Végignéztem a galériát. Sírnivalóan ronda! Mostantól bárkihez megyek látogatóba, ha trendi a házigazda, ezekkel a cuccokkal díszíti a lakását? Ó, igen, a gyerekszobában pedig rózsaszín macska, a Hello Kitty fogad. Innen kifelejtették, de van más gyenyerőség:
Én kicsi pónim!
Augusztus 6.
A NAGY NINI. Születésnapra készült otthon, a kertben. Gyerekkorunkban sokszor volt vásár a szomszédos piacon. Lehetett kapni léggömböt, törökmézt, vattacukrot, műanyag hajbavalókat, csattogó szárnyú falepkét, és forgót is, legkisebb testvérünk vágyainak tárgyát. Még nem tudott beszélni, egy-egy szótagot ismételgetett. Az udvaron szaladgáltunk a forgóval, ami ugye forgott, ha nekifeszült a szellőnek, a kicsi föntről nézte és ujjával mutatta: -Nini! Nini! Ha meguntuk a rohangászást, ledobtuk a forgót, tovább nem volt mit nézni. Apánk elhatározta, hogy születésnapi ajándékul óriási forgót készít könnyű viaszos kartonlapokból, több méteres nyélre szereli, fölerősíti a kertben egy oszlopra, és ha fúj a szél, működni kezd a kicsi örömére. Így keletkezett a NAGY NINI. Legalább tíz évig forgott otthon, a kertben.
*
Más:
Az olimpiai közvetítések alatt már van „becsmérelés” is. Egyik műsorvezető a másikat becsméreli egy harmadik újságíró szerint, mert a közvetítés alatt a ledorongolt riporter meghatódott a sportoló teljesítményétől, és ennek hangot is adott. Becs-mér. Mérjük meg a becset. Ld. Szófejtés.
Augusztus 7.
Ulickaja könyvét, az Imágót majdnem úgy olvastam, mint Nádasét. Fenntartásokkal, majd beletörődéssel, végül elismeréssel. Úgy látszik, az irodalom új útjain kezdünk járkálni. Regénynek mondják, de nem regény. Inkább elbeszélések a főszereplő (?) három gyerek iskoláskoráról, irodalomtanáráról, szerelmeikről, házasságaikról, részvételükről a szamizdat és a tiltott irodalom terjesztésében, a politikai nyomozók módszereiről, a szovjethatalom stupiditásáról, a kimagaslóan képzett kettős ügynökökről, a tehetségről és a tehetségtelenségről. Meg úgy az életről általában, a kiemelt káderek, az osztályidegenek, a kivándorlásra készülő zsidó családok és az alagsori besúgók körében. Ulickaja, mint mindig, csodálatos mesemondónak bizonyul. Váratlanul fonja egymásba a történetszálakat, mintha mégis eljött volna a regényes fordulatok ideje. A mellékszereplői is figyelemre méltóak, felvillantott sorsuk élettel teli, az ismerős moszkvai utcák, épületek, könyvtárak, szóval a helyszínek olvasás közben életre kelnek. Szomorú, hogy a valóságban már soha de soha nem mehetek el oda.
Augusztus 8.
Volt egy szomszédasszonyom még régen Lágymányoson. Amikor a lánya osztályfőnöke családlátogatásra jelentkezett be hozzájuk, gyorsan kölcsönkért tőlem egy elég vastag, keményfedelű könyvet, és célirányosan, mintha éppen olvasásra készítette volna oda, a dohányzóasztalra helyezte. Ilyen példaszerű, asztalon is figyelemfelhívó, élvezetes nyomdaipari termék Az év novellái 2012, kiadta a Magyar Napló. Forgatom. A borító (fényezett műnyomó papír) hátoldalán húsz fénykép, az íróké. Első Csurka István. Nocsak. Minden meg van bocsájtva? Aztán Ferdinandy György, Vathy Zsuzsa, Oláh János, Ács Margit, Marosi Gyula, Szentmártoni János, Czakó Gábor, csak az ismerősöket említem. A könyv A/5-ös méretéhez a szedéstükör kissé keskenyebb a megszokottnál, a betű a kedves Garamond, talán 10 pontos (igen, közben megnéztem: a Garamond betűtípust 10 pontos Garmond testen használták). Az oldalak élén élőfej finom léniával, a cím és a szerző neve fölötte kurzív, talán 8 pontos betűkkel. A tartalomjegyzékben Kapitelchen betűkkel (kisméretű verzális) a szerzők neve, kurzív a novella címe. Az oldalszám mérete azonos a belív oldalszámaival. Ha még lapozgatom a könyvet, a szerző nevét és a mű címét a Garamond betűcsalád Verzáljával látom. Olyan kulturált, otthonos a könyv „pofája”, mintha legalább harminc évet léptem volna visszafelé a könyvkiadásban. Az újságok nyugtalan tipográfiájával szemben ez a könyv valamilyen állandóságot sugall. Sajnos, nincs benne nyomdai impresszum, sem az, hogy ki a könyv tervezője, de tudnak valamit, az biztos. A könyv szaga enyhén a frissen hegyezett grafitceruza szagát idézi. A novellákat még nem olvastam. Egyébként, amíg ezt írtam, úgy éreztem magam, mint Bornai a maga szakmájában (ami egy ponton művészetté válik, legalább is az övé.)
Augusztus 9.
Meghallgattam a himnuszt az olimpián, direkt megvártam, hogy a vásárhelyi lány megkapja az aranyérmet. Szebbnek találom így leegyszerűsítve, mindenféle díszes tremolók és szárnyaló hogyishívjákok nélkül.
Augusztus 10.
Nem hagy békén a gondolat, hogy a dekorációipar mennyire ízlésromboló tud lenni. Miért ne lehetne például fotókkal díszíteni a lakást, vagy fotókról készített szitanyomattal, linómetszettel, vagy nem tudom, milyen technikákkal lehetne még egyedivé tenni az otthoni díszeket. Itt van például:
Kis példányszámban, többféle sokszorosítási eljárással lehetne korunk díszítőeleme a geoart.
Augusztus 11.
A történet képekkel itt:
http://nyavalygo.freeblog.hu/archives/2012/08/12/Napja_is_van_megertem/