Szégyen, hogy milyen keveset ismerek egy történelmi nép múltjáról, a jelenéről szintúgy. Ráadásul regényes az a kevés is. Igaz, Mikes Kelemen csak a nénjét találta ki, a napi keservei akár blogszinten, reálisnak látszanak. Az Egri csillagok nem mondható szociográfiának, ugye. Nagy történelmi kihagyás után feltűnik Orhan Pamuk a Boszporusz semmihez sem hasonlítható, mozgalmas csillogásával, s ami hasonlít, az a megértő szeretet, amilyennel mindenki ragaszkodik a gyerekkori emlékeihez.
Még decemberben fogtam egy törököt: Oya Baydar regényét, a Macskakaparást. Sokáig nem igazodtam el rajta, miről is szól voltaképpen, mit kell ebből komolyan venni, és miért kellett alig hihető mesébe csomagolni a török emigránsok nem valami vidám történetét.
Oya Baydar olyan velemkorú lehet, most neves újságíró a hazájában. Egyetemista korában a radikális baloldali ifjúsági szervezethez csatlakozott, és ahogy nálunk is, a hallgatók ideológiai viták és eszmék ütköztetésével próbálták tisztázni a nézeteiket. Mi helyes, mi erkölcsös, hová legyünk, mivé legyünk… A diákéletbe beleszólt a politika meg a történelem.
A wikilexikon mondja: „Az 1968-as franciaországi diáktüntetések hatására Törökországban is forrni kezdett a levegő, a diáktüntetések eldurvultak, jobb- és baloldali diákszervezetek az utcákon csaptak össze. Radikális marxista fiatalok megalapították a Devrimci Gençlik (Forradalmi Ifjúság) elnevezésű szervezetet, tagjai (köztük sok kurd szeparatista) bolgár és szír kiképzőtáborokban készültek a hatalomátvételre.[27] A jobboldalon a radikális katona, Alparslan Türkeş ezredes Nacionalista Cselekvés Pártjának ifjúsági szervezete, az Ülkücü Gençlik (Idealista Fiatalok) kegyetlenkedései híresültek el; a katonai jellegű szervezet tagjait Bozkurtlar azaz Szürke Farkasok néven ismerték…”
Minderre Oya Baydar regényében csak következtetni lehet. A diáktüntetések miatt csoportjuk emigrációba kényszerül, Németország különböző városaiban telepednek meg. Mindegyiküknek van otthonról hozott macskája, ők leveleznek egymással „szagüzenetek” segítségével, és összefoglalják gazdáik érthetetlen, józan macskai ésszel nem igazolható cselekvéseit. (Szaglevelét a feladó a látogatóba induló emigráns ruháján, táskáján helyezi el.)
1992-ben a baloldali török csoport látva a szocialista rendszer összeomlását, átértékeli fiatalkori hitét, és hazatérést fontolgat. Egyikük macskája szaglevelében értesíti a többieket gazdája öngyilkosságáról, ő maga marad a németek között mint kikötői kóbor macska. Ráadásul a török hatóságok ugyanebben az időben kiirtatják a fővárosban elszaporodott macskapopulációt, és bizonyos szaglevelekből arról is értesülhetünk, hogy a hazatérő társaság megbizonyosodott róla, miszerint a béke meg az otthonosság csupán ábránd.
*
Most olvastam: Méray Tibor: Búcsúlevél. 1958-ban megfogalmazza, hogyan kerítette be és csapta be a Párt a benne hívőket.
Körülbelül úgy jártak az eszméért küzdők, mint Oya Baydarék, az emigránsok.
*
2012. decemberében itthon is megszólaltak a diákok. Nem olyan véres dolog, mint a fentiek, de figyelemre méltó. A fiatal oktatók melléjük álltak. http://index.hu/video/2012/12/18/a_diakok_nem_alkudoznak/
A tárgyalások folytatódnak.
