Vajda János - Húsz év múlva
Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelõ nap megjelen...
Első gimnazista koromban felhívott felelni a gyakorló tanár a bemutatóóráján, gondolta, hogy a legjobb magyarosok közül csak eszébe jut valakinek valami erről a versről. Tévedett. Egy szót se értettem belőle, de még most is nehezemre esik beleérezni, amit kell. Hogy lehet ilyen verset élettapasztalat nélkül megérteni, és minek ilyet első gimnazistáknak nyomatni?
*
Már akkor is így volt:
A Sixtusi kápolna
Huszonhatban – már éppen hetven éve –
láttam először. Némán, önfeledten
álltunk, huszan vagy huszonketten. Félve
néztünk a földöntúli mennyezetre.
Nemrég ott jártam újra. Vagy nyolcszázan
szorongtunk egymáson vagy egymás mellett.
Angolul, finnül, dánul magyaráztak,
fecsegtek, zúgtak, karok emelkedtek.
Amikor jöttem, harmincezren álltak
az utcán és bebocsátásra vártak.
Örültem, hogy ilyen sok nő meg férfi
akad, kik Michelangelóhoz jöttek.
Aztán láttam, hogy itt már soha többet
nem lesz hely nézni, csodálni, szemlélni.
(Faludy György, Budapest, 1996)
Május 15.
Féltem a kutyától. Valaki kiengedte az utcára, ő megállt a lejtő legmagasabb pontján, onnan ugatott. Persze, a többiek is rákezdtek a kapuk mögött. Akkora zenebonát műveltek, hogy én is kutyául éreztem magam. Nem volt elég, hogy a patikában a kért gyógyszert nem adták ki, mondván, hogy miattunk borult fel „az egész” készletük, ugyanis a múlt hónapban azonos hatóanyagú, de más gyártmányú tablettát kértünk a felajánlott helyett. Így nekik többletük van az egyik szerből, míg abból, amit mi használunk, nem rendeltek. Mert felborult…. És akkor kezdődik elölről. A közértben a pénztárnál megszavazták az eladók, mennyit fizessek a Grissiniért. Előbb volt 1290, aztán 1490, majd a biztonság kedvéért steigerolták 1590-ig. Mulassunk (magunkon leginkább).
Május 16.
Már régen fájt ennyire a körmöm.
Május 17.
Pixel. A tizenhetedik történetig bírtam, aztán abbahagytam. Majd folytatom, ha már tudatos olvasó leszek. Pedig nem vágyakozom délibábos történetekre meg gyengéd fuvallatokra, mintha nem is állhatna más a tapasztalatok középpontjában. De ez a Pixel lehangoló. S mint ilyen, nem is igaz. Minden története kudarcos, sötét mélybe néző. Nem vitatom, mindenkinek kijut néha, hogy úgy érzi, sűrített levegőben fuldoklik. De közben mindig van jelen valami, ami megmutatja, hogy lehet, lesz majd jobb is. A Pixel nem ad feloldozást. Hiába van jól megírva, kegyetlen, nyomasztó. Nem szeretem.
*
A könyvtárgyilkosok meg a kontraproduktív olvasásról cikkeznek. Kiderítik, hogy az olvasás káros az elme egészségére.
*
Minél többet olvasok Somlyó Györgytől, annál jobban érzem, hogy hiába éltem közel tíz évig a köreikben, kevés közöm van hozzájuk. Az Újhold, az esztétikai látásmód, a cizellált filozófia távoli elmegyakorlat az elefántcsont toronyban.
Május 18.
Igyunk pezsgőt!
A forgalomba bocsátott legjobb champagne évjáratok 1950-ig visszamenőleg: 1950, 1952, 1953, 1955, 1959, 1961, 1962, 1964, 1966, 1969, 1970, 1971, 1973, 1975, 1978, 1982, 1985, 1989, 1990, 1995, 1996, 1998, 1999, 2002, 2004 és 2006. Kimagasló ezek közül is 1955, 1991 és 1996.
Ezt megelőzően 1904, 1911, 1921, 1928, 1929 és 1945 voltak emlékezetes évjáratok. Ezek a palackok ma már nagyon ritkák. Nem így az 1999-es, a 2004-es vagy a még frissebb 2006-os szüretelésű pezsgők, amelyek közül érdemes minél többet kipróbálni.
http://hvg.hu/gasztronomia/20120517_kostolo_champagne_evjarat_
*
Különböző életkorainkban másképpen olvassuk ugyanazt. Ez természetes. De hogy valaki ilyen szelíd kanyarral tudjon visszafordulni, az nagyon megnyerő:
A bejegyzés különlenyomat lehetne a kötelező olvasmányokról szóló vitához.
*
Találkoztam Arankával. Ezúttal nem a lovakról, hanem a fiáról beszélt. Leült mellém a buszmegállóban, és újra elmondta, hogy milyen gyönyörű szivárványos halvány drapériát látott lebegni a temetés után a fia sírja fölött. Ezt a látomását többször mesélte, mindannyiszor valami kis elemmel bővítette. Ma például azt mondta: a lebegő fátyolba színarany betűkkel volt írva, hogy Feri. De úgy higgyem el, hogy igaz szórul szóra. Mondtam, hogy elhiszem, hogyne hinném, hiszen Aranka látta. Bizony, a templomban gyónáskor elmesélte a papnak, aki szerint nem adatik meg mindenkinek az ilyen jelenés. Ezzel is egyetértek.
A hit sok mindenen átsegít. Aranka fia három éve fulladt a Dunába Pilismarótnál. Horgászás közben csúszhatott a vízbe. Három nap múlva találták meg a holttestét. Azért egy vízihullát azonosítani nem csekély lelkierőt kíván. Ha a temetés után könny fut a szemembe, láthattam volna a szivárványos halvány drapériát az égen.
Május 19.
Blogveszély van. Úgy értem, hogy megint változtatnak, megint korszerűsítenek, megint másképpen kell majd blogbejegyzést írni, képet, linket kitenni. Nehéz nekem újat tanulni. (Például verseket normálisan nem enged beírni.)
