Heti beszámoló

Elég szörnyű, hogy az újságból kell megtanulni a családoknak, hogyan tartsák egymással a kapcsolatot. http://mno.hu/csaladhalo/a-csaladon-beluli-kommunikacio-javitasa-1055762

Most ez komoly? Tényleg nem tudják az emberek, hogy jót tesz a kirándulás meg a beszélgetés a gyerekeinkkel?

 Március 2.

Kirabolták a szomszédomat. Itt volt a rendőrség, kikérdeztek bennünket meg a többi szomszédot is, senki nem hallott semmit. Kivételesen a kutya sem ugatott. Legalább is nem többet, mint máskor.

Este már fölszereltetett a szomszéd valamilyen biztonsági berendezést. Rémes, hogy a technika és a bűnelkövetők találékonysága van versenyben. A védekezés célja nem egyértelmű. Kapható többféle riasztó, hogy még a szomszédok is felébredjenek, és elszaladjon a bűnöző, de ha elmenekül,  hogyan fogják el, és hogyan vonják felelősségre? Ezzel az erővel ugathat a kutya  infralámpával a nyakában, kamerával füle hegyén.

*

Benn voltam Pesten a halott könyvtárban. Erről se lehetett pontosan tudni, miért hozták létre, kinek a dolga következtetéseket levonni, és általános érvényű lesz-e egyetlen könyvtár esetlegesen válogatott állományának az elemzése. A könyvek között sok érdekes regényt, tartalmas tanulmánykötetet, költők összkiadásait lehetett fölfedezni. Ezek halott könyvek lennének? Írok külön posztot róla, nem lehet elmenni mellette  csak úgy.

 Márc.3.

Semmiféle ezoterikus izében nem hiszek, nem is foglalkoztatott eddig, de néhány hete rátévedtem a napi horoszkópra, és meg kell mondanom, szinte minden esetben igazat mond, ami a szeptemberi születésű lelkivilágomat illeti. Ez itt pl a mai:

„Szűz: Megint mindent jobban tudsz másoknál. Ma ez a tulajdonságod dominálhat, így a rokonaid számára idegesítő lehet. Ha nem fékezed magadat, egyedül töltheted a délutánodat.”

Fékezni fogom magam, viszont az egyedüllétet nagyon kedvelem, tehát dupla haszonnal fog zárulni ez a szép napos szombat, ha igaza van a horoszkópnak.  

*

Röhög a vakbelem. Nőknek, nőnapra rózsaszínű szerszámokat ajánlanak.

http://www.ajandekshop.biz/index.php?cPath=475&osCsid=901a955398658ba915c976f03dc061a9

 *

Másik hír: http://travelo.hu/kozel/2012/03/01/magyar_fa_lett_az_europai_ev_faja/

Ez legalább komoly.

 Márc. 4.

Kijöttek a gyerekek! De jó!

 Márc. 5.

Vásár volt a Művelődési Házban. Vettem öt nyeles zománcos edényt, az originál csomagolásban három hibás volt. Vettem még Árnika balzsamot, olyan büdös, hogy hipóval kellett lesúrolnom a kezemről. Viszont a hipó se jobb szagú. Aki hülye, az szenvedjen.

 Márc. 6.

Nagyon jó lenne tudni, hogyan reagál a néző(sereg) a halott könyvtár látogatása után. Van egy szakmai hírlevél, a http://www.kithirlevel.hu/ , innen tájékozódtam eddig, de mintha leállt volna a nyomkövetés ezen a furcsa könyvvadászaton. (Mint megtudtam, manapság olvasni ciki. Igen? Akkor megvilágosodtam.)

*

Még egy tudás a mai modorról:

 – Maga kilopta a zsebemből a pénztárcámat!
– Tessék, visszaadom, ha már észrevette.
– De legalább kérjen bocsánatot, vagy valami!
– Mit kérjek bocsánatot??? Visszaadtam, nem, Nyafika?
– Csakhogy bűncselekményt követtett el, maga tetűláda.
– Érdekes, mások nem vették észre, de legalábbis nem panaszkodtak. Volt olyan, aki élvezte. Csak nem képzeli, hogy egy frusztrált barom miatt felhagyok a biztos megélhetést jelentő zseblopással?

(Forrás: vita az interneten a teletál megtévesztő kajaelnevezéséről. Írta: uramfija a blog.hu-ról)

 Márc. 7.

Holnap lesz a nagynéném halálozási évfordulója. Az élete, lénye olyan volt, hogy akár Kosztolányi is írhatta volna. Persze, van sok egyéni vonása, más korszakban, másik társadalmi közegben élt, kiverekedett magának egy teljes életet, mégis,  lélekben Pacsirta volt. Sokat köszönhetek neki. A szeretetét megvonta tőlem, amikor rádöbbentünk, hogy világnézeti szakadék tátong köztünk. Ez számomra is nagy csalódást hozott, azt hittem,  megengedi nekem, hogy önállóan gondolkodjam, és a szeretet számtalan jele, a viszony tartalma nem tud megsemmisülni, csak úgy.

 Márc. 8.

Előbb kiraktam, aztán letöröltem a márc. első hetéről szólót. Most újra közreadom. Ne legyenek kiesett napok. Lehet, hogy nem kellene folyton mérlegelni.

Az igazán figyelemre méltó dolgok itt történnek:

Háy János: A gyerek (egy szétivott agyú pedagógus kálváriája önmaga körül)

Rohinton Mistry: Add kölcsön a lámpásod fényét - Egy bombay öreg ház meséi (Kiemelkedni képtelen kisemberek, vallásuk miatt távoltartottak, koszban tisztának lenni akarók, taníthatatkan tanulók, őrült vénasszonyok. Majdnem mint itthon.)

Nádas Péter: Párhuzamos történetek. Első kötet:Néma tartomány (plusz még két könyv. Tizennyolc évig írta, '85-ben jelent meg, már olvastam, de okom van még egyszer elolvasni mind a háromezer oldalt. Majd megmondom, miért.)

Szabó Magda: Az ajtó. Hátha megnézem a filmet. (El nem tudom képzelni, hogyan mutatható fel a film eszközeivel az írónő kemény öntudaton és az alkalmazott Emerenc kemény elhatárolódáson alapuló, később alakuló viszonya. Közben van egy jóindulató rendőr a 60-as évekből, lakóközösség kis perpatvarokkal, felfoghatatlan tisztelettel Emerenc iránt. Van távoltartó férj, ő többször megértőbbnek bizonyul, mint az írónő, van viselkedni tudó kutya és van a hihetetlent hihetővé tevő írói  bravúr meg a mélylélektani tájékozottság. Mégse lesz jó megnézni ezt a filmet.)

Lopott vers egy blogból:

A CLVII. szonett

A költészet határvidékén, ha nagy nehezen elvergődünk odáig,
egy rozoga bódéban, ahol a keserű hírek csöppjeit mérik
katonák, kémek, kurvák s más tisztes vendégek poharába,
nehéz fejünkkel nehezen fogjuk föl, hogy hiába volt az egész,
kaland és vakmerés, halálugrás háló nélkül, naponta,
más szóval az életünk – gyémántjainkra nincs vevő.
Mit tudni, mi jön, sunyít a világ, ez egy átmeneti kor…
Kérdezheted, melyik nem az? A Sulláé? A Caliguláé? A Hitleré?
Ezen a földön csak Kalibán állása biztos,
könyvégetőkre végső megoldásként minden rendszernek szüksége van –
kit tolna előre, ha, mondjuk, a főkönyvtől kíván szabadulni a Szent Család,
mely eddig a kötvénypiacon kamatoztatta varázstudományát?
(Ariel sem esélytelen, ha föltalál egy szellemes szellőztető berendezést…)
Prospero tüntet, ketté töri pálcáját. Egy munkanélküli – ki figyel oda?

***Természetesen Orbán Ottó írta. 

Megnéztem a kiállítást. Szép rendben, tíz évenként csoportosítva állnak a  fal mellett a  többségükben  szépirodalmi könyvek, a terem közepén négy oszlop polcain ismeretterjesztő műveket, szakkönyveket helyeztek el. Az üvegkupolával fedett egykori bérházudvaron asztalok, székek kínálnak kényelmet a helyben olvasáshoz, mintha a régi Somogyi könyvtárban lennénk.  Az első két asztal szélén sprálfüzetben lehet átlapozni a kiállított könyvek listáját, a látogatók rövid indoklással olvasásra ajánlhatnak műveket, erre kitöltendő  „cédula” szolgál. (Itt lehet olvasni a halott könyvek listáját.)

http://www.osaarchivum.org/images/stories/news/2012/DeadLibrary-Catalogue.pdf

Arra számítottam, hogy ismét találkozni fogok A volokalamszki országút meg a Timur és csapata típusú könyvekkel, ehelyett már az 1945 utáni első könyvszekrényben megtaláltam Thury Zsuzsa: A francia kislány c. regényét, amit később is kiadtak nagyon sokszor a lányregények pöttyös vagy csíkos borítójával, egy másik regénye, az Egy fedél alatt  a megszűnt társbérlet szociográfiája lehetne. A következő évtizedből Tatay Sándor, Szántó György, Tamás Aladár, Lénard Sándor, Kántor Zsuzsa, Pierre Boulle neve tűnik fel a könyvek gerincén, és még tovább lépkedve Gáll István: A ménesgazda, Csukás István: A felidézett toronyszoba, József Attila kéziratai és levelezése két kötetben, Tóth Árpád: Összes versei és versfordításai, Kormos István kötetei döbbentenek meg:  elismert irók halott könyveket írtak? Még néhány nevet és címet megemlítek, mint az érdeklődésre számot nem tartó munkákat: Tardy Lajos: Szaggatott krónika, Illés Endre: Talpig nehéz hűségben, Galgóczi Erzsébet: Vidravas, Keneally: Schindler listája, L.Durrell: Alexandriai négyes 1.-2. kötet, Bárdos Pál: Az első évtized, Békés Pál novellái, Benamy Sándor két-három könyve olvasatlanul vészelte át  egyetemi könyvtári múltját. Egyikre se lehet mondani, hogy kurzusíró lenne. Az asztalokra zsúfolt könyvek közül lenne néhány megjegyzésem például a „Magyarország felfedezése” sorozathoz. Tudom, a szociográfia nem népszerű műfaj, de a könyv akkor is értéket képvisel, ha nem olvasták rongyosra az egyetemi hallgatók. Egy kor lenyomatát őrzik, mint  Kornai János könyve is: A hiány. Legalább megmutatja, honnan hová jutottunk. 

Teljesen érthetetlen, miért került a válogatásba két színvonalas album: Unokáink is látni fogják,Osskó Judit szerkesztése Bp.’79, és Ócsag Imre:A puli. 1962. ( A legnépszerűbb magyar fajták egyike!) A szépirodalom és az ismeretterjesztés határán egyensúlyoz A kisértethajó utolsó útja. (1982) Tóbiás Áron válogatta, szerkesztette és nyilván felkérte írótársait, hogy a világirodalom legjobb és legnépszerűbb novelláinak elemzése, ismertetése, ajánlása, és persze maga a szóbahozott novella révén megismerhető legyen egy műfaj, ami nemhogy nem halt meg, hanem új életre kelt éppen mostanában.

Ilyen a „halott könyvtár”. Milyen az élő?

Febr.17.
A Balassi Bálint-emlékkardot „Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök adta át Tornai Józsefnek, Gabriel Olembe nevében pedig Raymond Irambo, az Afrikai-Magyar Egyesült tagja vette át az elismerést, és lingala nyelven felolvasta Gabriel Olembe fordításában A végek dicsérete című Balassi-költeményt” – olvasom az Új Könyvvilág hírlevelében. Másik könyvhír, hogy a pápa valamilyen magyar egyesülettől rovásírással írott, egyedi bibliát kapott. Hírünk a világban.
A végek dícsérete lingala nyelven. Első híradás Afrika eldugott táján a magyarokról.Lingalául kellene tanulni. Majd rovásírással feljegyezni a tanultakat.

Febr.18.
Ebéd után úgy érzem magam, mint Farkinca, amikor a kőművesek bezabáltatták szalonnával. A kiscica minden falatot mohón lenyelt, végül hanyatt dobta magát a fenyőfa kiálló gyökerei közötti mélyedésben, és a hasát az ég felé fordította. Úgy aludt. Négy lába nyolcfelé hevert.
Megyek én is heverőre, déli verőn.

Febr. 20.
Ezt a macskát, a nagy laklit külön műsorszám kirakni éjszakára. Hagyom aludni benn az ebédlőben a padon, úgy éjfél felé szólok neki, hogy ébresztő, kimegyünk. A macska összegömbölyödve alszik tovább, még a fülét se billenti meg. Na, mondom, nem hallod, és megmozgatom alatta a párnát. Erre nagy álmosan fölül, és széjjelnéz, mintha először látná a szobát. Gyere megyünk kifelé, biztatom, adok neked valami finomat. Persze ül, és nem mozdul. Megint megráncigálom a párnáját, akkor föláll, nyújtózkodik. Ne szórakozzál, és toppantok. Erre leugrik a padról, egyenesen a gazduram íróasztala mellé szalad. Némi búcsúzkodás után kiüget a konyhába, és leül a tányérjához, mert ugye ígértem neki valami finomat. Ez többnyire egy kanál tejföl. Lefetyeli, fölnyalja, közben megfordítom a zárban a kulcsot. Erre a hangra mindig odaszalad az ajtóhoz, kisurran a résen, látszik rajta, hogy már elfelejtette a meleg szobát, már örül, hogy érdekes éjszakai sétafikálás következik.  

Febr. 21.
A blogokban néha már a bejegyzésekből, de sokszor csak a kommentbeli beszélgetésekből derül fény arra, kinek hol leledzenek a korlátai. (Tévedés ne essék, nem korlátoltakra, hanem a gondolkodás vagy ismeretek hirtelen kiütköző korlátaira gondolok. Nehéz átlépni ezeken, miként a tevének a tű fokán.)
Seneca azt mondta: Minden jó ember szívében megleled az Istent.( A korlátok  emberi nyavalyák.)
*
Született egy kis zsiráf az állatkertben. Nevet keresnek neki. Ha lány, legyen Zita, ha fiú, legyen Alef. Mondom én.
http://www.babaszoba.hu/articles/Zsirafbebi_szuletett_az_allatkertben?aid=20120220230403
*
Nincs róla hír, de legalább keresik.: http://sport.hir24.hu/tobb-sport/2012/02/21/magyar-vitorlas-ered-az-eltunt-kenus-nyomaba/

Febr.22.
Ma reggel elkezdtem olvasni az újságokat. Hirtelen fölszaladt a gyomrom a torkomba. Vagy sok, vagy kevés az oxitocin pártjaink és államunk vezéregyéniségei, valamint az őket szolgáló újságírók szervezetében.
 A homályból naponta előlép valaki, aki azt hiszi, már nincs az élők sorában tetteinek tanúi, harcos írásainak olvasói, egykori elvtársai közül senki.

Febr.23.
Szegény Mancur hiába dolgozott. Panaszosan nyivákolt az ajtó előtt, gondoltam talán szomjas szegény. De nem. Fogott egy egeret, és be akarta hozni. Nagyon szigorúan rászóltam, hogy azt már nem. Egyik puha mancsáról a másikra lépegetett (mintha nem is lennének bennük hosszú hegyes karmok), nem tudott választani, ottmaradjon-e az egér mellett, vagy bejöjjön egér nélkül.
*
Este a Historyn nagyon érdekes film volt a tunguz meteoritról. Az 1908-as becsapódás óta keletkezett elméleteket és kutatásokat foglalták össze, a Tunguzka-hívők és ufóhívők dokumentumait is bemutatták. Az Istenhívők csak fenyegetően emelgették a szemöldöküket, hogy nem szabad a titkokat kutatni. Egy orosz űrhajós, már elég öreg, azt mondta, egyesíteni kellene az erőket a meteoritok kivédése érdekében, és nem a demokráciáról vitatkozni, mert ha itt a becsapódás, válogatás nélkül mindenkit elpusztít.

Febr. 26.
Na, erre kíváncsi vagyok. Kiállítás látható azokról a könyvtári könyvekről, amelyeket néhány évtized alatt soha senki nem olvasott el.
http://www.stop.hu/kultura/otezer-konyv-amelyre-senki-sem-volt-kivancsi/1003877/
*
Egy magvas gondolat baráti levelezésből, Mr.Fülig viselt dolgairól szólva: „A Wagner úr az úgy van, hogy Füligék cirkálója elveszett, és loptak egyet helyette, a Raadzer nevűt. Hogy a parti őrség ne tudja azonnal kiszúrni, átfestették az oldalát és új nevet írtak rá: Namiújság, Wagner úr. Ez lett a hajó neve. Piszkos Frednek, a kapitánynak azonban nem tetszett, mire Fülig Jimmy kifakadt: - Majd bolond leszek én ennek mégeccer cirkállót lopni!”
Ebből azt a tanulságot szűröm le, hogy cirkálóra még egyszer nem érdemes fölszállni se, abból csak baj lehet.
*
A Magyar Családtudományi Társaság, melyet a MTA is támogat, károsnak tartja a házasság előtti szexuális kapcsolatot.
http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/a_hazassag_elotti_szex_ellen_kuzdenenek/2266441/
Mintha nem is most, a valóságban élnének.

Febr. 27.
Még egyszer a halott könyvtárról.
Nem mindenki üdvözli oly lelkesen a gondolatot, és igaz is, annyi mindentől függ, éppen mit olvasnak az ügyfelek. Meg kell nézni a kiállítást, vajon milyen könyvek haltak meg. Belső hírek szerint Homérosz és Tacitus, sőt Az ember tragédiája is ebbe a kategóriába tartozik. Készül a rendelet, melynek alapján kiiktatják „a kevéssé olvasott” könyveket a kultúrából? Remélem, a rovásírással írott biblia és a lingala fordításban megjelent Balassi-vers, mint a legfrissebb megjelenések, nem jutnak azonnal a kevéssé olvasott művek sorsára.
 *
Két nap se telt el, és tessék: http://www.hir24.hu/belfold/2012/02/27/dugaba-dolt-az-antiszex-projekt/
Nem kellene ábrándokhoz társítani rendeleteket.

Febr. 28.
Teljesen föl vagyok háborodva, mint Köcsög Józsi, a népszerű blogger állandó figurája. A gépemre nem akar rátelepedni az ’avast! antivírus’, emellett újra szakad a hó. Nincs két napja, hogy tavaszt ígértek! Hol itt az igazság?
*
Minthogy az antivírus továbbra se működik, nem várom meg a holnapot az esedékes beszámoló közreadásával. Ha kényszerpihenőre juttat a tecnika, legyen fönn egy kis olvasnivaló.

 

Ez csak egy kisérlet a zenélésre. A szám Perkins utolsó hangversenyén hangzott el, előadók Carl Perkins és George Harrison. Kell hozzá egy mp3-lejátszó a gépeden. Jön majd más kisérlet is, ha lesz hozzá kedvünk és bátorságunk.

Perk_Harris.MP3

Febr. 14.

Eltűnt egy magyar kenus az Atlanti óceánon. A felesége olyan higgadtan nyilatkozott erről, mintha csak azt mondta volna, leszaladt a férje a sarokra egy doboz gyufáért, de biztos összetalálkozott egy ismerőssel, és bementek valahová meginni egy sört. Érzi, hogy hazajön, eddig is hazajött…. 

*

Elromlott a gázkazán. Utoljára 3 órakor fűtött, aztán abbahagyta. Szerelő nincs, hiába könyörgünk már a harmadiknak a környéken. Nem vállalják. A szivattyú romolhatott el. Fázom. 

Febr. 16.

Végre, egy piliscsabai szerelő megcsinálta. Kicserélte a szivattyú elektromos vezérlőjét. Nem olcsó mulatság. Bármivel és bármilyen módszerrel fűtünk, hideg van. Trópusi meleget szeretnék!  Akkora hó esett akkora szél kiséretében, hogy a déli és a keleti oldali bejárati ajtókat eltorlaszolta. Mindezt néhány óra alatt! (Nem tudom, kinek az őrangyala volt észnél, de még a hófúvás előtt érkezett meg a szerelő, és alig szállíngózott, amikor elment.)

*

Találtam egy bejegyzést, ami látszólag szépirodalmi, irodalomtörténeti témájú, viszont annyi benne a mai politikai  utalás, hogy inkább a kultúra  minőségének változásáról szól, ebben az elmúlt száz évünkben.

http://cspg.nolblog.hu/archives/2012/02/16/Cibaljuk_ot_verjuk_a_szokkal_-_Babits_istenkaromlasa/

Ezt tessék csak elolvasni! Kiderülhet, hogy a népért  síró egykori publicista (igaz, ő Ady volt, de megérdemelné fölemlíteni ebben a sorban), szóval az ő koruktól az első világháborún, Tanácsköztársaságon, fehér terroron, második világháborún, Rákosi- és Kádárrendszereken, valamint rendszerváltásokon túl semmi nem változik, legföljebb a dióagy törpül mogyoróaggyá, a tehetség lapul lappá, Európa közönye teríti be nem-Európát, viszont vannak fiatalemberek, akik tudnak olvasni, írni meg szintúgy.

(Utólag hozzáfűzött magyarázat: a publicisztika tanítómestereként adtam volna nagyobb hangsúlyt A.-nak)

Febr. 17.

Mára van időpontom Dorogra, de egyre jobban szakad a hó. Lehetne hólánccal közlekedni, csakhogy föltenni annyira macerás, nem nekünk való. Pannika holnap lesz 21 éves. Előtte áll minden, amin mi már végigvergődtünk valahogy. Egyelőre élvezik az önállóságot. Berendezte a konyháját, feliratokat tett a dobozokra.  Az egyikben Ferenc van (mert liszt).

*

Azt írja a köpönyeg.hu-n valaki észlelő, hogy náluk a hó recsegve szakad. Annyi hasonló tél volt régebben! Az osztálytársaim, meg a későbbi egyetemi társaim ilyen helyekről jártak be Szegedre, mint Kevermes, Csorvás, Kondoros, az oda vezető utak tegnap járhatatlanok voltak. Mi van Orosháza és Lőkösháza között, csak elképzelem: Kunágota, Magyarbánhegyes, Medgyesbodzás, Csanádpalota, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper. Még a települések nevét is hó borítja. Egyik béketelepi tanítványom Kaskantyún született. Néha bevillannak ilyen semmire sem használt adatok. Kezdődő Alzheimer.

Hétfőn-kedden még januárt ír a naptár, de előre nézek, mint Józsi bácsi, az egykori  kertszomszédunk, aki a fenti népi biztatással kísérte, ha kimentünk krumplit lecsírázni vagy ha az idő engedte, szőlőt metszeni. Én nem kedvelem a korai metszést, a sebeken fölvándorol mindenféle kártevő, a monília legyengíti a gallyakat, és még nem látható ilyenkor, meddig terjed a pusztítása. Szóval, későbbre hagyom a metszést, bár eléggé foglalkoztat, mit hogyan csinálok majd az idén.

*

Azt írja a mai horoszkópom, hogy ridegen és „felsőbbségesen” bánok mindenkivel. És ezen változtassak. Jaj, hát tényleg? (Újra olvasva látom, hogy valószínűleg „fensőbbségesre” tippelt a horoszkópíró. Aztán így bízzon meg bennük az ember.)

*

Most találkoztam egy újabb olvasótoborzó bloggal: http://zajkelto.blog.hu/tags/irodalom

Más kulturális eseményekről is hírt ad.

Ha nem költözünk Pestről falura, ezeket mind láthattam volna:

http://zajkelto.blog.hu/tags/szinhaz_mozi

Csak az a baj, hogy közben elhaláloztam volna a szr ház, meg a kibírhatatlan Szt.endrei út miatt.

*

Simone Weil mondását idézte valaki: meg kellene tanulni vágyakozni arra, amink van. Én ezt régóta gyakorlom! Az a forsza, hogy csöppnyi bizonytalanságot szítok a dolgok mellé, többször elképzelem, milyen lenne elveszíteni.

Febr.1.

Szó se lehet korai metszésről. Itt a tél!  Az orgona bátortalanul ugyan, de rügyezni kezdett. Remélem, leállítja magát valahogy, és  lesz virágja május elejére. Csak már látnám!

*

Holnap lesz gyertyaszentelő. A néprajzi feljegyzések szerint:

„Gyertyaszentelő napjához időjárásjósló hiedelmek is kapcsolódnak. Általában úgy vélik, hogy ha február másodikán jó idő van, akkor későn tavaszodik. Ezért „Gyertyaszentelőkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, mint hogy a nap süssön”.

Ezúttal mindkettőre esély van. Tehát a tavasz is olyan lesz, hogy egyik nap tavasz, másik nap tél. Májusig.

*

Annyira utálom, hogy a híradókban vészkongató, bűnözőszámonkérő, nyomorbemutató, politikusócsároló, számlaszörnyűlködő témákat hoznak össze. Mire az időjáráshoz érünk, kiderítik, hogy ha az előbbiektől nem, akkor az időjárástól fogunk megdögleni.

 Febr. 2.

Kuncze beszéde, Fischer levele, Dörner tüntetői

http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=116170:demonstraciok-kuncze-gabor-beszede-fischer-adam-levele&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115

Nem várhatjuk el, hogy a tömegben mindenki olyan tisztán, előítéletmentesen és világosan körülhatárolt elvek mentén gondolkozzék mint a szónok. Politikai érzék, műveltség és általános kultúra kell hozzá. Nem csodálom, hogy annak idején kilépett a buliból.  (Azt játszottam magamban, hogy a beszédet gondolatban elmondattam közismert személyiségekkel. Néggyel-öttel. Egyikőjüknek sem állt jól. Kivéve a Kunczét.)

Febr.3.

Van egy nagy cégnél egy informatikai menedzser, aki  efféle kijelentésre ragadtatta magát: „A hagyományos műveltség gátol az információszerzésben.” Majd, mint a menedzsment tagja, ezzel indokolta, hogy az idősebbekkel kezdik a létszámleépítést. Vajon a műveletlenség mire képesít?

*

Ma egy imát kaptam Bernadette nővértől. Gondolkoztam rajta, mit jelent „a jövendő élet boldogsága”.  Hiszen most is nagyon boldog vagyok minden apró nehézség ellenére.

Febr. 4.

Meghalt Csurka István. Gyorsan elhagyta ezt az árnyékvilágot, bár utoljára még felhívta az embereket - gondolom, a magyar embereket -, hogy „éljünk szeretetben.”A 24 órából idézem:

„ Csurka István utoljára a kormányt támogató szimpátiatüntetés vezérszónokaként lépett fel Szegeden. Kórházi kezelését megszakítva, betegen arról beszélt, hogy „soha nem látott nemzetközi agresszió” fenyeget, amely során „arra megy ki a játék”, hogy „minden az idegeneké legyen.”

 A kenyérboltban a nagydarab sofőr is azt mondta, hogy itt minden az „idegeneké” lesz. Csurkának halála előtt a sokat megélt ember rémképeit meg tudom bocsájtani, de csak neki. A többi lehetne kissé józanabb.

Febr. 5.

A nőklapjai Valentintől teljesen ki vagyok akadva. Amelyik pasi kibírja szíve hölgye efféle  giccsparádéját, az megérdemli a sorsát. http://www.startlap.hu/valentin/#25627037

Febr. 6.

Elindult az éhségmenet Miskolcról. http://www.hir24.hu/belfold/2012/02/06/%E2%80%9Eszepen-mondjam-nagyon-szar-a-helyzet%E2%80%9D/

Egy kommentár szerint eddig is kiemelt figyelemmel fordult a kormányzat a térség szociális problémái felé. (Ahová nem fordult, ott mi lehet?)

Febr. 7.

"A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak." /

Edmund Burke*

Ezt olvasom egy szakmai levelezésben. Érvényes lehet a megfigyelés az egész világra.  Most már csak azt kellene tudni, kik a gonoszok és kik a jók.

Ugyanitt süllyedő hajóról és a szakma megsemmisüléséről is szó esik. Valami olyat gyanítok, jobb lenne tárgyilagosan végigvenni, mi helyettesíthető a „szakmában” (minden szakmában) a  jövőbe mutató irányok bevezetésével, és mi az, amit a szakmai kultúrából mindenképpen meg kell őrizni.

Febr. 8.

Eszmét cseréltünk az e-könyv kölcsönzésének lehetőségeiről. Nehéz ügy. Számomra az egyetlen jól olvasható felület.

*

Ha minden igaz, Cseljabinszkban is megünneplik a Valentin napot. Csak másképpen hívják.

Febr. 9.

’Különféle, az interneten hozzáférhető szolgálatatások igénybevételére megtanítom Önt harmincezer forintért. A pénzt az intézményem kapja.’

A baj csak ott van, hogy a fizető ügyfelek pontosan ugyanolyan intézmény munkatársai, pontosan ugyanolyan feladatok végrehajtásában érdekeltek mint a hirdető, ugyanúgy hozzáférnek az internethez, csak az ország más városaiban. Így lehet képzésnek álcázni a szemérmetlen rablást. (Egy kis, központilag előállított és finanszírozott kiegészítő szoftver megtenné…)

Febr. 11.

Annyi tiltott téma hever az utcán, hogy fuldoklom. Másról meg nincs kedvem írni.

Febr. 12.

Most biztosan sírva fakadok, főleg  tehetetlen mérgemben. Mi a fenének földarabolni a csirke lábszárcsontját a macska számára? A csontszilánkok még árthatnak is neki. Meg aztán hol marad az élvezet? A jókora cupák bunkós végét kell ropogtatni, a közepét otthagyni. Ezt tanulta a macska a macskaanyutól. Ragadozófogsorát pedig örökölte, használni is tudja.   

 
      

Vagyis: a japán makákó. Szereti a hideget, a havat, gyakran fürdik a családdal együtt  meleg vizű hegyi forrásokban.
„A hómajmok, a fiatalok és az öregek egyaránt, nagyon izgatottak a tél első hóesésekor, versenyeznek, ki gyúrja a legnagyobb hógolyót, a fiatalok frusztrálttá válnak, a büszke alfa-hímek pedig irigykednek, ha a csapat valamelyik tagja nagyobb hógolyót gyúr, az anyák erős kézzel fegyelmeznek. A hómajom ennek ellenére nem komolytalan fráter, a többi főemlőshöz hasonlóan barátságos és tiszta állat. Órákig ápolja lelkiismeretesen testét, sőt még tovább is megy egy lépéssel: a japán makákó megmossa az ételt, mielőtt megeszi.” – írja a természettudós. További érdekességek erről a szimpatikus majomról a lenti linken olvashatóak.

http://www.haziallat.hu/nagyemlos/egzotikus-fajok/japan-makako-homajom/3694/

Jan.20.
Ma egész nap nagyon színvonalas blogokat olvastam.  
Azt írta a horoszkópom, hogy vigyázzak,  valamit ígér a csillagok konstellációja.

  Jan.21.
Nahát, éppen az ellenkezőjéről tudtam eddig!
http://www.otvenentul.hu/page.php?PageID=4811
Nevezetesen, hogy minél öregebb valaki, annál jobban emlékszik a fiatal éveire, ellenben a rövid távú memóriája romlik. (Ezt tapasztaltam magamon ugyanis,)
Azt írja még, hogy a rossz emlékek rögzülnek, a jókat elfelejtjük. Ezt sem írom alá, számos ismerős, rokon nem emlékszik az együtt megélt pánikos esetekre, mert kiiktatja a memóriájából, ami neki terhére volt. A nóta is azt mondja „csak a szépre emlékezem…” Persze, nem ilyen sarkos  ez a jó – rossz, de mégsem úgy van, ahogy a cikkben állítják.
*
Mit mond a Sanoma az idei nyári divatról?
http://www.bien.hu/2012-es-tavaszi_nyari-divat,divat,catwalk-kollekciok,113258#18
Felvonultatja az „elegáns” ruhákat szaténból és más nehezebb anyagokból. A szoknyák csípőben szélesített szabásvonalúak. A modellek hosszú cupfos hajat viselnek. A kollekciónak így együtt olyan a hangulata, mintha a kukából húzták volna elő.
Nyáron nagyon divatosan fogok öltözködni.

Jan. 22.
Nagy tüntetés volt. Menet a békéért. Eszembe jutott, hogy Sztálin temetésén óriási tömeget fényképeztek, a fotók bejárták a világot. Egyik magyar napilap képaláírása sajtóhibával jelent meg:
„Dolgozók ezrei megrendelt szívvel álltak nagy vezérünk ravatala előtt.”
A nyomdászt több évi börtönre ítélték.  
(Én így tudtam.)
http://mult-kor.hu/20100303_meghalt_melyseges_megrendelesre
A fenti linken elolvasható a valódi történet. A megrendelés igaz.
Ma van még a magyar kultúra napja is.

Jan.23.
Olvasom, hogy a térségi beosztás helyett másmilyen elgondolással sorolják majd a betegeket a szakorvosi rendelőkhöz. Kis falunkból egyszerű szemműtétre nem ám a szomszédos kórház, hanem valamelyik dunántúli járási központ fogad majd. Lehet utazni, kontrollra visszautazni, megismerni hazánkat, minthogy úgyse jártunk még arra. De jó!
Felkészülünk az önellátásra. Ha az udvaron tyúkólat rendezünk be, komfortosíthatjuk a szárnyasok számára így:
http://www.168ora.hu/tudas/kenheto-napelem-88888.html
Télen, hidegben nem szeretnek tojni, de bezzeg a mieink majd rákapcsolnak az önműködő fűtéssel üzemelő ólban. Ez is milyen jó lesz!
*
Láttam a tévében, hogyan kezdődött el Kínában a Sárkány éve. Remélem, szerencsét hoz.. Nekem biztosan, mert a Sárkány évében születtem. Valamint az anyukám és a lányom is Sárkány.  

Jan. 24.
Most olvastam a Vadon egyik 2009-es számában, hogy a lótusz virágzásakor hőt termel. Hűvös élőhelyén az éjszakai 10 fokos hőmérsékletek mellett a szirmok között 30 fok meleget mértek, nagyon kedvező a virágban megbúvó rovaroknak, amelyek megporozzák a virágot, és így terem a mag, amely tápláló, és mindenféle más sajátosságánál fogva egyedülálló a világon. A lótusz vízlepergető tulajdonságát tanulmányozva rájöttek, hogy a levelek tüskéi megmozdulnak, ha vízcsepp keletkezik rajtuk, ezzel gördítik le a cseppeket. A jelenséget a nanotechnikában alkalmazzák.
Volt régebben egy könyv állati találmányokról, a természet módszereinek emberi hasznosításáról.

 Jan. 25.
Azt álmodtam, hogy Florával egy modern lakóparkban lakunk, egymás melletti házban. Az ő lakásának erkélyét boltívesre alakították, és sűrű rózsaszín virággirland szegélyezte a fölső részét.  Kihajolva láttam a vesszőből font kerti bútorukat  tarka párnákkal. Álmomban Florának két kislánya volt, éppen leszaladtak a közös udvarra, de én nem tudtam szólni nekik, mert a  függőfolyosónkon mozgássérült kisfiúk jelentek meg hosszú sorban, egymás ruhájába kapaszkodtak, és mindannyian fekete-fehér ruhát viseltek. A hátam mögött araszolgattak.  Nem bírtam elengedni a korlátot, pedig nekik fontosabb lett volna a lécekbe fogódzkodniuk.
*
Délben benn voltam Pesten. Két órakor az óbudai piac úgyszólván néptelen volt, az árusok gyönyörű és nem drága zöldségek, gyümölcsök mögött álldogáltak. Csak pogácsát vettem. A kápia paprika, a mandarin, a szőlő, a sokféle hús, nagyon szép füstölt hús mind ottmaradt. Ha vennék, akármilyen keveset, ránk romlana. Rosszul eszünk.
*
A híradóban közölték, milyen megvonásokkal kell számolni még az egészségügyben. Egy sereg műtétet fizetőssé akarnak tenni, például a rám váró szürkehályog műtét 111 ezer ft lesz.

Jan. 26.
Valahogy a szemem elé került egy fényképész blogja. Nem is fényképező, inkább épitészettörténettel, művészettörténettel, ilyes határtudományokkal foglalkozik.   http://varosban.blog.hu/2011/04/09/budapest_legszebb_lecsohazai_andrassy_palota
Nem igaz, hogy valaha ennyire fényűző házakat építettek, és emberek laktak bennük!

Jan. 27.
Ma képtárban voltam. Nézegettem: http://360world.hu/panoramakep/virtualis_tura/nemzeti_galeria_munchen_magyarul/
A péknél egy ember lezsidózott. Igen. Számonkérte, hogy miért nem olvasom Wass Albertet.
*
Egy normális nő Cseljabinszkból:
http://ulyana81.blogspot.com/2012/01/im-winner.html
Azt szeretem benne, hogy nem horgol magának glóriát.

Jan.28.
Egy mondat. Határ Győzőé: „ NEM HISZEK A HALADÁSBAN, mindenekelőtt abban a vektorban nem, ahogyan ez a„haladás” önmagát értelmezi – irány és érték szerint; s miért is hinnék a lehetőség üres kategóriáiban, melynek valószínűségétől a tények távolabb állnak,
mint valaha
ha van is, talán, nagyon talán, akkor sem a történelem időléptékén, hanem a
törzsfejlődés évszázezrein; de vajon miféle különös elfogultsága ez az ember
javára a biológusnak, hogy a takarodást – haladásnak nevezi?”
(Határ Győző: Az Őrző Könyve. Toronycella, XXXVIII.)  

Jan.29.
Otis Taylor miatt lapoztam fel a prae-t, ott is a Blues a vitrinben c. cikket. Ha az újdonász ennyire utálja a bluest, minek ír róla? (Biztos pénzért.)
Mint megtudtam,  a szóban forgó  fesztiválon Taylor volt a legjobb. Jó vicc. Ezért kerestem róla ismertetőt vagy kritikát.
*
Ha a szív elfárad, hallucinál. Képzelődik. (Darvasi László mondta. Otis zenélte.)
*
Ma voltunk a tokodi piacon. Egy ószeres retro dolgokat árul. Sárgaréz rádlit, magyarul derelyemetélőt ezer forintért ad. Nekem is van ugyanolyan, nem is túlságosan régi. Ezentúl, ha a kezembe veszem, előbb kezicsókolommal köszönök neki. Ki hitte volna, mekkora érték egy stanglivágó? Vettünk még harminc deka tepertőkrémet, hogy egy kis pogácsot süssek estére.

 Ma hajnalban felébredtem fél ötkor. Gondoltam, visszaalszom még kicsit, elég három óra hossza múlva fölkelni ebben a hidegben. A fal felé fordultam és láttam, egy ablaknyi rés nyílt meg ott, ahol eddig fal volt. Szürkés felhők között cikázó színes gépek tűntek fel, először kíváncsi voltam, ugyan mi lehet ez, aztán félelem fogott el.  Fenyegető arcú férfiak hatoltak be a résen, valami fegyverfélét  hoztak magukkal. Egyik a fejem fölé tartotta, mintha bele akarna vágni, másik kettő az ágyam körül csinált valamit. Én pontosan éreztem, hogy fekszem az ágyban, és fázás-borzongás szerű érzés keletkezik a bőröm alatt, és ez a nagyon erős tépkedő-szaggató bőr alatti fájdalom, amíg az idegen férfiak mesterkedése tartott, végig erősödött és szinte kibírhatatlanná vált.  Feküdtem az ágyamban, és borzadva láttam, hogy nyílik az ajtó, és nők jönnek be rajta. Ők  valami lapos tárgyat, kést vagy könyvet mélyesztettek a bőrömbe,  vietnami hangzású nyelven beszéltek. Nem voltak gorombák, csak kegyetlen, hideg mozdulatokkal dolgoztak rajtam, a bőröm alatti fagyos borzongás  elviselhetetlenné erősödött. Megpróbáltam felülni, vagy legalább kinyitni a szemem. Eszembe jutott, ki kellene próbálni, vajon álom-e, amiben vagyok, mert ha sikerül kinyitni a szemem, és megláthatom a saját megszokott szobámat, kiderülhet, hogy csak álom. De az álom és a borzongás fogva tartott. A nők nem tűntek el, a férfiak mintha K. szobája felé tartottak volna, egy gyenge gondolat végigfutott az agyamon, vajon hogy tudnám értesíteni a közeledő veszélyről, de  nők újabb csapata érkezett az ajtószerű résen át, szürke égből rózsaszín munkásruhában jöttek, a félelmetes borzongás, a hideg vergődés hihetetlenül fölerősödött. Megint megpróbáltam kinyitni a szemem, a szempillák mögül láttam a székemet meg az íróasztalom körvonalait, de a kín, ez a testi kín nem múlt el, csak kicsit alábbhagyott. Akkor gondolatban kezdtem betájolni, hol van az ébresztőóra, hol van a villanykapcsoló, és sikerült felülnöm. Nem fájt a bőröm alatt, nyoma sem volt, hogy bántottak egy perccel előbb, de nem mertem tovább aludni. Úgy éreztem, visszajönnek.

Jan. 18.
Végre levágattam a hajamat. Egész jó lett, a hosszához kisüthetne a nap.  Megtenné nyári frizurának.
*
Az RSS-t pedig nem használom, mert megfoszt a neten keresgélés élvezetétől. Végigveszem a hírportálokat, tudományokhoz kapcsolódó netes oldalakat, és elolvasom, amihez éppen kedvem van.
*
De jó ötlet! Egy könyvtáros írja, hogy a selejtezésre szánt lapok, folyóiratok kapjanak a bejárat mellé egy inkubátort, ahonnan bárki elviheti ingyen azt a sajtóterméket, amelyik tetszik neki. Szeretnék napilapot, nem nagyon műanyagosat, mert kell nekem a puha papír a begyújtáshoz és nyáron a dunsztban eltett befőttek üvegeit szeretem beléjük csomagolni forralás előtt.  A gyerekek gyűjtik a papírt itt a faluban, a helyi könyvtár selejtje sajnos  az övék.

Jan. 19.
Majdnem mindegy, hogy mennyit, csak fizess! Összeállnak a szolgáltatók egy bizonyos „árbarátok” körbe, és az eredeti ár feléért kínálnak masszírozást, frizérozást, kozmetikázást. Egyéb szépészeti praktikákat. Ma újabb ajánlatot találtam: teljes körű orvosi kivizsgálás 45.000 Ft helyett tizen valamennyiért. Úgyis államosítják az egészségügyet, jó lesz idejében igénybe venni. Nem is olyan drága  a csökkentett ár. Számoljunk utána! (Laborszolgáltatástól a szemfenékvizsgálatig minden forintosítva van, beutaló nélkül tényleg meg kell fizetni. Csakhogy a beutalót a háziorvos vagy szakorvos nagyon szűkmarkúan adogatja… Ha kíváncsi vagyok a hogylétemre, pénzért megmondják.)
*
Most olvastam:
http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=359&secId=32465&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Kert%C3%A9sz+Imre&limit=1000&pageSet=1
Kertész Imre: Jegyzőkönyv
A vámos elszedi négyezer schillingjét, mert engedélyt kellett volna kérnie az írónak, hogy a saját pénzét kivigye az országból. Bécsbe. Hivatalos útra ment volna. Megszégyenülve visszajön Pestre. Közben a törvényességről, a szabadságról, az ember mivolta minősítettségéről elképesztően pontos és dísztelen szöveget ír.
*
Egy másik dokumentumban ezt olvastam:
(Szerkesztő): „…Egyetértek, de később visszatérünk rá. Most engem is jobban érdekelne a fikció és az önéletrajz közötti különbség, hiszen a Sorstalanságot mind a kritikusok,
mind az olvasók „önéletrajzi regénynek” szokták nevezni.
       
 ( Kertész Imre): Helytelenül, mert ilyen műfaj nem létezik. Vagy önéletrajz, vagy regény. Ha önéletrajz: akkor felidézed a múltadat, minél lelkiismeretesebben igyekszel ragaszkodni az emlékeidhez, rendkívül fontos számodra, hogy mindent úgy írj le, ahogyan az valóságosan is megtörtént, mint mondani szokás: hogy semmit se tegyél hozzá a tényekhez. A jó önéletrajz olyan, akár egy dokumentum: korrajz, amelyre „támaszkodni lehet”. A regényben viszont nem a tények a fontosak, hanem egyedül az, amit a tényekhez hozzáteszel.”
         
http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=247&secId=23351&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Kert%C3%A9sz+Imre&limit=1000&pageSet=1
Ez a beszélgetés a szerkesztőjével magnószalagon van, írott formája a K.dosszié címet kapta. Ha a link nem működne, a PIM digitalizált szövegeiben megtalálható. A Sorstalanság megírásáról van benne szó különben.
Tovább lehet folytatni a gondolatot azzal, mennyire hiteles a memoárirodalom egy-egy darabja. Például Zsukov marsall emlékiratait úgy olvastam, mint egy regényt. Biztos szépítve volt benne sok minden, de ütős és megragadó volt, hát  hol a határa az önéletrajznak és a regényesnek, és elveszti-e egyáltalán a hitelét egy önéletírás, ha éppen nincsenek hozzá  levéltári dokumentumok?
Ugyanilyen izgalommal olvastam Bethlen Miklós önéletírását, ez  egészen más volt, mint amivel addig találkoztam. Sok gondolatot fejt ki, van benne regényes szépirodalmi rész főként az ifjú éveiről, lám csak, a fiatalságra emlékezés kivált az emberből  egy ábrándos gesztust… Írói szándék és formai elgondolás kérdése, mi lesz az emlékek összességéből, ami a lejegyzőjének a fejében megfordul.
Most visszautalok egy beszélgetésre Alizzal: ő is azt vetette föl, hogy az elmesélés  árt a tárgyszerűségnek. Illetve, hogy az emlékmeséből fikció lesz. Ezért inkább fotókkal támasztaná alá az emlékiratait. Jó lenne, ha megcsinálná, teljesen mindegy, milyen kategóriába sorolódik a kész mű, ha olvasni és látni lehet a huszadik század kiválasztott évtizedeiről egy embert. Kislányt. Fiatal nőt a kapcsolatainak tükrében. A memoárirodalom nagyon széles körű, jól kidolgozott ösvényei vannak, aki rögösebb talajra téved, kincseket fog felmutatni, ebben biztos vagyok.
És most vissza Kertész Imréhez. A regényről mondja, hogy akkor jön létre, ha a „tényekhez hozzáteszel” . Vitatkozom vele. A tényekhez hozzátevődik magától valami plusz akkor is, ha csak leíródnak.  A szavak milyensége által lehet a tényt gúnyosan vagy humorosan előadni, egyszóval a legszorosabban vett jegyzőkönyv is aszerint ébreszt gondolatokat az olvasójában, ahogyan a szöveg megformálója kigondolta. Kertész maga példa erre éppen a Jegyzőkönyv c. írásával.
http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=359&secId=32465&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Kert%C3%A9sz+Imre&limit=1000&pageSet=1
Ha tiszteletlen lennék, megírhatnám e jegyzőkönyvet humoreszknek. Alig egy-két szót kellene fölcserélni, anélkül, hogy a tényeken változtatna, és kész a másmilyen mű. Vagyis a regény sem kizárólag a „hozzátevéstől” lesz regény.

Jan. 20.
Jól belebonyolódtam. József Attila ezen a bloghelyen is időszerű lehetne: költő vagyok, mit érdekel a költészet maga.
*
Felmentő szavak Dobos István önéletírásokat elemző könyvéből:  „…az elmondás által  kifejeződő igazság az önéletírás hitelességének forrása. Déry Tibor, Esterházy Péter, Illyés Gyula,  Kassák Lajos, Márai Sándor, Móricz Zsigmond,  Nagy Lajos, Németh László, Szabó Dezső, Vas István  vagy Veres Péter önéletrajzi fikciói egymástól eltérő  önértelmező stratégiák, irodalomfelfogások  és művészeti hitvallások jegyében készültek.”
Önéletrajzi regényt nem írtak, sem regényes önéletrajzot, de hát akkor mit? K. I. szerint valami nem létezőt?
*
Történelem és emlékezet címmel keresgéltem a neten.  Azt mondja egy ember, hogy az emlékezet nem érvényes, kutatók áldozzák értékes idejüket ennek bebizonyítására:
http://www.mediakutato.hu/cikk/2008_03_osz/10_kortars_emlekezet

Elment a kedvem az emlékcserepektől. 

Jan. 10.

Nemsokára összeszedem az ötvenes évek emlékcserepeit.  Bármennyire szidják is a Rákosi rendszert, a beszolgáltatást, a tervgazdálkodást és az irányított ifjusági szervezeteket, nekünk nem volt olyan rossz. Gyerekek voltunk, játszottunk, sok mindenről nem is tudtunk. A tudatlanság a mai napig tart, hiszen rendre kiderül, mennyi minden történt az elmúlt évtizedekben, anélkül, hogy értesültünk volna róla.

Elég is ennyi. Inkább feljegyzem, mit láttam Esztergomban. Mert be kellett mennem a kórházba látótérvizsgálatra. Buszra pattantam, a telepi buszra, ami azért fontos, mert itt a helyi járatokhoz rendelt ócska Ikaruszokat használják. A jármű koszos belül, redves kívül, nyikorgó karosszériával és mogorva sofőrrel közlekedik.

 Az esztergomi Volán központja zsúfolt, girbegurba járdákon várakoznak a környékbeliek, a buszok mély vájatokba toccsanva híg sarat fröcskölnek rájuk.

 A belváros meg a kórház környéke elég jól meg van csinálva. Néhány jobb kávézó, egy-egy kulturáltabb bolt, szép drogéria mutatkozik, ahol az ember jól érezheti magát. A mellékutcák hírül se ilyen gondozottak. A piac utcája egyenesen förtelmes. A coop boltok ajtajai ragadnak a zsíros kosztól, a húsüzlet büdös. Havonta kirakodik egy használtkönyv-kereskedő, itt aztán lehet látni, milyen kulturpolitikával éltek eleink, és mik jelentek meg a rendszerváltozás óta.

Jan 12.

Leszerelik az egyetlen élelmiszerboltot. Van még a faluban egy pékség, tejterméket ott is árulnak, meg van messzebb egy húsbolt, ahol tarhonyát, savanyúságot és csomagolt cukrászsüteményt tartanak. Jó, mi?

Jan. 13.

Találkoztam a megszűnő bolt tulajdonosával. Nem köszönt, keresztül nézett rajtam. Csak nem engem hibáztat, amiért tönkrement? Úgy tűnik, vicces a kérdés, pedig nem az. Ő egy virtigli  bennszülött. A betelepülők  kétes egzisztenciák a szemében, feltételezi, hogy lopták a pénzt, amiből megvették a régi jó svábházakat, vagy egyenesen komenisták, akik miatt itt tart az ország vele együtt. A bornírt előítéletekből még több lesz, ahogy növekszik a válság.

Jan. 14.

A buszmegállóban jól fel lehet mérni az emberek okosságát és tájékozottságát. Két néni beszélget. Az egyik sóhajtozik: „Csak meg ne szüntessék, hogy ingyen utazhatunk.” A másik magyaráz:  „Gyurcsány meg akarta szüntetni az ingyenességet, azért kellett regisztrálni az idős utasokat, de most az O. V. visszaállította, mert megadja nekünk a tisztességet.”

*

Gondolná az ember, végre történik valami Esztergomban:

http://hirszerzo.hu/hirek/2012/1/13/20120113_nepszavazas_esztergom_marcius_tetenyi 

Bármi lesz is az eredménye, ki fogja megfogalmazni és végrehajtani a határozatot? Vagy a népszavazástól hirtelen együtt fog működni a képviselőtestület a polgármesterrel?

Jan. 15.

Egyre több az irígy ember körülöttem. Talán eddig is így volt, csak nem vettem észre.

*

Saját dagályomhoz: „Ha oly szorgalmatos gondjok volna az embereknek az ő lelkekre, mint evilági dolgokra, fölötte könnyű volna az igazságnak isméreti, holott erre nemigen szükséges a mély bölcsesség, hanem a jó lelkiismeret és igazság szomjúhozó akarat. De mivelhogy lenyomja és szemfényvesztő babonájával megcsalja a hamisság az embereknek homályos értelmét, ennek okáért sokan, noha az igaz útból kitértek, de mégsem akarják az utánok kiáltó szavát hallani, hanem inkább bédugják fülöket.

(Pázmány Péter: Rövid tanúság)

A kulturális enciklopédia szerint a fenti Pázmány Péter-szöveg kitűnő példa a dagályosságra. Szerintem nem. Inkább nyelvi bravúr, érdekesség, mondanivalója pedig megfontolásra érdemes.

Dagályt bőséggel találhatni az interneten (is).  Sőt. Azt mondja a ház ura, ha a mai példakeresők szerint kiér a mondat vége a sor széléig, akkor már dagályos. És legyen benne legalább három b.meg, máskülönben nem mai.

Jan. 16.

Olvasom egy nő blogját. Olyan viszolygással, hogy legszívesebben abbahagynám. De magamra erőltetem, hogy rájöjjek végre, mi taszít ennyire rémesen.  Jó ízléssel választ verseket, eltekintve egy-két amatőrtől, akikben túlteng az érzelem. És megvan! Itt derült ki, mi facsarja az orromat ebben a blogban. Hát az, hogy nem tesz különbséget érzelmesség és érzelgősség között. Vagy túl erős az érzelmi tartalma annak, amiről beszámol, vagy úgy érzeleg, mint a magyarnótában az odavana virágosnyár. De jó, hogy rájöttem! Többé nincs olvasáskényszerem vele szemben. Sőt. Minden meg van bocsátva, ó, te szegény!

Jan.17.

Nagy hó esett valamikor hajnalban. Egyhamar nem jutunk ki a faluból, az biztos.

Eleinte kis fecni papíron igazolták, hogy az önkéntesen jegyzett kötelező békekölcsönt felajánlotta a dolgozó. Nagyika a pénztárcájába tette az igazolást gondosan összehajtogatott papírpénzek mellé.  http://retronom.hu/index.php?q=node/25239

Megmagyarázta, hogy amit szélről tesz, az lesz a következő befizetni való. Így adagolgatta külön-külön a lakbért, az ebédpénzt, a villanyszámlára valót, és más egyéb, előre tudható költségeket. A fémpénzek rekeszéből adott 20 fillért péksüteményre, 50 fillért fagylaltra. Titkos akciók voltak ezek. Nagyapa haragudott, ha Nagyika „szórta a pénzt”, anyukánk pedig ezerszer a lelkünkre kötötte, hogy „ne pumpoljátok a nagymamátokat.” Jóságával gyakran visszaéltünk, ő pedig hallgatott, hogy megőrizze a családi békét.

„Örkény Rajkról

949

Rajk László külügyminisztert, a párt régi harcosát, saját kérésére halálra ítélték.

A kivégzés a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében folyt le, kisszámú meghívott előtt.”

Amikor ez történt, gyerekek voltunk. Örkény pontosan  idézi fel a korabeli híradások stílusát. Megnyugtató volt számunkra, hogy a felnőttek mindent tisztességgel el tudtak intézni. Hitelesek voltak a Sztálin születésnapjára tett felajánlások is. Egyik osztálytársunk a téli szünetben Pesten járt rokonoknál, mesélte, hogy ingyen utazott a trolin az ünnepélyes felavatáskor.

Fotó a megnyitóról: http://villamosok.hu/troli/trolihalozat/1949dec16.jpg

A tanári szobának saját szaga volt. Osztálykönyvek, dolgozatfüzetek, a töredezett gumiszőnyeggel borított padló szaga, enyhe porszag, gázkandalló szaga vegyült össze az írógép mellett felhalmozott indigó szagával. Szabad volt gépelni, de csak óvatosan, el ne rontsd a gépet, ne csapkodd a betűket. Végre kikerekedett egy üzenet a nehezen összekeresgélt betűk segítségével, de valami történt. A betűk nem álltak meg a papír szélénél, hanem tovább hagytak fekete nyomot a fekete hengeren. Jaj, vajon nagy baj ez? „Bizony, elég nagy baj” – mondta komolyan Anyu kolléganője, és már ki is ment a tanáriból. Jobb lesz a gépelést abbahagyni. A néptelen helyiségben duruzsolt a gáz, fakó téli napsütés járta át az ablaküveget, mellette a falon nemzetiszín selyem zászló díszlett. Sárga selyemfonállal hímezték rá: 1848 + 100 = 1948.  A folyosón megszólalt a csengő. Anyu jött vissza elsőnek az órájáról. „Mit nézel olyan elmerülten?” Mosolygott, és elmagyarázta a hímzett zászló matekpéldáját.  

A kék cédulás választások éve. Benne van a történelemkönyvben, mi történt ez év nyarán. Az viszont nincs benne, hogy kisbaba született. Előbb el kellett határozni, hol szülessen meg a kis testvér. A kórházak még rendezetlenek, orvos, kiváltképpen szülész orvos vagy kevés volt még a városban, vagy nem akarták igénybe venni a segítségét. Otthoni szülésre készültek. Ehhez el kellett távolítani a nagyobbik gyereket, nem neki való élmény az esetleges sikoltozás, szaladgálás vizes lavórokkal, fazekakkal, újszülött-ordítással, kövér, nagy hangú bába csatorálásával.

Kapóra jött, hogy Nénje három hetes nyaralásra indult a pécsi lelkigyakorlatos házba. Gyorsan lelevelezték, hogy viheti az unokahúgát, tekintettel a körülményekre. Pécsett meredek volt a járda, a kerítések mögött kutyák ugattak, gyakran kellett a kápolnában térdelni, de ki lehetett menni ugrókötelezni, amíg a nagyok imádkoztak, lehetett méhecskéket figyelni a virágkelyhekben, locsolóval járkálni késő délután az ágyások között, lehetett a munkáért nem nagyon jó ízű barna süteményt kapni. Hosszú, majdnem egész napos vonatozás zárta le a nyaralást. Ómama a teraszon fehér pólyába csomagolt újszülöttet ringatott. Nem baj. A nagyobb testvérekhez eddig se volt túlságosan gyengéd

Ebben az évben is olyan kemény tél volt, hogy a verebek fagyottan fordultak le a fákról. Ha ismerősök jöttek vendégségbe, forró teát kaptak, amíg futotta az orosz tiszt ajándékából. Egy bádog dobozban mindig volt hozzá „hadi koszorú” nevű sütemény. A pesti rokonok  szörnyűlködve mesélték, hogy szürkület után nem lehet kimenni az utcára, mert csapatostul támadnak a vetkőztetők. A cipőt, meleg holmit letépik a járókelőkről, és elfutnak vele. Eladják a bolhapiacon, leginkább a Teleki téren. Minden holmi vevőre talál. Ettől kezdve az esti imába belefoglaltuk, hogy „adj kenyeret az éhezőknek, és adj ruhát a nincsteleneknek”. Vasárnap a Szívgárda vitte a gyerekeket misére a Fogadalmi templomba. Benn szinte hidegebb volt, mint odakinn. Irhabundában, egyujjas irhakesztyűben is meg lehetett fagyni. A tisztelendő atya Pál apostolról beszélt. Mondta, hogy az apostol megköszönte a filippieknek az ajándékot és azt üzente nekik,  hogy „a javatokra fog kamatozni”. Mialatt az áldozók a rács előtt sorakoztak, egy kislány körbe járt a persellyel. Vörösre fagyott kezét kinyújtva szedte össze a filléreket. Az egyujjas irhakesztyűmet vonakodva bár, de elfogadta. A sor végén a tanítónéni észrevette, mi történt. A lányt a persellyel visszairányította: „Azonnal add vissza a kesztyűt!” –„De nekiadtam, most már az övé!” – A tanítónéni dühösen suttogta: „Te még kicsi vagy ahhoz, nem ajándékozhatsz el semmiféle holmit, vedd tudomásul!”

A tél sehogy sem akart elmúlni. Nemcsak élelem, tüzelő se volt. Illetve kevés fa még régről  akadt a kamrában. Ómama behozatta a sparheltet a konyhából a szobába, hogy a főzéssel egyben  fűtsön is. Krumpli sült a platnin majdnem minden nap. Reggelire pirított liszttel főzött  köménymagos rántott levest. A tanyáról hoztak be néha tejet, ünnepi alkalomnak számított. Az ismerős tanyai asszony pénzt nem fogadott el a tejért. Azt mondta, mire kijut vele a sarokra, feleannyit ér majd. (Billiókban számolták az árakat.) Hanem, adjon a nagyságos asszony – mert ez volt a megszólítás – valami szép terítőt vagy ágyneműt, esetleg gyapjúszövetet cserébe. Ómama sóhajtva nyitotta ki a szekrényt. Van itt egy vég sifonvászon, miből mennyit hozna be érte a tanyáról. Hamar megállapodtak, hogy a tejen kívül tojást, tejfölt, homokban tárolt zöldségfélét, és Karácsony előtt egy libát kap a család. Rejtély, hogyan tudták mindezt megtermelni, és megmenteni a fosztogatóktól.

Egy vég vászon különben nagyon sok méter lehetett. Augusztusig, amikor jött a forint, jól őrzött minőségi holmik, hímzések, cipőcsináltatásra való bőr,  meleg gyapjú angol szövet, pehelypaplan, plümó vándorolt ki élelemért a tanyára. Ez volt a cserekereskedelem, amikor a pengőnek már nem volt értéke.

A hírhozó vagy nem mondott igazat, vagy a vonatot irányították másfelé. A család elcsipegette  a rakott krumplit, a tálban összeszáradt a befőtt. Egy hét is eltelt azóta, hogy a katonaruhás fölkiabált a lépcső aljáról. Nagyapa minden nap kiment az állomásra a vöröskeresztes vonatokhoz. Minden nap terített asztal várta az érkezőt, de naponta kevesebb és egyszerűbb étellel. Kenyérjegyre járt valamennyi a családnak, az asztalfőn a nefelejcses tányér mellett várakozott egy kicsi, mindig friss szelet.

A régi diófa szekrény és az ablakfélfa között volt egy kis kuckó. Benne gyerekszék, azon az olvasókönyv. Ha az apa hazaér, lássa, hogy a lánya már tud olvasni. Aztán minden másképpen történt. A lépcsőn fölfelé, fakó katonaruhában, nehézkesen lépkedett egy ember.  Arca sápadt, sárga, duzzadt, szeme fénytelen. „Ez nem az én apukám!” – kiáltott a gyerek, és visszarohant a kuckójába az olvasókönyvéhez. A katonát kinn a teraszon vetkőztették. „Be né hurcold a tetűt! – Ómama leparancsolta a hátizsákot a földre, széjjeltúratta a fogságban gondosan őrzött, mosott, tisztított holmikat, kihozatta a régi fürdőköpenyt. A fürdőszobai kályhában már forrt a víz, előbb tessék a kádba menni, aztán lesz a vacsora.

Az asztalnál a frissen borotvált férfiarc kezdett ismerőssé válni. A hosszanti ránc a szeme és az álla között mélyebb lett.

„De rossz evő ez a gyerek!”- tanácstalanul néztek egymásra a felnőttek. Ómama kitalálta, hogy a régi porcelán készletének utolsó darabját feláldozza a gyengéd rábeszélés oltárán, és ettől kezdve a rossz evő gyerek a nefelejcses tányérból kap enni. A tányér szélén nefelejcskoszorú díszlett, a közepén egész bokor virított. Ha az étel eltakarta a bokrot, nagy baj volt. El kellett fogynia ahhoz, hogy gyönyörködni lehessen a virágokban. Nem mindig  jött el az örömteli pillanat.

Történt egyszer kora tavasszal délidőben, hogy ebéd közben fölkiabált a lépcső aljáról valami katonaruhás férfi: „ Gyünnek mán! Péntökön vagy szombaton ideérnek!” – nem mondott többet, megfordult és elment. Ómamáék viszont nagyon izgatottak lettek. Másnap krumplit és tojást szereztek valahonnan, kinyitották a nagy cserépkályhát, annak a hamujában, több réteg  újságpapírba göngyölve őriztek egy szál füstölt kolbászt. „Apád gyün haza. Mögszökött a hadifogságbul… Rakott krumplit főzünk ebédre, té fogsz teríteni” – suttogta Ómama, és eltűnt a konyhában, de szinte azonnal visszajött egy üveg rumos meggyel. „ Rakd ki tálra, vigyázz,  össze né törd!” Később megvizsgálta az asztalt. Az apa terítéke a nefelejcses tányér volt, a többiek sima fehéret kaptak. Ómama bólintott. Jóváhagyta ez egyszer.

1943-44-ben aranyért sem lehetett cukrot kapni. Amíg a földszinti lakásban az orosz városparancsnokság egyik tisztje lakott, néha juttatott valamennyit a háziaknak a saját ellátmányából. „Igyi szudá!” – mondta, és a markában összefogott kockacukrot a virágmintás  gyerekkötény zsebébe szórta. Ómama természetesen az egészet félretette, dehogy adott volna belőle a kicsiknek. „Még maj’ kilukad tülle a fogatok” – fenyegetően emelgette ősz szemöldökét, és hamar elfordult, nem várta meg a kérincsélő gyerekhangokat.

Persze, a néhány szem kockacukor nem sokat segített  a hiányon. Ősszel a kertből fölszedték a cukorrépát. Mosták, eltávolították az elvékonyodó gyökereket, feldarabolták a jókora szürke gumókat, üstbe tették mindet, vizet öntöttek rá, alágyújtottak az udvaron, főzték a melaszt. A rettenetes bűz beleivódott a falakba, hetekig érződött. A gyerekek meg csak bámultak: ugyan mikor szedik ki az üstből a szép fehér kockacukrot?