Heti beszámoló

Szept.13.

Azért kissé rosszul esett Kertész Ákostól az a szöveg az amerikai magyar Népszavában. Ennyire nem lenne szabad általánosítania, bár a jellemzésben, amit a magyarokról adott, sok igazság van. Ami nem igazságos tőle, az az elhatárolódás. Érezni a szövegen az „én” és a „ti” közötti távolságot. Első regénye, a Sikátor olyan Rozsdatemető hangulatú volt, és igaz. Igazságos, elkeseredett, de a  „közületek való vagyok” írói attitűdje megvolt benne. Ez az öreges műfogcsikorgatás, a mostani, taszított. Nem vitt közelebb a megbírált társadalomhoz, de három lépéssel messzibb penderített az eddig becsült írótól.

 Szept.14.

Meghalt Legeza Ilona. Most tudtam meg. Külön jegyzetbe írom, mit gondolok búcsúzóul.

 *

 Ágitól kaptam:

http://www.openspace.ru/literature/projects/162/details/23436/

Még nem tudom, mit csinálok vele, leginkább olvasom. Nagyon egyszerű, tiszta a nyelve. Nem lenne nehéz lefordítani. Beleférne egy történelmi olvasókönyvbe, amelyik a 20. századot mutatja be kizárólag naplójegyzetekből összeállítva. Fene azt a lektorfejemet. Kinek kellene már az ilyen?

Szept. 15.

Odaát voltunk Párkányban. Éppen nemzeti ünnepet ültek, nem tudtunk róla. A Hétfájdalmas Szűzanya, Szlovákia védőszentjének napja volt. Vettünk a török fagylaltosnál egy-egy közepes minőségú fagyit, elsétáltunk az Akvárium nevű üzletközpontba, majd békességben hazatértünk. A söröző, ahol a mellékhelyiség a Nemzeti Bizottmány kitüntető címet viseli, már nincs meg. Kínai Étterem nyílt a helyén.

 Szept. 16.

Elolvastam ezt a cikket:

http://www.fn.hu/tudomany/20110916/mosomedvet_lonek_magyarorszagon/

Legjobb lenne az ember ellen védekezni, mert a behurcolás, elterjesztés, biológiai  vagy vegyi védekezés minden következménye az ember műve. A távolabbi probléma, az éghajlatváltozás oka és eredője is a civilizált ember. Csak abban az esetben nem lenne ő a természet kárára, ha visszahúzódna a barlangokba, bogyókon és annyi húsfélén élne, amennyit képes levadászni a napi szükségletére. Na, talán ebben az esetben férne meg az ember a Föld természetes élővilágával.

  Szept. 17.

Ünnepi ebéd készítése közben szörnyen elfáradtam. Nem is írok ma többet.

 Szept. 18.

Derszu Uzala, egy nanaj vadász igaz történetét olvasom. http://mek.oszk.hu/04400/04460/04460.htm

1975-ben Kuroszava filmre vitte, Oscar-díjat kapott.

 Szept. 19-20.

Kulturális örökségemet illő lenne már összefoglalni (bemutatni?)  Tárgyi emlékeket hozhatnék, mint például az óbudai kiállítás, vagy szellemi örökséget, ami a könyvekben  vagy  a vallások  templomaiban létezik a legösszeszedettebb formában, és nemcsak az enyémek, hanem mindenkié, aki valamilyen szellemi közegben nőtt föl, akkor is, ha formai szempontból nem maradt hű az őseihez. Lehet tagadni, lehet másképpen csinálni, lehet máshová csatlakozni, az alapjai nélkül senki sem tudna az lenni, aki.  (Példa erre Déry regénye, vagy a film, a Száznegyven perc A befejezetlen mondatból.)

álomszerű életem vége táján
mikor a sok is csak kevés lehet
mert kolduspénz mi odavetve rám vár
bármily keggyel számolva éveket

arasznyi merszek és rőfnyi félelmek
gubancából oldódva kérdeném
mért volt veszélyek tétje a fél élet
és mit vesztettem a másik felén

mindegy akár így akár úgy csak álom
fonala végét most még nem találom
de orsón a szál hamar lepereg

álmomból amit hittem ébrenlétnek
még mélyebb álom kapujába lépek
és nem-létemre ébredek

Meghalt Legeza Ilona. A megdöbbenés utáni első pillanatban azt gondoltam, mérhetetlenül fog hiányozni a gyors tájékoztatást keresők számára, aztán mindjárt azt, hogy régóta  megérdemelt volna valamilyen nagyon nagy kitüntetést a kultúra fáradhatatlan, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó terjesztője, aztán Gabi linkjére kattintva eljutottam  Legeza Ilona könyvestárának kezdő oldalára, és újra  megdöbbentem. Gyakran használtam Ilona recenzióit, de soha nem néztem meg, ki ő, hogyan és miért született a páratlanul gazdag (több mint 3000 db) könyvismertető, kik a mentorai és milyen szervezetekkel, intézményekkel tart kapcsolatot. Ahogy számos könyvbarát,  én is úgy használtam Legeza Ilona recenzióit, mint valami természetes járandóságot, nem is sejtve - pedig ott volt a főoldalon -, hogy egy vak ember művei, hogy a számítógépes megjelenítés szintén vak ember munkája: matematikus férje segítségével jön létre, nem sejtettem, hogy bürokráciával és mellőzéssel kell megbirkóznia, bár vannak jó  segítő kapcsolatai, hogy kik, az ott van még a főoldalon. Ezentúl gyászkeretbe teszem gondolatban a szócikket, ha olvasom, és mélységesen szégyellem magam, hogy önző blogomban viccelődve panaszkodom. Legeza meg dolgozott közben.

Kedves Ilona, vess még egy pillantást az itt hagyott nyomorúságra, és üzenj valami biztatót.

Szept.8.

Úgy szeretném megjegyezni egy helyen, de visszatart az én finom lelkem, hogy bizony bizony, hányszor próbáltam megszabadulni a korlátaimtól, kicsit átlépni, kicsit messzebbre tekinteni, de nekem se sikerült. Próbálkozni azért lehet!

*

Na nézzünk oda! Mit találtam?

http://mek.niif.hu/00200/00279/00279.htm

Pedig nem is kerestem, Csak úgy jött a katt. És tessék.

 Szept.9.

Milyen furcsa, hogy a napokban írtam a leningrádi blokádról. Most itt van a rövid története. Érdemes átnézni, mit küzdött a Vörös Hadsereg az északi fronton. Iszonyatos emberáldozattal járt a második világháború, akármerre nézek:

http://www.mult-kor.hu/20110908_hetven_eve_zarult_be_az_ostromgyuru_leningrad_korul

 Szept.10.

Ezzel jól megjártam!Az este lapoztam vissza a „dugódani” olvasnivalóihoz, remélve, hogy színvonalas szépirodalmat válogatott a szegedi egyházi gimnázium honlapszerkesztője. András unokaöcsém idén náluk érettségizik. Okos gyerek és jószívű. De ha ilyen lesz az irodalmi mércéje, mint a honlapjukra tett történeteké, sose fogja megérteni, ki az a Mantis Religiosa. (Én is csak most jöttem rá…:)

 Szept.11.

Napok óta jön a felhívás hol a Délmagyartól, hol másik helyről, hogy meséljem el, mit csináltam 2001. szept.11-én.  Nem írtam sehová, mert a döbbenetet nem tudom érzékeltetni, hiába emlékszem arra a reggelre percre pontosan.

Aznap délelőttre volt időpontom a szemészetre, mert néhány nappal előbb derült ki egy rutinszűrés alkalmával, hogy glaukómás vagyok, a főorvosnő rendelt be további vizsgálatokra. Korán keltem, hamarabb elkészültem, mint indulnom kellett volna, ezért bekapcsoltam a tévét, azonnal a CNN-re kattogtam. Akkoriban, bár nem értek angolul, szerettem az ismeretterjesztő műsorait, a magyarázó bejátszásokat, sokkal magasabb színvonalú volt, mint a magyar adások. Néhány perc telhetett el, egyszer csak megjelent a torony felé tartó repülőgép, még mondtam is magam elé, hogy jesszus, ez nekimegy, és tényleg, nekiment. Mi ez, gondoltam, akkor már a bemondó is beszélt, közben előjött a semmiből még egy repülőgép, mintha megfordult volna, úgy robbant bele a másik toronyba. Minthogy nem értettem angolul, csak hüledeztem, vajon ez valami játékfilm kezdete, egy makett omlik össze, vagy tényleg ez történik? A CNN adásában újra és újra ugyanazt a néhány percet mutatták, amíg meg nem győztek arról, hogy valódi eseményt látok. Eszembe jutott átkapcsolni a magyar tévéhez, ott is bemondták, hogy terrortámadás történt New-Yorkban. Már indulnom kellett a szemészetre. A villamoson azon törtem a fejem, kik csinálták ezt. Mondtam magamban, az arabok. Mintha elő lett volna készítve a hangulat, hogy aki nem politizál, annak is ilyesmi jusson eszébe…

Ma az esti híradóban megszólaltattak néhány szemtanút. Köztük Gordon Zsuzsa magyar színésznőt, aki turistacsoporttal járt ott éppen akkor, és azért nem halt meg a legfelső emeleti étteremben, mert lekéste a  találkozót. Gordon Zsuzsa kedvenc színésznőm volt, nyolcadikban a tolltartómban hordtam a fényképét. Akkoriban olyan szerettem volna lenni, mint Gordon Zsuzsa.

 Szept. 12.

Ahogy minden reggel, most is újságot olvasok. Torlódnak a reagálások: mihez fűzzek kommentárt. Például Görögországban a villanyszámlához csatolják az ingatlanadót, ami négyzetméterenként fél euró lesz, vagy egy másik hírt emeljek ki, azt, hogy a tehenek szeretik a dzsesszt. Én is szeretem a dzsesszt. Bekapcsolom Janis Joplint, ezalatt írok egy levelet, ne kövessék a görög példát, még több „bedőlt ingatlan” keletkezik, jaj.

 https://www.youtube.com/watch?v=AxJxUFoR0Es&feature=related

 Szept. 13.

Lóneveket kerestem, de ezt találtam: http://www.torokgyorgy.hu/

A macskámmal szoktam beszélgetni, sőt köszönünk is egymásnak. Reggel hosszabban nyí az ajtó előtt, hogy engedjem be. Amint kinyitom az ajtót, besurran, és ugyanabban a hangfekvésben rövidet nyiffan. Mi ez, ha nem a köszönés? Utánozom a hangot, és ő viszonozza!

A lóval ugyanezt nem biztos, hogy el tudnám játszani. Félek, a ló okosabb és komolyabb nálam. Fölöslegesen nem jártatja a száját.

Mialatt Rómában múlattuk az időt, Panni vigyázott a házra. Rá a barátja vigyázott. Felügyelt a rendre Mancur is, a macska. Amikor elmentünk, a lelkére kötöttük, hogy legyen barátságos, de szigorú is, ha kell.

Nem véletlen, hogy a macska a pajta falánál szeret időzni. A borostyán mögött fészkel a kerti rozsdafarkú. Kötve hiszem, hogy Mancur a kikelt fiókákat akarja dédelgetni.

Milyen jó lenézni a Getéről!

Alkalmi kísérőjük haza kívánkozik

Egy kép a jól őrzött házról

Átadtak több kitüntetést Szegeden. A Kanyó Zoltán irodalomelméleti díjban Sághy Miklós, a vizuális kultúra és irodalomelmélet tanszék adjunktusa, a Szegedi Tudományegyetemért Sajtódíjban Kövérné Klucsik Edit, a médiatudományi tanszék oktatója, részesült, Egyetemi Sportért díjat pedig Petrovicsné Tejes Edit és Dorka Péter testnevelők vehettek át.

 Kanyó Zoli évfolyamtársunk volt. Benn maradt az egyetemen oktatónak, rengeteget dolgozott, magas színvonalon írt a kutatási eredményeiről.  Néhány év múlva nagyon fiatalon halt meg.  A felesége sok évig részt vett az évfolyamtalálkozóinkon, majd lassan elmaradt, újra férjhez ment.

 Szept.4.

Belenéztem néhány internetes olvasónaplóba. Érdekes, hogy ami másnak tetszik, az nekem nem mindig. Aztán meg, hogy miért tetszik valami. Miket veszek észre. Itt van például a Piszkos Fred. Abban annyi humor, annyi rajzfilmes ötlet, annyi groteszk nyelvi fordulat van, és ezekre vagy nem érzékenyek, vagy már unalmas, annyit dicsérték az elmúlt ötven évben. Én nem tudom megunni. Szemben például Ráth-Végh könyveivel, amelyek mára lapos, terjengős, kedélyeskedő öreguras unalomba futnak. Pedig hogy szerettem régebben! Igaz, akkor még tankönyvekből kellett tanulnom, és csupa felüdülés volt hozzájuk viszonyítva Ráth–Végh  sokszínűsége.  Azt hiszem, a szűkszavú tárgyilagosságnak ma nagyobb jövője van. Éljen a Wikipédia minden pontatlanságával együtt!

 Szept.5.

A Litera Vajda Miklósnál volt, nagyviziten.

http://www.litera.hu/hirek/az-egyik-lektor-i

„Nagy árnyakról bizalmasan” – mondhatná. De nem ő mondta (írta), hanem Tersánszky. Az egész huszadik század a századelő gazdagságával együtt tündöklő múlt, sőt olyan múlt, amelyik még nem múlt el. Olvasni kell őket, mindegyiküket, és kiderül, mennyire élnek.

*

1956-ban mi történt veled?

VM: Ott voltam szinte mindenütt. A Rádiónál, és a Sztálin-szobor ledöntésénél is. A Bem térre vonuló tömegben a Margit hídon megörökített minket egy híradó vágókép is: Matyi, Pali, és én – a három lektor – vonulunk egymás mellett. A forradalom leverése után, 1958 tragikus tavaszán négy embert kirúgtak a Szépirodalmitól egy kemény politikai tisztogatás alkalmával. Az egyik én voltam – sokat járattam a számat, kényelmetlenné váltam Illés számára, aki roppant gyáva ember volt. Olyan káderjellemzéssel küldtek el, hogy hat évig nem tudtam állást találni…” Így hangzik, amikor az események hordaléka leülepszik.

 Szept.6.

Már megint találtam valami rendes olvasnivalót, itt van a dugószepi olvasmánytára:

http://www.szepi.hu/irodalom/

Már megint várható, hogy nem lesz se takarítás, se vasalás, se lekvárfőzés. A saját blogkötelességről nem is beszélve.

*

Így kell metszeni a gyümölcsfákat:

http://ingatlanmenedzser.hu/_hasznos_tippek/20110903_suhanc_csemetek.aspx

Leírva olyan egyszerű!

 Szept..7.

Ne légy magamutogató! Ezt a figyelmeztetést ma kaptam. Pedig már hamarabb is szólt nekem, nem más, mint a Nők Lapja Café horoszkóp-írója, ilyenformán: „Szűz! Ne add ki a titkaidat, mert nem biztos, hogy mások megbecsülik!” Újra bebizonyosodik, hogy az autentikus forrásokra nagyon figyelni kell…

Aug. 27.

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/nyomorog_a_volt_gimnaziumigazgato/2237102/

Teljesen kiveszett a részvét az emberekből? El kell olvasni a hozzászólásokat, és lehet elkeseredni. „Micsoda szép magas nyugdíja van, mit panaszkodik, más is jár dialízisre, miért nem megy dolgozni, nem a hűvös tiszta irodára kell várni…”  Számos tanítványa orvos lett.  Biológia-kémia szakos tanárként indította őket a tudomány felé a gimnáziumból… Nem érdemel egy részvevő szót? Egy tisztelettel fogalmazott kérdést? Micsoda stílus uralkodik manapság? Remélem, a részvétlen kommentelők is megkapják a magukét a sorstól.

 Aug. 28.

Szegény macska megint húzza a hátsó lábait. Alig tesz egy-két lépést, lefekszik.  A hátsó bal csípőízületét fölfelé szabadon hagyja, jobb oldalán hever. A lépcsőn nehezen jön-megy. Megnéztem, gyógyítható-e a macskák ízületi gyulladása. Igen, van egy bonyolult eljárás, bizonytalan prognózissal. Legalább valami fájdalomcsillapító létezne!

***Megnéztem. Létezik. Csak injekcióban adható ópiumszármazék. Rákos beteg állat kaphatja. Talán ott még nem tartunk.

***Este elég jól evett. Utána ledőlt pihenni, de a bal oldalára támaszkodott.  Akkor mije fáj?

Aug.29.

Azt mondta egy ember egy interjúban, hogy a világot nem megváltoztatni, hanem megérteni akarja. Ehhez hozzátenném, hogy mielőtt átvennénk tőle ezt a nagyon mély gondolatot, nézzünk magunkba, vajon értjük-e saját magunkat. Ha igen, utána jöhet a világ…

 Aug. 30.

„A városnak számtalan arca van. Egy dolog azonban állandó: az itt élő emberek elszántsága. Azoké az ózdiaké, akik kitartottak őseik, szüleik öröksége mellett még a legnehezebb időkben is. Számukra ez a város valóban több, mint lakóhely. ” (www.ozd.hu) A valahová való tartozás érzése, otthon lenni a világban, otthon lenni a környezetünkben, ez mindannyiunk számára fontos…” Részlet az ózdi középiskola városjavító felhívásából. Ilyen is van. De jó!

 Aug.31.

Carpe diem! – gondolja Flora Velencében. Ritkán jön elő ilyen pillanat. Olyan sok akadálya van a testi-lelki jóérzésnek, amikor picit önmagunk fölött tudunk lebegni.

 Szept. 1.

Ma reggel az iskolaudvarról áthallatszott az évnyitó. Először föl se fogtam, milyen zene szól. A német himnusszal kezdték az évet. Utána a magyar himnusz is szólt, CD-ről.

Aug. 20.

http://szalonnacukor.wordpress.com/

Megint van valami blogverseny az aranykoszorúért. Már megint összehasonlítgatják, melyik körte jobb ízű alma a net fáján. Az én szememben a fönti a legértékesebb. Ő maga is érdekes képeket villant fel, de ha nem tudnék róla, meglennék nélküle. A linkjei nélkül viszont nem. Bele-beleolvasgatok az ajánlott olvasmányaiba. Egyik jobb, érdekesebb, mint a másik. Ha nem találnám méltatlannak ezt a hülye versengést,  a Wang folyót tenném első helyre. A szövege fantasztikusan kulturált. És a témái is mindig megfognak. Köszönöm, szalonnacukor!!!!!

*

Bolgár konyakot szeretnék inni. A hetvenes évek vége felé félliteres zöld, kis hasú palackban árulták, a nevére nem emlékszem. Nagyon finom, sima ital volt. Mint a Bjelij Aiszt az ukrán rónaságokról.

Aug. 21.

Ma éppen ilyen kedvem van:

http://mosomedve-art.livejournal.com/22683.html#cutid1

*

Másképpen olvasom Lénárd Sándor római vonzatú történeteit, mint akár egy hónappal ezelőtt:

„Cagliostrót Rómában senki sem zavarta. A Spanyol Lépcső mellett szállt meg, mint minden "nemes utazó" - s mint költők, festők s válogatott csirkefogók általában. Rubenstől Keatsig, Elsheimertől Goethéig minden idegen művész a Piazza del Popolo és a Piazza di Spagna közt szállt meg. A Pincio alatt a múzsák, a modellek, a magányos vándorokat vigasztaló hölgyek a Babuinót a Corsóval összekötő utcákban, a Via Laurinában s a Via Fontanelle Borghesében csoportosultak. Cagliostro és Lorenza tudták, hol a helyük.”

A szemem előtt a Babuino, a Corso és a Piazza del Popolo életre kel. Áramlik a tömeg, meleg van, az unokám a kezemet fogja, előrébb az uram térképpel integet amikor akarom, most már örökre.

Aug. 23.

Olvasok egy köszöntőt, amihez hozzájárulok a magam köszönőjével. Vukán György egy egész estét végigzongorázott az Óbudai Társaskörben, úgy tizenöt éve. Elragadtatással hallgattam, valósággal fölemelt, különös dimenziókat nyitott meg, a tökéletesség illúzióját adta.

http://nol.hu/kult/20110822-onkifejezes_harom_hangra

Szóval, azt akarom mondani, hogy Vukán György beavatott, mélyről hozott fel valamit, amiről addig nem tudtam.

Aug.24.

Ez a cím, a Beavatások hirtelen előjött. Baka István prózái. Kilenc-tíz  emlék.  Nem mindennapi kísérletet tett például arra, hogy felmutassa, hogyan ébredt rá a saját magyarságára, és mi is az a magyar identitás.  Tetszett még az utolsó próza, a találkozás egy  részeges, nála jóval idősebb, züllött, okos és fölényes nővel. Megsejthető általa valami a férfilélek rejtett minőségéről.

A könyv az e-bookon van letöltve a mek oszk-ról. Most kedvem lett újraolvasni.

Példák a költészetre:

„Átutazóként

Mint aki egy kihűlt váróterem

padján riad fel téli reggelen

s a pirkadattól átvérző üveg-

tető alatt a piszkos és rideg

csarnok zugában feltápászkodik

körülnéz és nem érti miért van itt

mi ez a nyüzsgés és mi ez a lárma"

………

Öregember szerelme

"A próbákon olyan vérben forgó szemekkel bámulja a nőt, mintha valóban fel akarná falni.

Teljesen megbolondult, térden csúszik előtte, éjszakánként az ablaka alatt ácsorog - te olyat még nem láttál!

- Dehogynem - mondtam szomorúan, és hirtelen megsajnáltam Horkait: szegény gnóm, az öregkor küszöbén kell átélnie ugyanazt a kilátástalan szenvedélyt, amibe én tizenhét-tizennyolc évesen majdnem beledöglöttem. Hát sohasem lehet ettől megszabadulni?"

Párhuzamosok….

"És most itt fekszik, félig kitakarózva, felcsúszott kombinéval, megmutatva labirintusa sűrű bozóttal fedett, rózsaszínű bejáratát. Itt fekszik és szuszog, szuszog mellettem; és én nem merek lehajolni hozzá, hogy megcsókoljam, mert ajkai közül valószínűleg kiábrándító alkoholbűz árad. Vagy mégsem? Talán az is ugyanúgy elég, megtisztul benne, mint az összes eddigi kényszeredett-mocskos ölelések? Vagy ő egyformán élvezte valamennyit? Jobb, ha nem tudom meg. Hálával tartozom neki, mert megszabadított a fiúszüzesség kínjaitól - miért keressek újabb kínokat általa? Vajon Ariadnénak se Thészeusz volt az első? Lehet, hogy ő is tizenhárom évvel idősebb volt az athéni királyfinál, s Thészeusz ezért hagyta őt magára Naxosz szigetén? Ariadné is iszákos volt? Mi más lehetett volna?! Rideg, csak a hatalomba szerelmes atyja, nimfomániás anyja mellett, a mindenki elől dugdosott, torzszülött fivér árnyékában... Hiszen Bakkhosz jó előre kiszemelte őt magának, mint Adát Bakos elvtárs...”

Hát, ennyit a szerelemről.

 
Aug. 25.

Ezt a napot az ellenségemnek se kívánom, és nem azért, mert odakinn 36 fok, idebenn 26 fok volt. Tegnap azért olvastam annyit, mert nem volt internetünk, pedig volt, de a bájdús inviteles hölgy egy szót se szólt róla, mi pedig a kutya hőségben Dominókártyás mobilinternet után szaladgáltunk, megvettük, az uram föltelepítette, de minek. Mert este valamikor szíveskedett a hölgy vidoran jelezni, hogy „hahó, jaj de jó, nem két hét lesz az átállás, mint előbb mondottam volt, hanem már meg is van”.

Ez volt az inviteles jajdejó. Az ételfutárnak éppen így ki vagyunk szolgáltatva, hiába rendelés, hiába banki átutalás, ha nincs kedve, nem hoz kaját, a cég pedig udvarias iméleket küldöz, majd semmi sem változik, minthogy a futár hozza vagy nem hozza az ételt, nem pedig a kisasszony a központból.

Gyere vissza Vukán György-est!

Aug. 26.
Mindenre van megoldás. Az Invitel mint szolgáltató, nagyon készséges, bár az "ételfutárok" sokat ronthatnak a renoméján.

Ezt mondja Paolai Szent Ferenc:
„Úgy bocsássatok meg kölcsönösen egymásnak, hogy később a sérelmet föl ne rójátok. A sérelem, erre való visszaemlékezés ugyanis: jogtalanság, a harag továbbszövése, a bűn megőrzése, az igazságosság ellensége, rozsdás nyíl, a lélek mérge, az erények elvesztegetése, az elme férge, az ima megzavarása, az Istenhez intézett kéréstek erejének megsemmisítése, a szeretet elárulása, lélekbe szúrt tövis, soha el nem alvó gonoszság, soha el nem fogyó bűn és mindennapi halál.”

Aug.15.
Miért szeretném sürgetni az időt?
- béke! béke! béke már. Legyen vége már.

Aug. 16.
Kaptam Billenőtől egy rajzfilmet. Jól kitalálta, mire van szüksége a lelki világomnak. Köszönöm! Máris jobban vagyok. :))


Aug. 17.
Panaszok:
Először is, órákat kell várni, amíg kinyílik egy ablak. Másodszor: nem enged be a blogtér sem a saját blogomba, se máshová, csak olvasni. Kommentelni, bejelentkezni, új jelszót kérni, regisztrálni nem enged. Mindenre azt írja ki, hogy hibás név, hibás jelszó. Az is, amit ő küldött imélben.
Itt írom avivának, hogy nem tudok válaszolni. Kószához belépni tudok, ha küld linket, de onnan egy tapodtat se tovább. A saját blog.hu blogomba újra és újra regisztrálni kell, még szerencse, hogy elfogadja a jelszót. Ilyenkor írhatok, ha akarok, de kommentelni nem enged. A Hogy is volt? közös blog vagy nem mutatja a kommentemet, vagy Samu törölte a hozzászólásomat, bár ezt kötve hiszem.
Szegény embert az ág is húzza.
*
Egy üzenet érkezett ma a római zarándokházból. Bernadett nővér írta. Ezzel az idézettel zárta lelki gyakorlatát:
"Istenem, adj derűt, hogy elfogadjam azt, amit nem tudok megváltoztatni. Bátorságot, hogy megváltoztassam azt, amit meg bírok változtatni, és bölcsességet, hogy fel tudjam ismerni, a kettő közötti különbséget."
Marcus Aurelius
*
A fohászt mindenki a magáénak érezheti.

Aug. 18.
A nőgyógyász, a pedikűrös, a bioboltos, a szőnyegárus, a Praktiker ügyeletes nagyképűje, az Euronics sorsüldözött eladója mind az én kívánságomat leste. Rendben van. Minden úgy sikerült, ahogy terveztem.
 
Aug. 19.
Egy szimpatikus ember valamirevaló életet él:
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=459941
Legalább öt gondolata van, aminek gyakorlatba ültetésével egészen máshová jutottunk volna.
 

Aug. 11.
Eszembe jutott néhány kiolvasó: Volt egyszer egy gimigumi kis törpe. Annak volt egy gimigumi ruhája. Mondd meg pajtás, milyen színű volt az a ruha.
*
Ó,ó,ó, tündérkaszinó, akire jut a százkettő, az lesz a fogó. Kettő, tizenkettő, huszonkettő….
*
Ec-pec, kimehetsz, holnapután bejöhetsz. Cérnára, cinegére, ugorj cica az egérre, fuss!
*
Össze fogok szedni még gyerekdalokat, amikre annak idején körjátékokat játszottunk. Jobb, mint nyugdíjas igazolvánnyal buszra szállni. Nem igaz?

Aug. 12.
Azt olvasom, hogy Dél-Amerikában él egy menyétfajta, a taira. Különös szokása, hogy leszedi a fákról az éretlen banánt, eldugja, és ha megérett, megeszi. Egyes indián törzsek háziállatként is tartották.
Milyen jó lenne, ha nekünk is lenne tairánk! Ültetnénk néhány banánfát, hogy legyen mit ennie, közben a mi számunkra is szüretelne. De jó! Lenne.

Aug. 13.
Napok óta akkora a bűz a faluban, hogy nem tudunk kinn tartózkodni. Eleinte azt gondoltuk, beleléptünk a kutyagumiba, de tovább felhőzött körülöttünk a szag, és rá kellett jönnünk, hogy megérett a cefre. Viszik a pálinkafőzdébe. Piliscséven, Sárisápon eddig is volt hivatalos pálinkafőző, de most, hogy házilag szintén megengedett az előállítása, minden második háznál ügyködnek a gazdák.

Aug. 14.
Lelki furdalás
 - Mi van, le se sz….k bennünket?
 - Dehogynem!
*
Erről jut eszembe:
Na, mi? A csavarodó vonalakról a Reök-palota díszítőelemei, a fején díszes-magas kalapot viselő üres tekintetű bábról Sz.Endre hasonlóan üres dámapofikája, a frankhitelesekről a gyerekkori kiszámolók, na és? Beírtam a gugli keresőjébe azt, hogy „erről jut eszembe”. Legalább kétezer találatot mutatott egy másodperc alatt. Lélektanász az asszociáció fajtáit, gyerekjátékok tervezője a formákat és színeket, a vital.hu szerzője összetett magyarázatot rendel ahhoz a felvillanó  képhez, hogy „eszembe jut valami”.
Legjobban Karinthy Frigyes találta el a japán vagy kínai vers kapcsán a lényeget:
„Verset írok, de most abbahagyom, mert eszembe jutott valami.”
 

(2010. november 12. péntek. Ezen a napon kaptam Panni beszámolóját. Most előbányásztam egy archívumból.)

Sziasztok!

Elkészült a szöveges beszámolóm Hollandiáról. Egy kicsit hosszúra
sikeredett, szóval nem sértődöm meg, ha nem olvassátok el!

Hollandiai látogatásomat Bálint indítványozta, aki másfél éve lakik kint -
jelenleg Utrechtben. Már augusztusban megvettük a jegyet a novemberi útra,
így rengeteg izgatott várakozás előzte meg az egyhetes nyaralásomat.

Az eindhoveni repülőgép reggel hatkor indult, de pár nappal előtte
értesítettek, hogy a magas utaslétszám miatt két órával előtte oda kell
érni, ez pedig azt jelentette, hogy már háromkor kocsiba szálltunk.
Szerencsére nem egyedül mentem, egy barátom - Márk - is velem tartott, aki
szintén kint lakik már három éve.

A repülőút teljesen elképesztő volt, eleinte nagyon féltem (”Kedves
utasaink, az oxigénmaszkok használata a következő…”), de amint
felemelkedtünk, mélységes nyugalom szállt rám. Az utcalámpák fénye egyre
apróbb lett, és Márkkal azt számolgattuk, hogy egy szegedi vonatjegy drágább
a hollandiai repülőjegynél. Nemsokára már a felhők felett szálltunk, amitől
közelebb éreztem magam az univerzumhoz, és távolabb minden emberi, kicsinyes
gondtól. A természet sokkal hatalmasabb, mint amit mi valaha érzékelünk majd
belőle, és sosem fogunk olyan bölcsen hallgatni, mint ahogy a természet
hallgat uralmának végtelen nagyságáról.  Ez a felismerés egészen meghatott,
és alázatosan figyeltem a felhőtakarót, melyet néhol megvilágított a felkelő
Nap.

Megérkeztünk Eindhovenbe, itt felszálltunk egy buszra, ami elvitt minket a
vonatállomásig. A buszon szinte csak magyarok utaztak, akik az
Eindhoven-Debrecen meccsre jöttek, amitől olyan benyomásom volt, hogy nem is
külföldön vagyok. Útközben óriási stadionokat és csarnokokat láttunk.

A vonat Tilburgba vitt minket, ahol Márk lakik. Ez a város Hollandiának a
délnyugati részén van, és kisvárosnak számít. II. Vilmos király így
vélekedett róla: “Itt szabadon lélegezhetek és boldog vagyok.” Tilburg
iránti szeretetét rengeteg pénzügyi és gazdasági támogatással mutatta ki,
ezért a város számtalan részét róla nevezték el: iskolákat, utcákat, de még
egy focicsapatot is. Amint leszálltunk, megjelent a mikulás lóháton,
fogalmunk sincs, hogy mit keresett ott (Bálint szerint időben el kellett
indulnia, hogy a fontosabb helyekre december elején érkezzen). Márk
lakóhelyéig gyalog mentünk, nem volt annyira sok idő ahhoz képest, hogy a
város egyik végéből a másikba kellett eljutnunk. Mindenütt sorházak és
biciklik, biciklitárolók és bicikli utak. A lakótelep egy kis tavacskával
kezdődött, ahol kacsák fürödtek. Márk egy magas, de keskeny házban lakik,
amit valószínűleg nem találnék meg újra, mert Hollandiában mindegyik ház
magas és keskeny; ugyanúgy néznek ki. Itt minden szobát külföldről érkező
fiatalok bérelnek, főleg lengyelek. Márk persze folyékonyan beszélt velük,
de én egészen megszeppentem, és egy mondatot sem tudtam kinyögni. Egy kis
pihenés után elmentünk biciklizni a környékre, többet között egy Tilburg
melletti faluba, Goirle-be.

Estefelé kimentünk Márk biciklijével a pályaudvarra, hogy végre átmenjünk
Utrechtbe Bálinthoz. A hátsó csomagtartón utaztam, és nagyon élvezetes volt,
hogy nézelődhettem, ekkor még mindig nem tudatosult bennem, hogy külföldön
vagyok, és csupa újdonság vesz körül!

Az utrechti állomás elképesztően fejlett és este tizenegykor is tele volt
emberekkel. Immár hárman indultunk el körülnézni a városban. Sajnos erősen
esett az eső (Márk elújságolta, hogy a hollandok húsznál is több kifejezést
használnak az esőre, amiért ilyen gyakran elered), ezért beültünk egy görög
kocsmába, ahol ouzot ittunk, majd végre letáboroztunk Bálintnál az
Amsterdamsestraatwegen. Örültem, hogy végre megérkeztünk, mert már nagyon
fájt a vállam a nehéz táskától, és meglehetősen kimerült voltam, hiszen
akkor már több mint huszonnégy órája ébren voltam.

Bálint egy másik magyar barátjával lakik itt, és két suriname-i négerrel,
akik egész idő alatt be voltak szívva, és nagyon viccesek voltak. Az
egyiküknek van egy papagája, és legtöbbször vele társalgott. Velem is
megpróbáltak, de szinte semmit nem értettem abból, amit mondtak.

Másnap némi lustálkodás után elindultunk Amszterdamba egy kétemeletes
vonattal. Egy kicsit rossz kedvem volt, mert a Hollandiába való indulás
előtti napon elvégeztek velem az utcán egy jellemtesztet, amiből kiderült,
hogy borzalmas természetem van, érzékeny és labilis vagyok (ráadásul
bebizonyítottam, hogy a tesztnek igaza van, mert elpityeredtem, amikor
kimutatták az eredményt), és emiatt igazán esetlennek éreztem magam ebben a
nagy városban. Angolul még mindig nem mertem megszólalni, és ezt Bálint is
az orrom alá dörgölte, amikor nem mertem kérni a sült krumpli-árusnál. Végül
megtette helyettem ő, és tölcsérben kaptuk meg (egyébként a legtöbb
darabárut tölcsérben szolgálnak fel).

Amíg eszegettünk, leültünk a főtéren, ahol a városháza található. Sajnos épp
felújítás alatt állt, ezért csak egy részét láthattuk. Ezután elsétáltunk a
piros lámpás negyedre, ahol mohó turisták százai bolyongtak. Megtaláltuk a
Oude Kerket, a régi amszterdami templomot, amiről Kundera a Lét
elviselhetetlen könnyűségében tesz említést:

“…*Az utca egyik oldalán házak sorakoznak, széles, kirakatra emlékeztető
földszinti ablakaik mögött utcalányok szobái. A prostituáltak fehérneműre
vetkőzve, párnákkal bélelt fotelekben üldögélnek közvetlenül az ablaknál.
Olyanok, mint holmi unatkozó nagy macskák. Az utca túloldalát hatalmas, XIV.
századbeli gótikus katedrális foglalja el. A kurvák világa és Isten világa
között, mint két országot elválasztó folyó, csípős vizeletszag terjeng*…”

Nagyon imponáló volt, hogy Bálint felhívta erre a figyelmemet, ugyanis ez az
egyik kedvenc könyvem, igazán izgalmas volt körbejárni a templomot, és
azonosságot keresni a regény és a valóság között.

Továbbsétáltunk a múzeum negyed felé, majd betértünk a Van Gogh-múzeumba.
Nagyon drága volt a belépő, de megérte, mert rengeteg híres festménnyel
találkoztunk. Bálint ráismert a lefestett tájakra, így egyes képeknél
hosszas mesélésbe kezdett. Visszatérő alak volt egy öregasszony, hol búzát
arat, hol szövöget, mindig ugyanazzal az arckifejezéssel, ugyanabban a
ruhában. Ekkortájt festette Van Gogh a Krumplievők című képét, ezt is
láthattuk. Nevettünk, mert az egyik képnek az a címe, hogy Három gyökér.
Láttuk a Langlois-híd című képét, ebben a korszakában kezdett el éjszakai
képeket festeni. Mivel ezt a szabad ég alatt tette, állítólag a kalapjára
gyertyákat tűzött, hogy jól láthassa a kikevert színeket. (Tortafejű Van
Gogh!)

A felső emeleteken Monet, Manet, Toulouse-Lautrec, Cézanne képeit láthattuk.
Sajnos részletesebb beszámolót nem tudok erről írni, mert nem ismerem a
festészetet.

Miután kimentünk a múzeumból, sétálgattunk, majd kiültünk egy belvárosi pub
teraszára, ahol megittunk egy-egy sört. Körülöttünk hemzsegtek a biciklisek
- akárcsak Hollandia bármelyik másik részén -, és tanúja lehettem annak,
ahogy egy termetesebb nő felugrik egy másik biciklis csomagtartójára menet
közben. Bálint azt mondta, hogy ez mindennapos dolog, és a gyakorlott
hollandoknak ez meg sem kottyan. Én biztos azonnal oldalra dőlnék! Egyébként
Bálint azt mesélte, hogy Amszterdamban különösen nagy divat biciklit lopni,
mivel szinte teljesen értéktelenné vált amiatt, hogy gyakorlatilag mindenki
így közlekedik, ezért ha valaki felkiáltana, hogy “It’s my bike!”, rögvest
tízen leugranának a biciklijükről.

Betértünk egy hangszer üzletbe is, mivel azt hittem, Bálint lakásán van egy
szintetizátor, amin megmutathatok neki egy dalt, de nincs, ezért megragadtam
az alkalmat, és egy amszterdami hangszerboltban játszottam el! Igazán
hangulatos volt.

Ezt követően már hazafelé vettük az irányt. Egy kicsit lepihentünk a
lakásban, majd belevetettük magunkat az utrechti éjszakába. Éjfél után is
sokan járták a várost, és míg itthon egyedül nem is mernék útra kelni,
Utrechtben az élet ugyanolyan békés éjszaka, mint nappal. Az utakat
csatornák hálózzák be, és a csatornapart mellett régi kereskedésekből
fennmaradt táblákat láttunk.

Hollandiában minden tökéletesen működik, minden összhangban van, mindent
összeköt valami láthatatlan erő, ami egységet alkot az elemek között. Bálint
szerint olyan ez, mint a Tesz-vesz város: mindenkinek meg van a feladata,
itt a zöldséges, ott a postás, amott a hentes, és egyáltalán nem szólnak
bele a másik dolgába, hanem szorgos hangya módjára elvégzik a teendőjüket.
Nekem egy tökéletes város makettja jutott eszembe élethű nagyságban.

Meghallgattunk egy pubban előadott koncertet, ami hihetetlenül profi volt. A
tagjai többször lecserélődtek az előadás során, valószínűleg nem is egy
zenekar voltak, csak elképesztően tehetséges és képzett zenészek
találkozója, akik magas szinten művelték jazztudományukat. És ez csak
átlagos csütörtök este volt egy átlagos kocsmában!

Pénteken a rotterdami állatkertet látogattuk meg. A várost nem is néztük meg
tüzetesebben, ugyanis inkább az iparra összpontosult, mintsem
turistalátványosságokra. Az állatkert hatalmas, délelőtt értünk oda, és
zárásig maradtunk, de így sem sikerült az egészet végigjárnunk. Többnyire
olyan állatokkal találkoztunk, mint a budapestiben, de láttunk okapit is,
aki úgy néz ki, mint egy photoshoppal elkészített zebraféleség. A legjobban
egy bagoly tetszett, aki szabályosan jobbra, balra, majd rám nézett a buta,
kérdő szemeivel. Kicsordult a könnyem, olyan vicces látvány volt! Bálint
tetszését leginkább az ecsetfülű disznó nyerte el, egész portfóliót
készített róluk. Az állatkert kontinensekre volt bontva, de így is nehezen
igazodtunk ki ezen a hatalmas területen. Külön épület szolgált az óceánban
élő állatok megtekintésére, ahol egy alagúton mentünk végig, így felettünk
úszkáltak a cápák, ráják, teknősök és mindenféle színes halak tömkelege.

Nagyon elfáradtunk és megéheztünk a hosszú látogatás alatt, ezért hazafelé
menet török pizzát ettünk, ami hasonlít a gyroshoz, de sokkal pikánsabb és
fűszeresebb annál. A vonatról Goudában szálltunk le, ahol még gyorsan
körbenéztünk, majd visszamentünk a lakásba és nagyon mélyen aludtunk!

A másnapi tervünk az volt, hogy Márkkal együtt elbiciklizünk Bodegravenbe,
ami Utrechttől harminc kilométerre van. Mivel Márknak nem volt biciklije,
ezért meg kellett várnunk Bálint egyik holland barátját, aki tudott hozni
egyet, de mire ez megvalósult, ismét ömleni kezdett az eső, és elmosta a
fantasztikus tervünket. Így ez a nap inkább szórakozással telt. Jártunk a
Belga Sörházban, több mint százféle sör közül választhattunk. Megkóstoltam
egy belga gyümölcsös sört és egy amerikai kávés sört (az utóbbi nem volt
valami finom). Az utrechti piacon kibbeling nevű halat ettünk, ami tipikus
holland étel. Valójában ezek apró rántott halak, amihez különleges, kapros
szószt adnak.

Délután felmentünk Bálinthoz a holland barátjával együtt, akiről kiderült,
hogy tud gitározni, és mivel Bálint magyar lakótársa megszállott zenész,
mindenkinek jutott valamilyen hangszer. A sörök és a zenélés hatására
sikerült levetkőzni az angol beszéddel kapcsolatos gátlásaimat, és egész jót
csevegtem a holland sráccal!

Este találkoztunk Ági Utrechtben megismert barátjával, Bouke-val, akivel
aztán együtt mentünk bulizni az Ekko nevezetű klubba, ahonnan csak hajnalban
mentünk haza.

Vasárnap Bálinttal Vleutenbe bicikliztünk. A héten először sütött ki a nap,
nagyon tiszta volt a levegő, és ahogy száguldottunk a bicikliutakon, úgy
éreztem, mindig itt szeretnék lenni, távol Kelet-Európától és attól az
általános rosszkedvtől, amit a megélhetőség hiánya és az állandó aggodalom
okoz. Amikor megérkeztünk a vleuteni kastélyhoz, szerettünk volna bemenni,
de sajnos csak meghatározott időszakonként lehetett ezt megtenni, és sokat
kellett volna várnunk a következő belépésig, így “csak” a kertbe mentünk be.
Ez a hatalmas udvar gyönyörűen ki volt építve, hattyúk úszkáltak a tavon, a
csatornát meg békalencse borította, de olyan sűrűn, hogy a víz nem is
látszott. A kastély Artúr király kastélyára emlékeztetett, monumentális és
gyönyörű volt. Sütkéreztünk a napon, és magamba szívtam a hely összes
pozitív energiáját. Olyan volt, mint egy földön túli álomban, ahol minden
rossz tulajdonságom értelmet nyer, és javíthatok rajta vagy gyakorolhatom a
mérséklését.

Késődélután még sétáltunk egyet Utrechtben, hogy elköszönjek a várostól,
ugyanis másnap kora reggel indult vissza a gépem. Egy kicsit izgultam, mert
ezúttal egyedül kellett végigcsinálnom ezt a komoly procedúrát. Főleg az
táskaellenőrzéstől féltem, egy kicsit megalázónak tartom, hogy feltételezik
rólam, hogy terrorista vagyok, akármennyire is szolgálja ez az én
biztonságomat is, de nem volt semmi baj. A visszafelé út még szebb volt,
ugyanis sokkal derültebb volt az ég. Leszálltunk, és a légi utaskísérő
elköszönt tőlünk:- Hölgyeim és uraim, üdvözöljük önöket Budapesten. Saját biztonságuk
érdekében maradjanak mindaddig ülőhelyükön biztonsági övükkel becsatolva,
míg az erre utaló tabló világít és repülőgépünk a végleges parkolóhelyére
beáll. Mobiltelefonjukat a hajtóművek leállításáig hagyják kikapcsolva,
illetve dohányozni majd csak a terminál épületén tudnak. A repülőgép
kapitánya és személyzete most búcsúzik önöktől, köszönjük, hogy ma minket
választottak, reméljük, kellemesen telt az útjuk, és hamarosan viszontlátjuk
önöket akár más járatainkon is. Nagyon kellemes magyarországi tartózkodást kívánunk önöknek, további szép napot, biztonságos haza utat, viszontlátásra!

Most még a fellegekben járunk

Minden út a Piazza Veneziára vezet

„Nem hiszem, hogy jó irányba indulunk”

A városnéző busszal harminc nevezetesség mellett robogtunk el

Angyalvár, ahogyan mi láttuk

Benn vagyunk a vatikáni múzeumok udvarán

Szegény kutya hiába kér, a nő keze üres

Raffaello egyik Stanzája

Sixtus-kápolna

Mások is a kápolnáért jöttek

A Tréfli-kút. Közelébe se jutottunk, annyi turista tolongott körülötte

A Colosseum előnytelen szögből, a legrondább falrészlettel,  de a szempillánk mögött ott van az egész

Ez meg a Circus Maximus lenne, fölötte a Palatinus romjai

A Villa Borghese (idegen kép - a gépet otthon felejtettük)

Campo de' Fiori

Régi falak

Régi könyvek

Régi tárgyak a római Ecserin

A Szent István Ház kertjében pihegtünk

Mi is vásároltunk a Trastevere bazársorán

Több útikönyvet végigvettünk, mit nézzünk meg feltétlenül, számos imélt váltottunk vendéglátóinkkal, helyesebben a szálloda alkalmazottaival a gyakorlati tudnivalók miatt, előre váltottunk repülőjegyet, beszállókártyát, elsőbbségi kártyát, transzfert a repülőtérről a Casa di Santo Stefano nevű zarándokházig (és vissza), helyben vettünk háromnapos turistajegyet minden közlekedési eszközre, még itthon a szerzetes rend Mária utcai házában beszereztünk egy jó kis Róma-térképet, interneten megvettük a jegyeket a vatikáni múzeumokba és a Villa Borghese képtárába, szóval a legnagyobb lelki nyugalommal indultunk Rómába.

 A levegő

 Aggódó barátok és ismerősök figyelmeztettek, hogy Rómában július-augusztusban rekkenő hőség van, a Nap ezer ágra süt, éget, nagy bátorságra vall ilyenkor odamenni.Az interneten megtalálható Róma időjárásának előjelzése, a mi hetünk legmagasabb hőértéke 28 fok volt, annyit azért ki lehet bírni, gondoltuk. Úgy is volt. Reggelenként selymes levegőre, 23-24 fokban jöttünk ki a kertbe, a déli órákban lehetett 28 fok, a napon úgy éreztük magunkat, mint egy forró vízzel átitatott fürdőlepedőben, de árnyékba húzódva legalább öt fokkal hűvösebb, száraz fuvallat fogadott, az esti órákban pedig bársonyos meleg volt. A római levegőnek teljesen más az érintése, mint amihez itthon hozzászoktunk.

 A növényzet

 A zarándokház Róma Rózsadombjára épült, nem csoda, hogy dús, gondozott, arborétumra emlékeztető kertjében agávék, ciprusok, mandulafenyők, örökzöld bokrok és futónövények között pihenhettünk, kinti asztaloknál vacsoráztunk és söröztünk éjszaka, a szomszédos villák hasonlóan gazdagon ültetett pálmái és fenyői  igazi jó illatot árasztottak. Néhány madár fészkelt valahol a közelben, talán az olajbogyót termő fa ágai között pittyegtek, furulyáztak, ilyen madárhangot még nem hallottam. Lehet, fülemüle volt, csak sötétedés után római akcentussal beszélgetett. 

A ház

Fantasztikus tisztaság, egyszerű, fehérre festett falak (ahogy nálunk itthon, mert utálom a nyugtalanító tarkaságot), kényelmes, tágas fürdőszobákban a zuhanyfülkék éjjel-nappal szolgáltatták a meleg vizet, a liftek hibátlanul működtek, jókora hűtőszekrénybe tehettük az ennivalóinkat meg a csodálatosan finom tejszín ízű tejet, a földszinten fedett kávézó, körben terasz kerti bútorokkal, lejjebb sétautak és padok, még lejjebb kerti garnitúra a szabadban időzni vágyóknak.

A portán szabályos szállodai ügyelet volt, arrébb egy kis információs pult Benedikta nővér - a buszjáratok, megállók és átszállási pontok avatott ismerője - számára.

A házat  Prokop Péter festményei díszítették. Eleinte zavart, aztán megszoktam. A pap-képzőművész és lelkiatya életéről és munkásságáról több cikk van az interneten. Akkor fogadtam el, amikor rátaláltam Szakolczay Lajos elismerő értelmezésére.

 A közlekedés

 Ahányszor elindultunk, ahányszor visszaindultunk a szálláshoz, annyiszor tévedtünk el. Eltévedni minden vonalon nagyon jól tudtunk. Egyszerű ránézni a térképre, és azt mondani, innen ide megyek, csakhogy a valóságban számos girbegurba utca, zsúfolt főútvonal, eleinte fel nem ismert buszmegálló hatalmas, jól kivehető útvonali tájékoztatással állta utunkat, de egyiken se volt rajta, ha mondjuk a vatikáni múzeumhoz akarunk menni, melyik megállónál szálljunk le, és onnan milyen irányba induljunk el. A helybeliek nagyon segítőkészek voltak, de angolul nem beszéltek, így gyatra olasz szókészletünket használtuk.

A zarándokház közelében két buszjárat van, a 44-es és a 870-es. Keservesen tapasztaltuk, hogy egyik járat sem arra jön, amerre megy. A két végállomás között más utat tesz meg oda, és másikat vissza. Végül több kört kellett megtennünk, és a végállomásokon várakoznunk, hogy felismerjük a helyzetet, és abban állapodjunk meg, hogy Rómában élni sokkal jobb lehet, mint turistának lenni.

Júl. 22.

Már kiraktam a heti beszámolót, nem gondoltam, hogy lenne még mondanivalóm az utazást kivéve.

Ámde, ahogy olvasom E.P.-t, egy bekezdés megfog:

„Nádas új, nagy regényében éppenséggel van elég halott. Élett (!) és halott. (Időnként határozottan elégtételt érzek, ha látni vélem, milyen reménytelen valamimet más nyelvre átültetni. Hogy ez a valami képtelen kimászni a magyar nyelvből. Ez kevésbé hazafias érzés, inkább puszta hiúság, hángérien hiúság.)”

Annyira bonyolult minden, de minden!

Aztán egy focistára azt mondja:” … jobban játszott, mint ahogy tudott…”

Néha ilyen az én formám is.

Júl. 23.

Ez az új vasaló rettentő nehéz,  agyon terheli a fájós vállamat. Megint kortizon injekcióra szorulok?

Júl. 24.

Holnap Rómába utazunk. Még mindig nincsenek összekészítve a bőröndök. Előbb kerítést épített a ház ura a kert végébe – rohammunkával. Kamerát szerelt a hátsó bejárathoz, jól átfúrta a bergmanncsövet. Ha ezek a tolvajok nem jártak volna itt, most vígan söröznénk, miközben Róma térképét nézegetjük. Bíráló tekintetére behúzom a nyakam, amiért munka helyett a  számítógéppel szórakozom.  

Júl.25.

Verje meg a Felettünkvaló az összes terroristát, robbantgatót és  hübrisztől elvakult büntetőkommandóst! Miattuk nem vihetünk fel a repülőgépre folyadék, krém, zselé, zsír, olajféle holmikat, sőt hajtógázas ártatlan borotvakrémet, hajlakkot, meg több pipere- és gyógyetvaszt, amiktől nemcsak a komfortérzetünk, hanem az ápoltságunk is függ.

Júl.25-30-ig.

Rómában voltunk.

Júl.31.

Az egész nap kómában telt. Egy órát késett a gépünk, a vejem szegény kihozta a kocsit a repülőtérre, még autózgattunk hazáig ötven kilométert. Esős, hűvös éjszakán három órára értünk haza, mindent rendben találtunk. Később előjött a macska, nem nagyon fogyott le, csak félt tőlünk.

Rómában 130 felvétel készült, majd csinálok egy válogatást.

Júl.16., szombat

Ma temették el Bécsben Habsburg Ottót.

http://www.delmagyar.hu/kulfold_hirek/eltemettek_habsburg_ottot_-_galeria/2230659/

A fenti kivételesen mértéktartó és komoly beszámoló, jó ízléssel, tisztelettel búcsúzik a vidéki újság az utolsó magyar uralkodójelölttől. Aki szintén jó ízléssel és tapintattal kezelte egyszervolt országa újkeletű problémáit az európai közvéleményben. Nekem nagyon rokonszenves volt. Bárcsak minden magyar államférfi ennyi kultúrával teljesítene a haza  szolgálatában.

Júl.17.

Alakul az új blogom. Még szokni kell a helyet meg a felületet. Itt sem fogom tudni kezelni a fotókat, pedig annyi minden megmutatni valóm lenne.

Júl.18.

Azt mondja a Sz... nevű meteorológus, hogy a jövő hét teljesen eseménytelen lesz, néhol előfordulhat vihar széllökésekkel, a hőség csökken, de az UV-sugárzás emelkedik, majd unottan néz a kamerába. Értem én, egyhangú lehet folyton az időjárással foglalkozni. Meg kellene próbálnia új foglalkozásra szert tenni, elmehetne például dinnyeárusnak. Most úgyis sok a dinnye.

*

Polgárőrség szerveződik a faluban. Máshonnan is lopkodnak ezt-azt. Vasárnap délben, amíg ebédelni voltunk, megpiszkálták a hátsó bejárat zárját. Kijött a rendőrségi megbízott. Azt javasolta, építsünk kerítést, vegyünk kutyát, és szereljünk fel mozgásérzékelő riasztót. (Vasárnapról hétfőre ellopták a cukkinimat, elvittek néhány paradicsomot, de nem tudom, van-e ennek akkora jelentősége…)

Júl. 19.

Hajnali öt óra van. Nem bírom tovább. Fejfáj, gyomorfáj. Tele vagyok pánikos képzelődéssel. Szabásmintákat keresek, ez megnyugtat.

*

Este Esterházy. Megkeresem a PIM honlapját. Ez van alul:

Új megjelenés: Esterházy Péter – Semmi művészet

Elkezdem olvasni, nem tudom abbahagyni. Amikor megjelent, nem volt akkora visszhangja, mint amekkorának lennie kellett volna. Szerintem senki sem olvasta el.

E. P. anyjáról és apjáról ír, meg az ötvenes évekről, amikor anyája munkásnő volt valami újpesti csavargyárban, és a Vasas futballedzéseire járt szórakozni.

Leírja, milyen jó barátok voltak Puskás Ferenccel. Egyetlen volt a focista környezetében, aki nem Öcsinek, hanem Ferencnek szólította. Puskás ettől mindig elpirult. Nem volt hozzászokva az úrinők kifogástalan modorához.

És így tovább. Arcképek, emlékekkel és kis irodalmi torzításokkal satírozva. Holnap folytatom.

Júl. 20.

A bevásárló körút után megérdemeltem egy kis Édes Annát Dorogon. Még nem romlott a színvonala, csak a szilvás süti tésztájába valamivel több sót tennék.

*

Azt írta a Szűz horoszkópja, hogy „ne oszd sokfelé a titkaidat, mert nem mindenki becsüli meg.”

*

Ma este papírról olvasok. Megkaptam a 2011-es Körképet. Huszonkét író, fele nő, és jó néhányan a határon túlról. Háromnak a nevét se hallottam még. Fenem a szemüvegem.

Júl.22.

Ma van Mária Magdolna napja. Női lapok lelki segítsége itt:

http://www.wellnesscafe.hu/Root/Sites/WellnessCafe/Aktualis/2011-7/Ismerd-meg-onmagad

Nem túlzás ennyi papírt felhasználni?

*

Egy nagy pók mászott a fürdőkádban. Megpróbáltam zuhannyal eltávolítani, hát, nem kiugrott oldalt, pont a hálóingemre? Uhhh.

Júl. 8.

http://ulyana81.blogspot.com/

Mostanában alig olvasok oroszul. Mondhatni semennyit se. Itt ez a link, egy jópofa csaj nem nehéz szövegei kezdőknek. Például nekem.

*

Júl. 9.

Még csak reggel 6 óra van, de úgy érzem, máris torkig vagyok mindennel.

Júl.10.

Fáj a fejem meg a szemem. Mára 38 fokot ígérnek. Ha ez így megy tovább, beköltözöm egy barlangba. Ott még találhatok egy-két példányt a Homo Sapiensek utódai közül is.

*

Megfigyeltem valamit: ebéd után nem vitatkozunk olyan vehemensen, mint ebéd előtt.

*

Egy hónapon át minden vasárnap délután térzene van az új parkolóban. Ma valamilyen helyi Big Band lépett fel, úgy hangzott, mintha Duke Ellingtonék keltek volna életre. Mindig is tudtuk, hogy a színvonalas zeneiskolából felsőbb helyekre mennek tovább, de ez a klasszikus szórakoztató újdonság volt.

Júl.11.

Ma annyira felbosszantottak, hogy nem tudok hová lenni. Azt mondja a primitív szomszédasszonyom, hogy bizony, annak idején csak a komenisták gyerekét vették fel az iskolába. Hát hol volt komenista az én két jó szülőm? A keresztény középosztály szülöttei! Talán az apám liberálisabb gondolkodású volt, de az anyu, amilyen szigorú, elvi, jobb, ha nem idézem, mert panasznak fog hallatszani.

Sőt, a falusi vénasszonyok az egész egykori értelmiséget a kommunisták közé sorolják.  Mintha tisztességes ember nem is élt volna az elmúlt néhány évtizedben. Ja, pedig ismertem  komenistákat, akik olvasták Marxot és komolyan vették. Egészen tisztességesek voltak mind a mai napig.

Júl.12.

Eltűnt a deviáns blogszájt. Vele az én bejegyzéseim is, egyik kereső sem hozza elő. Eggyel kevesebb gond.

Júl. 13.

Még mindig nem jött elő a deviáns, viszont kerestek a blogbarátnék, úgyhogy örülök. Kangánál olvasom, milyen rosszul jártak a fapados szingapúri repülőtársasággal. Ugyanilyen kiszúrás, lenyúlás, az ár felsrófolása különféle mellékdíjakkal megtörténik a wizzairnél is. Nevezetesen velünk, a római út előkészületei kapcsán.

Júl.14.

Már megint moralizálásba ütköztem. Itt már annyi az igazlátó, hogy a valódi igazságról kiderülhet, hogy nincs is.

*

Ulica Vavilova

Nem tudtam, hogy eltűnt levelezőtársam utcájának névadója egy botanikus, a világ első génbankjának létrehozója.

„ Az éhínség elleni harc egyik legnagyobb XX. századi alakja 1943-ban egy Volga melletti internálótáborban éhen halt, ahová azért került, mert Sztálin kijelentette: magmentő munkássága burzsoá áltudomány. Szentpétervár (akkor Leningrád) német ostromakor a magbank megmentéséért a szovjet hatalom semmit nem tett, így mintegy négyszázezer mag és gyökér veszett oda.”  - Ezt olvastam ma az újságban.

*

http://www.delmagyar.hu/bulvar/kornyezetbarat_kripta_napelemekkel/2230390/

Még ezt a fenti cikket is. Ma környékez a halál.

Júl.15.

Most ment el a doktornő. Nincs különösebb bajom, mégis sz.rul érzem magam.

http://mek.niif.hu/00700/00744/00744.htm

Az Esti Kornél teljes szövege. Esti olvasmány lesz mára, addig vasalok.

Júl. 1.

A játék komoly dolog. Szigorú dédnagymamám tiltotta a játékot, intett, hogy legyünk komolyak. Utáltuk ezért, és a háta mögött hülyének csúfoltuk. Ösztönösen rájöttünk, hogy a játék üresjáratainkat tölti ki, ha már a felnőtt nem tud tisztességes feladattal megbízni. Ha hagyta volna, hogy … , de inkább megírom a deviánson.

(Onnan tűnt el, sorry.)(Júl.14.)

Júl. 2.

A boldogabb orángutánok tovább élnek

http://www.stop.hu/articles/article.php?id=899488

Milyen jó hír! Hátha az emberek is, ugyanígy. Boldogsághormont szedjünk, ne gyógyszereket.

Júl. 3.

Vannak környezettudatos bloggerinák, akik mosódióval mosnak és ecettel öblítenek, mégis büdös a cuccuk. Biogyümölcsöt termelnek a telkükön, abszolút a jövőnek élnek.

Tévedés, nem nézem le, nem is gúnyolódom, csak ha arra gondolok, hogy  autópályán kocsival tudják megközelíteni  virágzó élőhelyüket munkából jövet-menet, vajon mennyi nehézfémmel terhelik a környezetet (kadmium stb. a kipufogó által), miközben mint  természetkedvelők, a Föld zöld jövőjéért aggodalmaskodnak.

Nem személyre utalok, inkább a szemléleti bukfencről elmélkedem.

Júl. 4.

Itt egy link. Lehet nosztalgiázni:

http://wangfolyo.blogspot.com/2011/03/idealis-varosok.html

Moszkva, és amivé válni kezd.

Ezt a képet pedig csak az nézze meg, aki szereti a cicákat.

http://www.studiolum.com/wang/istanbul/map1/10.jpg

Júl. 5.

Hajnalban volt időpontom ultrahangra. Szerencsére nem aludtunk el, és még nagyobb öröm, hogy nem találtak se vesekövet, se epekövet. A makkegészségtől  messze vagyok, de a korombeliek már csak ilyenek.

Júl. 6.

Idén óriási cseresznyetermésünk lett. Tegnapelőtt éjjel egy egész ágat leloptak a fáról, gyümölcsöstül, levelestül. A rézsűn húzták le a patak felé, mert arra nincs kerítés. 

Brutál.

Júl. 7.

Nem elég, hogy kilószámra lóg a fán a használható meggy, hirtelen elmezavar következtében vettünk tíz kiló sárgabarackot, ebből mostan lekvár készül, ha elegendő üveget és főzőedényt találok hozzá. L

Volt egyszer egy hely, ahol nagyon jól elvoltam, de a napokban - esküszöm, nem miattam - megszűnt. Mi tagadás, a szájt egy ideje gyengélkedett, észrevettem én, ezért mentettük a menthetőt. Majd szép lassan archívumként átteszem ide a korábbi bejegyzéseim javát, ha a magasságos blogponthu megengedi.:)

Egyelőre, mintha mi sem történt volna, a következő bejegyzésekben folytatom a heti beszámolóimat. Először július első napjairól szerzett benyomások és bosszankodások következnek, aztán lépkedem tovább a megkezdett úton. :)