olyan fogalom lehetett, amit egyelőre találgatni tudunk, pedig sok barlang falán található ilyen „névjegy”.
Az író-olvasó ősember nekem nagyon szimpatikus.