Heti beszámoló

Két csészealj, néhány damaszt abrosz, egy porcelán tálka Herkulesfürdői emlék felirattal,  két ezüst mokkáskanál, P.A. monogramos, vésnök cirádás munkája 1870 és 90 között. Hírmondók az asztalon.

 Ómama 1887-ben ment férjhez. Akkortájt a stafírungot néhány évvel előbb kezdték gyűjteni jómódú kislánykák számára. Az asztalnemű sem az esküvő előtti hetekben készülhetett, varratták, hímezték, talán Ómama saját kezűleg hímezte a P.A. monogramot az abroszok, szalvéták, törülközők sarkába. Apjának négy gőzmalma volt, megtehette, hogy bentlakásos líceumban képeztesse a lányát későbbi feladatára, a háztartás vezetésére. Akkoriban színvonalas középiskolai felkészítést kaptak a polgárlányok, nyelveket, zenét, kézimunkát, történelmet, irodalmat tanultak, de az utóbbit módjával, nehogy a sok romantikus mű megzavarja a fejüket. (Ómama szőnyeget is csomózott, gyapjúfonallal sűrűn kivarrt „szmirna-szőnyege” a mai napig használható darab. A kötés, horgolás, hímzés létszükségletévé vált, a líceumban  nem illett tétlenül üldögélni, ábrándozni.)

Ómamának a makói ipartestület bálja után hogy, hogy nem, gyakran akadt dolga az ablak környékén. Sejtette, hogy szerenádot kap. Snájdig, bajszos gavallérja azt húzatta a cigánnyal, hogy „csak egy kislány van a világon”. Az esküvő után a fiatal asszonynak egy ideig arany élete volt. Fürdőhelyekre jártak, nagy házat vittek. Raguzában meglátott egy teáskészletet a kirakatban. Addig sóhajtozott, amíg meg nem kapta. Öreg korában elnézegette a készletből megmaradt darabokat. Art deco, a tízes évek stílromantikája virágzik a festett porcelánon. Bordó levelű kúszónövény, piros csőrű fekete madár, halványdrapp brokát háttér előtt rebben a szárnya, a csészék belsejében széles arany karima díszlik. 

Ómama bütykös öreg kezével megbillentette az üres teáskannát. Hiába éltek jó módban, valami hiányzott. Azt mondta: „Csak a négy kémény, az jobban köllött neki, mint én.”

Szerettem volna másik címmel új blogot indítani, de nem sikerült. Azt írta ki a rendszer, hogy az új cím, amit kitaláltam, foglalt.

ÚJ TÖRTÉNETEK

Ez lenne, ha engedné. Viszont azért is új történeteket írok.

Itt van az első három:

Raguza

Cukorrépa

A nefelejcses tányér

Dec.. 19.

http://www.alternativenergia.hu/arviz-szelsoseges-idojaras-es-foldrenges/42136

Tök jó helyre költöztünk. Az előrejelzések a szélviharon kívül nem szólnak a mi régiónkról, a kánikula pedig elviselhető a ház alagsorában,  a pincéből hűvösség jön.  Ez a jövő nyáron lesz aktuális, most fázunk picit.

 Dec. 23.

Most kiderül, Lehet-e Más a Politika?

http://www.hir24.hu/belfold/2011/12/23/odalancoltak-magukat-az-lmp-sek-a-parlamenthez/

Miért éppen most? Miért éppen így? Miért hivatkoznak erre: „akinek fontos a demokrácia…”. Ábrándos értelmiségiek. Még mindig nem látható, hogy a demokrácia egyáltalán nem fontos a köznépnek? Ha megvan a megélhetése és békén kuporoghat a  vackán, valamint a hatalom a cigányokat meg a hajléktalanokat eltakarítja a szeme elől, akkor mindegy, demokráciának hívják-e a közéletet, vagy máshogy.

Legyen Más a Politika. Szívből kívánom.

Nap közben kiderült, hogy bevitték a rendőrségre a tüntetőket, mert  „bűncselekmény elkövetése közbeni tettenérés” történt. Gy.F. is beállt  szolidarítani. Őt is bevitték. Közben a Parlamentben minden törvényt elfogadtak, ami ellen az ellenzék tüntetett. Debrecen polgármestere, országgyűlési képviselő nevetséges komédiának nevezte az ország háza körül végbemenő eseményeket. Itt tartunk. Semminek sincs semmi értelme.

Dec. 24.

„mint fonnyadó szavak közt fürge csönd…” Jóll illik erre az estére az erdélyi hölgy verse.

*

Kiraktam a teraszra a töltött dagadót, a kétféle borscs levest, a húsmentes tölteléket lesütve, mindet jól becsomagoltam. Ha éjjel belopózik valaki az udvarba, és elviszi, nagyon érdekes lesz hétfőn a vendégség.

Dec.25.

Megvan minden. Most tegyünk föl egy kávét. Amikor gyerekek voltunk, Karácsony első napján anyukánk habos kakaóval és foszlós kaláccsal ébresztett bennünket. Nagy tálcán hozta be az ebédlőasztalra, az előző napi vacsora romjai közé. Megettük, aztán elkezdődött a nap. Apukánk csörömpölve begyújtott, majd igyekezett lefelé a fáskamrába, talán, hogy ne hallja a minden évben feltámadó ingerült szóváltást a konyha felől. 

*

Találtam egy verset. Ágai Ágnes írta. (Részlet):

Szeretlek.
Csak így, ilyen köznapian
ilyen egyszerűen, ha úgy tetszik semmitmondóan
hisz a legtöbb levélben így írják: szeretettel,
és ez nem súlyosabb, mint a kérdés:
mi újság, hogy vagy és effélék.
Pedig milyen kevés ember iránt vagyunk szeretettel,
mennyi közöny, rosszallás, idegenség,
gyanakvás, harag, meg nem értés,
mennyi odvas, rosszindulat fűz bennünket egymáshoz
kis és nagy közösségünk zárt rendszerében.
Milyen kevesen figyelnek szavainkra,
ha azt mondjuk: elvtársam, kedves barátom,
egyetlen szerelmem ? mikor mit ír elő konvenciónk,
miközben szavaink tartalma rég kihullott,
és ezt nem kéri tőlünk senki számon,
hisz megszoktuk: őszinte részvétem, szívből gratulálok,
és a szeretlek, ha egyáltalán kiejtjük,
nem több közhely szavaink egyikénél,
ami kéznél van, mint a papír zsebkendő, vagy a golyóstoll.

Furcsán igaz, amit Ágai ír. De én például soha nem írom le a levél végére, hogy szeretettel, ha az illetőt nem szeretem, vagy közömbös vagyok iránta. Mindig jól meggondolom, kitől búcsúzom így.

Dec.26.

Az igazi szocreál, amiben a szoc= szociális. ’980-tól napjainkig: http://azamerikaifiu.blog.hu/2011/12/25/torvennyel_rugni_pofan?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_12_26&utm_campaign=index

Még olvasom tovább.

*

Elmentek a gyerekek. Az ebéd jó volt, a vicces poénok találati aránya – hm- megfelelő.

*

Miért éppen ma kívánkoztam közreadni az Apu hadifogságból  írt vágyakozását hazafelé? Önismeret elégséges. A ház ura viszont kitűnő osztályzatot érdemel.

Dec. 27.

Ez az amerikaifiu blog semmivel sem különb, mint bármelyik gyűlölködő, namostapofátokbavágom a véleményemet blog. Egy a sok közül.

*

Hetek óta úgy érzem, hogy valami nem jó következik. Valami véget ér a családunk életében, valami rosszra fordul. Mintha földrengés készülődne. Mintha megnyílna a föld, és mi a szakadék két oldalán messzire kerülnénk egymástól.

A rendhagyó karácsonyi bulin végül Nino Rota filmzenéiből, főleg az Amarcordból válogatott K. jó negyedórát, aztán Vukán György zongorázott  régi magyar filmek kísérőzenéiből a saját átiratában. Ez is olyan volt, mint egy búcsú. A belső mozi képei egyre halványabbak.

A karácsonyi tortám nem sikerült. Egy mandala képet választottam, hatágú szerkezet közepén narancskarika, onnan negyed fokkal elfordult hatszögű sötétbarna csokoládé alapon hat kivikarika, onnan kifelé narancskrémet keretező csokoládéforgács lett volna, ha nem túl folyós a krém, és jól tudok szabad kézzel rajzolni. Lett valami, csak nem az igazi.

Dec. 28.

Van valaki, akitől félek. Illetve nem félek, inkább tartok tőle. Sokszor elképzelem, hogy becsönget, és be kell engednem, leültetnem, hoznék neki egy pohár italt: Nem tudnék vele őszintén beszélni. Az ilyen látogatásoknak nincs tétje, a saját házamban én vagyok otthon, mégis húzódoznék, és nagyon megkönnyebbülnék, ha végre kívül látnám a kapun.

Másik képzelődés a metró mozgólépcsőjén fog el. Mi lenne, ha ő a hátam mögött állna? Kiszámíthatatlan. Gondolna egyet, és lelökne a lépcsőn, vagy alattomosabban, az egyik lábamat letaszítaná a lépcsőről, hogy hanyattessek. A mozgólépcső megy közben, és összezúz, mire leérek.

Még másik: olvasná a blogomat, számonkérne ezt-azt, én meg zavarba jönnék. Milyen elvek vezérelnek? Semmilyenek. A saját tapasztalatom és az óvatlanságom. Talán kérhetném, hogy mellőzze a címkézést. 

 Dec. 29.

Pszichiátriai kutatások szerint kell félni. A félelem célja a túlélés, agyunk egy területe, az  amygdala segít  életben maradni azáltal, hogy megóv bennünket azoktól a helyzetektől, emberektől vagy tárgyaktól, melyek veszélyt jelenthetnek életünkre.

*

Euthymia, mánia, depresszió. A pszichiátriai Markov-modell szerint a bipoláris depresszió kórlefolyása e három állapoton keresztül megy végbe.

1944 októberében az én édesapámat elvitték a háborúba. Hadköteles volt, 
Érsekújvárra vonult be kiképzőtáborba, sok szegedi, Csongrád megyei 
sorstársával együtt. Néhány hetet itt töltöttek. Mint a levelezőlapok 
tanúsítják, a posta a háború alatt is működött. Nagyapám Csepelről, 
Keresztanyám Budapestről, Anyukám Ibafáról írta az alábbiakat:

1945. január 12-én bevagonírozták a társaságot, és elindult a katonavonat 
Nyugatra, minél messzebbre az oroszoktól és minél közelebb a 
Németországhoz közeledő angol-amerikai csapatokhoz. Édesapánk elbeszélése 
szerint vagonostul estek hadifogságba. Unnába, egy westfáliai városba 
szállították őket. Nem volt fizikai bántódásuk, csak éppen enni nem kaptak, téli 
katonai felszerelésük hiányos volt, engedély nélkül semmit sem 
csinálhattak. A foglyokat az éhség, a hideg és a semmittevés készítette ki.

Hónapok múltán édesapám azzal a kéréssel fordult a fogolytábor vezetőihez, 
hadd indítson francia és olasz nyelvtanfolyamot a hadifoglyok között. 
Igyekezett értelmes elfoglaltságot találni önmagának és a társainak. Az 
engedélyt megkapta. A foglalkozásokról és a résztvevőkről pontos kimutatást 
vezetett.

A nyelvórák nem hoztak enyhülést a számára. Haza, csak haza! Erre vágyott 
minden fogolytársával együtt. Jellemző az ottani állapotokra és édesapám 
naiv jóhiszeműségére, hogy többször kérvényezte, engedjék el szabadságra, 
ő biztosan visszajön. Itt az egyik, esdeklő kétnyelvű levél:

Nem sokkal 1945 karácsonya előtt elterjedt a foglyok között, hogy hamarosan 
hazaengedik őket. Egyik társuk képes levelezőlapot rajzolt és sokszorosított 
a várva várt pillanatról:

Ekkorra a háború régen végetért, az amerikaiak pedig nem sokat törődtek 
sem a foglyok őrzésével, sem az ellátásukkal, de a táborokat csak nem 
oszlatták fel. Hiányzott a nagyhatalmak egyezsége a hadifogolykérdésről. 
Az unnai foglyok továbbra is éheztek és lázadoztak. Édesapánk három 
társával együtt 1946. február 9-én megszökött. A vasúton fölkéredzkedtek 
egy vöröskeresztes szállítmányra. A nagy utazást is dokumentálta, de ez 
már egy másik történet.

Például ez: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/demasz_hoeromubol_alice_csodaorszaga/2254822/

Hosszan  siránkoztam néhány hónapja, amikor kiderült, hogy lebontják a régi gázgyárat, annyi jó emlékem helyszínét. A város vezetői jobb belátásra tértek, csodaországot építenek, de a régiből is megőriznek valamennyit.  Úgy örülök!

 Dec.16.

Két régebbi bloghelyen is írtam az ádventről. A blogtéren szinte senki se tudta, mit jelent ez a szó, a nolon még kevésbé. Gyerekkoromban az ádvent életmódváltással járt, rorátéra mentünk hajnalonként. Leírtam az akkori blogtársaknak két emléket.Mivel mostanában újra divat az ádvent, nem valami nagy unikum, hogy régen milyen volt. Mindenesetre egyszerűbb és  kevésbé volt hivalkodó, mint a mai.

http://mosomasa.blogter.hu/381622/advent_regi_tortenet

A másik ádventi emlékezést néhány évvel korábban írtam a nolra. Ott is érdeklődéssel fogadták.

http://www.torontal.priv.hu/torontal/archivum/akimoto3/delne.nolblog.hu/archives/2008/12/13/Sotet_volt_meg/default.htm

 Lassan lekopik rólam minden jóság.

 Dec. 17. Találtam egy autentikus véleményt a világ lelki állapotáról:

http://www.csiksomlyo.ro/kiall-katolicizmus-mellett-nobel-dijas-ateista-iro

A cikk rossz, tele van átfedésekkel, ismétlésekkel. A lényeg azonban kihámozható.

*

A szeretet arcairól. Két éve egy fiatal kutatóorvos két gyerekkel és feleségével kitelepül Amerikába, mert a tudományos kutatás lehetősége, a  műszerezettség és a fizetés milliószor jobb, mint itthon. Feleség néhány hónapig unatkozik,  majd egy  napon titkos szervezést követően  összekapja a gyerekeket, repülőre ül, és soha többé nem megy vissza a férjéhez. A két gyerekkel itthon vidéki lakásukban lakik. A férfi nem hagyhatja ott a kutatási programot meg a teamet, sőt állást se biztos, hogy kapna itthon, tehát marad Amerikában, és az időközben megindult válóperben fizet, mint a köles. Ügyvédnek, családnak, többszörösét, mint a nagy nehezen megszületett válási papír, gyerektartás előírja. A láthatás is rögzítve van: hol, mennyi időre, milyen időközönként. Volt feleség igyekszik megnehezíteni minden találkozást. Az apa hiába repül haza  Amerikából -  nem egyszer tudományos munkáját megszakítva, helyettesre bízva -, mehet vissza úgy, hogy a gyerekeivel egy-két óráig találkozott.

A gyámhatóság határozata értelmében a karácsony estét az apa együtt töltheti a gyermekeivel az apai nagymama (középiskolai tanár) vidéki  lakásában. A gyerekek  anyját is szívesen látják, ha velük akar lenni.

Ebben az évben az anya kitalálta, hogyan akadályozhatná meg a gyerekek és az apjuk közös karácsonyát. 23-ára pesti bábszínházba  vett jegyet a kicsiknek, 25-én délelőtt matinéra van jegyük, ha már Pesten vannak, legyen részük a fővárosi kultúrából. Szenteste ugyebár nem utazhatnak oda-vissza, fárasztó lenne a kicsiknek.

Az apai nagymama azt tervezi,  fiával együtt elmegy az  éjféli misére.

 Dec. 18.

Nagyon közeledik a nap, amikor. Még Aranyvasárnap se csinálok semmit, egy-egy süteményen, szekrénytakarításon kívül. Kinn vékony hó fedi a háztetőket, a füvön is csillog, mert kisütött a nap. Lesz Karácsony (Corvin nélkül?) A régi szlogent rajtam kívül senki sem érti, mégis leírom, pedig érzem, milyen rosszul veszi ki magát. Ha olyan hosszú életű leszek, mint a felmenőim mindkét ágon, még legalább húsz évig kell élnem. 

 Dec. 19.

http://www.nyest.hu/renhirek/vannak-e-ugor-nyelvek

Az egész cikk annyira érdekes, hogy nem lehet „letenni”. Kutatónak lenni a legnyugodtabb hivatás. Én mondom.

*

Még egy hét van Karácsonyig. Ülök a babérjaimon, pedig csak a takarítás felénél járok. Ejnye.

De minek? Rosszabb, mint volt. Holnap újra beviszik a szervizbe, ámde kapok kölcsön egy monitort tőlük, amíg újra javítják az enyémet. Most hangosan zúg, magas hangon, mint a transzmissziós szíjak az ötvenes években a lakásunkkal szemben működő olajütőben. Viszont annak idején kaptunk a melósoktól szotyolahéjat, ami még elég olajos volt ahhoz, hogy jóízűen lehessen szopogatni. Előszedek egy szőlőcukrot das Gesunde Plus, és bepötyögöm, amit az elmúlt napokban írtam a kockás füzetembe.

 Dec. 13.

Luca napján a néphit szerint nem szabad az asszonyoknak dolgozni, különben nem lesz szerencséjük a következő évben. Már éppen letettem a vasalót, amikor csengetett a kéményseprő, aki tudvalevően szerencsét hoz. Örültem, hogy felülírja Lucát, sőt férfi létére  boldog új évet is kívánt, ami egy másik babona szerint biztosan beválik. Tehát vasalhatok tovább.

*

Zének: készülök a Karácsonyra. Minden másképpen lesz, mint eddig. Amint kialakul annyira, hogy fényképeket is csinálhatok, újra szóba hozom direkt a kedvedért. J

Diusnak: azért atópiás és diszhidrózisos a fiacskád, amiért én is. Nincs tél. Ha igazi hideg tél lenne, a bőrünk jól összekapná magát örömében, nem hámlana, nem szisszenne minden kis szilánkhoz. J

Dec. 14.

Most, hogy nincs honnan olvasnom, előszedem a régi könyveimet. Mintha újak lennének. A szegedi emlékképeket idéző Por is tud meghökkentő pillanatokat szerezni. Mucsi adjunktust régen ismerem, nála írtam a szakdolgozatomat. A Por szerzője jól leszólja az adjunktus előtt Csukonyi Fausztint, újra olvasva jöttem rá, hogy Cserzy Mihály ábrándos lelkületét és szerény írói tehetségét alázza. Kis tüske ez a lelkemben, viszont megvigasztal, hogy tudom, ki volt a szegedi valóságban Csukonyi bácsi. A Pacsirta utca és a Kossuth Lajos sugárút sarkán volt az üzlete, nem borbély-, hanem fűszerüzlet, olyan vegyesbolt, amiben a háború után leadtuk a kenyérjegyeket, és vehettünk bocskorszij nevű medvecukrot, 10 fillér volt darabja.  Cserzy másik nevét, a Fausztint ugyancsak élő, sőt kortárs személyről kapta. Palotás Fausztin a Szegedi Napló munkatársa volt, ugyanolyan szociálisan érzékeny prózaíró, mint Cserzy, talán valamivel szikárabb ízlésű.

*

 Felrémlik a Tündér utca is a maga valóságában. Szótáríró gyermekkorának színhelye, kamaszéveinek tanúja. A regénybeli Szeles András igazgató úr közvetlen szomszédai  anyósomék.  Szótáríró édesanyja  fia könyveit árulja, így vették meg majdnem minden kötetét karácsonyi ajándékba – nekünk.

*

A mai Délmagyarban azt olvasom, hogy januártól szigorodnak a tyúktartás állatjóléti feltételei bizonyos EU-előírás értelmében. Kérdezem, mikor tárgyal már az EU az embertartás jóléti feltételeiről?

*

Florának: gyerekkori emlék. Egyik elég rakoncátlan húgomat gyakran elfenekelték nádpálcával. Ha tovább makrancoskodott, bezárták a sötét padlásfeljáróba, föntről hideg és sötét riogatta. Annyira, hogy üvöltve zokogott, és kérte a bocsánatot. Megtörték szegényt. Kiengedték. Keresztanyja mindannyiszor epésen jegyezte meg: akkor foglak szeretni, ha megérdemled!

Szeretni, érdemekért? Gondold át újra...:)

És egy könyv, talán többet segít, mint a trubadúrköltészet fordítói leleményeinek elemzése. A kötet: Nyelvi álarcok. Tizenhárman a fordításról. Balassi Kiadó, 2008.

http://www.balassikiado.hu/product.php?id_product=84

 Dec.14.

De jó! Most telefonáltak, hogy visszahozzák a monitoromat. Nem szeretem a laptopot, még a word se működik benne tisztességesen.

*

Uljana keresztszemes sárkányt hímezett újévi ajándékba az anyukájának. Azt kérdezi, milyen keretbe tegye? Fakeretet nem akar. Pedig szerintem ovális, borsózöldre festett fakeret illene hozzá igazán.  http://ulyana81.blogspot.com/2011/12/blog-post_04.html

*

Kószának: a szép kócos ábra a Higgs-bozon mozgását képezi. Már hosszú ideje mérések bizonyítják a létezését, de még senki sem látta. A kutatók ezért nevezték el „isteni részecskének”. (A hvg. tudományos rovatában olvastam, onnan fordítottam le prózára. J) 

http://hvg.hu/Tudomany/20111213_isteni_reszecske_letezes

(„Peter Higgs brit fizikus több mint 40 évvel ezelőtt gyártott elméletet a szubatomi részecske létezéséről, hogy megmagyarázza, miért van tömege az atomoknak és minden másnak az univerzumban.”)

Persze, érted ezt sokkal jobban, mint én, csak szeretsz a kákán is csomót, avagy a szubatomi részecskén  súlyokat keresni. J))

 Dec.15.

Itt írok a régi rossz gépen. Még mindig jobb mint a laptop.

Dec. 6.

Akkor most elmesélem, miket tapasztaltam Pesten. Először is, meglepően sok kedves fiatallal találkoztam. A tömött buszon egy 20 év körüli fiatalember telefonálás közben(!) meglátta, hogy botorkálok a székek között, felugrott és átadta a helyét. Tessék helyet foglalni, mondta választékosan. Még előbb, a pizzásnál kérni akartam egy „mentest”, két gimnazista lány ellépett a pulttól: gyere vissza, a néni vesz valamit. Ez mind Óbudán volt, bizony.

*

Ma reggel pedig azt olvastam az újságban, hogy valami emzimhiány vagy –többlet okozza az emberek eltérő alvásigényét. Fel vagyok mentve a lustálkodás (ön)vádja alól. Dejódejó!

*

Na, végre megtaláltam, hol lehet olvasni Edit könyvéről:

http://www.muszakikiado.hu/files/Magazinjaink/MuszakiLapozo/7/Muszaki_lapozo_7_Muszaki_Kiado_2011_November.pdf

Ez egy rém hosszú oldal, valahol a közepén van a Fémipari alapismeretek karosszériásoknak, és a második kötet, az alapismeretek karosszérialakatos tanulóknak.

 Dec. 7.

Megvan a jövő építőanyaga, ha tekintetbe vesszük, milyen lehetőségek körvonalazódnak előttünk:

http://www.stop.hu/tudomany/a-neandervolgyi-ember-mamutcsontokbol-epitkezett/971373/

Vissza a természethez!

*

Volt egy bejegyzés a Mikuláshoz/ról.  Azóta újabb bejegyzés keletkezett ugyanott. Ámde a hatvan kommentelő még mindig a Mikuláshoz jár vissza. Az emberek gyermeklelke örök életű a Mikulással együtt.

*

Na, ezt nem hittem volna. Elkapták a milliárdos pénzszállító rablót.

http://www.hir24.hu/baleset-bunugy/2011/12/07/penzszallito-rablas-elkaptak-az-osszes-elkovetot/

Gondoltam, talán meghúzza magát valahol egy jó kis budai pincében, jól álcázza magát, társa nincs, tudja, ennyi pénzhez nem szabad társat fogadnia. Nem így volt. Kíváncsi vagyok a részletekre.

*

Jesszus, most jut eszembe, hogy holnap délelőtt viszik a monitort javítani. Mert zúg. Nem nagyon, de saját magától jobb nem lesz. Megvárom a híradót, aztán kirakom a blogbejegyzést bármilyen rövid is, mert mire visszakapom kedves képernyőmet, az egész fönti elavul.

*

 A fordításról, Florának

 „…az irodalmi fordításoknak (a ’fordítás’ szó jelentése egyelőre legyen igen tág, legyen benne az ’átirat’, a ’rájátszás’ /pastiche/, az ’átdolgozás’, /a konyhakertészetből véve/ az ’átplántálás’ vagy ’átültetés’, hiszen a ’fordította’ szó oly sokféle gyakorlatot takar!) nyelvenként saját hagyományai, elgondolásai és praxisai vannak. Amikor műfordítás-kritikát írunk, számolnunk kell a hazai fordításhagyományokkal, és számolnunk kell a minden fordításkritikával szemben idehaza mindenkor kulturálisan-társadalmi szinten támasztott kimondatlan követelményekkel.”

http://ujnautilus.info/szigeti-csaba-oc-e-non-igen-es-nem-forditasrol-bathori-csaba-trubadurforditasai-kapcsan

 Elemzés és elmélkedés a fenti linken

Dec. 1.

Azt olvasom: „Műbogár Szegedről”

Mindjárt rávágtam magamban, van ott elég élő bogár, nemcsak a panelházakban, hanem a város minden épületében. Kiirthatatlanok. Többek között ezért is menekültem el onnan, az idioszinkrázia nyomasztó rém, örüljön, akinek nincs ilyenje.

A műbogár egyébként katicabogár-robot, számos érzékelője mindenféle tudományos kísérletre alkalmassá teszi. A feltalálóra még az egyetemről emlékszem: eleven, vidám, kapcsolatokra kész fiatalember volt. „A robotkatica újbóli munkába állításán Londonban a 81 éves feltaláló is ott lesz” – ezt írja az újság. Hogyhogy 81 éves? Még csak most láttam befordulni a fizikai kutatólabor előtti folyosóra.

http://www.stop.hu/tudomany/szegedrol-oldottak-meg-london-mubogar-ellatasat/969044/

Dec. 2.

Akkora volt a köd, hogy az út széle sem látszott.

Dec. 3.

Bernadette nővér minden héten küld egy levelet, mindig valamilyen megvilágosító példával az életben mutatkozó nehézségekről. Most éppen egy öreg cherokee indián példabeszédét küldte a jó oroszlánról és a rossz oroszlánról.

Az egyik gonosz -- ő a harag, irigység, bánat, mohóság, arrogancia, önsajnálat, bűntudat, sértődöttség, kisebbrendűség, hazugságok, önteltség, felsőbbrendűség és ego. A másik jó: ő az öröm, béke, szeretet, remény, derűs nyugalom, alázat, kedvesség, jóakarat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és hit. Az fog megnőni, amelyiket táplálod – mondta az öreg cherokee.

Bernadette nővér a római Szent István Ház vezetője. Megkérdezte még a nyáron, fölvegyen-e a levelezőlistájára. Természetesen udvariasan beleegyeztem. Nem gondoltam, hogy néha olyan gondolatot rejt a heti lelkigyakorlatok példázataiba, amilyen addig meg se fordult a fejemben.

* 

Az én húgom ma a következő levelet kapta:

Kedves Edit!

Gratulálok, mert 2016. augusztus 31-ig hivatalos tankönyvvé váltak a

könyvek.

Ma kaptam meg a határozatokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól.

Üdv.: János

A levél hátterében akkora siker rejtőzik, hogy hamar összefoglalom, miért is vagyok olyan büszke az én testvérhúgomra. Először is, vagy húsz éve tanulnak a karosszérialakatosok elméleti anyagot az Edit régebbi könyvéből. Az idő eljárt a könyv is meg az írója fölött is, de az utóbbin egyáltalán nem látszik. Sportos, tevékeny, családot maga köré szervező nő, de még tankönyvírásra is lett ideje, amikor a Műszaki Kiadóból megkeresték, hogy írna-e új, korszerű tankönyvet, amelynek tankönyvvé válásához nem elég a könyvkiadó ajánlása, a magasságos minisztérium, a területi iparkamara, az iparitanulók oktatásának függetlenített szakembergárdája, még valahol a szférák fölött valakiknek bólintaniuk kell rá, hogy igen, tankönyv ez, megvehetik az iskolák, ha akarják.

Mint kívülálló, két nagy értékét látom az új könyvnek. Az egyik: hogy tanulható. Eleven, jó szöveg, tömör és korrekt, ugyanakkor szemléletes és tárgyszeretettel van megírva. A másik: a gyakorlópéldák életközelisége. A szakmai tudnivalókat a nagy autógyárak gépsoraihoz meg a korszerű autószerelő műhelyek felszereléséhez kapcsolja, sőt figyelmeztet a jövő várható  kihívásaira és még sok más, itt nem részletezhető szakmai feladatra. Példái azt sugallják: akarj fiam jó szakember lenni.

Dec. 4.

Megyek a templomba. Gitáros mise lesz a Mikulás-ünnepre gyerekeknek. Meg arra is kíváncsi vagyok, milyen szentbeszédet mond az atya erről.

*

Semmi se úgy volt, ahogy ígérték. Nem volt gitár, de volt Mikulás. Azzal ült le az oltár elé, hogy na, gyerekek, ki tud egy szép verset? Senki sem jelentkezett, hogy tudna. Volt ott vagy harminc tíz év körüli nebuló, sokan a nagymamájukkal jöttek, de egyik se volt hajlandó szerepelni a templomban. Hosszas nógatás után az atya is, meg a Mikulás is föladta, elkezdték az ajándékosztást. Álljatok sorba, mint az áldozásnál, utasította a pap a gyerekeket. Ártatlanul, nagy zavarban lépegettek a gyerekek a Mikulás felé. Remélem, belőlük jobb emberek lesznek, mint a mi Télapó-ünnepen felnőtt nemzedékünk. Igaz, az egykori ünnepélyek jobban meg voltak szervezve.

A szentbeszéd pedig arról szólt, hogy gondoljuk át, mit jelent a kisded születése, ne csak azon törjük a fejünket, kinek milyen ajándékot veszünk, és mivel legyen tele az ünnepi asztal.

Dec. 5.

Egy kín keserv, ha nyolc óra előtt kell fölkelnem. Az ébresztőóra úgy van beállítva, hogy ha nem zárjuk el, ötpercenként újra cincog. Ma háromnegyed óra hosszáig nyomogattam ki a cincogóját, de már a macska is nekidőlt odakinn az ajtónak, muszáj volt fölébredni.

*

A tegnaphoz még annyit: krémest sütöttem a vasárnapi ebédhez, kiraktam a teraszra hűlni. A cinkék vagy szeretik a krémest, vagy kiváncsiak, mert percek alatt körbeugrálták a tálcát.

Könyvárverés pénteken: Újszövetség a 16. századból

Az „Ui Testamenetum Magiar nielven: meli az Görög, es Diák nielvböl reghen Silvester Ianos altal fordittatot” az első teljesen magyar nyelvű hazai nyomtatvány, egyúttal az első teljes, magyar nyelvű Újszövetség. A 16. századi, rendkívül ritka könyvnek Magyarországon csupán két teljes példánya ismert. Kereskedelmi forgalomba az utóbbi évtizedekben nem került, most 5,5 millió forinttól lehet licitálni rá.

„A megkímélt állapotban, eredeti bőrkötésben megőrzött szentírás különös érték - mondta az MTI-nek Bálinger Béla, az antikvárium aukciós szakembere. A könyvben lévő beírás alapján azt is lehet tudni, hogy a Pozsony megyei Bazin plébániájának tulajdonában volt. Kultúrtörténeti adalék, hogy a fordító, a humanista műveltségű Sylvester János e munka kapcsán állította össze első, tudományos igényű, korszerű magyar nyelvtanát. Sylvester azt is felismerte, hogy anyanyelve alkalmas a klasszikus verselésre, a szentírási szöveg végére illesztett verses tartalmi összefoglalói az első hosszabb, irodalmi értékű, magyar időmértékes verssorok. Stilisztikai és bibliai régiségtani tanulmányokat is fűzött a szöveghez, ezek az első hazai filológiai szakmunkák.”

(Forrás: 168 óra)

*

Önálló bejegyzésnek érdektelen, hozzászólásnak hosszú, ezért itt írom, hogy emmausz dialektus-blogjában Cserzy nevét fölfedezni igazi meglepetés volt. Az ő irodalmi sikerét a kor és az intellektuális környezet táplálta. Cserzy borbélymester volt, mint ilyen, számos emberrel találkozott, írói tehetsége kétségkívül személyes adottsága volt. Az ő idejében a Szegedi Naplónál annyi, később hírnévre szert tett újságíró működött, hogy volt kitől tanulnia. Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Tömörkény István hosszabb-rövidebb ideig hírlapírók voltak a városnál.  Ugyanebben az időben volt egy színházi divat: a népszínmű. Ebben pedig természetesen a népéletről volt szó, úgy, ahogyan Cserzy emmausznál idézett novellájában szó esett. Népies műdalok, édes-bús érzelmek szolgálták ki a korabeli közönség igényét, és még valami: az újságban közreadott törvényszéki tudósítások. A korabeli krimik paraszt-drámák voltak, ezekből nőtt ki a szegedi parasztnovella, melynek szorgalmas művelője volt  Cserzy Mihály.  Többek között persze, mert mások is felmutattak egyet-mást ebben a műfajban, mindaddig, amíg a divat el nem múlt, és csak az igazán drámai vagy átütő szociográfikus művek maradtak fenn a mi okulásunkra.

*

Ha valaki tud „palócul hallani”, olvassa el a nógrádi férfiember keserveit  a házimunkáról. Onagy Zoltán írta egy olyan évben, amikor jó volt a diótermés.

http://uj.terasz.hu/main.php?id=egyeb&page=cikk&cikk_id=1936

Jó lenne, ha föl is olvasná, nem igaz?

*

Kerestem egy palócos beszédet a youtube-on, a hölgy nézetei vállalhatóak. Elvégre demokrácia van, vagy mi a szösz.

https://www.youtube.com/watch?v=PMum1079kLc&hd=1

Ezt is a  dialektus-bloghoz ajánlom, mert kommentnek sok, posztnak kevés.

*

Nézem, miket nem hordok össze néhány nap alatt. Kotkodács, minden napra egy tojás!

Ez egy német mondás, anyukám idézte igen gyakran, persze németül, csak hogy bosszantson. Régebben is annyi mindentől tudtam csalódottnak lenni. Most például egy vágyva vágyott könyv „esett rosszul”. Igen: Az irigység. Megtudtam, hogy a szerző – Schoeck – szerint kivétel nélkül mindenki irigy, (tehát én is),  csak a különböző társadalmakban különféleképpen kezelik a jelenséget.

A szerző végigveszi a természeti népek, amerikai indiánok, afrikai törzsek szokásait, szólásait, követelményeit, viselkedési modelljeit az irigység beismerésére vagy elfedésére. Nem tart földrajzi, vagy pszichológiai, vagy más  tetszőleges rendet, ontja a példákat,  hogy miket képesek egymástól irígyelni az emberek. Megjegyzi egy helyen, hogy a téma szisztematikus áttekintése fontos feladat lenne a gyermeklélektan, a pedagógia és a pszichoterápia számára. Nagyjából az első kétszáz oldal szól erről.

Az irigy viselkedést más bűnökhöz köti, a Bűn és bűnhődés nyomasztó társadalomképe egy mennyország Schoeck pszichológiai ásatásaihoz viszonyítva. Bizonyos szépirodalmi példákat vesz elő:  Melville Billy Buddját a végsőkig kivesézi, abban a mélységben, ahová leás (a szépírót is lekörözve), kimutatja, hogy Budd maga a sátán, ámde kártékonyságának csírája mindenkiben benne van. Mindez jó száz oldalon ömlik az ember nyakába, hanem a következő háromszázat már nem tudom elolvasni. Először a filozófia, aztán a politika, aztán mindenféle társadalmi mozgalmak szemszögéből mutatja be az irigység jelenlétét az emberiség életében. (Olvasás közben akár saját országunkra is vethetünk egy pillantást, ahol többek között a nemzeti irigység legitimálása folyik.) Végül azt sugallja, az irigység alapvető antropológiai jegy, nem lehet kiirtani.

Bocsánat, bocsánat. Ez az olvasmány kifogott rajtam. De ha valaki úgy érzi, képes lesz átrágni magát e hatszáz kemény oldalon, szívesen elküldöm a könyvet.

Első hír: nem haltak ki! Újabb kutatások szerint mintegy 1500 nemzedéken keresztül folyamatosan beolvadtak a Homo sapiens hordáiba. Génjeik bennünk élnek tovább, kiben több, kiben kevesebb. Ez az oka annak, hogy eleinte neandervölgyi esztétákkal lehetett találkozni, mostanra azonban mindenféle foglalkozású személyben egyre több  atavisztikus neandervölgyi vonás fedezhető fel.

*

Évinél lehet olvasni az alapsztorit:

Egy munkahelyen közmunkásokat alkalmaznak a megszokott és gyakorlott adatbevivők helyett. A munkanélküliséget úgy szüntetik meg, hogy akinek van munkája, attól elveszik, és odaadják annak, akinek eddig nem volt.

*

A Sírásóknak nem kellett elmenni Neandervölgyig, elég volt az aquincumi pampákon ásatniuk. És mit találtak? Ezt: http://sirasok.blog.hu/

*

Hol vagyunk otthon? Ha Zé Lénárd olvasása közben a cukorporos emlékezetű elveszett otthonokra gondol, az pontos is, meg pontatlan is. A biztonságot, szeretetet ígérő, barátságos könyvekkel, lexikonokkal, kottákkal megrakott polcok között meglátjuk az egyszeriség pillanatát, van hová visszavágynunk. Csakhogy semmi sem ennyire tiszta és áttetsző. Lénárd is többnyire hallgat az édes pillanatok, a gyengéd szeretet szüneteiről, amikor megszakad az áramkör, amikor a fenyegető mélyből nyomulni kezd a sátáni erő. Ne vegyük észre, amíg otthon vagyunk.

*

Az év fája néhány éve mozgatja meg a természetkedvelőket. A tavalyi cikk itt: http://www.interkert.hu/az-ev-faja-2010-ben

Idén szebben és részletesebben írnak a kezdeményezésről és a nyertes fáról, úgy, mintha igazi élőlény lenne – de hiszen az is -, sőt, mintha tudná… Én meg elbúcsúztam a szegény öreg fánktól, mert  valahogy  azt éreztem, meg kell köszönni, hogy velünk volt.  Tűrte, hogy ráakasztottuk a kerti ruháinkat, helyet adott az ágai között a cicáknak, és csodálatos ízű gyümölcsöket termett. Családtag volt.  http://mosomasa.blogter.hu/481469/szegeny_oreg_fa

 Az év fája 2011-ben egy öreg hárs lett. Díjakat kapott és győztestársat is kineveztek mellé:

http://www.hir24.hu/tudomany/2011/11/25/egy-oreg-hars-az-ev-faja/~~tech-tud

Rendben van. Ma még előfordul, hogy érdemes vén hársfának lenni, annyi mindent kibírni.

Nov. 17.

Még mindig szerencsenap van az újság szerint. Valamilyen ezoterikus izé állítja, hogy évente négy ilyen kiemelkedő napon az élők energiái megsokszorozódnak, és minden kívánság teljesül. Éredekes, sose vettem észre. Ám, az is lehetséges, hogy az én kívánságaim folyvást teljesülnek, ezért négy nap az smafu.

 Nov.18.

Tordon Ákoshoz egy lépésre van az ismeretség felújítása. Szívből üdvözlöm. Emlékezetes, hogy én olvashattam elsőnek kéziratban a Mesék a kisfiúról, aki voltam c. regényét. A polgári életvitel, a  jelenetek egy háztartásból olyan otthonosak voltak számomra, mintha a Szt. Gellért utcáról írta volna. 79-80 táján hozta be Ákos a kéziratot. Hiába javasoltam kiadásra, még nem érett meg rá a helyzet. A kiadóból (nem ezért) eljöttem vérig sértve,  megfogadtam, hogy soha többé gyermekirodalommal nem foglalkozom. Tordon azon kevesek egyike, akire szívesen és elismeréssel gondolok. Magyarul  nemes tartással ír. Éljen soká, bis hundert und zwanzig.  (Ja, és még azt is tudni kell, hogy egy napon születtünk néhány év különbséggel persze.)

*

E-book olvasó vagyok, minthogy negyven kilométerre vagyok mindenféle normális könyvtártól.

http://ebook.sfportal.hu/nemzeti-drm-rendszer-579.ebook

Hát ez készül. A drágább gyógyszerek, az aranyáron mért benzin és az elérhetetlen hangversenyek mellé.

 Nov.19.

Nincs Erzsébet ismerősöm vagy rokonom egy sem. Régen, még az ötvenes években napi látogatónk volt Pethes Erzsike néni, egy neves színész unokahúga, egyébként tanítónő. Ősz, bodorított hajára, feketével kihúzott vékony szemöldökére, pirosítóval kezelt arcára, rúzsos ajkára jól emlékszem. Nyáron nyolcvan éves korában is világoskék selyemruhákat viselt.  Nagyapánk miatt jött olyan gyakran, szerette volna férjül venni a megözvegyült férfiembert, esetleg a népes család is hiányzott neki.

Erzsike néni! Hamarosan lemetszem a krizantémokat. Tessék vinni belőlük oda, ahol most tetszik lenni.

 Nov.20.

Versmaraton van József Attila szobránál. Legalább ezren hallgatják Kornist, Bródyt, sok mindenkit még. Nem úgy néz ki, hogy a hallgató tömeg lövöldözni fog, vagy ráront a Parlamentre. Miért nincs ott senki a kultúra minisztériumából? Nekik nem üzent József Attila?

 Nov.21.

Egy fiatal hölgyről szeretnék beszámolni. Nevet nem írhatok, mert a személyi jogok meg a személyes sértettség közötti több sávos gyorsforgalmi úton  oda-vissza száguldoznak amatőrök és tanult mesterek.

N. jó megfigyelő volt. Fel-felvillantott néhány részletet a család reggeleiből, különösebb magyarázkodás nélkül is érezte az olvasó, hol, kikkel tölt néhány percet, aztán jött a szomszédság, az utca, a bevásárlóközpont, a „zuram”, aki hol segít, hol nem, egyszóval érdekes, mozgalmas, figyelemre méltó, amolyan szőkes nős képsorozat született N. mindennapjaiból.

N. többek biztatására beiratkozott egy íróakadémiára. Csak feltételezni tudom, hogy nem neki való tematikával, átlagszínvonalra irányító írásgyakorlatokkal, önérzetnövelő lélektani előadásokkal, utolérendő példaképekkel találkozott, ahelyett, hogy a saját meglévő ügyességét fejesztette volna. Nem tudom, mi történhetett vele. Az íróakadémiáról egy öntelt, ellentmondást nem tűrő, szögletesen fogalmazó smokk került ki. (Lásd: Jules Renard)

 Nov.22.

Hetek óta  tanyázik két cica a kis Tesco melletti bokrok alatt. A levelek lehullottak, a macsik  száraz időben jól érzik magukat a sárga avaron. Ha hívjuk, a vörös csíkos azonnal odajön, hangosan dorombol, és ha nem kap semmit, kérdően nyávint. A szürke csíkos a testvére lehet. Picit nagyobb és bizalmatlanabb. Talán rossz tapasztalatai vannak, esetleg okosabb a testvérénél, ő ugyanis nőstény. Jó állapotban vannak, egészségesnek látszanak. Azt remélem, valamelyik közelben lakó bolti dolgozó macskái. Reggel elkísérik a gazdájukat, várnak rá, aztán, ha letelt a műszak, együtt mennek haza.

*

Most sírjak vagy nevessek? Idézet a nolból: ”… a nemzetgazdasági miniszternek is sikerült ugyanis egy látványos helyesírási hibát vétenie.”  A helyesírási hibát ejtik, a szabályok ellen vétenek. Látványosan. Kedves írástudók! Mit szereztetek a szerzőakadémián? Vagy nem oda jártatok?

 Nov. 23.

Jócskán elmúlt éjfél, még mindig olvasok. De nagyon unom.

Nov.11.

Ma 11-re volt időpontom a pedikűröshöz. Mondtam is neki, amikor befészkeltem magam  a kezelőszékbe, hogy most aztán valami nagyon jónak kell történnie, mivel 2011.11.hó 11-én 11 órakor szerencsét jósolnak a kártyajósok a kávézaccelemzők, de még a meteorológusok is. Panni elhozta a könyvemet a Helikontól, várom, hogy kijöjjenek vele.

 Nov.12.

Magyar ember nem szeret adózni. Eddig is mindenféle tervvel borzongatták az idegeinket, mint például ingatlanadó, autósok kötelező biztosításába beépített baleseti adó, satöbbi. Egyet szívesen támogatnék, de idehaza még nem aktuális:

http://www.hir24.hu/gazdasag/2011/11/12/jon-a-karacsonyfaado/

Évek óta kicsi műfenyőnk van, K. tiszte a díszítés, szinte nem is látszik, miből készült, olyan gazdagon rakja fel a százéves gömböket, boákat, egyebeket. Minden darab a gyerekkorból származik, az évek alatt bővült a gyerekek, unokák kézműves „alkotásaival”. Feldíszítve, kivilágítva olyan a kis fa, mintha évtizedek karácsonyai léptek volna elő a múltból. A hétköznapokon távolról figyelő szeretet, gyengédség, gondoskodás jelképei.  

 Nov.13.

Elmentek a gyerekek. Vittek almát, befőttet, nagyon szerényen, pedig adtam volna többet szívesen.  A két unokánk már a maga életét éli, nehéz az időnket összeegyeztetni. A karácsony se úgy lesz, mint máskor. Tervezem, mivel, hogyan  lehetne emlékezetessé tenni  az év utolsó napjait. Ne érezzék kötelező körnek, viszont érezzék jól magukat. Kidolgozásra váró ötleteim vannak. Gyertek haza, ludaim!

 Nov. 14.

„Én úgy vagyok, hogy már százezer éve nézem, amit meglátok hirtelen.”(József Attila.)

Ha valaki költő, beszámolhat ilyen élményéről úgy, hogy mások is magukénak érezzék. Ámde, ha valaki nem költő, csak úgy rámered önmagára, és megért valamit, hogy jé… az egy hülye mások szemében.

*

Irodalomértők a blogtéren: - Most veszem észre, hogy Vavyan Fable jobb író mint Jókai.

 -Hogyhogy?

- Rövidebb regényeket ír.

Az írások színvonalához olvasói színvonalnak kellene társulnia.

*

Találtam egy viccet: http://miertazert.freeblog.hu/archives/2011/10/17/Vicc/

Spontán fölnevettem, pedig nem is akartam. Akkor miért nevettem?

 Nov. 15.

Most ment el a doktornő. Minden rendben. Mégse vagyok jól. Lehet, nem engem kellene gyógyítani, hanem a világot körülöttem.

*

Vigasz az ÉS, benne E. mester.

„Az írást is meg kell tanulni, az is szakma, de talán linkebb, mindenesetre nem okvetlenül kellenek tanárok a tanuláshoz, de a zenészembereknek mindig vannak tanáraik. Említsük meg tisztelettel őket, elsősorban Miklós szüleit, nem mint szülőket, hanem mint zenészeket, immár zenészkollégákat, Ramos Mária hegedűst és id. Lukács Miklóst, bár minthogy azt gyanítom, körülbelül egyidősek lehetünk, ezt az idősebbet nem hangsúlyoznám, ott ült éveken át napi hat órában a fiával, és gyakorolt és magyarázott és mutatott: átadta a tudását: így működik a kultúra: tudás, önfeláldozás, munka, szeretet; és aztán a tanár tanárok: Szakály Ágnes és Gerencsérné Szeverényi Ilona. Megemlítem még Gőz László, a BMC, a Budapest Music Center vezetőjének a nevét, mert ha kortárs zenéről, zenekiadásról esik szó, akkor róla is szó van. Álmodozó ember, anélkül nincs realizmus.”

 Jegyezzük meg:

 Első: „az írást meg kell tanulni, az is szakma”.

Második: A zenész apa ott ült fiával napi hat órában, gyakorolt, magyarázott és mutatott. „Így működik a kultúra. Tudás, önfeláldozás, munka, szeretet”. (Az én apám éppen így volt tanár az iskolában és otthon apa, bár nem írt és nem muzsikált világraszólóan.) Most halottak napja után a fejfáján új fehér selyemszalagot találtunk: az 1961-ben végzett osztálya látogatta meg az ötvenedik évfordulón.

Harmadik megjegyezni való: „álmodozó ember, anélkül nincs realizmus”.

 Nov. 16.

Nem is fáj annyira a műtét helye, mint számítottam rá. Elég jól aludtam, de kissé nyomasztó álmokat láttam. Először azt álmodtam, hogy Coelho-színvonalú szövegekhez kell fülszövegeket írnom. Mindegyikben azt variáltam, hogy ’ a kamasz gyermek belső fejlődésében rádöbbent valamire’… Uhh, de jó, hogy már nem feladatom az ilyesmi. Aztán meg visszaaludtam még hajnalban, és azt álmodtam, hogy nyaralni vagyunk valami KISZ-táborban a nászasszonyomékkal. Ők nagyon jól érzik magukat, minden nap elgyalogolnak a töltésen egy meleg vizű tóhoz úszni. K. viszont szorong és mérges. Próbálok egy bokor sűrű árnyékában olvasóhelyet eszkábálni neki, de nem fogadja el, csak dühösen lézeng, elmenni se akar.

*

Ha még Pesten élnénk, ott, a Belvárosban, ahol öt évig:

http://asiafan.hu/archives/2011/11/15/Japan_Filmnapok_es_Anilogue/

Már Óbudáról se tudnék bevánszorogni.

November 4.

http://moly.hu/konyvek/richard-dawkins-az-onzo-gen

A tudomány egy bizonyos területre vonatkozó eredményeit van-e értelme ráhúzni az emberi szellem működésére? Az önző gén a darwini elméletet támasztja alá.

*

Azt írja az újság, hogy Szegeden megbüntettek egy szoláriumstúdiót, mert nem fizetett jogdíjat a rádióból hallgatott zenéért. Az Artisjus detektívje érte tetten a galád rádióhallgató szolizókat, akik a barnaságuk mellé ingyen andalodtak. Van valami rendelet, tudott is róla a szoli üzemeltetője, fizetett is bírságot még tavaly ugyanezért, de megígérte, hogy többet nem hallgatnak rádiót az üzletben. Kimentek most az Artisjustól ellenőrizni, és rajtakapták őket. Hát bizony, a mai erkölcsökkel szemben még az Artisjus is tehetetlen.

 Nov. 5.

Nem tudom, mit gondoljak. Az a szegény gyerek kitalálta, hogy önállósítja magát. Vesz egy kisbuszt, és óvodásokat fog szállítani. Nem is sejti, mennyi szabály, egészségügyi, közlekedési, adóelszámolási, benzintankolási, szülőkkel és óvodákkal kötendő szerződési kötelezettség fogja terhelni, amihez vagy ügyvéd vagy engedély kell. Mire mindent végigcsinál, elmegy a kedve az élettől. Én meg nézem, hol van itt a létbiztonság? Igaz-e, a tanulj fiacskám, úgy lesz belőled ember?

 Nov.6.

Kusshegyi Lowránt megadta a tutit. Ezentúl a napi cukihoz próbáljak kommentelni?  Közben kigondolhatom, mi legyen a kultúrszomj mértékegysége. Kávé/liter? Mennyi ebből a napi szükséges adag, hogy kultúrszomjam csillapodjon?

*

"Mindnyájunknak annyi portréja van, ahány ismerőse. Ha tetszik, ha nem: képünk kirajzolódik embertársaink tudatában. Jogunk van egyet magunknak is odatennünk ezek mellé."
Mészöly Dezső:Önarckép retus nélkül

Évi találta, odatette. Gyógyír.

 Nov.7.

Idézet egy  vádiratból:” …jelenlétével a tűzcsapot megnyitó demonstrálókat a cselekmény elkövetésére buzdította, mellyel az elkövetők szándékerősítő hatását eredményező pszichikai bűnsegélyt nyújtott… „    (Forrás: Élet és Irodalom, 2011. nov. 7.) Aki a cselekményt elkövette, annak neve Fegyverneki. Mintha valami humoreszk kelt volna életre.

Fontos ez, vagy nem fontos?

Azon gondolkodom, hogy anno szegény jó szüleim a Szabad Nép cikkeinek olvastán miért pillantottak egymásra  sokat mondó tekintettel, és miért hallgattak annyira, de annyira mélyen.

* 

Más: http://www.es.hu/_partinagy_;magyar_mesek;2011-11-02.html

Sírnivónajó.

 Nov.8.

Most már igazán baj, hogy nem tudok belépni kommentelni Idamamához vagy Mickhez, csak a legutóbbiakat panaszolom. Itt mondom ezért, hogy nekem tetszik a rétegnyelvek többsége. A jassznyelv, a diáknyelv, a pesti zsargon, a börtönnyelv,  néhány fordulatot élvezettel használok is, amíg divatban van. Mert a régi keletű és azóta elhalt jassznyelvi jópofáskodásnál nevetségesebb szóhasználatot nem ismerek.

 Nov.9.

Cseljabinszkban komoly hó esett .

http://ulyana81.blogspot.com/

Áginál mindig megtalálható az Uljanához vezető út, csak úgy mondom. Uljana annyi kézműves ismerőst, barátot gyűjtött össze, hogy akinek van kedve, tehetsége a játékgyártáshoz, millió ötletet talál az orosz és nem orosz blogtársak körében. Lehet, csinálok egy macskát, bár a kézimunkázás nem köt le olyan nagyon.

 Nov.10.

Köd van. Tartósnak ígérkezik. Körben a Gete, a dorogi hegy, a Mókus, a leányvári domb, rajta az elhagyott V-ös akna lejárata, az utca közepét elválasztó sávon nőtt diófa sárga pöttyes leveleivel mind azt üzeni, vége a szép időnek. A kémények füstöt eregetnek, ahol szénnel tüzelnek, onnan fojtó bűz árad.

Szemben a Charlie kutya behúzódott a házába, az orrát benn tartja, aggódó tekintettel kiséri az utcán járókat.

Helmut Schoeck (1922-1993) osztrák-amerikai-német konzervatív liberális szociológusnak, az egyenlőségelv kritikus elemzőjének egyedülálló és híres műve. A régi és a modern társadalmak nyelvének, hitvilágának, magán- és közéletének, irodalmának, tudományának és filozófiájának sokrétű elemzése alapján kimutatja, hogy az irigység olyan elemi érzelem, amelyet az előnytelen összehasonlítás, tehetetlenséggel társulva, szinte mindig előidéz. Mivel minden értékrend elítéli, vonakodunk magunkban felismerni. Más irigységét pedig igyekszünk megelőzni, mert - az ártó varázslattól a vagyonelkobzásig - kárunk származhat belőle. Az irigységkerülés mint társadalmi szabályozás, bár véd a meggondolatlanságtól és a felforgatástól, gátolja gondolkodásunk, eszközeink, szokásaink és intézményeink megújítását.
Csak az irigységet mérséklő világfelfogások, mint a kereszténység,
teremtették meg hosszú távra az alkotóképesség társadalmi szabadságát.
Az e világi egyenlőség utópikus eszménye viszont évszázadok óta
méltányolja és indítékként fel is használja az irigységet, azt ígérve,
hogy a társadalom átrendezése révén megszűnik. Ezzel egyúttal el is torzítja róla való fogalmunkat: elfojtja gondolkodásunkban, semleges szavakkal helyettesíti politikai és erkölcsi dolgozatainkban, s eléri, hogy felmentjük az irigykedőt és az irigyeltet hibáztatjuk.
*
Ez itt a könyv kiadói ismertetője. Ma megrendeltük a Helikon könyvesboltjában. Alig várom, hogy olvashassam, már ennyitől is egy sereg gondolatom támadt. Mielőtt kiönteném a szívemet, megvárom, mit mond a tudós társadalomkutató.

Okt. 27.

Kár volt reagálni. A nézettségi statisztika azóta nulla felé esdegél.

Olvasok a népi szürrealizmusról csupa jó tanulmányt, érdekes megfigyelést, elemző magyarázatot. Ilyeneket kéne tanítani, nem ám a Webtankönyv semmitmondó „összegzését”. Ha szó szerint tanulja meg szegény gyermek, akkor sem fog többet tudni a negyvenes-ötvenes évek szépirodalmi áramlatairól. Érteni, érezni kellene megtanulnia. Hogyan? Nem tudom.  Szerb Antal N.N. Ágnes szerint úgy tudott beszélni rég holt költőkről, hogy elevenné váltak, megszólították …  áh, hagyjuk. 

*

Gyökössy Endre: Magunkról, magunknak. Egy mondata megvigasztalt: „Ahol azonban megvan a többszínűség lehetősége, a gondolat szabadsága, az élet tisztelete, az emberség méltósága, ott nem rombolnak-pusztítanak a psziché tartalmai, hanem a tudatban feloldódnak, olyanformán, mint Pál életében. Aki ezt így írta le: „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” […]

Milyen jó, hogy több irányból meg lehet közelíteni ezt a gondolatot. És mindenfelől igaz. Ritka az ilyen ráismerés. De jó, de jó!

*

A nézettségi statisztika estére megjavult. Ennyi nekem elég.

Okt. 28.

Lopott anyag, éppen arról szól, amiről írni akartam:

Péntek. Hiába minden, ó hiába!
Meghalt apa. S meghaltak sorra mind.
De mindazok, akik csak vélem éltek,
élnek ma is nehéz szívemben és
elég egy könnyű rebbenés
kezemre hogyha röpke lepke száll,
vagy ág érinti vállamat,
ők adnak jelt, akiknek teste már
meghitt mosolygás, illat vagy virág
s csak csontjaik szorongnak lenn a föld alatt.

Radnóti: Ikrek hava, részlet.  Rhumel blogjából vettem át, a blogot édesapja emlékére írta (írja).

És még ez a sor: „rigó kiált fölötted: - voltál…”  - írta Kormos úgy másfél évvel a halála előtt. Ma lenne 88 éves. Meglépett előlünk. Többen voltunk a szerkesztőségből őszi születésűek, már augusztusban terveztük, hogy közös szülnapot tartunk. Nem várta meg.

 Okt. 29.

Alig aludtam valamit éjszaka. A reggel is undok. Azt ígérték, ma jó idő lesz. Napsütés, szélcsend. Lemosó permetezést terveztünk, nem hiszem, hogy lesz belőle valami.

Fáj a torkom, az orrom folyik. De utálom magamat!

Mennem kell konyházkodni. Később visszajövök, mert el akarom mondani, hogyan olvastam Tolnai Ottót.

*

Este még tovább olvastam a Költő disznózsírból című interjúkötetet Parti Nagy Lajossal. Elmeséli a vajdasági íróbarátaival tett kalandozásait a szépirodalom és a kocsmák ligeteiben, valamint  rónaságain. Nagyon avantgardos, pedig eleinte népi szürrealistának gondoltam. Legjobb mégis az Ómama egy rotterdami gengszterfilmben. Hú, de sűrű agyú pasi!

Okt. 30.

„…ők adnak jelt…” – írja Radnóti. Ha így gondolta, lehet, hogy igaz. Okos és érzékeny emberek hihetően beszélnek a lélek dolgairól.

Nem mindegyik halottamhoz ugyanaz a viszonyom. Van, akit életében nagyon szerettem, de mióta meghalt, egyszer sem gondoltam rá. Nem álmodtam vele, nem figyelmeztetett semmire.  Miért van ez? Máshol van dolga? Vagy nem volt mély és tartalmas az én szeretetem iránta? Lehet, hogy a túlvilág  mindenkinek a belső életében létezik, és ha meghal, vele együtt eltűnik? A lényének emléke marad meg azokban, akik őszintén szerették? Mi is a szeretet?

Alig hihető, hogy éppen ma  reggel bent a nagy szobában a függönyön egy nappali pávaszemet találtunk. Amikor észrevett bennünket, felröppent, szálldosott ide-oda, hiába nyújtottam a kezemet, nem ült rá. Bebújt a függöny mögé. K. beterelte egy műanyag pohárba, és kivitte a napra.

Okt. 31.

Még mindig rosszul vagyok.

A karácsonyi kaktusz eltévedt, most hoz bimbókat. Az öreg cseresznyemeggy ágvégeiből vázába tettem néhányat, egyik kivirágzott.

Élni akar...

Nov. 1.

Nagy ritkán, havonta, kéthavonta elolvasom, mit írt az utolsó ottlétem óta Zetor Leila. Mindig átütő, mindig kérdései vannak, ha nincsenek, akkor is vannak.  Most október 15-én arról írt, hogy fotókat kapott. Hajléktalan üldögél Zetor Leila nemrégen meghalt édesapja kabátjában. Az ember ül Nagyika kockás pokrócán, és Leila naftalinnal bélelt csehszlovákiai gyerektakarója is ott van a képen. Az egészről az jutott eszébe, hogy a szeretet még nem múlt el a világból, de nemsokára el fog.

Másik elmondanivalója a cd. Egy ócska majdnemszerelem dallamai cd-n. El kell olvasni a naplóbejegyzést. Hallatlanul pontos szavai vannak, mintha patikamérlegen egyensúlyozna.

*

Délben kimentünk a temetőbe. Ide a faluba, a Mókus-hegy oldalába. Egy mécsest gyújtottam mindenkiért, a nagy kereszt alatt.

https://www.youtube.com/watch?v=bOY0OlhjA4Y&feature=related&hd=1

Nov. 2.

Most értesültem a Literán, hogy van egy könyv, egy tanulmánykötet.

http://www.litera.hu/hirek/zsido_vagy

Hernádi Miklós írta.

Jánossy Lajos szerint a kötet „történetiségében megrendítő, aktualitásában felkavaró.” Olvassunk.

*

Interjú Kukorellyvel:

http://fn.hir24.hu/interju/2011/10/29/kukorelly-endre-orban-egy-csopi/

Mint már annyiszor, most is úgy beszélt, ahogy én is beszélnék, ha Kukorelly lennék. De nem vagyok az. Így aztán rokonszenvvel nézem a teuton koponyáját, milyen gondolatokat forgat benne. Kicsit félve nézem a kezét, ezt a kemény polipot, fényképezés közben forgatja, ujjait mutatja, keze többet mond az emberi minőségéről, mint szeretné.

Politikusként naiv és ábrándos. Akár a keresztény középosztály volt anno (belülről ismerem).

Most a kultúra Kukorelly felszólalásai után kap morzsákat a közösség kenyeréből.  Annyiért, amennyi személy szerint üti a markát a Parlamentben, megéri úri távolságtartással lajstromozni a napi szennyest. 

Reggel ezt láttuk a szobánk ablakából

Ha kijjebb hajoltunk, akkor ezt

Amikor egészen kidugtuk a fejünket az ablakon, észrevettük a datolyapálma termését

Mielőtt lehúztuk volna a redőnyt, hogy kirekesszük a tűző napot, még egy pillantást vetettünk a reggeli látványra

Az öreg pálma két fiával

Milyen tuják takarják a nagy agávét?

Vajon hány éves lehet?

Egyik éjjel a szélső teraszon beszélgettünk

,

A fák mögötti vörös téglás épület szintén a zarándokházhoz tartozik

 

A Petőfi Irodalmi Múzeum digitalizált anyagából mindenféléket. Ma például Tolnai Ottó: Ómama egy rotterdami gengszterfilmben mint „új megjelenés” olvasható. Élettörténet versekben. Jelenetek a Dél-Alföld pusztai népének kertjeiben, házaiban, ünnepkor és disznóvágáskor, csakhogy nem ám összefüggő történetek, események, hogy az Ómama ezt vagy azt cselekedte volna a Nagyapával, hanem  villanásnyi képek a bevarrt szemű kotlósról, emlékcserepek  a szomszédokról, a szikes útról meg a csipkerongyikáról, amit a bábumenyasszony viselt.

Ez a csipkerongyika úgy belekapaszkodott a képzeletembe, hogy nem tudom kiverni a fejemből. Hiszen, amikor kislányok voltunk, csipkerongyikában illegettük magunkat a tükör előtt, aztán mire nagyobbacska lányok lettünk,  vagy némelyikünk nőci, továbbra is csipkerongyikában illegtünk, csak nem annak hívták.

 Most megyek vissza Tolnai Ottóhoz a szikes rétekre,  otthon akarok lenni valahol. 

 Muszáj idemásolnom, mert annyira tetszik:

„…a posztmodern irodalom szerepjátékokat és iróniát kedvelõ, utalásokra éberen figyelõ szalonjában nincs korszerûbb és elegánsabb, mint egy finoman megmunkált, fanyar szonett, s benne néhány gondosan elhelyezett, vájt füleknek szánt allúzió. .. Végy két négysoros strófát, illessz hozzá két háromsorost, és persze rímeljen a szerkezet - így hangzik a formai váz receptje a szakácskönyvek stílusában.”

 /Magyar Narancs, irodalmi szószedet,  Co) László Ferenc /

 *A tévéhíradóban kicsi falusi iskolákban készült riportokat mutattak be. Gyerekek ülnek felöltözve, sapkában, a padra dőlve gyakorolják az írást. Éppen az  f betű felénél tartanak.  A másik fele nem sikerül a hideg miatt? Kis kezük görcsbe meredt?

Valamikor az ötvenes években szénszünet volt télen, egy-egy hétig nem volt tanítás. Most gáz  nincs. Tartozik az önkormányzat  a szolgáltatónak, az meg nem szolgáltat. Ha hidegre fordul az idő, tanítási szünet lesz. De meddig? Mitől, kitől remélhető, hogy megkapják azt a jó néhány százezer forintot. Feltéve, hogy az adósság rendezésére fordítják, mert más tartozás is van. Esetleg kifizetik belőle a több hónapja elmaradt béreket. És aztán? Miből fizetik a további gázfogyasztást, a béreket, más közműveket, egyéb költségeket? A gyerekek most még kaptak meleg ebédet  a hideg iskolában.

 A ma esti híradóban  kinyilatkoztatták, hogy Pest megye megkapja az intézményeit sujtó gázszámlák árát, januártól pedig állami tulajdonba kerülnek az iskolák.  Lehetne kérdezni több mindent, de fölösleges. Esetleg csak annyit: mi lesz a többi kistelepülés iskoláival?

 *Eltanácsoltam egy embert a blogomból. Bánt, mert ő nem akart bántani, csak nagyon nyers volt, mellesleg ideológiai vitáknak nem adhatok teret, és nem engedhetem, hogy kötekedjenek a kommentelőimmel. A világnézet szerintem magánügy, ha valaki kiteregeti a sajátját, természetesen tiszteletben tartom, de nem minősítem, nem erősítem meg a nézeteit, de nem is cáfolom, nem vagyok se hittérítő, se buzgó ateista vitavezető. A legbelsőbb magánügye mindenkinek. A tételes vallásoknak egyébként vannak megszívlelendő kánonjai, elfogadható bármelyik teljes csatlakozás nélkül is.

 *Lehet, hogy most gutaütést kapok?

Találtam egy jó kérdést a Literán arról, hogy öt év múlva az e-könyvek mennyisége meghaladja-e a papír alapú könyvkiadás összvolumenét. Persze nem így, hanem szépen, magyarul, értelmesen, és még szavazni is lehetett. Ide akartam hozni a szavazódobozt, hát ne adj’Isten, hogy engedelmeskedett volna. (Először csinált valamiképpen egy billentyűparancsot, amelytől az összes eddig beírt szöveg az októberi fájlban úgy kezdett kinézni, mint egy karácsonyfa, aztán meg kétszer másolta a szerkesztőablakba a nagy nehezen tisztázott bejegyzést, aztán meg nem engedte kitörölni a fölösleget, még azután nem engedte továbbírni a bejegyzést, majd mire mindezzel megharcoltam, eltűnt az október végi napi beszámolóm a blog.hu-ról.) Biztos béna vagyok, de valami van ezzel a Béta verzióval is.

A Béta  béna!!!

 *Nemsokára vasárnap.

 Nagy Gáspár: Őszi vers

Térdig az utakon

térdig a levelekben

járok mint vér

az erekben

a nyirkos ótvar-avar

között rettegek

az ősz szigonyán

mert mindig felkavar

ha fegyverek

szólnak vad után

ki vadakra lő

az rám is lőhet

egyszer...

    *

hol rohadnak azok

a gombos hócipők

merre gőzölögnek

vangoghi bakancsok

mert itt toporognak

már a zorduló idők

s tudom hogy reggelre

tél lesz a parancsnok

de addig még

ezen az éjszakán

térdig az utakon

térdig a levelekben

járok mint vér

az erekben

Annak a napnak a történetét korabeli újsághírekből jól összeállította az origo szabadnet című melléklete.

*Átrendezik a budapesti Kossuth-teret. Eltávolítják József Attila és Károlyi Mihály szobrát. „Balatonszárszó kész befogadni József Attila szobrát – közölte a település független polgármestere - olvasom a nol-on.

Mégsem éltem hiába. Végre sikerült megszerezni az alapfokú nyelvkönyvet,és ahogy átlapoztam, mindjárt láttam, hogy eltekintve a korabeli kötelező tematikától, ma is használható. A nyelvkönyv felépítése követi a hagyományos nyelvkönyvi témákat: otthon, áruház, kirándulás stb. Az olvasmányok végére  néhány kötelező anyag jutott, a „vörös farok”. Talán nem hal bele a mostani nyelvtanuló sem, ha megismeri az úttörőélet szavait és foglalkozásait. Sőt, még olyat is lehetne játszani, hogy a nem kívánt szavak helyére kikeresünk a szótárból egy képzeletbeli iskoláscsoport tevékenységére utaló készletet, és vígan tanulunk eszperantóul  mai környezetben.

A szakpróbakönyv az én közreműködésemmel jelent meg 1973-ban. Ebben az időszakban sok úttörőanyagot kaptam, és adtam nyomdába, némileg gatyába rázva… Az eszperantó próbakönyvet nem kellett javítgatni.  Ili néni Pécsről élvezetes munkát hozott.  Imádta a nyelvet, nagyon kreatívan használta a gyerekek között szerzett tapasztalatát, mivelhogy matek szakos volt, de a nyelvtanítás módszertana nem tartozott az alapismeretei közé. Hallatlan intelligenciával, gyerek- és tárgyszeretetével minden nehézséget legyőzött. Még engem is.

A megszerkesztett kézirattal fölkerestem a lakásán Pécsett, a Zsolnay Vilmos utcában. Végigvettük a módosításokat, egyszerűsítettük a nyelvi feladatokat, sorrenden változtattunk, már nem emlékszem pontosan a konkrétumokra, de végig a legjobb hangulatban és a legnagyobb szakmai egyetértésben dolgoztunk.

Természetes barátsággal fogadott a lakásán. Anyukájával és fiával élt együtt, meghívtak egy egyszerű hétköznapi ebédre, semmi faxnit nem csináltak, éppen ezért volt meggyőző és természetes. Akkor tanult autót vezetni, már betöltötte ötvenedik évét, de nem zavartatta magát a korától. Elhatározta, hogy megcsinálja, és kész. Nyáron már mentek Olaszországba, meg talán Németország déli részén is voltak. Hozott nekem onnan egy csomag Kámea szappant, az illatát úgy élveztem, mint semmi másét addig az életben. (N.B. ’73-ban nyugati termékek itthon nem voltak hozzáférhetőek.)

http://hu.lernu.net/lernado/index.php

Van itt egy link, az internetről is lehet eszperantóul tanulni. Regisztrálni kell, és jönnek a feladatok egymásra építve, végig, nyelvvizsgákon át a „diplomáig”.

Ili néni könyve, még ha használható is, inkább csak illusztráció. Nekem pedig kedves emlék.

Ma van október elseje. Meg kellene nézni, mit mond  a népi emlékezet, jósol-e valami borzasztót a télre, minthogy nem éppen őszies a hangulat odakinn. Kiszáradt, poros bokrok, zörgösre fakult levelek, a sárga, agyagból lett kő-földben a gyomok is csak kókadoznak. Sivatag készülődik. Ha eső vagy hó nem lazítja fel a talajt, és jönnek a mínuszok, kifagynak a sínylődő szőlő- és málnatövek. Fóliával kellene takarni legalább egy kis területet, hogy átmentsük a jövő tavaszra, ami menthető.

 Van Nagy Lászlónak egy verse októberre. Dióverés. Majd megkeresem. Úgy emlékszem, jó hangulatú, kellene az most.

 Olvasom A. hosszúnapi gondolatait a templomban. Bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek. Mi is megbocsátunk. Benned és veled egyesülünk. Istent kereső fohászaink, imáink száma végtelen.  Megtalálni a jót magunkban, megőrizni. Csupa olyan gondolat, mint Máté evangéliumában,  a mi templomainkban. Vajon hány ember tud azonosulni a saját templomának igéivel?

 Na, most annyira dühös lettem, hogy ki kell tombolni magamat. Sose szerettem a divatos lélekbúvárkodást, az élet átpszichologizálását, a nyilván Amerikából jött  „jaj, a pszichiáterem szerint…” kezdetű szenvelgéseket.  Természetesen önellenőrzés nélkül nem viselkedhetünk a vakvilágba, ezért  az eszmefuttatásom további bekezdéseit szépen  kijelöltem, és eltüntettem a delete gombbal. Sajnos, a probléma ettől még fennáll…

 Elképesztő, hová jutottunk! Úgy beszélek, mint annak idején a dédnagymamám, neki nem tetszettek a modern idők. Na, de ki hitte volna, hogy ma megjelenhet egy apróhirdetés, ami nyilván az igények elébe megy: „A központi felvételi írásbelire matematika és szövegértés felkészítő tanfolyam indul…” A szövegértés. Nem inkább olvasástanítás? Avagy a kettő nem függ össze? Mivan, miafenevan, emberek!

 Meg kellett néznem, mi az a rekreációs drog, mert még életemben nem hallottam ezt a szót. A wikipédia szerint „A fenciklidin vagy fenilciklidin (a fenilciklohexilpiperidin összevont formája), rövidítése PCP a múltban fájdalomcsillapításra használt disszociatív drog hallucinogén hatásokkal. Közismert neve angel dust (angyalpor), de ezen kívül több megnevezése is van…” Tovább olvasva a cikket, az derült ki, hogy a laboratóriumi tisztaságú kristályos anyagot vízben feloldják, és az oldatot szárított levelekre permetezik, például petrezselyemre, az így készült cigarettát elszívják. Az iskolás gyerekek, mint Zé tapasztalta.

Lesz vajon belőlük ép eszű felnőtt?

 Dátum nem kell. Minden napi tapasztalat ugyanoda visz.

A költészet nem ünnepi alkalom arra, hogy eleget tegyünk a korszerű elvárásoknak,
sem arra, hogy állást foglaljunk személyes és személytelen hitvitájában;
a költészet nem luxus, nem betegség, nem kedélyállapot, nem irodalom.
A költészet hírszerzés odaátról, ahol soha sem történik semmi új,
csak hallgatag évmilliók rakódnak a hallgatag évmilliókra,
a tér idővé változik, az eszme anyaggá,
míg eszmét, anyagot, űrt, mindent beszív a tömör apály, a fekete lyuk,
majd jön a robbanás, a világrengető bölcső, s kezdődik minden elölről…
A költészet nem hal ki a szellemi klímaváltozástól, mint a valóditól a dinoszauruszok,
bár gépét programozva némely agyatlan elme ezt jövendöli.
A költészet mi magunk vagyunk, a kíváncsiságunk, a koponyánkba férő végtelen,
a föl nem fogható furfangos fölfogása –
a csillagok között hajózva is fülünkbe makogja ritmusát
dobszóra táncoló, közös ősnyelvünk, a vers.

                                                     Orbán Ottó: A közös nyelv

 

Ma 20-a

Ezt olvasom: http://nol.hu/velemeny/20110920-a_szabadulomuvesz

Minden sorával egyetértek. Kár, hogy semmi jelentőségem. Már gondolkodom, hogyan is lehetne ingyen kultúrát terjeszteni, ha már az iskola, az újság, az online és egyéb játékok nem törődnek vele. Még jövök!

*

Vissza: egy részlet a Derszu Uzalából.

„Sokáig nem tudtam elaludni. Egész éjjel a kitágult orrlyukú vadkan pofája lebegett a szemem előtt. Semmi mást sem láttam ezen a két orrlyukon kívül, melyek eleinte kis pontocskáknak látszottak, majd hirtelen óriásira nőttek. Most már nem vaddisznófej volt, hanem hegy, a két orrlyuk pedig két barlang, és mintha a barlangokban megint csak ugyanilyen pofájú vaddisznók nyüzsögnének...

Különös az emberi agy szerkezete. Az egész nap benyomásaiból, a különböző jelenségekből és az ember szeme elé kerülő ezernyi tárgyból egy valami - gyakran nem is a leglényegesebb, hanem valami véletlen, másodrangú fontosságú dolog - marad meg minden másnál erősebben az emlékezetben. Egyes helyekre, amelyekhez semmilyen kaland emléke nem fűzött, sokkal jobban emlékszem, mint azokra, ahol valami történt velem. Ki tudja, miért vésődött az emlékezetembe egy fa, amely semmiben sem különbözik a többi fától, egy hangyaboly, egy megsárgult falevél vagy egy mohafajta. Azt hiszem, hogy ezeket a dolgokat egészen pontosan le tudnám rajzolni, mert még a legapróbb részletekre is emlékszem.”

Szept. 21.

Vendégség volt minálunk. Jó volt.

Szept.22.

Ma mindenféléket olvastam, aztán eszembe jutott, hogy a szomszédos általános iskolából átjött egyszer valami hivatalos ügyben egy tanárnő. Megtudta, hogy könyvkiadóban dolgoztunk, és fölsóhajtott: „Jaj, úgy szeretnék én is írni, csak nincsen témám”. Az alkotói válságban élők újabb attitüdje.

*

Müteferrika.

Elképesztő, hogy némelyik erdélyi származású értelmiségi mennyi tudást halmozott fel az ő elméjében. MÜTEFERRIKA. Sose hallottam ezt a szót. Most a könyvtári értesítőben olvasta a lányocskám, hogy lesz emlékülés róla/neki/hozzá. Addig is, amit a Wikipédia ír: „715-ben készült Értekezések az Iszlámról (Riszále-i Iszlámije) című apologetikus munkájából tudjuk, hogy Kolozsváron született és a kolozsvári kálvinista kollégium diákja volt. Itt papi pályára készült és a könyvnyomtatásban is gyakorlatot szerzett. Az iszlám hit hatására írta az előbb említett Értekezések az Iszlámról című munkáját, melyre a nyugati műveltségű Ibrahim pasa felfigyelt. A nagyvezír 1717-ben müteferrikává nevezte ki. A müteferrika eredetileg egy hivatali tisztséget jelentett. Ez a személy a szultán díszkíséretére rendelt testőrgárda tagja volt. Feladatukhoz tartozott a szultáni rendeletek továbbítása is. Emellett tolmácsként is tevékenykedett… „   Az Ibrahim nevet vette föl. Ezért írták az emléktáblájára, hogy Ibrahim Müteferrika. Mintha vezetékneve lett volna.

*

Szept.25.

Tegnap osztálytalálkozón voltam, Szegeden. Általános iskolába jártak együtt, a hatvanas évek elején. Kezdő tanár voltam, csak néhány évig tanítottam abban az iskolában, mégse feledkeztek meg rólam. Hívtak többször is, most végre elmentem. Nem bántam meg. Annyi szeretet, barátság, egyenrangúság-érzet, elfogadás, értéktudat, önbecsülés, nem tolakodó érdeklődés nyilvánult meg a régi tanítványok részéről, hogy csak kérdezni tudtam magamban, vajon megérdemlem-e.

Szept.26.

Aki blogot ír, vagy akár csak kommentel, annak tudnia kell, hogy a megértés és a félreértés kéz a kézben járnak ebben a virtuális világban. (Nem idézet. Saját találmány.)

Szept. 27.

Nincs kedvem se olvasni, se jegyzetet írni, nem is lenne miről. Sütött a nap, fölszedtem néhány diót, a fán megrepedt burkokból kihalásztam egyet-kettőt, nem valami nagy meggyőződéssel. Még hagyom, hadd hulljon magától.

Megnéztem a Wang folyót, hát, nem kitette a Müteferrikát? Jogos, ő a Studiólum, meg a honlap megalkotója. Furcsa, hogy nem örülök annyira, mint néhány napja, amikor még csak annyit lehetett tudni egy híradásból, hogy emlékülés lesz az Akadémián. Holnap. Elveszett a titok.

Szept. 28.

Anne Frank naplóját olvasom. Több évtized után újra. A derűs, védett környezetben nőtt kamaszlány gondolatai még a bezártság és rettegés ellenére is, elsősorban a polgári nevelés jó és rossz vonásai körül járnak, a zsúfolt hely, az együttélés és a nézetkülönbségek drámai helyzeteket teremtenek. Ezeket humorral és bizonyos nagyvonalúsággal intézi el. A kamasz-szerelem fellángolását és megszűnését lélektani hitellel naplózza. Sokan hamisítványnak tartják ezt a könyvet. Nem hiszem, hogy az lenne. Olyan sokfélék vagyunk. Eszembe juttatta Ember Mária Hajtűkanyar c., napló- és jegyzőkönyv-részletekkel alátámasztott történetét. Abban simán megfér a fikció az eredeti levéltári anyagokkal.

Szept. 29.

Versgyilkosok! Összehasonlító elemzés az egymástól messzi korban íródott, de tárgyukban hasonlóakról. Mi értelme van ennek? Még szép, hogy a reformkor költője a saját társadalmi és művészeti kérdéseiből bontja ki  a saját jövőképét. A többiek ugyanígy. Fecsegünk, fecsegünk, a gondolat sikítva holtvágányra fut.

Szept. 30.

Péntek. Hetipiac napja Esztergomban. Vennem kéne birsalmát kompótnak, birsalmasajtot nem csinálok, pedig igencsak kapkodnának utána a gyerekek. Elég már minden munkából. Még a naplóírásból is.